2013. március 31., vasárnap

8.rész: Egy remek nap

~Stephanie~
Reggel felébredtem, kimentem Niallhez a konyhába, aki csókkal köszöntött. Boldogan ébredtem. Aztán jutott csak eszembe az interjú. Félek, hogy ha nem tetszek a rajongóknak, akkor mi lesz? Gondolataimból Niall zökkentett ki.
-Mit kérsz reggelire?-kérdezte.
-Müzli jó lesz. Köszönöm.-mondtam. Niall pedig kikészítette nekem a tálat, tejet és a müzlisdobozt. Leültem az asztalhoz és elkezdtem Niall társaságában enni. Végeztünk, bementem Niall szobájába, felöltöztem és rendbe szedtem magam. Az interjúra az egész csapat jön, de főleg rólunk és Dorothyékról lesz szó. Dorothy is kijött Harry szobájából és elment reggelizni. 30 perc alatt mindannyian elkészültünk. 9-re vártak minket. Beültünk egy limuzinba és elindultunk. Egyre jobban kezdtem izgulni, Niall kezét szorongattam.Dorothy se viselkedett másként. Odaértünk és bementünk a hátsó bejáraton. A fiúkat beültették egy tükör elé és púderezték arcukat. Velünk nem sok mindent csináltak. Odajött hozzánk egy 30 körüli nő.
-Sziasztok. Amy Wilkinson vagyok. Én vagyok a műsorvezető, velem kell majd beszélgetnetek. A fiúk bemennek, majd titeket is szólítunk és akkor leültök Harry és Niall mellé, ők pedig beszámolnak rólatok. Rendben?-hadarta el, mi csak bólintottunk. A fiúk is idegesek voltak.

~Niall~
A műsorvezető bement, elkezdte a műsort, majd minket is szólított. Leültünk a fotelekbe.
-Sziasztok One Direction! Hogy vagytok?
-Szia. Jól vagyunk.-mondta Louis.
-Turnék vannak? Mikor jön ki a következő albumotok?
-Nem sokára indulunk turnéra, és utána belevágunk a következő albumba.-mondta Harry.
-Hogy álltok a lányokkal?
-Mi Perrievel nagyon jól megvagyunk.-mondta Zayn.
-Daniellelel nagyon jól érezzük magunkat.-mondta Liam.
-És te Louis? Hogy vagytok Eleanorral? Mostanában nem láttunk titeket?-kérdezte a műsorvezető.
- Erre most nem szeretnék válaszolni.-mondta Lou tömören. A műsorvezető szerencsére nem is kérdezte tovább. Mi következtünk.
-Niall és Harry a két szingli. Rajongók, sajnálattal kell közölnöm, hogy ez már nem így van. Hívjuk a stúdióba Dorothy Whitet és Stephanie Silvermant. Nagy tapsot nekik!-mondta a műsorvezető én pedig egyre idegesebb lettem. Stephanie leült mellém, Dorothy pedig Harry mellé.
-Harry mesélj, mi van köztetek Dorothyval!
-Az előző koncerten ismerkedtünk meg szerdán. Másnap találkoztunk, majd összejöttünk. -mondta ki Harry tök természetesen. A műsorvezető tapsolni kezdett és a rajongók is ujjongtak. Megkönnyebbültem.
-Niall veletek mi van?
-Mi is a koncerten ismerkedtünk meg és később összejöttünk. Lassacskán egy hete.-mondtam és felsóhajtottam. A rajongók taps viharba kezdtek amitől mindannyian megkönnyebbültünk.
-Harry tegnap láttak páran a reptéren egy fiatalemberrel. Mi történt?-kérdezte a műsorvezető és a levegőben érezni lehetett a feszültséget.
-Erről nem szeretnék beszélni.-mondta és a műsorvezető le is szállt a témáról. Ezután elénekeltük a Little Thingset és mehettünk is haza. A limuzinba szállva egy emberként sóhajtottunk fel.
-Ez sikerült.-mondta Dorothy. A limuzin elindult és mentünk is haza. Stephaniet meg szeretném valamivel lepni. Mondjuk csinálok neki spagettit, azt biztos szereti. Harryék úgy se lesznek itthon. Louis a szobájában fog gubbasztani a többieket pedig elküldöm. A házhoz értünk, bementünk, Harryék már készülődtek is. Írtam egy SMS-t Liamnek, hogy ha lehet akkor hagyják nekünk üresen a házat. 30 perc múlva már mindenki elment itthonról. Stephaniet a szobánkba küldtem én pedig bementem a fürdőbe és csináltam neki egy kis meglepetést. A fürdőkádat gyertyákkal raktam körbe, a kádba vizet engedtem és fürdősót öntöttem bele. Bekapcsoltam a zenelejátszót és romantikus zenéket raktam be. Rózsát is vittem be. Bementem Stephaniehoz és bevittem a fürdőbe. Én kimentem a konyhába és elkezdtem a spagettit csinálni.

~Stephanie~
Niall bevezetett a fürdőbe, nekem pedig elállt a szavam. Végül belefeküdtem a kádba és kényelembe helyeztem magam. Niall annyira romantikus. Mondjuk nem tudom most mit csinálhat. De majd biztos szól.

~Dorothy~
Harryvel elindultunk Holmes Chapelbe, hogy bemutasson szüleinek. Az interjún már túl voltunk, de azért izgultam, hogy a családja megszeret-e.Odaértünk. Egy kis családi házt pillantottam meg. Az udvar szépen gondozott. Nagyon megtetszett. Harry benyitott és odajött hozzánk egy 40 körüli nő. Ő lehetett Harry édesanyja.
-Szia, te bizonyára Dorothy vagy. Engem Anne Cox-nak hívnak, de szólíts csak Annenak.-mondta és megölelt. Apukájával természetesen nem találkoztam, mivel ők elváltak. De találkoztam Gemmával, Harry nővérével. Nagyon kedves lány. Anne főzött nekünk ebédet. Miután megebédeltünk sokat beszélgettünk. Szimpatikusak nekem. Majd feltűnt egy cica is, aki Harry ölébe ugrott. Látszott, hogy barátom nagyon szereti. Később Harry szobájába mentünk. Szép kék falak, a polcokon könyvek helyett inkább CD-k sorakoztak. Egy gitár is volt a szobában. Leültünk az ágyára és beszélgettünk. Miután besötétedett elindultunk Londonba. Nagyon jó volt megismerni a szüleit és szerintem ők is szívesen fogadtak.

~Niall~
Elkezdtem csinálni a spagettit, közben pedig megterítettem az asztalt. Az asztal közepére gyertyát is tettem. Remélem tetszeni fog Stephanienak. A fürdő elé álltam és úgy beszélgettem Stephanieval.
-Stephanie, ha gondolod kijöhetsz, készen van a vacsora.
-Jó mindjárt jövök.-mondta én pedig vártam. Nem sokkal később ki is jött, én pedig kivezettem az ebédlőbe.Azt hiszem nagyon tetszett neki a gyertyafényes vacsora. Leültünk egymással szembe, és enni kezdtünk. Szerintem jól sikerült a spagetti. Ahogy a Susi és Tekergőbe is volt, kipróbáltuk a spagetti csókot.:)

~Stephanie~

Niall kivezetett az ebédlőbe ahol gyertyafényes vacsora fogadott. A spagetti jól sikerült. A hangulat romantikus volt. A spagetti csókot is kipróbáltuk. Még beszélgettünk, majd leültünk a nappaliba és megnéztünk egy romantikus filmet. Niall nagyon kitett magáért. A film közben epret ettünk, nutellával.Miután vége lett,  majdnem elaludtunk. Már fél 10 volt. Niall szobájába mentünk.
-Niall, nagyon köszönöm ezt a csodálatos estét, ennél jobb nem is lehetett volna.-mondtam, majd megcsókoltam. Ezután lezuhanyoztunk és elaludtunk.

~Louis~
A szerelmes pár miatt el kellett mennünk otthonról, de nem bántam, mert már muszáj volt egy kicsit kikapcsolódnom. Elmentünk Liammel és Zaynnel bowlingozni. Jól szórakoztunk. Majd ezután elmentünk egy moziba megnézni egy akciófilmet. Mire hazaértünk már mindenki aludt. Örültem, hogy erre a pár órára ki tudtam kapcsolni az agyam. Most már mi is elmentünk aludni.

2013. március 30., szombat

7.rész: Mr. Tökéletes vs. alEX

-Amúgy hogy-hogy lekésted a járatot?-kérdezte Harry. Úgy éreztem, hogy most kellett mindent elmondanom az exemmel kapcsolatban...

-Harry...el kell mondanom valamit.-kezdtem.-Szóval miután hazaértem anyáékkal beszélgettem és csengettem. Kinyitottam és az ajtóba...-csuklott el a hangom.
-Ki volt?-sürgetett Harry.
-Az exem, Alex. A lényeg, hogy kérdezte,  hogy igaz-e amit a bulvárban hallani veled és velem kapcsolatban...Meg mondta még, hogy vigyázzak veled, én meg beolvastam neki és rácsaptam az ajtót...De ő visszarántott.-mindent elmeséltem, azt, hogy vissza akart szerezni, hogy el akart vinni a reptérre, hogy letapizott, hogy pofon vágtam és, hogy miatta késtem.-De kérlek ne keresd meg és ne csinálj botrányt Harry.-mondtam már könnyes szemmel. Harry nagyon dühös volt és féltem, hogy felkeresi Alexet.  Kirohant a szobából és becsapta az ajtót. A sírás ekkor tört ki belőlem. Utánamentem de már nem volt a házban. A nappaliban Louis volt aki értetlenül figyelt engem.
-Louis nem tudod merre ment Harry?- megrázta a fejét.-Rendben akkor nem tudnál elvinni a reptérre?-mondtam és fel is pattant. Elindultunk, az úton némán utaztunk. A reptérre érve megpillantottam Harryt aki a reptér bejárata felé vette az irányt. Tudtam, hogy megkeresi Alexet. Utánarohantam és a nevét kiáltottam. Louis követte példámat. Berohantam a bejáraton és a szememmel Harryt kerestem. De megakadt a szemem valakin: Alexen. Ezt nem hiszem el, még ide is követ? Aztán megpillantottam Harryt aki engem nézett majd tekintete arra ment amerre enyém, vagyis Alexre. Megállt bennem az ütő. Harry elindult felé. Louissal követtük őt.
-Engem keresel Mr. Tökéletes?-kérdezte gúnyos mosollyal Alex Harryt. Harry egyre idegesebb lett. Odamentem Harry mellé és próbáltam nyugtatni, hogy ne húzza fel magát.
-Mit keresel itt?-kérdezte Harry.
-Hát gondoltam beugrok Dorothyhoz beszélgetni.-ingerelte Harryt.
-Nincs mit megbeszélnünk Alex egy év után. Tűnjél innen!-kiáltottam Alexre. Ő kissé megtántorodott. Majd közelebb lépett hozzánk, én pedig elbújtam Harry mögé. Harry kissé előrébb lépett Alex felé. Louis hátrafogta mielőtt nekiment volna Alexnek.
-Még találkozzunk Édes! -kacsintott rám Alex majd elindult. Louis alig bírta Harryt visszatartani. Majd végül lenyugodott és elindultunk haza. Útközben szótlanok voltunk. Az 1D házba érve Harry felfutott szobájába és becsapta az ajtót. Hagytam, hogy kicsit lenyugodjon.

~Harry~
Nem hiszem el, hogy ez a gyökér Alex mikre képes. Idejön és felhúzza az agyam. Majdnem bemostam neki. Ha még egyszer idejön én komolyan megverem de annyira, hogy....Nem bírtam kimondani. Ezután kopogtak majd bejött Dorothy. Kisírt szemekkel ült le mellém. Félénken megölelt. Majd belekezdett mondandójába:
-Harry figyelj rám, Alex nem ér annyit, hogy foglalkozzunk vele. Szerintem még így is benne leszünk a hírekbe. Ne félts engem, nem fog többé keresni. Kérlek felejtsük el őt, mert én már lezártam életemnek azt a szakaszát amibe beletartozott. Visszamegy Magyarországra és ott rontja tovább a levegőt.-elmosolyodott.
-Rendben, de azért valamit kitalálok, hogy ha valami történne akkor ne legyen gond.-mondtam és megpusziltam barátnőm.
-Ugye nem haragszol?-felnevettem, ő pedig kérdőn nézett rám.
-Miért kéne rád haragudnom, amikor a pszichopata exed vissza akar szerezni?-mondtam és elmosolyodott.-Mondjuk, ha nem jössz vele össze most nem lenne ez szóval mégis a te hibád.-mosolyodtam el. Ő meg belebokszolt vállamba és bevágta a durcit.
-Nyugi van csak vicceltem.-mondtam és megöleltem. Nem hagyta ezért én az ölembe kaptam és megpörgettem. Letettem ágyam szélére és megcsókoltam.
-Tudod, hogy nem haragszom.
-Tudom.-mondta.- Nem sétálunk egy kicsit?
-De menjünk.-mondta és kivonultunk a szobából.

~Dorothy~
Örülök, hogy Harry nem haragszik. Remélem Alex nem tűnik fel újra. Kimentünk London utcáira sétálni. Majd bementünk egy parkba és beszélgettünk. Harry leült egy padra engem pedig ölébe húzott.
-Holnap lesz az interjú amiben kiderül a kapcsolatunk?-kérdeztem Harryt.
-Igen és neked is el kell jönnöd.-mondta. Én kissé féltem, de próbáltam nem kimutatni. Remélem szeretni fognak a rajongók.
-Az interjú után pedig elmehettünk Holmes Chapelbe és bemutathatlak a szüleimnek ha gondolod.
-Rendben. A héten lesz egy hete, hogy járunk. Nagyon boldog vagyok veled Harry.-mondtam ő pedig megcsókolt. A csókjába minden porcikám beleremeg. Lassan sötétedett ezért elindultunk hazafelé. Hazaérve beszélgettem kicsit Stephanieval.
-Mi van veletek Niall-lel, mikor lesztek hivatalosan is egy pár?-kérdeztem barátnőmet.
-Nagyon jól megvagyunk. Elvileg a holnapi interjúban minden kiderül.Veletek minden rendben?
-Mi is holnap jelentjük be, remélem jól fogadnak a rajongók. Velünk is minden rendben. Holnap az interjú után elmegyünk Holmes Chapelbe és Harry bemutat szüleinek. Nagyon izgulok.-mondtam pirulva.-Amúgy holnap után tarthatnánk egy csajos napot, hívhatnánk a többi csajt is, nem?
-Oké, és hova menjünk?-kérdezte.
-Hát elmehetnénk valami csajos filmet megnézni, vagy shoppingolni. Nekem mindegy, majd kitaláljuk.-Stephanieval elég régen beszéltem, mert szinte mindig Harryvel voltam. Kicsit szégyelltem magam, de majd a csajos napon bepótoljuk. Bementünk a nappaliba és tv-ztünk. Kissé unom már a Spongyabobot de mindegy. A többi csaj is itt volt, ezért melléjük ültem és megbeszéltük a csajos napot. Mindannyian beleegyeztek aminek nagyon örültem. Perriet még alig ismertem. Annak ellenére, hogy Eleanorék szakítottak, felhívtam és őt is hívtam. Meg persze Jess-t is, akivel nagyon jóban lettünk. Így végül hatan leszünk a csajokkal. Kissé késő volt, ezért lezuhanyoztam és elmentem aludni. Harry követte példán, így végül egymás mellett aludtunk el. Már túl akartam esni a holnap napon.

Ez lett a 7.rész. Remélem tetszett, nem sokára hozok új részt :) Véleményeket! <3

2013. március 28., csütörtök

6.rész: Exek harca

Csengettek, lementem kinyitottam az ajtót és olyasvalakivel találtam szemben magam, akit a hátam közepére sem kívántam...

 Alex volt az, a volt barátom. Csak emlegetni kellett. Nem örültem látogatásának. Nem valami jó viszonyban váltunk el.
- Szia Dóra - mondta.
- Szia...Alex. Mit keresel itt? - kérdeztem nem túl udvariasan.
- A bulvár azzal van tele, hogy közted és a híres Mr. Styles között valami románc alakult ki. Ez igaz?
- Ehhez neked mi közöd is van? - kérdeztem vissza.
- Csak figyelmeztetlek, hogy inkább kerüld el őt.
- Miért is?
- Mert ő csak játéknak használja a nőket - mondta. Lesajnálóan néztem rá.
- Ezt pont te mondott?? -böktem mellkasára - Pont te, aki megcsalt, utána meg könyörgött, hogy vegyem vissza. Pont te?! Hát ezt nem hiszem el, ennél szánalmasabb már nem is lehetnél - mondtam és rácsaptam az ajtót. De ő kirakta a lábát. Az ajtó újra kinyílt. Ő megragadva a karom visszarántott. Kissé fájt. Majd így szólt:
- Kérlek Dórim. Felejtsd el Mr. Tökéletest - utalt Harryre -, inkább bocsáss meg nekem, és legyen minden olyan mint régen. Szeretlek.-mondta én meg végre hosszas próbálkozás után kirángattam kezem az övéből.
- Egy: ne nevezz így - mondtam és arcom már vörös lehetett a dühtől - kettő: felejtsd is el, amit az előbb mondtál. Ez már sosem fog megvalósulni. Elrontottál mindent, ez a te hibád volt. S most ha megbocsájtasz visszamennék Londonba - mondtam és hátrafordultam, amikor is szembetaláltam magam a szüleimmel. Ők is jól elküldték Alexet, hogy szálljon le rólam. Végre nyugodtan mehettem fel a szobámba, hogy lepihenjek. Nem akartam elmondani Harrynek az imént történteket, nem akartam, hogy súlyosabb legyen a helyzet. Még beszélgettem anyuékkal, majd lezuhanyoztam és mentem aludni. Alig bírtam elaludni Alex beszéde miatt. Sokat gondolkoztam és arra jutottam, hogy nem érdekelnek mások véleményei. Elhatározásom után el is aludtam.

Korán kellett kelnem, mert délelőtt indul a járatom. Hamar elkészültem, még ami itt maradt cuccom azt elraktam. Kimentem az utcára, és egy taxira vártam. Körbenéztem és megláttam a túloldalon Alexet. A hangulatom hamar megváltozott, már idegesít a jelenléte. Oda is jött hozzám. Elkezdte magyarázni megint amit tegnap. Közben a taxira vártam, és a csomagjaimat szorongattam.
- Látom nehéz, had vigyem. El is viszlek ha kell - mondta.
- Nem kell, nem érted, hogy szállj le rólam! - üvöltöttem rá. Be akartam szállni a taxiba, de ő visszarángatott. Utána magához húzott és tapizni kezdett. Én meg felpofoztam, és beültem a taxiba. Eléggé késésben voltam, ezért a reptéren sietnem kellett. Mire az utolsó ellenőrzéshez értem a repülő már felszállt. Felhívtam Harryt és megmondtam neki, hogy lekéstem a járatot és, hogy csak délután indul a következő. Szomorú volt. Azt nem akartam elmesélni, hogy miért késtem. Féltem, hogy botrány lesz. Hazamentem és egész nap a szobámban voltam. Délután apuval elvitettem magam a reptérre. Így biztonságban éreztem magam Alex ellen. Csak nehogy üldözési mániám alakuljon ki...Aputól elbúcsúztam és felszálltam a gépre. Elindultunk, és én Stephanien gondolkoztam, hogy vele mi lesz a nyár után, ha mi Londonban maradunk?! Muszáj velem és Niall-lel maradnia. Majd eszembe jutott Alex és Harry. Harry tuti megverné kissé ha kiderülne, hogy megfogdosott. De ha Alex Londonba is követ, akkor én mániákus leszek. Hamarosan leszálltunk. A reptérbe érve megpillantottam göndör hajú barna hercegem egy kartonnal a kezében: "DOROTHY WHITE <3." Odafutottam hozzá és a nyakába ugorva megcsókoltam. Ez alatt az egy nap alatt is nagyon hiányzott. Elindultunk az 1D házba, ahol is a többiek kisebb bulit szerveztek a vissza jövetelemre. Nagyon kedves gesztus volt tőlük és szinte már el is felejtettem Alexet. Csak majdnem. Azért nagyon jól éreztem magam. A buli végén még mindig szomorú voltam.
- Amúgy hogy-hogy lekésted a járatot? - kérdezte Harry. Úgy éreztem, hogy most kellett mindent elmondanom az exemmel kapcsolatban...

Ez kissé rövid lett, de a következőt próbálom minnél hosszabbra és hamarabb hozni. Addig olvassátok ezt és írjatok véleményeket.

5.rész: Végleg vége?

Mikor kinyitottuk az ajtót, szinte lesokkolt, amit ott láttunk...

Nagy hangzavart lehetett hallani. A nappaliban Louis és Eleanor veszekedtek. Még sosem láttam őket ilyennek. Egymás fejéhez nagyon durva szavakat vágtak. Harry szólt rájuk, hogy fejezzék be és beszéljék meg normál hangnemben. Liam-et és Zayn-t sehol sem találtuk. Biztos elmentek. Jessica-t most inkább nem mutattuk be nekik. Szegényt sajnálom, hogy ez az első benyomása róluk. Körbevezettük a házban, majd miután Louisék bevonultak szobájukba mi kimentünk a nappaliba. Nem tudtunk mit csinálni ezért Niall, Jessica és Stephanie elmentek a Nando's-ba kajáért. Harryvel ketten maradtunk, én az ölébe ültem és úgy beszélgettünk. Közben simogatta a hajam, és a nyakamat csókokkal borította.
-Kedveled Jessicat?-kérdeztem Harrytől.
-Igen, jófej és vicces. Te?-kérdezett vissza.
-Én is kedvelem. Szerinted mi a baja Louisnak és Eleanornak?
-Nem tudom. Louis nem mondott semmit. De azért reméljük, hogy minden rendbe jön.-mondta.

~Jessica~
Nem nagyon ismertem eddig a One Directiont, de nagyon kedvesek. Bár még csak Harryvel és Niall-lel találkoztam, na meg persze Louis-szal. Louis épp Eleanorral veszekedett elég durván. Sajnáltam őket. De valami megfogott Louisban. Most itt vagyok Niall-lel és Stephanie-val és arra várunk, hogy Niall végre válasszon kaját. Nehéz feladat. Közben páran odajöttek Niall-hez autogramért és fotóért. Mire végre visszaértünk az 1D házba már síri csend volt. Csak Harry és Dorothy beszélgettek. Beültünk a nappaliba és tv-t néztünk. Közben Niall behozta kajáját és Stephanie-t etette vele. Nagyon édesek voltak. Én is egy ilyen kapcsolatra vágyom. Ezen gondolkoztam, amikor az ajtó kinyílt és másik két fiú jött be rajta. Gondoltam, hogy a banda tagjai. Bemutatkoztak majd beszélgettünk. Zayn nagyon jófej, Liam pedig csupa szív. Nagyon aranyosak voltak mindannyian. Louis és barátnője viszont nem jöttek ki a szobából, pedig szívesen megismertem volna őket. Viszont haza kellett mennem, szóval elköszöntem a többiektől.

~Dorothy~
Jessica hazament, és utána ki-kiment a dolgára. Vacsorázni, fürdeni, aludni. Én elmentem lefürdeni, majd Harry is. Utána befeküdtem mellé, és fejemet a mellkasára hajtva aludtam el.

Arra keltem, hogy valami csikiz. Kinyitottam a szemem és rájöttem, hogy csak Harry haja az, mert mocorgott. Nagyon édesen aludt. Próbáltam kibújni öleléséből, végül sikerült és kislisszoltam a konyhába. Ott Niall-lel találtam magam szembe. Ő épp reggelit csinált Stephanienak. Úgy gondoltam Harryt meglepem egy kis rántottával.  Álltam a konyhába, amikor valaki hátulról megölelt. Természetesen Harry volt. Csókkal köszöntöttük egymást. Szedtem Harrynek az ételből és megkérdeztem mivel kéri.
-Ketchup-pal kérem Kicsim.-mondta és kivettem a hűtőből a ketchupot. Elé tettem és öntöttem hozzá neki narancslevet. Magamnak is szedtem, majd leültem Harry mellé és együtt reggeliztünk. Beszélgetésünket az zavarta meg, hogy Louis jött az ebédlőbe szomorú arccal.
-Jó reggelt Louis! Mi a baj?-kérdeztem.
-Jó reggelt nektek is! Tegnap este Eleanorral úgy döntöttünk, hogy...szakítunk.
-Sajnálom, szeretnél róla beszélni?-kérdezte Harry.
 -Kösz, de inkább nem -mondta és elkészítette reggeliét.Úgy gondoltam, hogy ezzel lezárta ezt a beszélgetést.

Eszembe jutott, hogy ma jön hozzánk Jessica. Nagyon örültem, elmentem felöltözni. Harry követett. Én a fürdőben öltöztem, ő pedig a szobában. Úgy gondolom, hogy ez egy kapcsolat elején még természetes. Kijöttem a fürdőből, Harry az ágyon aludt el félig felöltözve. Mellébújtam és egy puszival ébresztettem fel.
-Kelj fel Édes, mert nem sokára jön hozzánk Jessica - mondtam ő pedig elkezdett készülődni. Ezután fél órával már nálunk is volt Jess. Louist is megismerte, próbálta jobb kedvre deríteni. Nagyon kedves volt tőle. Mindannyian a nappaliban ültünk és élveztük egymás társaságát, amikor a bejárati ajtó kinyílt és Eleanor rontott be rajta.
-Louis kérlek bocsáss meg nekem, én nagyon szeretlek téged. Kérlek bocsáss meg.-mondta Eleanor és Louis reakcióját várta.
-Nos Eleanor tegnap eldöntöttük, hogy szakítunk szóval ezt kérlek fogadd el.- El próbált megnyugodni majd elkezdte Lou-t piszkálni.
-Látom te nem vesztegeted az időt, túl is léptél rajtam, és máris találtál magadnak új játékszert-célzott Jessre-gratulálok legyetek boldogok.-mondta és kiviharzott.

~Louis~
Harryék próbáltak vigasztalni, de nem nagyon sikerült nekik. Majd jött Jess, akit nagyon megkedveltem és ő meg tudott nevetettni. Jobban éreztem magam, míg meg nem jelent El. Olyannal vádolt, hogy majdnem megkíséreltem, hogy utánafutok és megmagyarázom neki. De rájöttem nem tartozom neki magyarázattal, főleg nem azért amit elkövetett. Most már végleg vége van. Az életem egy fejezete lezárult és egy új fog elkezdődni.

~Dorothy~
El nagyon durva volt Lou-val. Az, hogy Jess egy új játékszer lenne? Kétlem, Lou nem ilyen. Remélem valami kialakul közte és Jess között.
Csörgött a telefonom. Anyu volt az, felvettem.  Azt mondta, hogy repüljek Magyarországra, a maradék cuccomért. Elmondtam Harrynek, aki foglalt is jegyet holnapra. A mai napon pedig kimegyünk a közeli strandhoz. Elkészültünk és már mehetünk is. Niall még gyorsan elrakott pár szendvicset. Két autóval mentünk. Én Harryvel, Jessicával, Stephanieval és Niall-lel utaztam egy kocsiban, míg a két fiú külön autóban utazott. Zayn nem jött mert nem tud úszni víziszonya miatt. Az utat hamar megtettük. A strandra beérve elfoglaltunk egy árnyékos helyet és mi lányok elfoglaltuk az öltözőket. Én a csíkos pánt nélküli fürdőruhám vettem fel. Csatlakoztunk a fiúkhoz és bementünk a vízbe. Úszkáltunk, majd elindultunk meghódítani a csúzdákat. Én Harryvel csúsztam egyet amiután jó nagyot csobbantunk. Sokat csúsztunk még. Nagyon jól éreztem magamat. Hazaérve fáradtan fürödtem meg és aludtam el Harry karjaiban.

Másnap reggel Harry csókjaira ébredtem. Elkészültem és egy kisebb csomagot készítettem arra az egy napra, amit Magyarországon töltök. Harry elvitt a reptérre, majd hosszas búcsúzásunk után felszálltam a gépre és elindultam Magyarország felé. Az út hamar eltelt. Taxival a házunkhoz mentem és köszöntöttem anyuékat. Már körülbelül egy hete nem láttam őket,de az is nagyon soknak tűnt. Igaz telefonon tartottuk a kapcsolatot de az teljesen más. Nagyon sok mesélnivalónk volt egymásnak. Anyu azt mondta, hogy a lakásra jelentkeztek érdeklődők és meg is fogják venni. Bementem a szobámba és eszembe jutottak a régi emlékek. Amikor kicsiként a földön játszom, vagy éppen leckét írok. Aztán eszembe jutott még egy dolog. A volt barátom, Alex. Vele mennyi szép percet töltöttünk el a szobámba...Később pedig megcsalt, én pedig szakítottam vele. A könnyeimmel küzködtem amikor anyu bejött a szobámba. Megkérdezte mi a baj.
-Csak eszembe jutottak a régi szép emlékek.-füllentettem és megöleltem anyut. Apu is bejött és átölelt mindkettőnket. Csengettek, lementem kinyítottam az ajtót és olyasvalakivel találtam szemben magam, akit a hátam közepére sem kívántam...

Nem tudtam hamar hozni részt, de most itt van. Írjatok véleményeket. Nem sokára jön új rész, addig kitartás. Oldalt lehet szavazni kedvenc szereplőitekre :)

2013. március 24., vasárnap

4.rész: Egy új barát

Úristen!!! Lehet, hogy Londonba költözik az egész család, és Harryvel itt maradhatok. Aztán eszembe jutott Stephanie...Vele és Niall-lel mi lesz? Vajon ők is együtt maradnak, vagy Stephanienak vissza kell mennie Budapestre. Remélem nem, azt nem bírnám ki. Elindultam a nappaliba, hogy megosszam a jó hírt Harryvel. De ő elaludt. Milyen édesen alszik. Odamentem és rátettem egy takarót, majd melléfeküdtem. Majd holnap elmondom a nagy hírt, remélem örülni fog.

Harry szobájában ébredtem. Biztos behozott. Oldalra fordultam, de ő már nem volt ott. Majd valaki halkan kinyitotta az ajtót. Harry volt, kezében egy tálcával. Amin palacsinta volt, hozzá lekvár és nutella. A tálcán még volt narancslé, kenőkés, és egy vörös rózsa. Jól indult a napom. Elkezdtem enni, Harry engem kémlelt. Adtam neki a nutellás palacsintámból. Majd mikor befejeztem az evést, megköszöntem.
-Királylánynak királyi reggeli jár.-mondta én pedig magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Tegnap nem tudtam mondani, de lehet, hogy anyuék ideköltöznek Londonba,mert apu itt kapott állásajánlatot. Annyira örülök.-mondtam.
-Ez remek hír!-mondta és megölelt.
-Tényleg, mikor indulunk golfozni?
-Niall azt mondta 10-re foglalt pályát.
-Rendben, akkor 10-kor. -mondtam és adtam neki egy puszit. Magamra néztem és rájöttem, hogy a tegnapi ruhám van rajtam.
-Elmegyek a hotelbe pár ruháért jó?-kérdeztem majd Harry felpattant és követett.
-Elviszlek.-mondta. Elkészültem és ketten elindultunk a hotelbe. Bementünk a lakásba én összeszedtem pár dolgot, Harry pedig körbenézett.
-Nem akarsz hozzánk költözni?-kérdezte. Kissé meglepődtem, és elgondolkoztam.
-Ha nem zavarok.-mondtam.
-Dehogy, te sose zavarsz.
-Hát jó akkor most vigyek mindent? Csak mert az sokáig fog tartani.-állapítottam meg.
-Nem elég ha csak pár napra hozol cuccot és a többit majd később, az interjú után szerintem.
-Rendben akkor hozok még pár dolgot.-még elraktam néhány ruhát és már indultunk is. Örülök, hogy nála fogok lakni.
Visszaérve a nappaliban találtuk az egész csapatot. Félrehívtam Stephaniet beszélgetni.
- Képzeld lehet, hogy anyuék Londonba költöznek.-mondtam ő pedig örömébe ugrálni kezdett.
-Hogy-hogy?-kérdezte.
-Apu itt kapott állásajánlatot. Én pedig Harryvel fogok lakni. Veled és Niall-lel mi újság?
-Tegnap vele aludtam, ennyi.-búslakodott kissé.
-Biztos mondja majd, hogy költözz ide. Te nem akarsz Londonba maradni?
-De persze, csak nem tudom anyuék mit szólnának az ötlethez.
-Már elmesélted nekik, hogy kivel jársz?
-Persze, az volt az első. -ránéztem az órámra. Mindjárt fél 10.
-Megyek készülök a golfra-mondtam azzal bementem Harry szobájába és elkezdtem öltözni. Kopogtak majd kinyílt az ajtó. Harry volt.
-Bocsi, csak a telefonomért jöttem.-mondta és odament a szekrényhez. Közben biztos lesett. Na mindegy. Becsukta az ajtót én pedig tovább öltöztem. Miután elkészültem kimentem a szobából és hagytam, hogy Harry is felöltözzön. Mikor mind a négyen elkészültünk, beültünk Harry autójába és elindultunk a golf pályára. Közben felcsendült a Little Things ezért a fúk azt énekelték. Nagyon szórakoztató volt. Odaérve elfoglaltuk a pályánkat és már kezdhettük is. A fiúk megmutatták, hogy kellene, de nekünk nem nagyon sikerült. Harry hátulról megölelt és segített meglendíteni az ütőt. Stephanie se járt sok sikerrel, neki Niall segített. A mellettünk lévő pályán egy lány egyedül próbált boldogulni. Szőke haja lobogott a kisebb szélben. Szóltam a srácoknak, hogy nem segítünk-e neki. Odamentünk hozzá és szóba elegyedtünk vele.
 - Szia, láttuk, hogy egyedül vagy, nem baj, hogy idejöttünk?-kérdezte Niall.
-Sziasztok, nem gond. Engem Jessica Simpson-nak hívnak.
-Szia, ő Niall Horan és a barátnője Stephanie Silverman. A barátnőm Dorothy White én pedig Harry Stylesvagyok.-mondta Harry
-Valahonnan ismerős a nevetek.-mondta.
-One Direction? -kérdeztem.
-Igen tényleg az.-örvendezett. Tovább beszélgettünk vele, amíg a fiúk próbálták megtanítani golfozni, én Stephanieval a pályánkon kisebb-nagyobb sikerrel golfoztam. Amikor letelt az időnk, megbeszéltük Jessica-val, hogy eljön az 1D-házba. Rettentően boldog volt. Mikor kinyitottuk az ajtót és szinte lesokkolt amit ott láttunk...
Ennyi lenne a 4.rész. Remélem tetszik és írjatok véleményeket, hogy tudjam milyen amit írok. Köszönöm. Nem sokára hozok új részt addig kitartás.

3.rész: Vallomások

~Dorothy~

Harry elkezdte mondandóját, nekem pedig elállt a szavam:
- Úgy gondolom Dorothy, hogy te egy nagyon kedves, vicces és gyönyörű lány vagy, veled hasonlóval még sohasem találkoztam. Nem tudom, hogy te hogy érzel, de én azt hiszem, hogy SZERETLEK - mondta Harry én pedig odahajoltam hozzá és megöleltem. Ő eltolt magától a szemembe nézett majd tekintete a számra vándorolt és végül megcsókolt. HARRY STYLES MEGCSÓKOLT. El sem hiszem. Szerintem ember még nem volt ennyire boldog. Megöleltem ezután pedig egy saját dalt énekelt nekem. Majd azt mondta:
 - Ha szeretnéd azért elmehettünk randira mondjuk holnap?!
- Rendben, hová megyünk?
- Az meglepetés lesz, de szerintem lehetséges, hogy duplarandi lesz Niall-lékkel.
- Az jó lenne
~Stephanie~
Kinyílt az ajtó és egy gyönyörűség tárult elém. A szobába szív alakú lufikra rá volt írva, hogy szeretlek. Az ágyon rózsaszirmok voltak. Egyszerűen nem tudtam megszólalni. Végül Niall érdeklődött:
- Na, hogy tetszik?
- Ni, ez gyönyörű. Én úgy örülök, és azt hiszem, szeretlek - mondtam. Ő pedig karjába zárt engem. A szobából kézen fogva jöttünk ki. Aztán azon gondolkoztam, hogy mit fog szólni a sajtó... De ezzel most valahogy nem volt kedvem törődni, mert úgy gondolom, hogy nem állhat közénk senki és semmi.
Ilyen és ehhez hasonló gondolataimból Harry zökkentett ki:
- Látod Dorothy én mondtam, hogy mehetünk duplarandira!!! - kiáltott  Harry akinek az ölében Dorothy ült. Akaratlanul is elmosolyodtam. Tehát megvalósultak az álmaink, ez hihetetlen. Ezt meg is említettem a fiúknak:
- Ha tudnátok, hogy erre már mióta várunk... - mondtam a többiek pedig felnevettek.
~Harry~
Dorothy csodálatos, gyönyörű, vicces és ráadásul szeret engem. Ez hihetetlen. Azt hiszem ő az igazi. Bár nem tudom, hogy ezt miből gondolom de valahogy így érzem. Az pedig, hogy Niall is megtalálta magának a szerelmet nagyon boldoggá tesz. Most már mindenki boldog. Zayn, Liam, Louis, Niall, és én. Ezen gondolkodtam, amikor is megszomjaztam és csináltam egy-egy kakaót nekem és barátnőmnek. Milyen fura ezt kimondani: barátnő.  A konyhába érve megcsináltam a kakaót, majd odaadtam Dorothynak. Együtt kakaóztunk. Majd megint eszembe jutott a duplarandi.
- Mikor legyen duplarandi? - kérdeztem.
- Nekem mindegy Drágám - becézett Dorothy.
- Rendben Édesem - közöltem - Nialler?
- Holnap mehetnénk, ha nektek jó. Csak hova menjünk? - kérdezte majd eszébe jutott valami - ja, és a sajtóval mi legyen?
~Dorothy~
A nagy kérdés: a sajtó. Remélem nem lesz gond.
- Oké, akkor mondjuk piknik? Vagy inkább valami más? Amúgy meg majd a jövő heti interjúnál elmondjuk a fejleményeket. Addig meg találgathatnak - mondta Harry.
- A piknik lehet, hogy túl feltűnő,  inkább valami étterem vagy sport. Mondjuk golf? - mondta Niall.
- Legyen golf még úgyse tudunk, ugye Stephanie? - kérdeztem.
- Hát tényleg nem.Rendben akkor legyen golf.
- Most mit csináljunk? - szólt közbe Liam. Niall válaszolt neki:
- Asszem be kéne vásárolni, és éhes is vagyok - mondta erre Stephanie csinált neki egy szendvicset. Mi Harryvel pedig elmentünk bevásárolni. Harry felvett egy sapkát és egy napszemüveget, így valamennyire elrejtve arcát. Én pedig felvettem egy rövidnadrágot meg egy pólót és mehettünk is. Beültünk az autóba.
- Lehet, hogy a rajongók nem ismernek meg, de előlem nem bújhatsz el - mondtam és rámosolyogtam.
-Nem is akartam.-mondandóját egy csókkal nyugtázta. Csókja annyira szenvedélyes volt, hogy beleszédültem. Végül beindította az autót és egy közeli boltba mentünk. Az üzletben senki nem jött oda hozzánk, aminek örültem. Hazaérve nagy csendre figyeltem fel. Érdekes, gondoltam. A nappaliba érve megbizonyosodtam róla, hogy nem csoda történt, csak egyszerűen a fiúk elaludtak. Kivéve Niallt, aki mellett Stephanie aludt. Ni biztos ránk várt, hogy mit vettünk. Oda is sietett hozzánk és rögvest elvett egy zacskó chipset és elkezdte enni. Közben a Spongyabobot nézte. Fura belegondolni, hogy mi már felnőttek vagyunk. Magamba felnevettem. Harry kérdőn nézett rám.
- Csak eszembe jutott, hogy mi érett felnőttek vagyunk - mondtam mire elmosolyodott.
- Csináljak valami vacsorát neked? - kérdezett Harry.
- Nem, de neked készítek valamit-mondtam és a konyha felé vettem az irányt. Harry követett - Mit szeretnél?
- Egy szendvics jól esne - válaszolt én pedig a elkezdtem csinálni a szendvicsét. Ő pedig hátulról megölelt, állát a vállamra rakta és onnan figyelte tevékenykedésem. Mikor kész lettem az ebédlőbe mentünk és amíg ő evett én a tv-t néztem amin Spongyabob ment. Aztán elgondolkodtam azon, hogy mi lesz a nyár után. Én visszamegyek ő pedig itt marad. Kissé elszomorodtam, Harry meg is kérdezte miért.
- Tudod én itt csak nyaralni vagyok és a nyár végén meg visszamegyek Magyarországra - mondtam.
- Nyugi, megoldjuk valahogy - nyugtatgatott, de nem sok sikerrel.
- Felhívom anyuékat - mondtam és elindultam Harry szobájába. Bementem és megkerestem a telefonom. Tárcsáztam, kicsöngött és anyu szólt bele.
- Szia Dóri, mi újság Londonban?
- Szia anyu. Nagyon sok mindent kell mesélnem neked-mondtam és elkezdtem mesélni, hogy megismertem a One Directiont és most együtt vagyok Harryvel - és veletek mi újság?
- Ez nagyon jó hír. Nekem is mondanom kell valamit. Apád kapott egy külföldi állásajánlatot Londonba -  alig tudtam felfogni amit mond, miután eljutott hozzám, örömömben sikítani kezdtem.
- Komolyan? És akkor most Londonba költözünk?
- Lehetséges, hogy igen.

2013. március 23., szombat

2.rész: A nagy találkozás

Bementünk az öltözőbe és ott akkor majdnem elájultan. Sorban álltak mellettünk: Harry (póló nélkül), Niall, Louis, Liam, Zayn. Harry kezdett el beszélni:
- Sziasztok lányok!
- Sziasztok. - mondtam - engem Dorothy-nak, a barátnőmet pedig Stephanie-nak hívják és természetesen imádunk titeket - közöltem, majd ránéztem barátnőmre aki Niall-lel szemezett. Elmosolyodtam. Harry folytatta:
- Akkor gondolom nem kell bemutatni a srácokat. Kértek autogramot?
-Igen, igen, igen!!!-mondtam és majd kicsattantam a boldogságtól. Itt állok  hírességekkel körülvéve, és ráadásul az egyikbe még totál bele is vagyok esve és ő velem beszélget. VELEM!!! Megkaptuk az autogramot majd sorban megöleltek minket. Harry hívott félre:
- Azt hiszem mi nagyon jóban lennénk - közölte, majd kezembe nyomott egy névjegykártyát, amin rajta voltak az elérhetőségei és...és egy szívecske csak nekem...Úristen nagyon örültem. Vagy talán őrültem? - Hívj nyugodtan ha akarsz - mondta.
- Gondolom nem mindig érsz rá, inkább hívj te - mondtam és leírtam a telefonszámomat egy cetlire. Ő elmosolyodott.
- Rendben, akkor holnap délután hívlak - mondta és újra megölelt, majd adott egy puszit. Ezt a gyönyörű pillanatot a biztonsági őr szakította meg:
- Rendben lányok, most már menjetek! - mondta mogorván. Harry még utánam szólt:
- Ne vigyünk titeket haza??
- Nem kell, közel lakunk - mondtuk egyszerre a barátnőmmel, aki nagyon boldog volt.
Kértünk egy taxit majd hazamentünk. Hazaérve egyszerre kezdtünk el sikítani. Aztán barátnőm megszólalt:
- Niall-lel találkozok holnap!!! Azt mondta moziba megyünk, utána pedig ebédelünk. Úgy várom már.
-Gratulálok! Engem pedig Harry holnap felhív!!! Úgy örülök - mondtam. Fáradtak voltunk ezért lezuhanyoztunk majd mentünk aludni.
Másnap 9-kor keltem. Elkészülődtem, majd leültem tv-zni. Egész nap Harry telefonját vártam.

~délután~
Ma már főztem, zenét hallgattam, takarítottam csak, hogy elteljen az egész nap. Délután 2 óra van és csörög a telefonom. Harry az. Rögtön felvettem. Egy mély hang szólt bele:
- Szia Dorothy.
- Szia Harry-mondtam
- Mit csináltál egész nap??
- Téged vártalak - mondtam ő pedig felnevetett.-Amúgy főztem magamnak, tv-t néztem, és a ti zenéiteket hallgattam.
- Ennek örülök. Most nézz ki az ablakon - mondta én pedig az ablakhoz mentem ahonnan Harryt láttam.
- Lemegyek hozzád egy perc - mondtam majd leraktam a telefont. Villámgyorsan felvettem a cipőm és rohantam is ki a hotelból. Ahogy megpillantottam, majd elállt a szavam. A göndör tincsei között nézett rám és mosolygott. Harry nyakába ugrottam.
- Feljössz? - kérdeztem.
-Sajnos nem tudok, twitcamot tartunk. De ha akarod átjöhetsz?! - mondta.
- Rendben. Csak felhívom Stephanie-t.
- Hagyjad, ő Niallel van.-mondta.
- Oké, akkor mehettünk.

~Stephanie~
Reggel felkeltem, elkészültem és kimentem a hotelből, ahol Niall várt rám az autójában ülve. Boldogabb voltam mint valaha. Odamentem és beültem az anyós ülésre.

~Niall~
Igent mondott, el sem hiszem. Itt várok a kocsiban életem szerelmére, aki most jött ki.
- Szia - köszöntem.
- Szia Niall. Mit fogunk megnézni?
- Az meglepetés - mondtam.
- Oké, már alig várom - mondta és nyomott egy puszit az arcomra.
- Indulhatunk?
- Persze Ni - mondta és elindultunk. Alig bírtam az utat figyelni, mert Stephanie annyira gyönyörű.

~Dorothy~
Harry kocsijában ülök és épp a Direction házba tartunk, el sem hiszem. Odaértünk és bementünk. Hatalmas hangzavar fogadott. Zayn Perrie-vel beszélgetett, Louis és Liam pedig a Spongyabobot nézték (?). Közben nagyokat nevettek.De Niall és Stephanie sehol sem volt. Ezt szóvá tettem Harrynek és azt mondta, hogy Niall szobájába vannak.
- Körbevezesselek? - kérdezte Harry. Bólintottam és elindultunk a házba. Egy folyosón mentünk végig ahol sorban voltak a szobák. Harryé volt az utolsó szoba.

~Stephanie~
Odaértünk a moziba, ahol volt egy pár lesifotós, de Niallt nem érdekelte. Bementünk és megnéztünk egy vígjátékot. Nagyon jól éreztem magam, főleg mert Niallel lehettem. Aztán elmentünk egy kis étterembe ebédelni. 
Közben még több mindent tudtam meg róla. Például, hogy megszállottja Barack Obamanak és mindent tud róla. Legjobban az lepett meg, hogy nem szereti a fetasajtot. Ha nem az 1D tagja lenne, akkor fogorvos lenne. Zuhanyzás közben énekelni szokott. Ezekről és hasonló dolgokról beszélgettünk. Emellett természetesen Niall sokat evett. Az ebéd után átmentünk az 1D-házba. Ahol senki sem volt. Meglepődtem.

~Niall~
Itt ülök életem szerelmével egy moziba. A filmre nem tudtam koncentrálni, inkább Stephaniet néztem. Gyönyörű barna haja a válláig ér, barna szeme meg egyszerűen megbabonáz. Ilyesmin járt az eszem, amikor a filmnek vége lett. Az étterembe érve elfoglaltuk asztalunkat és beszélgettünk. Elég sok mindent megtudtam róla. Például, hogy a mi zenénken kívül még szereti Adelet. Rengeteget olvas és szeretne megtanulni gitározni. Láttam, hogy ő is tud elég sokat enni és ez megnyugtatott. Ebéd után átmentünk hozzánk ahonnan mindenkit elküldtem, és csak később jöhetnek vissza. Szerettem volna meglepni valamivel, remélem sikerülni fog.

~Stephanie~
Niall-lel a szobája felé vettük az irányt és közben belekezdett mondandójába:
- Stephanie, tudod én nagyon kedvellek szerintem nagyon kedves, gyönyörű és vicces vagy. Nem tudom elmondani neked, ezért inkább megmutatom.- azzal kinyitotta a szobája ajtaját, és örömömben majdnem elájultam.
~Dorothy~
Harry szobájába érve kissé furán éreztem magam. Elkezdtünk beszélgetni, ismerkedni. Kiderült, hogy rajong az Éhezők diadala filmért, ha nem lenne sikeres énekes, akkor bicikliboltot nyitna és, hogy szereti a csemegekukoricát. Ezután elkezdett gitározni, amitől a fellegekben éreztem magam. Mikor vége lett ezt mondtam:
- Ez gyönyörű volt - Nagyon tetszett a gitárszólója, teljesen levett vele a lábamról. Boldog voltam, hogy vele lehettem. 
- Ahogyan te is - mondta
- Köszönöm - pirultam el kissé.

 ~Harry~
Itt ülök a szobámba Dorothyval aki csodálatos. Csak nem tudom, hogy mondjam el neki.Valljam be? És ha neki én nem tetszek? Ezen gondolkodtam miközben figyeltem Dorothy gyönyörű váll alá érő göndör haját. Akaratlanul is elmosolyodtam. Ezt Dorothy szóvá is tette.
- Csak néztem milyen gyönyörű a göndör hajad - mondtam
- A tied is nagyon szép - mondta én meg felnevettem. Most biztos voltam benne hogy muszáj elmondanom.
- Valamit el kell mondanom.

2013. március 22., péntek

1. rész: Let's go to London !

Évzáró. Végre. Már úgy untam ezt a 11.-es évet. Letettük a középfokú angol nyelv vizsgát, átestem egy szakításon és már untam a sulit. Amúgy is nyáron  lesz a 17. szülinapom amit nagyon várok. A gondolataimból az zökkentett ki, hogy mondták a nevemet: Kiss Dóra. Hát igen, minden évzárón kihívják a kitűnőket és gratulálnak nekik, és ezt már úgy unom. Átvettem a jutalom könyvem és már mehettem is vissza.

~később~
Ez a  nap is eljött. A szülinapom. Délután egy bulit tartunk nekem, ahol ott lesz a család és egyetlen igazi barátnőm, Stefi. Felvettem a bulis ruhámat, elkészültem és már fogadhattam is a vendégeket. A kedvenc dalaim szóltak : 1D One way or Another, Kiss you, rock me, Little Things és hasonlók. A torta evés után jött az ajándék osztás. A szüleimtől kaptam életem egyik legjobb ajándékát: 2 darab repülőjegyet Londonba!!!! El sem hiszem. A másik jegyet egyértelműen legjobb barátnőmnek adom, akitől az ajándékomat csak a megérkezés után kapom meg. Emellett még 1D-s kiegészítőket kaptam a család többi részétől.

~2 nappal később~
Ma indul a járatunk 10-kor. Már tegnap bepakoltam, mára csak a búcsúzást hagytam. Azt hiszem elég nehéz lesz. Jó, hogy nincs testvérem mert most tuti nem bírnék elmenni. Bár a szüleimtől is nehéz elválni. De ők itt vannak egymásnak. Arra figyeltem fel, hogy csengetnek. Barátnőm volt a bőröndjeivel, beengedtem majd felmentünk a szobámba. Elkészültem és már indulhattunk is. Egy kényelmes öltözetet választottam a hosszú útra. Az autóban némán utaztunk, mindenki el volt a saját gondolataival. A reptérre érve már kezdett rám törni a felismerés, hogy egy hónapig nem látom a szüleimet. De próbáltam nem kimutatni ezt. A szüleimen is láttam a szomorúságot. Elbúcsúztunk és felszálltunk a gépre. Az utazás lassan telt. Semmi máson nem járt az agyam, mint Londonon. Tervezgettem hogy mit fogunk ott csinálni. Majd azt vettem észre, hogy szólnak csatoljam be az övet, mert landolunk. Most a fellegekben éreztem magam. Alig vártam, hogy leszálljunk elfoglaljuk a szállást és megkapjam az ajándékom.

~a szállodában~
A szállodába érve megpillanthattam a "lakást"amiben a nyáron lakni fogunk. Nagyon tetszett. Egyszerű volt mégis szép. Egy kisebb nappaliból, két félszobából, egy fürdőből, ebédlőből és konyhából állt. Pont akkora volt amekkorának lennie kellett. Ámuldozásomat barátnőm szakította meg:
- És íme az ajándékod!- mondta, majd elém rakott egy ajándékdobozt. Kinyitottam és örömömben ugrálni tudtam volna. Két koncertjegy nem másra, mint a.....ONE DIRECTION-re!!!!Ráadásul VIP jegy.....ááááá!!
- Úristen köszönöm !!!!- mondtam és megöleltem barátnőm.
- Még van ott valami... - mondta. És tényleg. Egy Ramones póló. Kérdőn néztem rá.
- Ebben jössz a koncertre, mert Harry tuti kiszúrná - mondta és megértettem. Nekem Harry a kedvencem a bandából, Stefinek pedig Niall. A koncert holnap 8-kor kezdődik, addig kialusszuk magunkat és várost nézünk.
- Amúgy Stefi! Te mostantól Stephanie vagy én pedig Dorothy - szóltam neki.
- Hát persze ez alap - jelentette ki majd kacsintott.
Mindketten lezuhanyoztunk s bezuhantunk az ágyunkba.
Másnap 7-kor keltem. Még előttünk volt az egész nap, ezért a városba készültünk. Ettünk, elkészültünk és indultunk is. A tervben ez volt: Tower-híd, Big-Ben, Westminster-apátság és a Brit-múzeum. Mindent végignéztünk, nagyon tetszett, ki is fáradtunk rendesen. De most nem aludhattunk, mert várt minket a KONCERT!!!
Felvettem a Ramones pólómat, egy leggings-sel és egy tornacipővel. Hozzá pedig 1D-s kiegészítőket vettem fel.Csináltunk egymásnak bulis sminket és már mehettünk is a taxihoz. Odaérve hatalmas lánytömegek fogadtak minket, és mi bementünk a VIP szekcióhoz. Itt nem sokan voltak rajtunk kívül.Ezt nem is bántunk.

Végre elkezdődött a koncert. A fiúk bejöttek és minden lány sikítozni kezdett. Nagyon sokat énekeltek és természetesen nagyon jól. Azt hiszem még jobban beleszerettem Harrybe. De ezzel sajnos mindenki így van, nem fogok kitűnni még a Ramones pólómmal sem. Kezdtem kissé szomorú lenni. A koncertnek vége lett. Egy biztonsági őr jött oda hozzánk és elvezetett minket az öltözőhöz. Mi utoljára mentünk be, de nem bántam meg. Ezek voltak életem egyik legszebb percei...

Írjátok meg, hogy milyen lett. Nem soká hozok új részt, addig kitartás.

2013. március 21., csütörtök

Kezdésként...

Ez egy új blog amely egyik kedvenc bandámról, a One Direction-ről fog szólni. Nem soká jön az első rész. Addig kitartás, remélem tetszeni fog.