2013. május 29., szerda

22.rész: Sok volt ez így egy napra...

Kedves Olvasóim!
A facebook csoport még mindig létezik, lehet csatlakozni szívesen várok mindenkit.
Itt az új rész, ami remélem elnyeri tetszéseteket. Írhattok megjegyzést, feliratkozhattok nyugodtan. 
Nem húzom az időt, jó olvasást.
Encix :* 


-Igyunk a remek koncertre, a rajongókra és ránk.-mondta Liam pontban éjfélkor és mi koccintottunk is. Harry-től kaptam egy éjféli csókot, majd a házba mentünk és teendőink elvégzése után eltettük magunkat holnapra...

Reggel remekül ébredtem. Letudtuk az első koncertet is, ami nagyon jól sikerült. Az, hogy felmehettünk a színpadra felemelő élmény volt. Még mindig nem fogom fel, hogy a barátom a világ leghíresebb bandájának tagja. Az a sok rajongó mind odavan értük, de én és a többi lány itt vagyunk. Úristen! Eddig miért nem féltem a sok elvetemült rajongótól? Remélem azért a félelmem alaptalan. Harry még alszik, ezért legalább nem látja a félelmem kitörését. Felöltöztem és kimentem a konyhába megreggelizni. Niall már fent volt és épp egy óriásszendvicset majszolt.
-Jó reggelt!-köszöntöttem drága Niallt.
-Neked is. Mi újság veletek?-kérdezte.
-Megvagyunk. Ti?-kérdeztem.
-Mi is. Nem fogtok kibékülni Stephanie-val?-kérdezte. Na ettől tartottam. Niall annyira aranyos és most mit mondjak neki? Hogy a barátnője leszólt? Nem tudtam mit mondjak.
-Igaz, hogy már egy ideje, még mindig gondolkodnom kell a történteken.-mondtam.
-Min vesztetek össze? Csak mert Stephanie nem akarja elmondani.-kérdezte. Most ezt, hogy fogalmazzam meg szépen?
-Hát elmondta, hogy ti már...érted?-kérdeztem és bólintott.-Én is mondtam, hogy mi már a nyaraláson és azt mondta, hogy  idézem:"Olyan korán, hisz akkor ha voltatok két hetesek vagy kevesebb."-mondtam azon a hangszínen amelyiken ő mondta. Niall kicsit gondolkozott, majd ezt mondta:
-Hát erre nem nagyon lehet mit mondani. Nem mondom, hogy ezt szó nélkül kellett volna hagynod, de megbocsájtható szerintem.-hangsúlyozta ki a "szerintem" szót. 
-Igazad van, de tudod milyen szarul esett, hogy ezt mondta? Én sose mondtam volna rá ilyet. Ő elmondta nekem, hogy ti, hogy álltok és ezért én is elmondtam, mert tudtam megbízhatok benne.  Bár az se zavart volna nagyon, hogy elmondja a srácoknak, de itt most nem ez a lényeg. Elmondom neki és ő így fejti ki a véleményét? Ha így is gondolja akkor szerintem finomabban is közölhette volna. 
-Ebben igazad van, én inkább nem is avatkozok bele, mert a végén én leszek a rossz.-mondta és folytatta a szendvicsének evését. Én is elkészítettem magamnak a reggelim. Hamarosan Harry is felébredt és neki is csináltam gofrit. Megreggeliztünk és a fiúk már készültek is, mert valami fotózásra mennek. Én mára semmit nem terveztem, ezért felhívtam Em-et, hogy találkozunk-e. Meg is beszéltük, hogy elmegyünk a parkba. Elkészültem és elindultam. Közel volt a park, ezért gyalog mentem. Pár perc alatt ott is voltam és leültem egy padra várni. Nem tudom mennyi ideje ültem ott, de hirtelen hátulról valaki a vállamra tette a kezét. Ijedtemben megugrottam.
-Bocsi csak én vagyok.-mondta Em.
-Nem gond, szia. Mi újság?-kérdeztem.
-Szia, semmi sok megvagyunk Mike-kal. Ti?-kérdezett vissza.
-Mi is megvagyunk, de tudod meséltem Stephanie-ról, na vele még mindig rosszban vagyok. -mondtam és meséltem a történtekről. Ellátott pár jó tanáccsal, majd elmentünk megnézni a város nevezetességeit. Big Ben, London Eye és még sorolhatnám. Mióta itt lakom, már szinte minden nap elmegyek előttük, de annak idején ezek jelentették nekem a beteljesületlen álmot, hogy egyszer talán majd én is elsétálok előttük. Elhívtam, hogy nézze meg a fiúk koncertjét és elfogadta a meghívást. Úgyse ismeri még őket és a dalaikat, ezért erre most lesz alkalma. Végül hazakísértem, majd hívtam egy taxit mert siettem, hogy a fiúk elé tudjak menni a fotózásra, hogy meglepjem őket. Hamarosan ki is jöttek, de nem csak ők. Egy nő volt velük, akit közelről felismertem. Rita Ora. Nem ismerem, de mégsem bírom. 


Rita Ora
 -Sziasztok!-köszöntem és Harry-t megcsókoltam.,próbáltam nem tudomást venni Rita szúrós tekintetéről. 
-Amúgy Dorothy White vagyok...
-Aki a barátnőm és ő itt Rita Ora régi ismerősöm, aki szintén részt vett a fotózáson.-fejezte be amit elkezdtem Harry. Örültem, hogy tudatta vele, hogy ki vagyok, már ha a csókunkból nem esett le neki. 
-Rendben örülök, hogy megismerhetlek.-mondta. Nem hittem neki. Tudtommal régen sokat volt Harry-vel és gondolom alakult valami, de aztán nem jött össze. Gondolom mennyire örülhet a kiszemeltje barátnőjének? Jajj hagyjuk már. Próbálok vele kedves lenni, de csak úgy fogok viselkedni, ahogy ő velem. Na de végül elindultunk a házhoz és ő oda is jött velünk. Igazából nem értettem, de nem akartam szóvá tenni. 
-Sziasztok én megyek tovább. Puszi!-mondta Ora és elment. Ez lesz a gúnyneve: Ora. Aggodalmam szerencsére alaptalan lett. Bementünk a házba, megebédeltünk és a fiúk már nekünk -Stephanie-nak és nekem- adtak egy mini hangpróbát. Természetesen nagyon jó volt. A mai koncert is az O2 arénában lesz, csak most az emelvény le lesz eresztve. Fiúknak mára van meglepetésük a rajongók felé, amit már én is nagyon várok. A fiúk készülni kezdtek és mi is mert most a VIP részlegről nézzük végig a koncertet. Már nagyon várom, hogy milyen a rajongók közül nézni a fiúkra. Hogy milyen elérhetetlenek, akkor amikor mellettük van még több ezer directioner, akik ugyanúgy megőrülnek a fiúktól és szintén találkoznának velük. Az én álmom már beteljesült és ennek nagyon örülök. 
Álom...

Felöltöztem egy kényelmes, mégis szép ruhába és megigazítottam a sminkem.  A szettembe belevittem egy kis rózsaszínt és igaz, hogy nyár van, de mivel a koncert későn ér véget, ezért hosszú nadrágba megyek.  Megcsináltam a hajam, aminek egy részét feltűztem a többit hagytam szabadon. Már készen is voltam. A nappaliba leültem és vártam a többiekre. Hamarosan elkészültek a limuzin ma is értünk jött, majd elindultunk. Én Stephanie-val hátulról mentem a VIP részlegre. Mellesleg Stephanie-n egy fekete leggings és egy angliás póló volt. 
Dorothy ruha
Stephanie ruha
Kint már nagyon sok rajongó volt, de őket még nem engedték be. Így egy kicsit körülnézhettünk és innen az aréna még nagyobbnak tűnt. A hangpróba ma is meg volt tartva. Utána már kezdtek befelé zúdulni a rajongók. Hát a látvány lesokkolt. Körülbelül fél óra alatt már szinte az egész aréna megtelt. Em is idetalált és leült mellénk. 
-Sziasztok! Remélem nem késtem.-mondta Em.
-Szia, nem dehogy még nem kezdték el. Még vagy 10 perc.-válaszoltam. Ahogy gondoltam, körülbelül 10 perc múlva a zene elindult és a fiúk hamarosan a színpadra jöttek. Látszott rajtuk, hogy még három év után is azért izgulnak, nehogy elrontsanak valamit. Pedig nem fognak, én hiszek bennük. 
-Hello London! Örülünk, hogy ma is itt lehetünk és koncertet adhatunk a rajongóinknak. Örök hála! Na de kezdődjön is a koncert!!!!-kezdte el Zayn és a dal már ment is. Nagyon jól végigénekelték. A dalok tovább mentek míg nem Harry-t telibe nem találta egy tornacipő. Szegény a fájdalomtól összeesett és a földön feküdt percekig. Fel akartam hozzá menni, de a biztonságiak nem engedtek. Jó, hogy tudják, hogy a barátnője vagyok. 
Kicsit rossz kép, de a lényeg rajta van. 
A fiúk felsegítették, Harry kicsit "lazított" majd folytatódott a koncert. Szegénynek végig kell állnia a koncertet? Előre sajnálom. Amikor rám nézett, eltátogtam neki, hogy "jól vagy?" és ő bólintott. Kissé megnyugodtam. Miután az összes dal lement, Harry öt percre lement a színpadról, majd elszórakoztatták a rajongókat. 
-Hogy tetszik?-kérdeztem Em-től.
-Jók, szívesen hallgatom. -mondta a számomra megfelelő választ. Örültem, hogy neki is tetszik. 
-Tegnap ugye a barátnőink jöttek fel és most úgy döntöttünk, hogy a mai meglepetés az lesz, hogy a directionerek közül hívunk fel valakit. -mondta Harry. A rajongók még hangosabban sikítottak és ez már dobhártyaszaggató volt. Mindenhol ugráltak a fanok, hátha észreveszik őket. Végül a fiúk felhívtak egy lányt és ő felrohant. Amit ezután csinált azért legszívesebben megtéptem volna: nekifutott Harry-nek és megcsókolta. Harry eltolta magától a csajt.
-Ez mi volt?-kérdezte Harry. Láttam rajta, hogy legszívesebben üvöltene, de ez egy koncert több ezren vagyunk és még így is ez lesz a címlapsztori. 
-Egy csók.-mondta a lány egyszerűen. Harry kikapcsolta a mikrofont és úgy beszélt tovább. Hallani nem hallottuk, csak annyi történt, hogy a lány lement a színpadról.
-Most pedig valaki más nem szeretne feljönni?-kérdezte Harry.-Aki nem támad le.-Próbált viccet csinálni a történtekből, de a nézők már így is sokk hatása alatt voltak. Igazából én nem haragudtam Harry-re csak a csajra, de azt próbáltam nem kimutatni ennyi ember előtt.
-Jól vagy?-kérdezte Stephanie.
-Persze, csak legszívesebben megtépném a csajt, de tökéletesen jól vagyok.-mondtam nagy mosollyal az arcomon. A jókedvemet ez sem ronthatja el, ezért próbáltam élvezni a koncertet. A fiúk kiválasztottak egy lányt, aki feljöhetett a színpadra. Fel is jött, normálisan viselkedett, beszélt a fiúkkal majd le is ment. Gondolom nem akarta, hogy őt is leküldje Harry. Az órám már este 11 órát mutatott és a koncert hamarosan véget fog érni.  A fiúk még poénkodtak kicsit, majd elbúcsúztak és a backstagebe mentek ahol -mi- VIP-sok vártuk őket. Utoljára mi maradtunk, Em összeismerkedett velük, majd elindultunk haza éjfél körül -ismét. Em is jött velünk és hazavittük. A limuzinba ma is koccintottunk és az éjféli csók se maradhatott el. Fáradtan de elvégeztük a teendőinket és elmentünk a szobába.
-Ugye nem haragszol?-kérdezte Harry szomorúan.
-Nem dehogy csak a csaj tehet róla, amúgy mit mondtál neki?-kérdeztem vissza. 
-Az titok, de nyugi semmi durvát.
-Sok volt ez így egy napra. Fáj még?-kérdeztem.
-Nem annyira, kibírom. Jó éjt!-mondta és megcsókolt.
-Neked is!-mondtam és elaludtunk...

Még annyit szeretnék, hogy ugye tényleg megtörtént ez a cipős sztori, de az időpont és a helyszín se ugyanaz SZERINTEM. Lehet lesznek olyan turnéállomások ahol nem is jártak. És mint olvasható a blogom turnéja 2013. augusztus 1-jén kezdődik és ugye ott még nem járunk :D Na mindegy, írjatok megjegyzést♥

2013. május 24., péntek

21.rész: Első koncert...

Kedves Olvasóim!
Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket amit estig írtam :D Remélem azért ez nem látszik meg rajta. A megjegyzések jöhetnek, szívesen fogadom őket. Köszönöm az 1400 oldalmegjelenítést :$ Iratkozzatok fel rendszeres olvasónak :)Remélem nem baj, hogy most kicsit több kép van benne. Az elérhetőségeknél a csoportom linkjét is megtaláljátok, nyugodtan beléphettek. 
Jó olvasást: Encix :* 

Elvégeztük teendőinket és elmentünk aludni Harry-vel. Nagyon izgulok, mert holnap kezdődik a turné!!!Na inkább alszok...
-Jó reggelt! -keltett fel Harry egy pohár gőzölgő kakaóval. Adtam neki egy csókot.
-Neked is. Mikor kezdődik a koncert?-kérdeztem. Már teljesen elfelejtettem.
-Este nyolckor, de előtte próba és elvileg tizenegyig fog tartani. Az O2 arénában lesz.
-Oké, akkor előtte elmegyek Stephanie-val beiratkozni.-mondtam.
-Már nem vagytok haragba?-kérdezte Harry meglepetten.
-De csak megígértem neki és nem szeretném cserbenhagyni. -mondtam és miután megittam a kakaóm, kimentünk a konyhába reggelit készíteni. Majd helyet foglaltunk az asztalnál és reggeliztünk. A többiek lassacskán mind felkeltek és elkészültek. Liam az USA zászlós pizsamájában jött le. Egy fotót megért:
Liam drága :) 
Már reggel ilyen boldog. Én reggelente még álmos vagyok és aludnék, ő pedig már így kezdi a napját. Na mindegy. Felöltöztem egy iskolába illő ruhába és megkerestem Stephanie-t.
-Szia. Akkor elmenjek veled beiratkozni?-kérdeztem semmitmondó hangsúllyal.
-Szia. Tényleg eljönnél velem?-kérdezte Stephanie kissé meglepetten.
-Megígértem, nem?-kérdeztem vissza.
-De csak tudod a múltkori....incidens miatt gondoltam, hogy nem fogsz eljönni. Figyelj én nem direkt mondtam és szerintem annyira nem is volt durva.-szabadkozott.
-Erre most csak annyit mondanék, hogy amit mondtál nem volt durva, csak az ahogyan mondtad. De hagyjuk is ezt, még átgondolom a dolgokat. Most pedig menjünk.-mondtam és elindultunk a suliba. A gimnázium közel volt, ezért gyalog mentünk. Egy nagyon gyönyörű környéken van. Íme egy kép:

Nekem nagyon tetszik. Bementünk és a portán bejelentkeztünk, majd felmentünk az igazgatóhoz, Mr. Smith-hez. Egy idősebb úr az igazgató, aki nagyon kedves. Stephanie aláírt pár papírt és még kicsit beszélgettünk.
-A diákok meg fognak lepődni, hogy tévésztárokkal járnak egy iskolába.-jegyezte meg az igazgató.
-Á, mi nem vagyunk azok, csak egyszerűen a barátaink tévésztárok.-mondtuk.
-Nem baj, jól választottatok, sok boldogságot..-mondta.
-Köszönjük.-mondtuk nagy mosollyal az arcunkon. Még beszélgettünk vele egy kicsit, majd hazamentünk. A fiúk még otthon voltak és pihentek, mert a turné elkezdődött. Ma és holnap még csak Londonban lesz a turné, de utána a következő állomás Glasgow, Skócia. Csak a Londoni turné után kezdünk el összecsomagolni, addig még kiélvezik a napok minden percét, hogy legalább akkor pihenhessenek. Ma átmegyek a szüleimhez egy kicsit, ha már úgyis egy hónapig nem látom őket.  Utána pedig Harryvel alig fogok találkozni. Minden nap együtt alszunk és már úgy megszoktam. Addig majd a párnájával alszok, mert Harry illata van. Ezt most kicsit hülyén hangzik, de így sokkal könnyebb lesz. Megebédeltünk a többiekkel és én elmentem anyuékhoz...

~Stephanie~
Dorothy a történtek után is beszél velem ami azért jó. Bár még nem olyan mint régen, de hangsúlyozom, hogy MÉG. Vagyis hát remélem, hogy ez megváltozik. Niall még mindig szarul érzi magát, amiért elvette a szüzességem és én ezt megbántam. Pedig nekem kéne szarul éreznem magam amiért nem mondtam el neki, vagy amiért nem álltam le. Istenem de szerencsétlen vagyok. Niall most is a szobájában ül és gitározik valami szomorú dalt, ami gondolom a hangulatához pont passzol. Szerintem még a koncert előtt kibékülök vele, mert szomorúan nem lehet énekelni. Be is mentem hozzá.
-Figyelj Niall, én nagyon sajnálom amit történt és engem nem bánt, hogy te voltál az első, csak korainak tartottam, de mivel a mi kapcsolatunk reményeim szerint örökké fog tartani ezért úgy is mindegy, hogy mikor történt meg. Ne legyél emiatt ilyen szomorú, mert rossz azt gondolni, hogy ez miattam van.-mondtam és megöleltem.
-Én megértem, de az nagyon rossz, hogy megtörtént és megbántad. Tudod milyen szarul esett? Pedig én nem erőltettem, de voltál bezsongva.-mondta a végét nevetve.
-Akkor nem haragszol?-kérdeztem kiskutyaszemekkel.
-Nem dehogy.-mondta és szenvedélyesen megcsókolt. A csókja őszinte volt, már ha ilyen létezik. Na legalább a barátommal jóba vagyok. Dorothy meg majd eldönti, hogy eldob egy régi barátságot egy hülyeség miatt, vagy megbocsát. Nagyon sajnálom ha nem, de szerintem el tudom majd viselni. Azt hiszem. Na de most inkább élvezem a barátom mellett töltött minden percet, mert egy hónap és utána alig tudunk találkozni. Úristen én nem fogom bírni. Ma szerintem még elmegyünk Niall-lel valahova utána elkísérem a hangpróbára és a koncertet meg végignézem. Nem tudom Dorothy jön-e, de ahogy ismerem ki nem hagyná.
-Niall ma nem megyünk ki valahova?-kérdeztem.
-De kimehetünk. Park?-kérdezett vissza.
-Oké nekem jó.-mondtam és elmentem átöltözni. Majd Niall-lel kézen fogva mentünk ki az utcára. Gyalog mentünk a parkba, mert így sokkal jobb. Fotósokat még nem láttam, de most nem is zavartak volna. Hagy lássa a világ, hogy boldogok vagyunk. A parkban leültünk egy padra és beszélgettünk. Nagyon sokan voltak kint. Egy kisfiú odarúgta Niall-nek a labdát és Niall beállt hozzá focizni. Istenem de édesek. Milyen jó apa lesz. Niall aláírta a kisfiú labdáját és aztán jöttek a kis focistáért a szülei. Niall leült mellém a padra.
-Nagyon ügyesen bánsz a gyerekekkel. -mondtam és elképzeltem Niallt a gyerekünkkel.
-Köszi, próbálkozok, hogy mire gyerekünk lesz már valamit tudjak. -mondta én pedig megcsókoltam. Idő volt, ezért visszamentünk a házba és a fiúk készülődni kezdtek. Dorothy is itthon volt már, ezért kicsit beszéltem vele.
-Te is jössz a koncertre?-kérdeztem.
-Persze ki nem hagynám. Te mit veszel fel?-kérdezett vissza.
-Még nem tudom, valami jó kis ruhát.-mondtam. Majd elmentünk együtt ruhát keresni.
Dorothy ruhája
Én ruhám
Dorothy egy elegáns, mégis erre az alkalomra való ruhát választott. Még elég meleg van ezért ez pont jó. Én is hasonló ruhát választottam. Szerintem mind kettő nagyon szép. Megcsináltuk a hajunkat és a sminkünket, majd a nappaliba mentünk és megvártuk a fiúkat. Hamarosan ők is elkészültek, ezért el is indultunk. Egy limuzin várt ránk a ház előtt. Egy limuzinban fogok ülni a világ legnépszerűbb bandájával, amelyiknek egyik tagjával együtt vagyok. Én ezt még mindig nem hiszem el. Olyan mint egy álomvilág. Remélem sosem ébredek fel. A limuzinba beszálltunk és még nagyobb luxus fogadott. Bőrülések, hűtő, hifi. Zayn már nyúlt a hűtőbe pezsgőért, de Liam megállította.
-Majd a koncert után koccintunk a sikerre. -Az autó elindult, mi pedig kényelembe helyeztük magunkat. Az arénát megkerültük és hátul mentünk be. Már itt is sikítottak és az üvegen keresztül integettek akik tudtak a testőrök ellenére is.
Az aréna kívülről
Istenem mekkora felhajtás. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha egy arénába  fogok tartani "híresen". De én igazából nem érdemlem meg a hírnevet. Mert én semmit nem tettem érte, csak összejöttem a nagy Ő-vel. Arról nem tehetek hogy a nagy Ő híres. Na de mindegy. Bementünk az arénába, ahol rengeteg ember volt. Sminkesek, fodrászok, Paul, testőrök és még nagyon sokan akik segítenek a szervezésben. A fiúk elmentek próbálni egy kicsit, mi pedig leültünk és vártuk, hogy a fiúk visszajöjjenek...

~Dorothy~
A fiúk hangpróbán vannak, mi pedig őket várjuk. Ide hallom ahogy énekelnek és remek. Odajött hozzánk Lou, a stylist.
-Sziasztok. Nagyon csinosak vagytok. Mi újság veletek?-kérdezte.
-Szia, köszi, semmi várjuk a koncertet. Veled mi újság, Lux jól van?-kérdeztem vissza.
-Mi is jól vagyunk, Lux is itt van.-mondta és idehívta Lux-ot.-Rátok bízhatom egy kicsit amíg a fiúknak előveszek ruhát?
-Persze, akár tovább is.-mondta Stephanie. Én már a bulin nagyon jóba lettem a drágasággal és ő emlékezett rám. Játszottunk vele, meg beszélgettünk. Sok idő telhetett el, mert a fiúk az öltöző felé mentek.  Én utánuk mentem és benyitottam. Hát rosszkor épp öltöztek.
-Jajj bocsi.-mondtam és visszacsuktam. Pár perc múlva magától kinyílt az ajtó. Harry állt velem szembe.
-Nem baj, hogy ránk nyitottál.-mondta huncutul és megcsókolt.Csókunkba mindketten belemosolyogtunk.  A ruhájuk amibe fellépnek nagyon jó, Lou remekül választott. Kimentek a folyosóra és a sminkes elrángatta őket. Kicsit rendbe tette az amúgy is tökéletes arcukat, majd a fodrász igazított a hajukon és kész is voltak kezdés előtt fél órával. Odajött a fiúkhoz Lux és megölelgette őket.
-Sok szerencsét fiúk.-mondta bájosan. Istenem, hogy lehet valaki ennyire cuki. Harry ölébe vette és ketten elvoltak együtt. Többi fiút biztattuk, hogy sikerülni fog. Niall és Stephanie együtt voltak, kéz a kézben. Úgy látszik kibékültek. Öt perc kezdésig. A rajongók már sikítoznak és a fiúkat akarják. Nem csoda, hogy a directionerek a legőrültebb rajongók. A fiúk már tűkön ültek és várták a kezdést. Egy perc volt hátra. A "bevezető" zene elindult, ami a Torn volt. 3...2...1...A fiúk bementek, hangos sikítás és tapsvihar fogadta őket. 
-Hallo London!-kiáltotta Harry. A rajongók még nagyobb lázba jöttek. A koncert elkezdődött és a Take me Home album összes dalát elkezdték énekelni. A Moments előtt Niall felhívta Stephanie-t a színpadra és Niall gitárján gitározott, amíg a fiúk énekeltek. Biztos nagy volt benne az adrenalin, de végül sikerült neki. Én Lux és a dolgozók társaságában a színfalak mögül néztük végig. Nagyon jól nyomták, teljes beleéléssel. Volt pár ráadás dal is. Már majdnem két órája énekeltek, amikor befejezték és  már csak a közönséggel beszélgettek. Kérdéseket tehettek fel interneten és a fiúk válaszoltak. Csináltam egy nagyon jó képet a koncertről: 

A fiúk szinte a rajongók felett voltak és ez csodás.
-Directionerek! Szeretnék valakit bemutatni nektek.-mondta Harry és közben az emelvény egyre lejjebb ereszkedett.-Majdnem egy hónapja ismerem és nagyon kedves. A legutóbbi londoni koncerten ismerkedtünk meg. Azóta is együtt vagyunk. Kérlek gyere fel a színpadra Dorothy.-mondta Harry és nekem földbe gyökerezett a lábam. Menjek ki a közönség elé?! Úristen. Végül a többiek biztatására elindultam a nézők közötti kis folyosón. A rajongók a kezüket nyújtogatták és én bizonytalanul, de pacsiztam velük. Felértem a színpadra és Harry megölelt. A rajongók azt kántálták: Csókot, csókot! Eleget tettünk kérésüknek. A fiúk már a koncert végénél jártak.
-Köszönjük, hogy eljöttetek!-mondta Zayn.
-Ti vagytok a legjobb rajongók!-mondta Liam.
-Szeretünk titeket!-kiáltotta Louis.
-I love London!-mondta Niall. -A holnapi koncerten is legyenek legalább ennyien.Sziasztok!-Azzal az emelvényt leengedték és kisétáltunk a backstage-be. A VIP-sokat még fogadták a fiúk, majd éjfél előtt a limuzinba ültünk. Pezsgőt bontottunk.
-Igyunk a remek koncertre, a rajongókra és ránk.-mondta Liam pontban éjfélkor és mi koccintottunk is. Harry-től kaptam egy éjféli csókot, majd a házba mentünk és teendőink elvégzése után eltettük magunkat holnapra...

2013. május 20., hétfő

Csoport

Sziasztok Olvasóim :)
Ez nem új rész, de a héten tuti lesz. A lényeg, hogy arra gondoltam, hogy csinálok facebookon egy csoportot és oda mindent kiírnák ami a bloggal kapcsolatos :) Majd oldalt az elérhetőségeknél megtaláljátok a linket :) Csak ennyit akartam.Sziasztok!
Encix :*

20.rész: Miért nem mondtad el?

Sziasztok Olvasóim!
Azt hiszem, most viszonylag hamar meghoztam az új részt amire büszke vagyok :$ Na de a lényeg. Sajnálatomra az előző részhez nem érkezett komment és ez kissé bánt :/ Remélem azért még tetszik a blogom. Itt az új rész. Amiben új szereplő bukkan fel. Elég fontos szerepe lesz, ezért a képek között őt is megtaláljátok. Oldalt lehet szavazni a blogra, hogy nektek hogyan tetszik. Köszönöm az eddigi 1290 oldalmegjelenítést:)
#szeretemazolvasóim♥

Jó olvasást: Encix :* 

-Köszönöm ezt a szép napot, nagyon jól éreztem magam. Szeretlek.-mondtam és megcsókoltam. Csókunk szenvedélyesebb és vadabb lett. Végül az ágyban kötöttünk ki...


Hajnalban felriadtam. Eszembe jutott az éjszaka. Jól fejbe csaptam magam. Nekem Niall volt az első és ennek örülök, de azt hiszem kicsit korán történt meg. Csakúgy megtörtént, nem tudom miért. Próbáltam kiverni a fejemből a megbánást és inkább visszaaludtam. 
Reggel Niall ébresztett. Nagyon boldognak tűnt. 
-Jó reggelt! -mondta Niall.
-Jó reggelt! Mi ez a nagy mosoly?-kérdeztem.
-Tudod te azt.-mondta és rám kacsintott. Én csak pirultam, a fejem már vörös volt, mint a rák. Niall csak kinevetett. Na nem baj. Kimentünk a nappaliba és mielőtt reggeliztünk volna, megnéztük az újságot. A címlapon rajta voltam gitárral a kezemben és éppen gyakoroltam. Ez a nagy hír? Hogy gitározok? Hát ha őket ez érdekli akkor sok sikert továbbra is. A cikk pedig erről szól:
Énekesnek készül Stephanie Silverman? 
Niall Horan-nek, a One Direction szépfiújának barátnőjét, a banda kertjében kaptuk lencsevégre, amikor éppen a fiúk egyik dalát a Moments-t énekelte és kísérte gitárral. Tehetsége az van hozzá, nem is értjük eddig miért nem állt színpadra. Tán most fog indulni a karrierje? Vagy beveszik a fiúk a bandába? Önöknek mi a véleménye? További információkat még nem tudtunk meg.

Hát pont nem találták el. Na mindegy így jártak. Most jelentsem be, hogy gitározok? Minek, majd ha akarják, akkor kiderítik. Végül megreggeliztünk és egy rövid készülődés után a fiúk elmentek Paulhoz. Én megnéztem, hogy mikor megy járat Budapestre, és találtam is egyet, ami ma délben indul. Gyorsan foglaltam rá 2 jegyet és írtam Niall-nek, hogy holnap reggel mire felkel már mellette leszek. Dorothy-val összepakoltunk, elkészültünk és már indulhattunk is. Beszálltunk egy taxiba és a reptérre mentünk. Hamar odaértünk, átmentünk pár ellenőrzésen és indulás előtt negyed órával már egy padon ültünk és vártunk. Nemsokára fel is szálltunk a gépre és Budapest felé repültünk...
Bő 3 óra múlva már a szüleim házánál voltunk. A kulcsommal kinyitottam a kaput, majd a bejáratot és benyitottam. Anya épp Lasagne-t sütött és az illat az egész házat belepte. Ha itt lenne Niall...már nem lenne Lasagne. 
-Sziasztok!-köszöntünk hangosan. Anya kijött a konyhából, apu pedig a nappaliból. 
-Sziasztok!Hogy vagytok?-kérdezte anya miközben megölelt minket. Majd apa is odajött hozzánk.
-Nagyon jól érezzük magunkat. Az időjárás kicsit más mint itt, de bírjuk. Ti megvagytok?-kérdeztem vissza.
-Igen. Jól vagyunk, szinte semmi nem változott, csak annyi, hogy elmentél. Már beiratkoztál a suliba?-kérdezte apu.
-Nem még nem, de a turné Londonban kezdődik szóval még van egy kis időm beiratkozni. Lehet hülye kérdés, de nem voltunk benne az újságban?-kérdeztem.
-Hát az újságban nem, de az internet tele van a fiúkkal és veletek.-mondta anya. Beültünk az ebédlőbe enni és közbe meséltünk a nyaralásról. Majd bementünk a szobámba és összepakoltuk a holmim, a maradékot pedig anyáék elküldik postán. A gépünk éjfélkor indul és addig még itt maradunk.  Körbenéztünk a városban, majd a szobámba Dorothy-val mindent átbeszéltünk. 
-Most elmondok valamit és remélem, hogy bízhatok benned.-mondtam, Dorothy pedig bólintott.-Szóval tegnap este Niall-lel mikor hazajöttünk, hát szóval...megtörtént az. Érted ugye?
-Igen persze.-mondta.
-A lényeg, hogy nem zavar a dolog, hogy Niall-lel először, de elég korainak tartom, mert a kapcsolatunk még nincs egy hónapos.
-Mi Harry-vel már a nyaralásunkon.
-Olyan korán, hisz akkor ha voltatok két hetesek vagy kevesebb.-mondtam. Azért ez elég gáz, hogy két hete se járnak és már is...Engem még ez is zavar, hogy mi ilyen korán, de ők...
-Figyelj én így döntöttem ez a kettőnk dolga, én csak elmondtam neked a dolgot, de nem kérdeztem a véleményed. Jó hogy nem kurvázol le...-mondta kicsit hangosabban és kirohant a szobából. Nem tudtam mit csináljak, ezért utánarohantam. A kertben volt és a hintaágyon ült. Ha jól hallottam szipogott. Melléültem, erre ő felállt és a kert másik végébe ment. 
-Most mért vagy dühös? Semmi olyat nem mondtam.
-Szerinted milyen érzés az, hogy elmondasz valamit a barátnődnek és ő szinte lekurvázz? Nem hiszem, hogy te ezt valaha átélted volna.-mondta és könnyeit letörölte, majd a házba ment és a csomagjaival tért vissza.
-A reptéren leszek, majd gyere amikor akarsz.-mondta és elment. Úristen mit tettem. A legjobb barátnőmet megbántottam. Ezt soha nem fogja megbocsátani nekem. 

~Dorothy~

Stephanie nagyon megbántott. Nem érzi a szavainak a súlyát? Nem tudom miért, de most nagyon őszintén elmondta a véleményét és ez elég bántó volt. Legalább ne így mondta volna. Remélem rájött, hogy most eléggé haragszok rá. Az órám 7 órát mutatott és még rengeteg időm volt indulásig, ezért beültem a közeli Starbucks-ba. Rendeltem egy kávét és egy sütit is. 
Kicsit elgondolkodtam a barátságunkon, hogy nekem Stephanie az egyetlen igaz barátom. De ezt nem fogom könnyen megbocsátani neki. Nem gonoszságból, de ezt elmondom Harry-nek. Egymagamban ültem, mígnem egy fiú mellém telepedett. 
-Szia! Egyedül vagy?-kérdezte. Most erre mit mondjak egy vadidegennek?
-Szia, igen és te vársz valakire?
-Senkire, csak beültem egy kávéra.-mondta. Még sokat beszélgettünk és egyáltalán nem akart semmit tőlem, aminek örültem. Örültem, hogy kibeszélhettem magamból a gondjaimat, és örülök, hogy ő is mesélt. 
-Örülök, hogy beszélgettünk.-mondta.-Nekem most már mennem kell szia.
-Köszönöm, hogy meghallgattál, szia.-mondtam és ő el is ment. Nem kértem el tőle a telefonszámát, semmi elérhetőségét. Ennek az ismerkedésnek nem lenne jövője, én Londonba ő pedig itt. Még a teljes nevét se tudom. Csak két idegen megbeszélte az élet nagy gondjait, egymás lelki szemetesei voltunk. Nagyon kedves volt. Egy órát beszélgettünk, én még kicsit maradtam, majd távoztam. Egy pékségbe még betértem.  Mindenhová vittem magammal a kis táskámat, amit arra az éjszakára hoztam amit itt töltöttünk volna Stephanie-val. Csak azt nem értem, ha éjfélkor indulunk, akkor minek aludni? Na mindegy. Vettem egy kevés péksüteményt és a reptérre indultam. Harry-nek még vettem túrórudit, mert Londonban nincsen. Aztán még szereztem neki banánt is, hagy örüljön. Végül fogtam egy taxit a reptérig, majd átestem az ellenőrzéseken és egy padon foglaltam helyet. Már 9 óra is elmúlt, de még mindig sok időm volt. Felhívtam a szüleimet és beszéltem velük, hogy reggelre már otthon leszek, de nem mondtam, hogy összevesztünk Stephanie-val. Majd Harryt is felhívtam, hogy körülbelül hajnali háromkor otthon leszünk, az előzményeket csak később mondom el neki. Egy jó ideje egyedül ültem, amikor egy lány odajött hozzám. Ez a nap ilyen. Nagyon szép lány, haja barna, szeme sötétkék.
-Szia. Remélem nem zavarok. Csak láttam, hogy egyedül vagy és gondoltam idejövök.-mondta kezdésként.
-Szia, nem zavarsz. Amúgy Dorothy vagyok.-mondtam.
-Én meg Emily, de szólíts csak Em-nek.-mondta.
-Rendben. Te melyik járatra vársz?
-A londonira, ami éjfélkor jön.-mondta.
-Én is arra várok. Egyedül fogsz utazni?-kérdeztem.
-Igen, a barátom az előző járattal ment ki Londonba, én pedig csak a mostanival tudtam. -mondta. Rengeteget beszéltünk és elmondtam neki, hogy barátnőmmel fogok utazni, akivel összevesztem és mivel hárman lehet egymás mellett ülni, ezért ő is odajön hozzánk. Mondtam neki, hogy ki a barátom, meg, hogy turnéra megyünk. Mindent elmondtam amit egy leendő barátnak el lehet mondani. Ő elmondta, hogy nem nagyon ismeri a One Directiont. Ekkor érkezett meg Stephanie. 
-Sziasztok.-köszönt Stephanie.
-Szia. Ő itt Em, most ismertem meg és velünk fog ülni. Ő itt Stephanie a....barátnőm.-mutattam be őket egymásnak.
-Szia.-köszönt Em is. Beszélgettünk így hármasban, bár Stephanie alig szólalt meg. Hamarosan éjfél lesz. Egyre több ember jelenik meg és vár a járatra. Senkit sem ismertem. Páran odajöttek és kérdezősködtek a banda felől. Udvariasan válaszolgattunk, pózoltunk pár fényképhez, majd megjött a járatunk. Hamarosan ismét Londonban leszünk...

A repülő leszállt és mi végre Londonban voltunk. Em taxival a barátjához ment, mi pedig a fiúkhoz. Gyorsan letusoltam és Harry mellé feküdtem. Adtam a homlokára egy puszit és én is elaludtam.
Maximum három órát aludtam, mert kelnem kellett. Elkészültem és Harry-vel beszélgettem egy kicsit a szobába.
-Képzeld tegnap ugye Stephanie szüleinél voltunk és szóba jött a kapcsolatuk Niall-lel és elmesélte a múlt éjszakát.Gondolom érted.-mondtam és ő huncutul bólintott.-Azt mondta, hogy korainak tartotta, de örül, hogy Niall volt az első neki. Én meg mondtam, hogy mi már a nyaraláson és azt mondta, hogy olyan korán, akkor még két hete se jártunk. Mondom jó hogy nem kurvázol le és összevesztünk. De igazából semmi komoly nyugi. Csak most haragban vagyunk. A reptéren megismerkedtem egy lánnyal aki Londonba költözött és még majd találkozunk. Ne legyél dühös Stephanie miatt.-mondtam de késő volt mert elrohant. Utánarohantam, hogy előbb nyugodjon le. Majd elment. Én késésben voltam a nyelvvizsgámról ezért gyorsan taxiba ültem, hogy idegesen, de megírjam a vizsgát. 

~Harry~

Mit jön Stephanie ahhoz, hogy a barátnőmnek -aki neki a legjobb barátnője- ilyet mondjon? Ilyet maximum az anyja mondhat. Mielőtt leordítanám Stephanie-t inkább elmegyek levezetni a feszültséget. Ha dühös vagyok mindig elmegyek egy régi barátomhoz,  Jack-hez és bokszolunk egy kicsit. Aztán csak ülök a tetőn és átgondolom a dolgokat. Bementem az épületbe.
-Szia Jack.-köszöntem, majd kezet fogtunk. 
-Szia. Mi újság mostanság a sztár világban?-kérdezte. Mindig ezzel szívat, hogy sztár vagyok. Nem tehetek róla. 
-Semmi, van barátnőm és ő összeveszett a barátnőjével, és emiatt én is dühös vagyok és jöttem lenyugodni.-mondtam el egy szuszra. Neki is láttunk amiért ide jöttem. Most a tetőn bokszoltunk. Legalább egy órát voltam itt, majd csak ültem és átgondoltam a dolgokat, hogy nehogy rosszul cselekedjek. Ezután hazamentem és közben lélekben Dorothy-val voltam, mert most írja a vizsgát. Megkerestem Stephanie-t és kiültem vele a kertbe.
-Hallom összevesztetek.-ennyit mondtam, tuti érteni fogja.
-Igen, megbántottam Dorothy-t.-válaszolt.
-Igen mondta is, hogy mivel. Amúgy te, hogy jössz azzal, hogy majdnem lekurvázod?-kérdeztem nyugodt hangnemben.
-Tudom, hogy amit mondtam az nem volt helyes, de kijött belőlem. Két hete se jártatok könyörgöm. Mi meg mindjárt egy hónaposak leszünk és bánom, hogy ilyen hamar.-mondta. Na ekkor jött ki Niall.
-Ezt most komolyan mondod? Bánod? Miért nem mondtad el? Vagy miért nem álltunk le tegnap?-itt már Niall könnyezett.
-Örülök, hogy veled, de még korai volt. Csak tegnap nem tudtam megállni.-mondta Stephanie és már ő is könnyezett. Na drámáznak. 
-De ezt nekem mért nem mondtad?-kérdezte Niall.
-Nem tudom.-mondta Stephanie. Niall elrohant, Stephanie utána akart menni, de nem engedtem. Most egy barátra volt szüksége, ezért utánamentem. A szobájába ment.
-Niall jól vagy?-kérdeztem.
-Már hogy lennék jól amikor a barátnőmmel lefeküdtünk és ő megbánta?-mondta fennhangon.-Bocsi csak dühös vagyok. 
-Nem gáz, add ki magadból. Gyere elmegyünk valahová.-mondtam és ő rendbe szedte magát, majd követett. Stephanie a nappaliban sírt és Liam vigasztalta. Elvittem Niallt a stúdiónkba. 
-Énekeld ki magadból, vagy írd le, ha akarod üvölthetsz is.-mondtam ő pedig a mikrofon mögé állt és kiénekelte magából. Én addig elkezdtem írni egy dalt Dorothy-nak. Nem tudom milyen alkalomra, csak azért mert szeretem. Niall mindent beleadott és dalolás közben írt is egy dalt. Jó profi. Én lejegyeztem az ő dalát is, majd hazamentünk. Talán kibékülnek Stephanie-val talán nem. Niall nagyon érzékeny és a barátnőjét sosem bántaná meg. Ezért is féltem a lányoktól. Én örülnék Niall boldogságának, de aki ilyet mond az nem érdemli meg  Niall-t szerintem. De ezt döntse el Niall. Dorothy már otthon volt.
-Szia Kincsem.-leheltem csókot szájára.-Sikerült a vizsga?
-Szia Drágám. Igen szerintem jó lesz. -mondta.-Gyere beszéljünk.
-Oké.-Majd felmentünk a szobámba. Leültünk egymással szemben az ágyon és mélyen belenéztem barátnőm szemébe.
-Szóval, hogy Niall-ék mért vesztek össze?-kérdezte.
-Hát miután visszajöttem Stephanie-val beszéltem és Niall pont azt hallotta, hogy megbánta ami éjszaka történt. Ezen összevesztek. -mondtam.
-Hát sajnálom őket, de azért durva, hogy megbánta, amikor nem hiszem, hogy Niall bármit is erőltetett volna. -válaszolt. 
-Egyetértek. Niall nagyon érzékeny ezen a téren és Stephanie most megbántotta.-mondtam. Dorothy megölelt én pedig megcsókoltam. 
-Sose foglak megbántani.-mondtam neki.
-Én se. Szeretlek.-mondta.
-Én is mindennél jobban.-mondtam és kimentünk a szobából a nappaliba. Stephanie még mindig a kanapén ült és sírt. Lehet, hogy szívtelen dög vagyok, de megbántotta a barátnőm és ezért nem mentem oda hozzá. Liam még mindig ott volt mellette. Én inkább Louis-hoz mentem.
-Szia. Mi újság?-kérdeztem.
-Szia. Á semmi, csak elmondtam a médiának, hogy szingli vagyok és most Eleanor dühös rám mert nem beszéltük meg. Blablabla. -mondta.
-Szerintem ne foglalkozz vele. Élvezd a szinglisséget amíg lehet.-mondtam. Holnap lesz az első koncert Londonban és már nagyon várom. Megebédeltünk és Dorothy-val elmentünk az új ismerőséhez Em-hez és barátjához.

~Dorothy~

Harry elkísér Em-hez és barátjához aminek nagyon örülök. Legalább nem ülök itthon és nézem Stephanie fejét. Most új kapcsolatokat akarok létrehozni. Rám fér már egy kis újítás. Na de ezt nem úgy gondolom, hogy ha már nincs Stephanie akkor jó Em is. Hanem szinte csak ő az egyetlen barátnőm, meg a többi lány a bandából és Jess. De senki se ért fel Stephanie-hoz. Szeretném ezeket a kapcsolataimat jobbá tenni, na meg jóba lenni Em-mel. Találkoztunk velük a közeli parkban, majd miközben ők kutyát sétáltattak, addig beszélgettünk. Mike -Em barátja- is nagyon jófej és szép pár Em-mel. Beültünk egy gyorsétterembe vacsorázni, majd hazamentünk. Nem tudom legközelebb mikor látom őket. Szerintem csak ha elkezdődik a suli. Elvégeztük teendőinket és elmentünk aludni Harry-vel. Nagyon izgulok, mert holnap kezdődik a turné!!!Na inkább alszok...

2013. május 18., szombat

19.rész: Út a siker felé...

Sziasztok Olvasóim!
Kissé lecsökkent az oldalmegjelenítések száma, de ezt annak tudom be, hogy már rég hoztam részt. Na nem baj most végre megírtam. Oldalt megtaláljátok az elérhetőségeim. Írjatok megjegyzéseket és iratkozzatok fel rendszeres olvasónak. Köszönöm, hogy olvassátok a blogom.
Jó olvasást: Encix :*

~Dorothy~
Reggel egész korán ébredtem. Harry viszont már nem volt otthon. Korán kellett menniük Paulhoz átbeszélni az útitervet, költségeket stb. Ma elég sokáig lesznek bent tudtommal, ezért úgy gondoltam felmegyek kicsit twitterre. Megnéztem Harry oldalát és volt egy közös kép kitéve ezzel a szöveggel: @dorothy_white Nagyon jó minden nap melletted ébredni. Szeretlek.♥ Írtam is neki vissza, mégpedig ezt: @Harry_Styles Veled a legjobb aludni. Szeretlek♥ Az üzenet után bekövettem pár embert és kérdésekre válaszolgattam. Interneten kerestem nyelvvizsga központokat. Elhatároztam, hogyha úgyis Londonba élek, akkor leteszem a felsőfokot is. Találtam is egy megfelelő céget. Anyával megbeszéltem és valamelyik nap el is megyek megcsinálni. Harry tegnap azt mondta, hogy beiratkozhatnák  önvédelmi tanfolyamra a történtek miatt: Alex és még az idegen is. Ma délután szerintem el is megyünk körbenézni a városban, hátha akad valamerre egy tanfolyam. Lementem a konyhába reggelizni, ahol Stephanie-val találtam szembe magamat. 
-Jó reggelt. Nincs kedved neked is letenni az angol felsőfokút?-kérdeztem.
-Neked is. Szívesen letenném, de lehet nem sok értelme van.-mondta.
-Miért?-kérdezte meglepetten.
-Anyát felhívtam, hogy maradhatok-e Londonba és nem nagyon díjazta az ötletet. Ki kell valamit találnom, hogy itt maradhassak. Te is itt laksz, Niall is és én nem akarlak titeket itt hagyni.-mondta és megölelt.
-Én sem akarom, hogy elmenj. Valamit kitalálunk.-mondtam biztatóan. Csináltunk magunknak reggelit, majd kiültünk a kertbe. Gondolkoztam, mit lehetne kitalálni Dorothy érdekében, de semmi nem jutott eszembe. Ez a pár nap még az indulásig töprengéssel fog telni. Nem adjuk fel, úgyis eljön. Gondolkodásomat a telefon zavarta meg. Stephanie-t hívták. Ha jól hallottam az édesanyjával beszélt. Nem túl életvidáman de letette. 
-Mi volt?-kérdeztem.
-Hogy még nem döntötte el, mert ez így neki nehéz nem akarja, hogy elmenjek.-mondta.
-Úgyis mindig meglátogatnánk őket.-mondtam érvelésül. 
-Igen de az mégis csak más vele élni vagy néha meglátogatni.-mondta. 
-Kitalálunk valamit, nem választhat el titeket Niall-lel.-mondtam. A napunk a srácok érkezéséig unalmasan telt, végig ötleteltünk. Majd megérkeztek a fiúk. Harry már nagyon hiányzott, mert reggel se volt már mellettem. Odamentem hozzá és hosszasan megcsókoltam. A többiek csak fütyülni kezdtek, de minket nem zavart. Egy kis idő múlva elváltunk egymástól.
-Hiányoztál.-mondtam.
-Te is nekem.-mondta.-Hogy telt a napod?
-Elég unalmasan. Stephanie szülei nem nagyon engedik, hogy Londonba költözzön, a turnéról meg még nem is tudnak. Ezért próbáltunk valami ésszerűt kitalálni, de semmire sem jutottunk, Neked hogy telt?-kérdeztem.
-Megbeszéltük az állomásokat, a költségeket, a fizetésünket, a szabadnapjainkat. Kissé untam már a végére. -válaszolt. Ezután még beszélgettem a többiekkel, majd Niall-nek eszébe jutott valami.
-Stephanie, ugye te meg akarsz tanulni gitározni?-kérdezte.
-Igen szívesen megtanulnék.-mondta.
-Rendben, csak mert azt találtam ki, hogy elkezdenélek megtanítani gitározni és a turnéra meg jöhetnél úgy, mint a leendő gitárosunk.-mondta Niall és mindenki szemében felcsillant a remény.
-Ezt komolyan mondod?-kérdezte Stephanie aki már majd kiugrott a bőréből. 
-Igen, ha a fiúk és Paul is beleegyezik akkor lehet róla szó. A szüleidnek azt mondjuk, hogy mióta találkoztunk azóta gitározol és Paul figyelt fel rád, mert olyan tehetséges vagy.-mondta Niall és Stephanie meg örömében ugrálni kezdett. Majd Niallt puszilgatta és folyton azt mondogatta, hogy köszönöm, köszönöm. Nagyon aranyos volt. Elmentek a szobájukba gitározni. Remélem összejön és jön velünk a turnéra. Most ez a legfontosabb. Mivel már elmúlt ebédidő ezért gyorsan megebédeltünk és pihentünk. Harry-vel felmentünk a szobájába és kicsit beszélgettünk. Harry gyakorolta a gitározást és ráadásul még dalt is kérhettem. Nagyon ügyes, nem is értem miért nem játszott a koncerteken. 
Úgy döntöttünk, hogy ma elmegyünk keresni önvédelmi tanfolyamot nekem. El is indultunk és jött velünk Harry testőre. Megismerkedtem vele és nagyon kedves. Bár nem tudom minek ilyenkor testőr, de mindegy. Engem zavar, hogy minden lépésemet figyeli nehogy valami bajom legyen. 
-Harry mindig van veled testőr?-kérdeztem.
-Hát nem mindig, de a legtöbbször igen. El kell mondanom, hogy neked is lesz testőröd.-mondta.
-De nekem nem kell, elég ez a tanfolyam.-mondtam válaszul. Nem akarom, hogy soha ne mehessek sehova egyedül. 
-Muszáj, a biztonságod a legfontosabb.-mondta. Válaszul csak megöleltem. Már egy ideje keresgéltünk, de eddig még egy tanfolyamot se találtunk.
-Mi lenne, ha a tanfolyam helyett velem járnál edzeni?-kérdezte Harry és szemében láttam az őszinte örömöt. Olyan édes volt.
-Nem is tudom, nem rossz ötlet legalább addig is veled leszek.-mondtam.-De azért taníts meg nekem pár ütést meg rúgást.-mondtam kiskutya szemekkel.
-Rendben.-nevetett fel.-Ez az edzőterem ahova én járok.-mutatott az előttünk lévő épületre. Egyszintes volt, nagyon egyszerű, olyan edzőtermes. Bementünk és természetesen ide is jött velünk a testőr -nevén Bob- szorosan mögöttünk. Amúgy jófej. Igaz, hogy nagyon magas és mindig felfelé kell néznem, hogy beszélni tudjunk de mindegy. Harry a bejárattal szemben lévő pulthoz ment és bejelentkezett. Bementünk egy ajtón, ahol egy folyosó volt, azon pedig három ajtó. Két öltöző és a másik az edzőterem. Én nem öltöztem át, csak Harry. Bementünk és körbevezetett. Volt ott minden, ami kell. Futópad,fekvőpad és még sok más aminek a nevét se tudom és inkább csak a férfiak használják. Harry egy órát szándékozott itt lenni, addig én Bob-bal beszélgettem és nézelődtem. Néha ránéztem Harry-re is és általában nem volt ott rajongó. Arra gondoltam, hogy ez sokkal jobb mint az önvédelmi tanfolyam. Eldöntöttem, hogy inkább ide fogok járni, ráadásul Harry-vel lehetek. Mivel Bob nem engedte, hogy lefényképezzem, elmondom, hogy néz ki. Először is egy kigyúrt magas ember, aki kopasz. Elég fiatal. A munkaruhája fekete és pisztoly is van nála. Emellett szinte mindig telefonál, a füléhez van nőve a telefon. Ránézésre inkább mogorva, mintsem vicces. Harry egy órája hamarosan letelik, ezért csinálok róla egy lesifotót. Íme:
Harry abbahagyta az edzést és kicsit nyújtott. Majd kifújta magát, elment tusolni és átöltözni. Majd frissen és üdén, de fáradtan lépett ki az öltözőből.
-Nem unatkoztál?-kérdezte.
-Nem egyáltalán, nézelődtem, és elhatároztam, hogy én is fogok járni. Te pedig nagyon kitartó voltál.-mondtam és csókkal jutalmaztam. Bob kicsit krákogott ezért inkább pirulva elváltunk egymástól. Elindultunk hazafelé Bob társaságában. Elvileg nekem is lesz testőröm és majd Bob megkéri a munkatársát, hátha elvállalja. Mondjuk Bob-nak jobban örülnék, de ő Harry testőre és csak akkor találkozok vele, ha Harry-vel vagyok. Na de mindegy. A ház előtt elköszöntünk Bob-tól és bementünk. Stephanie épp a Moments-t próbálta elgitározni és elég jól ment neki. Gyorsan tanul, az biztos. Niall épp Paul-lal telefonált, gondolom Stephanie-val kapcsolatban. Letette és azt mondta:
-Paul azt mondta, hogy holnap meghallgat és eldönti,  hogy jöhetsz-e velünk, mint kezdő gitáros és talán leendő gitáros.-mondta és megölelte Stephanie-t. Stephanie-ék elmentek gyakorolni, mi pedig uzsonnához készülődtünk. Az ebéd ma kimaradt, de nem bántunk, mert Harry sütött egy kevéske bacont, tojással. Nagyon finom volt, az illatra még Niall is előjött a szobájából. Nem mondok újat, de egy darab se maradt. Ezután meghallgattuk Stephanie gitározását ami egyre jobb lesz. Ma már 28-a van és augusztus 1-jén kezdődik a turné Londonban. Azt még nem mondtam, hogy a koncert neve: Take me Home. Ami a második album neve is egyben. Egy koncert legalább három órás lesz, amiből két óra éneklés. A maradék időben a fiúk szórakoztatják a rajongókat. Az augusztusi fellépéseken én is ott leszek, de utána vár a suli. Amikor elkezdem az utolsó évem az iskolában, akkor csak hétvégén tudunk találkozni, vagy Harry szabadnapjain. Nehéz lesz nélküle, de hiszem, hogy ezt kibírja a kapcsolatunk és ettől csak erősödni fog. Hiányozni fog, de akkor is kibírom és élem az életet. Minden nap beszélünk, videokamerázunk. Na de ezt hagyjuk augusztus végére.

~Stephanie~
Már elkezdtem tanulni gitározni és a Moments egyre jobban megy. Majd Paul holnap meghallgat, addig pedig gyakorlom. Ha ő is beleegyezik, akkor felhívom anyut, hogy velük megyek, mert Paul szerint nagyon tehetséges vagyok és később lehet, hogy a gitárosuk leszek. Ha kell még el is játszom neki, amit tudok. Már nagyon izgulok a holnaptól, mert szinte ezen áll, vagy bukik az itteni életem. Inkább ezt abbahagyom és gyakorlok. Niall rengeteget segít, aminek nagyon örülök. A többiek szerint egyszer híres gitáros leszek. A délutánt a kertben gitározással fogom tölteni. Közben énekeltem is és a többiek szerint jó volt. Dorothy és Harry a szobájukba van, Zayn Perrie-vel elment valahova, Louis és Liam a nappaliban tv-znek, drága Niall pedig engem figyel és néha segít. Istenem úgy imádom. Az idő hamar elrepült, mert már azt vettem észre, hogy sötétedik. Bementem Niall szobájába, leraktam a gitárt a helyére, kimentem a konyhába összedobni egy kis vacsorát, amit Niall-lel fogunk elfogyasztani. Megvacsoráztunk kettesben és épp elcsattant volna egy romantikus csók, de Louis mindezt megzavarta.
-Kaja!!-kiáltott és a konyhába ment, hogy felfalja a maradék vacsorát ami maradt. Persze Niall nem hagyta ezért mielőtt elérte volna Lou a pultot, Niall vetődött egyet és éppen az éhes Lou-n landolt. Filmbe illő jelenet volt.
-Áu.-mondta az áldozat és lelökte magáról támadóját. Csak röhögtem rajtuk és bepótoltam ami félbemaradt. Louis azzal fejezte ki nemtetszését, hogy egyszerűen annyit mondott, hogy elég. Mi inkább a szobánk felé vettük az irányt. Elvégeztük a dolgainkat és egymás ölelésében aludtunk el...

Korán reggel volt és boldogan ébredtem. Aztán eszembe jutott a mai programunk és már féltem. Féltem, hogy elrontom a gitározást és vele együtt akár az életem is. Paul délután 2-re jön, addig még van 7 órám. Tik-tak-tik-tak. Fogy az időm. Végül nagy nehezen felkeltem és hagytam, hogy Niall még aludjon. Kimentem a konyhába csinálni reggelit, Niall-nek és magamnak. Hamar kész is lettem vele, ezért felkeltettem Niallt és együtt megreggeliztünk. Majd felöltöztünk és én a délelőttre csakis a gyakorolást terveztem be. A többiek is nemsokára felkeltek és köszöntöttem őket énekléssel és gitározással. Kora reggel még nem nagyon örültek ennek, ezért inkább kimentem a kertbe, hogy ne hallják annyira. Niall jött velem és nagyon aranyos, hogy ennyire figyel rám. Már lassan egy hónapja vagyunk együtt és egyre jobban szeretem. Ránéztem az órára és már 11 óra volt. Úristen, jó hamar telik az idő. Még három óra és jön Paul. Komolyan ez rosszabb, mintha az X-faktorba jelentkeznék. Elmentem ittam egy kicsit, nehogy itt ájuljak el. A nappaliban ismét bemutattam amit tudok, és a többiek szerint nagyon jól megy.  Megebédeltünk és kicsit kimentünk a kertbe pihenni. Én is próbáltam lenyugodni. Nem tudom miért de most le kellett hűlnöm ezért mártóztam egyet a medencében, ruhástul. Utána sokkal jobban éreztem magamat. Mire kijöttem, megtörölköztem  és átöltöztem már dél volt. A maradék két órában gyakoroltam.
Eljött a pillanat. Csengettek. Niall ajtót nyitott és meghallottam Paul hangját. Majd bejött a nappaliba és helyet foglalt. Halálra izgultam magam. Lehet, hogy kicsit túlreagálom.
-Gondolom te vagy Stephanie. Szia! Akkor mutasd be, hogy mit tudsz.-mondta és rám figyelt.
-Rendben.-mondtam idegesen és elkezdtem.
Paul arcáról semmit nem tudtam leolvasni, ezért idegesen vártam a válaszát. Végül megszólalt:
-Ez remek volt. Néhol a hangod kicsit remegett, de ezt betudom az idegességednek. A döntésem pedig....JÖSSZ VELÜNK A TURNÉRA!-mondta ünnepélyesen és én örömömben sikítottam egyet. Aztán pedig azt kiáltottam párszor, hogy úristen köszönöm. Kicsit megőrültem. Na inkább befejeztem, mert a végén még őrültnek titulálnak (ha eddig nem tették meg). Megöleltem Pault, aki kissé meglepődött, de viszonozta. Majd mindenkit megöleltem. 
-Stephanie ezt meg kell ünnepelnünk, elviszlek valahová-mondta Niall.
-Rendben köszönöm. De előbb hívjuk fel anyut.-mondtam. 
-Majd én felhívom, megadod a telefonszámát?-kérdezte Paul. Odaadtam neki a telefonom, hagy használja azt. Fel is hívta és elmondta amit kell, hogy a lánya nagyon jól gitározik és velünk jönne mint leendő gitárosunk stb, majd megvárta míg anyu elmondja a mondandóját. Ezután átadta a telefont. 
-Szia anya.
-Szia Drágám.-köszönt.-Hallom gitározol.
-Igen, Niall már egy ideje tanít. 
-Remek, gratulálok, úgy döntöttem, hogy nem fosztalak meg az álmodtól, hogy gitáros legyél, ezért Londonba költözhetsz és elmehetsz a turnéra. Remélem tényleg gitáros leszel, de azért az iskolát fejezd be Dorothy-val.
-Köszönöm és persze, hogy befejezem. Majd még hazamegyek hozzátok, csak még nem tudom mikor. Lehet, hogy a turné előtt, ha lesz még járat ami addigra visszahoz. Na de leraklak, mert gyakorolnom kell, szia anya, szeretlek puszi.
-Rendben szia kincsem.-mondta és leraktam. Még jobban örültem mint eddig, arcomon száz wattos mosoly volt. Elindultam az úton ami a siker felé visz. Niall elvisz valahová és azt mondta, hogy kényelmes, mégis elegáns öltözetbe legyek. Elkészültünk és el is indultunk kocsival. Nem tudtam merre megyünk, de egy kis erdőnél megálltunk. Kivett a csomagtartóból egy táskát és egy hűtőtáskát is. Nagyon kíváncsi voltam de nem kérdezősködtem. Az erdőbe még egy ideig barangoltunk, majd egy barlangba bementünk.
-Hát itt vagyunk.-mondta és leterített egy pokrócot.-Rakok tüzet és sütögethetünk.-mondta.  Gondoltam arra, hogy nem lakik-e itt valamilyen állat, de Niall-lel biztonságban éreztem magam. Elővett a hűtőtáskából szalonnát, kolbászt és még sok más sütnivalót. Elment fáért és hamarosan vissza is ért. Az idő kellemes volt. Megrakta a tüzet és elő akart venni egy öngyújtót, de nem talált. Mindenhol kereste, de sehol se volt.
-Francba, otthon hagytam az öngyújtót.-mondta szomorúan.
-Nem baj, voltam cserkésztáborba tudok tüzet csiholni.-mondtam és mindketten nevettünk. Két követ összeütöttem hátha szikrázni fog. Niall is próbálkozott fával és kővel, és végül nagy nehezen sikerült tüzet raknunk. Még vártunk egy kicsit, majd elkezdtük sütni az ételeket. Közben jókat beszélgettünk. Minden egyes beszélgetésünknél egyre jobban megismerem. Már úgy érzem rengeteg mindent tudok róla. Hamarosan meg is sült az első adag, ezért feltettük a következőket. Közben ami kihűlt azt megkóstoltuk és nagyon jól sikerült. Rengeteg idő telt el mire mind kisült, de megérte. Mire megvacsoráztunk már sötétedett, ezért elpakoltunk. A kocsi felé vettük az irányt, majd autóval továbbmentünk. A Temze partján voltunk, a pokrócot leterítettük a földre és hanyatt feküdtünk. Az egész égboltot a csillagok lepték el. Nagyon gyönyörű volt és romantikus. Ahogy így nézelődtünk Niall meglátott valamit.
-Nézd egy hullócsillag!-mondta és a hullócsillag felé mutatott.-Kívánj valamit.
-Rendben.-mondtam és kívántam. Majd Niall megcsókolt.-Teljesült a kívánságom.-mondtam, ő pedig újra megcsókolt.

Még egy darabig maradtunk, majd elég késő lett ezért hazamentünk. Lepakoltunk, elvégeztük a teendőinket és elmentünk Niall szobájába.
-Köszönöm ezt a szép napot, nagyon jól éreztem magam. Szeretlek.-mondtam és megcsókoltam. Csókunk szenvedélyesebb és vadabb lett. Végül az ágyban kötöttünk ki...

2013. május 13., hétfő

18.rész: Évfordulós party...

Kedves Olvasóim!
Sajnálattal kell közölnöm, hogy egyre kevesebben olvassátok amit írok. Nem jó a sztori vagy mi? Nyugodtan megmondhatjátok a véleményeteket. Itt az új rész, remélem elnyeri tetszéseteket. ♥ Írjatok megjegyzést, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak.:)
Jó olvasást: Encix :*

Hamarosan fel is szállhattunk és vártuk, hogy ismét Londonba legyünk...

Mire leszálltunk a repülőről, már sötét volt. Hívtunk egy taxit és hazamentünk. Halkan beléptünk a házba, de még mindenki fent volt. Köszöntöttek minket és elmentek aludni. Mi is nem sokára az ágyat nyomtuk, de előtte még vacsoráztunk. Kicsit későn ettünk, de nem akartunk éhgyomorral aludni. Bementünk Harry szobájába és az ágyra feküdtünk.
- Köszönöm ezt a gyönyörű nyaralást Harry - mondta és megcsókoltam. - Köszönöm,hogy megmentettél. De legfőképp köszönöm, hogy vagy nekem - mondtam és ismét megcsókoltam.
- Nagyon jól éreztem magamat a nyaraláson. De csakis azért mert veled tölthettem el. Köszönöm, hogy te vagy a barátnőm - mondta és szorosan magához ölelt. Így aludtunk el...

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Harry még aludt. Az órára néztem és már 10 óra volt. Jót tett ez az alvás az időeltolódás miatt. Harry-t még hagytam aludni, ezért kimentem a konyhába reggelizni. A többiek a nappaliban ültek és nézték a tv-t. 
-Jó reggelt!Milyen volt a nyaralás?-kérdezte Louis.
-Jó reggelt! Nagyon jó volt. Majd ha Harry felébredt akkor elmeséljük részletesen.-mondtam és csináltam egy kávét magamnak. Reggelihez mégsem volt étvágyam. Beültem Louis és Stephanie közé a kanapéra és csak bámultam ki a fejemből. Nem tudom mennyi idő telhetett el így, de arra lettem figyelmes, hogy Harry a kezével a szemem előtt hadonászik. Megráztam a fejem és csókkal köszöntöttem. Felálltam és Harry-vel a konyha felé igyekeztünk.
-Reggeliztél már?-kérdezte Harry.
-Nem, de nincs étvágyam.-mondtam.-Megcsináljam a reggelid?
-Nem kell köszi. Nem vagy rosszul?-kérdezte.
-Nem miért?-kérdeztem vissza.
-Csak mert mindig szoktál reggelizni.-mondta és megölelt.
-Most valahogy nem bírok enni.-mondtam, leültem az ebédlőbe és megvártam míg Harry befejezi az evést. Beszámoltunk a nyaralásról, ami mindenkinek nagyon tetszett. Ma a fiúk 2-re mennek a management-hez megbeszélésre. Addig én majd mindent megbeszélek Stephanie-val. Mellesleg július 23-án -azaz 3 napja- volt három éve, hogy a banda létrejött. Lehet kéne szervezni egy bulit a tiszteletükre. Majd Stephanie-val kitaláljuk. Jesst is fel kéne hívni mert a nyaralás óta nem találkoztam vele. A délelőtt egy bolond banda társaságában hamar eltelik. Ugyanis a fiúk kitalálták, hogy tartsunk twitcamot, amibe nekünk lányoknak is benne kell lennie. Meg is csináltuk és, hogy őszinte legyek nagyon jól éreztem magam. A fiúk végighülyéskedtek és ez ránk is átragadt. Rengetegen nézték és ettől kissé izgultam. Mikor vége lett felmentem twiterre. Rengetegen követtek be és nagyon sok kérdést kaptam. Pár embert visszakövettem és válaszolgattam a kérdésekre. Nagyon aranyosak voltak. Bár olvastam pár utálatos kommentet aminek nem örültem, de mindenkinek nem felelhetek meg. Harry odajött hozzám és nézte tevékenykedésemet.
-Nyugi ne vedd magadra, csak irigyek rád amiért a barátnőm vagy - mondta és megölelt. Rohamosan közeledett az ebédidő ezért Harry-vel elfoglaltuk a konyhát. Egy angol specialitást készítettünk, de Harry túl unalmasnak találta a főzést ezért kajacsatába kezdett. Én persze visszavágtam. Ez így ment tovább mígnem Niall jött be a konyhába és annyira lesokkolta amit látott, hogy sikítva rohant ki. Mi csak nevettünk rajta és egy kis takarítás után elkészítettük az ebédet majd asztalhoz ültünk.
-Ti mit csináltatok a szegény ételekkel? Gonoszak vagytok.-jött oda hozzánk Niall, majd miután megérezte az étel illatát el is felejtette a dühe okát. Mivel a fiúk kettőre mennek Paulhoz ezért gyorsan elkészültek és már indultak is. Stephanie-val a nappaliba mentünk és elmeséltük az elmúlt hét történéseit. Én már elmeséltem a nyaralást ezért Stephanie-n volt a sor, hogy meséljen.
-Miután hazaértem Liam nagyon kiakadt, hogy leléptem és képzeld Niall bejelentette a rendőrségen, hogy eltűntem.-kiment a konyhába és egy újsággal tért vissza.-Olvasd el.-mondta és elkezdtem olvasni a címlapsztorit amin Niall volt amint a rendőrségre megy.
-Szerinted? Most azt hiszik, hogy rossz ügyei vannak. Miért? Hát persze, hogy miattam.-mondta és a végén könny szökött szemébe.
-Niall tudja?-kérdeztem.
-Igen és bocsánatot kértem tőle.
-Akkor már mindegy, ha elfogadta a bocsánatkérésedet akkor már nem bántja. Felejtsd el.
-Ő is ezt mondta.-válaszolt Stephanie.
-Mert ez az igazság.-mondtam, megöleltem és ő letörölte könnyeit. Még mindent kibeszéltünk részletesen majd eszembe jutott valami:
-Na azt találtam ki, hogy mivel 23-án volt a banda 3 éves ezért csinálhatnánk nekik egy bulit. Szerintem megérdemlik azok után amilyen sikereket elértek.
-Rendben akkor mikor legyen a buli?
-Mondjuk ma este?-kérdeztem és már szerveztük is a bulit. Fél óra alatt megterveztük majd felhívtuk a fiúk barátait és ismerőseit, hogy jöjjenek el. Természetesen mentorukat Simon Cowellt is meghívtuk, aki szerintem büszke az általa létrehozott bandára.  Bevásároltunk ételből és italból egyaránt. Még a fiúk érkezése előtt elpakoltunk. Felhívtuk Pault is és ő elhívta a fiúkat otthonról amíg mi szervezkedünk. Este 6 órára már a ház készen állt a bulira.  Mi elkezdtünk készülődni majd fogadtuk a vendégeket. Eljött Ed Sheeran és Justin Bieber is. Kicsit furcsa volt híresekkel együtt lenni, de a banda mellett már kezdtük megszokni. Eleanor, Danielle, Perrie és Jess is itt volt. 7 órakor már minden vendég megérkezett. Írtam Paulnak, hogy hozhatja a fiúkat. Hamarosan jöttek is és mikor beléptek az ajtón mi a sötétbe álltunk és vártuk, hogy felkapcsolják a villanyt.
-MEGLEPETÉS!!!-kiáltottuk amikor a villany feloltódott. 
-Ezt miért szerveztétek?-kérdezte Harry.
-A banda évfordulójáért.-mondtam és megcsókoltam barátomat. Mindenki megölelt mindenkit, aztán pezsgőt bontottunk és mondtam egy kis beszédet:
-A banda már három éve a csúcson van és kívánom nektek, hogy még évtizedeken keresztül így legyen. Nagyon büszke vagyok rátok. Sok sikert kívánok nektek.-mondtam és koccintottunk. 
-Köszönjük szépen ezt a meglepetést, de most kezdődjék a party!-kiáltott Harry. A stylist gyermeke Baby Lux is jelen volt. Vele megismerkedtem és elszórakoztattam. Karba vettem és közbe mindenkivel váltottam pár szót. Sajnos a fiúk szülei nem tudtak eljönni, mert ugye pár órája szóltunk nekik és annyi idő alatt nem értek volna ide. Megnéztem a fiúkat és már eléggé sok volt bennük. 
-Add ide hagy fogjam én.-mondta Harry.
-Harry részeg vagy így nem adom oda.-mondtam.
-Dehogy vagyok részeg.-közölte és már nyúlt volna Luxért, de én átadtam anyjának. Ők hamarosan távoztak is, reményeim szerint nem Harry viselkedése miatt. Később írtam is nekik SMS-t, hogy remélem nem bántotta meg őket Harry.  Barátomat elküldtem a szobájába aludni. Nagyon jó hangulat volt. Táncoltak is páran, de a legtöbben inkább csak iszogattak. Éjfél után kezdtek hazaszállingózni a vendégek. Liam, Stephanie és én voltunk csak józanok, mindenkibe volt egy kicsi. Miután csak a fiúk és mi lányok hatan maradtunk, Jess és Eleanor hazament a többiek párjaikkal aludni mentek. Bementem Harry-hez, aki a fürdőbe volt és épp a wc felé hajolva jött ki belőle a pia. Szegénynek megigazítottam haját. Felállt és fogat mosott, majd elment aludni. Tusolás után én is követtem példáját. Az éjszaka folyamán néhányszor kiment még Harry a fürdőbe. Reggel -ahogy este kérte- gyümölcsöket hoztam neki. Meg persze fájdalomcsillapítót és vizet is vittem neki.
-Jobban vagy?-kérdeztem amikor beléptem a szobába.
-Aligha-mondta rekedten.-Elég sokat voltam kint a fürdőben. 
-Ezt vedd be, én kimegyek és ellátom a többieket.-mondtam majd kimentem a konyhába és mindenkinek elkészítettem amit kért. 
-Jó reggelt!-jött le a lépcsőn Liam.
-Halkabban már ember, szétmegy a fejem.-nyivákolt Louis.
-Az durva volt amikor Louis sztriptíz táncolt az asztalon. Még videó is van a neten.-viccelte meg Liam.
-Ezt most nem mondod komolyan?-kérdezte lesokkoltam Louis és már nyúlt is a laptopjáért.
-Nyugi csak vicceltem.-mondta és Louis beleütött vállába.-De azért voltak durva dolgok.
-Mik?-kérdezte Zayn.
-Nem mondom el. Így jár az aki lerészegedik. -mondta Liam és felment a lépcsőn.
-Harry?-kérdezte Niall.
-A szobájába eszik.-mondtam és visszamentem az említetthez. Drágám elég nyúzott volt és rettentően másnapos.
-Emlékszel valamire az estéből?-kérdeztem reménykedve.
-A koccintás után még néhány kör és utána totális képszakadás.-mondta.
-Csak, hogy tudd, ki akartad venni a kezemből részegen Luxot.-mondtam.
-Ó ugye nem lett nagy baj?-kérdezte.
-Nem, de azért kérj bocsánatot szerintem. Én már írtam nekik SMS-t.
-Köszönöm.-mondta és megcsókolt. A fiúk ma is mennek Paulhoz. Harry letusolt és kiült a kertbe. Nem tudom milyen megfontolásból de ruhástul csobbant egyet a medencében. Kimentem és kérdőre vontam.
-Nem tudom miért, de ez most jól esett.-mondta és tovább úszkált. Hirtelen ötletből beugrottam hozzá a vízbe és megcsókoltam. 
-Már nem is fáj a fejem.-mondta büszkén Harry.
-Ennek örülök.-mondtam és kiszálltam a vízből.-Gyere mert nem sokára mennetek kell Paulhoz.-mondtam és barátommal együtt a fürdő felé vettük az irányt. Megtörölköztünk majd a srácok már készülődni is kezdtek. Mármost annyi dolguk van, mi lesz ha turnén lesznek?
-Harry én nem bírom majd nélküled a turné alatt.-mondtam szomorúan és megöleltem. Ő hajamba puszilt.
-Nyugi minden szabadnapomon találkozunk és minden nap beszélünk. Hétvégente még el is jöhetsz a koncertre.-mondta és kissé megnyugtatott.
-Rendben. Na most siessetek el ne késsetek.-mondtam és kinyitottam nekik az ajtót. Felhívtam Jesst, hogy menjünk el valahová és végül megbeszéltük, hogy hárman beülünk a Starbucks-ba. Hamar oda is értem Stephanie-val és vártunk Jessre. 
-Sziasztok!-köszöntött minket. -Hogy telt a nyaralás Dorothy?-kérdezte miközben rendeltünk egy-egy kávét.
-Remekül, Harry nagyon romantikus volt mindvégig. Rengeteg mindent csináltunk. Túráztunk, kipróbáltuk a bungee jumpingot, Harry motorcsónakját is használatba vettük és egyik este még buliztunk is.-mondtam és összenéztem Stephanie-val. Mindketten egyre gondoltunk. Nyeltem egyet és tovább folytattam a beszélgetést: 
-Neked, hogy telt ez az egy hét amikor nem találkoztunk?-kérdeztem.
-A srácokkal csak egyszer-kétszer találkoztam. A barátnőimmel is találkoztam egypárszor. Dolgoztam is szóval eltelt ez a hét is.
-Mit dolgozol?Még nem is említetted.-kérdezte Stephanie.
-Riporter vagyok egy tv-nél és emellett néha vállalok egy-egy modellmunkát. Olykor meghívnak divatbemutatóra és be kell mutatnom a tervező új kollekcióját.-válaszolt.
-Egyszer megnézhetnénk ha nem bánod.-mondtam.
-Rendben.-mondta a kielégítő választ Jess. Még rengeteget beszélgettünk, majd Harry értünk jött és miután Jesst elfuvaroztuk, mi is hazamentünk. A többiek már otthon voltak. Megebédeltünk. A délutánra semmit tervünk nem volt ezért csak élveztük ezt a napot, míg el nem kezdődik a turné. 

~Stephanie~

Ma jött el az a pillanat, hogy felhívjam a szüleimet arról, hogy maradhatok-e Londonban és, hogy elmehetek-e a turnéra. Niall szobájába mentem és elővettem a telefonom. Kifújtam a levegőt és tárcsáztam anyát. 
-Szia Anya. -szóltam bele.
-Szia Kincsem. Bírod még a médiát?-kérdezte.
-Igen el lehet viselni. Ti hogy vagytok?-kérdeztem vissza.
-Megvagyunk. Mikor fogsz visszajönni a nyaralásból?-kérdezte.
-Épp erről akartam beszélni veletek. Arról lenne szó, hogy ugye Dorothy-ék ideköltöztek és én is itt szeretnék maradni Londonba. Tudom nagy döntés meg minden, de itt a barátom és a barátnőm is...
-Itt pedig a családod-mondta anya amitől majdnem elkapott a sírás.
-Igen tudom és nagyon szeretlek titeket és mindig meglátogatnálak, de van egy jobb ötletem akár ide is költözhetnétek.-mondtam gondolván hátha ez beválik.
-Szívesen költöznék de anyut nem hagyhatom itt mert már beteg és vigyázni kell rá.-mondta ki és tudtam, hogy nem szabad erőltetnem mert mamának nagyon fontos most, hogy vigyázzanak rá.
-Rendben, akkor gondold meg, hogy itt maradhatok-e és majd hívj fel. Szia anya szeretlek.-mondtam és letettem. Kevés az esély arra, hogy itt maradjak, de valamit ki kell találnom. Mert az iskola nem gond, Dorothy is beiratkozott a testvériskolába. Mellette tudok dolgozni ha kell. Saját lakásom nincs de most is Niall-nél lakom, és ha véletlen úgy adódna akkor tudok bérelni házat. Kimentem a kertbe a többiekhez és beleültem Niall ölébe. A többiek beszélgettek, én pedig hallgattam őket. Majd este elmondom Niall-nek a beszélgetésemet anyuval. Bementem és csináltam pár szendvicset és mikor kivittem szinte már el is fogyott. Miután az uzsonna is megvolt, a fiúk úgy döntöttek, hogy elmennek kondizni. Mi is velük tartottunk, bár inkább csak a futópadot vettük igénybe. Jól elszórakoztunk. Későbbaz asztaliteniszt próbáltuk ki. Hamar eltelt az idő, ezért már távoznunk kellett. Niall-lel ettünk még aztán felmentünk a szobába.
-Niall felhívtam anyát, hogy maradhatok-e Londonba, meg ilyenek és még nem válaszolt.-mondtam szomorúan.
-És nem akar ideköltözni?-kérdezte reménnyel a szemében.
-Sajnos nem tudnak, mert mama beteg és vigyázni kell rá. Mondtam, hogy majd hívjon, hogy hogyan döntött de még nem hívott.-mondtam.
-Valamit kitalálunk, hogy itt maradhass.-mondta és megölelt.
-Köszönöm, hogy vagy nekem.-mondtam és megcsókoltam. Elvégeztük a teendőinket és elmentünk aludni...


Néhány kép a buliról:
Zayn és Baby Lux♥

Niall, Justin, Zayn :)