40.rész: Utolsó vacsora

Sziasztok!
Bocsánatotokért esedezem, két hete volt új rész, amit nagyon sajnálok. Most is csak erre a blogomra tudtam írni, tehát ezt igyekszem befejezni, hogy a másikra több időm jusson. Ez a rész hirtelen ötlet volt, csak úgy írtam és írtam, nem gondolkodtam, de meg vagyok vele elégedve. Remélem jól sikerült. Köszönöm a több mint 5000 látogatót, 8 feliratkozót, és komenteket. 

Jó olvasást:

Üdv: L*encii.~

Reggel a madarak csicsergésére ébredtem, a napsugarai már itt-ott előbújtak, a londoni időjárás ellenére. Megfordultam az ágyamon és egy kócos fürtű fiúval találtam szembe magam. Mosolyra húztam számat, minden tökéletes volt. A plafont kezdtem bámulni és vártam, hogy Harry felébredjen, mert nem volt szívem felkelteni. Az egyszemélyes ágyon alig fértünk el, de ez nem zavart. Boldog akartam lenni és az is voltam, vele csak az lehetek. Emlékképek sora jutott az eszembe a tegnap éjszakáról, és már a gondolattól is elpirultam. Ahogy csókolt, ahogy testünk összeért, mint Jin és Jang úgy passzolunk egymáshoz. Kintről zajokat hallottam, ezért inkább nem maradtam ágyban. A lehető legóvatosabban másztam ki, Harry kicsit mocorgott, majd a másik oldalára fordulva magához ölelte a párnát. A takarót feljebb húztam rajta, magamra kaptam Harry pólóját, majd kisettenkedtem a folyosóra. Lecsoszogtam a lépcsőn és egyenes a konyhába mentem. Anyu állt a pult előtt és éppen reggelit csinált. Az óra kilencet ütött, miközben a pirítós szinte kiugrott a helyéről. Anya mögé léptem és megöleltem. Kissé megijedt de nagyon örült.

- Szia kincsem – köszöntött, majd viszonoztam gesztusát. Felém fordult és tanulmányozni kezdte arcomat. Majd egy homlokpuszi után visszafordult a pulthoz és elkészítette a reggelinket. - Harry is itt van? - kérdezte kíváncsian.

- Igen, tegnap jöttek haza – mondtam megszeppenve, és talán rossz ötlet volt anyu előtt felvenni Harry pólóját. Anyu jelentőségteljes pillantással nézett rám, majd vissza a pirítósára. Én is inkább csak némán ettem tovább. Majd tányéromat a konyhába vittem és siettem vissza a szobámba. Harry épp a lépcsőn tartott lefelé egy szál boxerben. Gyorsan megállítottam és visszamentünk a szobámba. Váltottunk egy „jó reggelt” csókot, majd megszólaltam:

- Anyu itthon van, szóval inkább öltözzünk fel – Levettem a kockás ingét és a szekrényemhez siettem. Előkaptam egy nadrágot és egy felsőt, majd magamra kaptam és a fürdőbe mentem. Kicsit megigazítottam a hajamat, majd fogat mostam és Harryhez siettem. Ő teljesen felöltözve állt az ajtóban és várt. Odaálltam mellé és lementünk az ebédlőbe, ahol anyu volt.

- Jó reggelt Mrs. White – köszönt udvariasan Harry, miközben kezemet szorongatta.

- Neked is Harry, de nyugodtan hívj Erica-nak – oktatta ki anyu. A telefonomért gyorsan visszamentem, de siettem vissza hozzájuk. - Nem kérsz reggelit? - kérdezte meg anyu furcsa hangsúllyal.

- Nem köszönöm, sietek a fiúkhoz – mondta zavartan és az előszobába mentünk. Sietősen felvette a cipőjét és bőrdzsekijét, miközben egyszer sem nézett rám. Nem értettem mi történt, de meg akartam tudni. Kimentünk a kocsijához és beültem mellé.

- Harry mi történt? - kérdeztem meg furcsállva. Semmi probléma nem volt, de nem voltam velük 2 percig és már minden elromlott, csak nem tudom miért.

- Semmi – mondta frusztráltan. - Elmegyünk ma valahova? - kérdezte meg mosollyal az arcán. Nem értettem a hirtelen jött vidámságot, de természetesen beleegyeztem. Kiszálltam a kocsiból és vidáman mentem vissza a házba. Anyu a konyhában volt és most az ebédet főzte. Felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom. Felnéztem twittere, ahol semmi érdekes nem volt, csak néhány követés és üzenet. Néhány "rajongót" visszakövettem, válaszoltam a nem utálkozó üzenetekre, majd sorba töröltem a halálomat akaró emberek prédikációját. Nem a legfelemelőbb érzés, de ez van. Inkább kitörlöm őket, minthogy ott díszelegjenek. Bedugtam a fülest a laptopba és úgy hallgattam a kedvenc zenéimet. Megnéztem pár friss hírt, és szerencsére a fiúkról nem találtam. Mivel este megyünk valahova Harryvel, ezért még szinte itt az egész nap előttem, így hát átmentem a vendégszobába Stephanie – hoz. Most kezdett valami filmet nézni, ezért lementem kukoricát pattogtatni, majd befurakodtam mellé az ágyon és elindítottuk a filmet. Sokat nevettünk rajta, nagyon jót választott. Majd megebédeltünk, ami nem nagyon jött össze mivel teleettük magunkat. De azért egy kevés belénk fért. Kivittük a kutyát sétáltatni és közbe nevetgéltünk, beszélgettünk. Nem nagyon van megnevelve a kutyánk, mert össze-vissza rohangált, mindenkit megugatott, de nem zavart minket különösképpen. Az idő hamar eltelt, arra lettem figyelmes, hogy a szekrényem előtt állok és a ruháim között válogatok. Felvettem egy fekete ruhát, szegecses nyaklánccal és fekete magassarkúval. Egy szolid sminket készítettem el, a hajamat oldalra fontam, egy kis táskába bepakoltam pár létfontosságú kelléket és kész is voltam. Lementem a nappaliba és leültem a kanapéra. Idegesen tördeltem az ujjamat, már régóta együtt vagyunk, de én még mindig idegeskedek egy-egy randi előtt. Főleg most, hogy úgy elrohant tőlünk. Kíváncsi vagyok, hogy elmondja-e mi történt, vagy valami. Csengettek ezért kimentem ajtót nyitni. Harry állt velem szemben teljes életnagyságban. Egy fekete nadrág volt rajta, fehér inggel és fekete zakóval. Ő is elegánsra vette a formát. A kezét nyújtotta felém, majd tenyeremet beletettem az övébe és kimentünk a kocsijához. A fekete Range Rover-rel jött, ami már szinte a kabalájává vált, mindig azzal jár. Kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is beszállt. Beindította a motort, a rádiót a kedvenc adójára kapcsolta és elindultunk. Felhangzott egy közös kedvenc dalunk és azt énekeltük együtt. Nagyon jól éreztem magam, pedig még csak most kezdődik az este. Egy elegáns étterem előtt parkoltuk le, majd Harry-be karoltam és bementünk. A falak bordók voltak, ahogyan a székek huzata is. Drága étteremnek nézett ki, pedig nem szeretem, ha Harry költ rám. Az asztalunkhoz vezettek, ami egy eldugottabb helyen volt és rendeltünk. Míg vártunk, addig halkan beszélgettünk. Nem volt Harry ma valami beszédes, de nem furcsállottam. Kihozták a rendelésünket és mi nekiláttunk. Nagyon finom volt a húsos saláta amit rendeltem. Elfogyasztottuk, majd kihozták a pezsgőt.

- Igyunk arra, hogy ismét itt vagy – mondtam és már emeltem is a poharamat, de Harry közbeszólt:

- Igyunk inkább arra, hogy örökké szeretni foglak – mondta én pedig mosollyal az arcomon koccintottam vele. Majd közelebb húzódtam hozzá és érzékien megcsókoltam. Nyelve bejutásért könyörgött amit meg is adtam. Hosszú, szenvedélyes volt, mintha nem akarna elengedni. Végül levegőhiány miatt váltunk el, mire belenéztem smaragdzöld szempárjába. A szeretet mögött ott bujkált a szomorúság is, nem értettem semmit: ahogy elrohant tőlünk, hogy csókjával nem akar elengedni, hogy szomorú.

- Harry mi a baj? Egész nap olyan furcsa vagy – nyögtem ki végül. Kezét az asztalra tette, mire én bátorításképp végigsimítottam kézfején. Hívott egy pincért és kifizette a számlát.

- Gyere menjünk sétálni – mondta és kihúzott maga után. Megcsapott a hideg londoni időjárás, amit Harry is észrevett, ezért odaadta a zakóját. Egy halk "köszönöm"-t mormoltam el, majd tekintetem rá szegeztem. Láttam, hogy kereste a szavakat, ezért türelmesen vártam. Végül egy parkba tévedtünk, ahol egy fa alá álltunk.

- Dorothy, valamit el kell mondanom – kezdett bele. Biztos voltam benne, hogy semmi olyat nem tett ami a kapcsolatunkat tönkre tenné, mert bíztam benne. De azért rosszat sejtettem, nagyon féltem, hogy mi lesz ennek a beszélgetésnek a következménye. - Nagyon szeretlek, örökké szeretni foglak, de....de nem lehetünk együtt – földbe gyökerezett lábakkal álltam és egy senkinek éreztem magamat. Közel állt hozzám, mégis nagyon távol. Csak egy dolgon járt az eszem, miért?

- Ma mikor kettesben voltam anyukáddal, akkor azt mondta, hogy rossz hatással vagyok rád és felejtselek el. Azt mondta, hogy szakítanunk kell. Én még kértem tőle egy utolsó randit, és ebbe bele is ment – mondta fájdalommal a hangjában. Hogy tehetett ilyet a saját anyám? Harry nincs rám rossz hatással.

- Miért, miért, miért? - kérdeztem tőle zokogva, miközben mellkasát ütöttem. Próbált karjaival szorosan ölelni, hogy lecsillapodjak.

- Nem tudom szívem, tudod, hogy szeretlek, de Erica-nak nem tudok ellenszegülni. Nagyon sajnálom, hogy ha elrontottalak, de én nem vettem észre semmit – mondta szemében könnyekkel.

- De nem rontottál el, ez csak anyám kitalált hülyesége – kiabáltam. Futni kezdtem a park kijárata felé, de két kar derekam köré fonódott.

- Várj kérlek- suttogta Harry. - Utoljára szeretnélek megcsókolni – szembefordultam vele és megcsókoltam, utoljára. Nyaka köré fontam karjaimat, majd tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz. Kezeit derekamon pihentette, majd miután elváltunk egymástól és homlokát enyémnek döntötte. Friss leheletét éreztem, olyan közel volt hozzám.

- Tudd, hogy örökké szeretni foglak, de el kell engedjelek, egy dolgot kérek tőled, hogy légy boldog és találj valaki olyat, akit elfogad a családod, és aki viszont szeret téged – mondta, mire nekem ismét könnyek folytak végig arcomon.

- Szeretlek Harry, örökké szeretni foglak – mondtam ki a végszót és fájó szívvel elsétáltam...

39.rész: "Mert nem akarom, hogy kísértsen a múltam"

Üdv, kedves olvasók!

Azt hiszem körülbelül egy hete volt legutóbb rész, de ahogy már említettem gimnázium mellett elég nehézkes hétköznap írni. Nem tudok mindig mondani pontos napot, hogy mikor lesz új rész, de ahogy lesz időm, mindig megírom. Ez nem lett olyan hosszú, mindössze 2 oldal. Szerintem egész eseménydús lett, de ezt döntsétek el ti. Várom  reakciókat, bármilyen formában.
A legfontosabb pedig, hogy a mi drága ír manónknak ma van a 20. szülinapja. Boldog születésnapot neki!♥ Már ő is felnőtt:') Alig tudtam választani melyik képet tegyem ki róla, de végül ezt választottam. 
Niall-re csak felnézni lehet. Megvalósította az álmait, híres énekes lett, de mégsem szállt el magától és nem játszik a lányokkal. Az, hogy gitározni tud, és helyes is, csak ráadás. De a legjobban a nevetését szeretem. Azt hiszem ennyit tudok róla mondani. Ebben a részben ő sajnos nem szerepel, de a következőben talán sor kerülhet rá. Íme a rész.

Jó olvasást: 

L*encii.~

Nagy boldogan kinyitottam az ajtót, de nem az volt amire számítottam. Nem Harry volt, hanem Bea. Kezében két rózsaszín bőrönddel. Arcomról hamar lehervadt a mosoly és csak álltam és vártam, hogy megszólaljon.

- Szia drága – húzta el a végét, majd szorosan megölelt. Nem öleltem vissza, csak valami magyarázatot követeltem. Nem szólalt meg, ezért hát rákérdeztem:

- Mit keresel itt? - kérdeztem nem túl kedvesen. Kérdésem hallatán meglepődött, majd mosolyt csalva arcára válaszolt is:

- Láttad a videót? - kérdezte, mire én csak bólintottam. - A végén volt egy visszaszámláló, ami a mai napon nullázódott. A meglepetés pedig az volt, hogy idejöttünk – mondta örömmel. Egyszerűen megőrülök a hangjától, hagyja már abba a rikácsolást.

- Várj...mi az, hogy jöttünk? - kérdeztem meg rosszat sejtve. Mögöttem ott termett Stephanie és ő is értetlenkedve nézett. Ahogy lejjebb vándorolt a tekintete a bőröndökre szinte lesokkolt.

- Hát itt vannak a többiek is, csak ők egy hotelben, de reméltem, hogy nekem van hely itt nálatok – mondta, majd kikerülve minket besétált az ajtón. Felháborodva siettem utána és figyeltem mit csinált. Bement a nappaliba, bőröndjeit az út közepén hagyva leült a kanapéra és bekapcsolta a tv-t. Egy Miley Cyrus szám után a fiúkéra kapcsolt át, és Beának mintha eszébe jutott volna valami megszólalt:

- Tényleg mi van a ti kis barátaitokkal? - kérdezte csillogó szemekkel. Elgondolkoztam, hogy elmondjam neki, miszerint hamarosan jönnek, vagy inkább ne, és akkor talán könnyebb elpaterolni. Az utóbbi mellett döntöttem.

- Még turnén vannak, egy ideig nem jönnek haza – mondtam, mire Stephanie értetlenül nézett rám, csak küldtem felé egy biztató mosolyt és újra Beára szenteltük a figyelmünket. - Amúgy Bea, miből gondoltad, hogy csak úgy elszállásolod magad nálunk, akár egy régi jó barát? - kérdeztem meg ridegen.

- Hisz jó barátok vagyunk, nem? - kérdezte naivan. Ez a csaj egy hülye. Nem gyakran mondok ilyet, de ez már felfoghatatlan amit ő művel. Szem forgatva válaszoltam neki:

- Egy bocsánatkéréssel nincs minden elfelejtve – mondtam neki. - Örülnék, ha inkább a többiekkel szállnál meg – szűrtem ki a fogaim között utolsó szavaimat hozzá. Mit jön ő ahhoz, hogy miután megutáltatott mindenkivel, most mindent elfelejtve elszállásolja magát nálam? Felrohantam a szobámba, hogy ne lássák előtörő érzelmeimet. Feltéptem a szobám ajtaját, majd hangosan becsapva magam után terültem szét az ágyon és a párnába zokogtam.

- Miért nem lehetek egyszer boldog? - sírtam a párnámba. Észbe kaptam, ezért mielőtt bárki bejött volna, a kulcsot elfordítottam a zárban és visszafeküdtem az ágyamba. Miért kellett visszajönnie? Miért kell felhánytorgatni a múltat? Erős vagyok! De akkor miért sírok...?

* * *

Óráknak tűnt, míg kiadtam a feszültséget, pedig alig múlt el délután 4 óra. Bekapcsoltam a telefonom és egy üzenet fogadott: „Szia, miért nem vetted fel a telefont? Remélem nincs baj. Kérlek hívj fel, ha megkaptad ezt! Xx H” Mielőtt visszahívtam lementem a nappaliba, ahol egy ismerős hangot hallottam meg. Rohantam a nappaliba, de nem várt látvány fogadott: Bea és Harry a kanapén ültek és nagyban beszélgettek, nevetgéltek. Iszonyat rosszul esett, hogy Harry ilyen jól érzi magát vele és féltékeny is voltam. Harry észre vett és odasietett hozzám, majd szorosan karjaiba zárt. Nem érdekelt, hogy ott van Bea, megcsókoltam szerelmemet. Ajkaink táncot jártak, nyelve bejutásért könyörgött, amit meg is kapott. Kezét derekamon pihentette, míg én nyaka köré csavartam kezeimet. Hosszasan csókolóztunk, de levegőhiány miatt el kellett válnunk. Kézen fogva ültünk le a kanapéra, szorosan bújtam Harry mellkasához. Bea arcát látni kellett volna: egyszerre volt dühös, szomorú, mosolygós, és talán féltékeny is.

- Harry bemutatom egy volt osztálytársamat Beát, Bea ő itt Harry a barátom – hangsúlyoztam ki az utolsó szót. - Stephanie hova lett? - tereltem témát.

- Átment hozzánk, Bea nincs kedved megismerkedni a többiekkel? - kérdezte meg Harry. Ez most komoly? Nem ismerkedhet össze velük, nem lesz benne a baráti körünkbe, elhúzz egy hülye hotelba és vissza se jön.

- Bea épp menni készült, ugye? - kérdeztem meg, célozva arra, hogy jó lenne, ha takarodna.

- Nem, még van időm, a többiek meg tudnak várni – mondta. Amilyen szőke nem vette a lapot.

- Többiek? - kérdezte Harry meglepődve. Ne csak ezt ne. Nem csak Bea, még az osztályom is?

- A volt osztálytársaim – mondtam unottan. Megölöm ezt a hülye kis ribancot. Miért kell mindent elmondania Harry-nek? Minek kellett idejönnie? A hangulatom egyre inkább lombozódott le, annak ellenére, hogy Harry most jött vissza.

- Akkor nincs mit tenni: csapunk egy óriási bulit – kiáltotta Harry, majd felpattant és valakit felhívott. Valamelyik fiút szerintem. Minél előbb kellett intézkednem, ezért miután lerakta, elhívtam beszélgetni a konyhába. Lecseszett amiért illetlenül magára hagytuk a vendéget, de ez most cseppet sem érdekelt. Betapasztottam a száját, hogy végre én is szóhoz jussak:

- Figyelj rám Harry, ez a csaj a volt osztálytársam. Az még nem is lenne gond, de mindenkivel megutáltatott minket Stephanie-val. Csak ketten maradtunk. Küldött egy csomagot még pár hete és abban egy bocsánatkérő videó volt. Nem néztem végig, ezért is lepődtem meg amikor idejött. Kiderült, hogy a videó végén van egy visszaszámláló és amikor az lejár, nagy meglepetés vár. Ez a meglepetés az volt, hogy idejön az osztály. Rohadtul nem bocsátottam meg neki semmit, de ő ezt nem fogja fel, és azt hiszi, hogy ő majd itt fog lakni. Kérlek kerüld el ezt az olcsó ribancot, mert nem fogunk jól járni – fejeztem be hosszú mondandómat. Összezavarodottan nézett rám, az agytekervényei csak úgy forogtak.

- De miért nem adsz neki egy esélyt? - kérdezte meg ártatlanul.

- Mert nem akarom, hogy kísértsen a múltam – mondtam már könnyeket eresztve. Gyorsan letöröltem őket és megittam egy bögre teát. Harry magához ölelt, hogy megnyugtasson. - Kérlek, ígérd meg, hogy nem lesz buli – mondtam halkan.

- Megígérem – mondta, majd homlokon csókolt, és kimentünk a nappaliba. A tv-re pillantottam, amin most éppen valami zenecsatorna ment.

- A többiekkel mi újság? - kérdeztem meg hirtelen. Van egy remek tervem, ami talán sikerülhet.

- Semmi, várják, hogy végre bulizzunk – mondta Bea. Nem tudtam mást tenni, hát elmondtam:

- Sajnálom Bea, de nem lesz buli... - mondtam el neki, mire ő lelombozódott. Egyáltalán nem sajnáltam.

- De miért? - kérdezte szomorúan. Jaj, de drága, nem tud magának pasit keresni, mert elmarad a buli? Ó de szegény...

- Mert most jöttünk haza és pihennünk kell – mondta Harry, én pedig egy hálás pillantást küldtem felé. Részben igaz volt, hisz biztosan fáradtak voltak.

- Akkor majd ha kipihentétek magatokat, szóljatok. Megyek inkább a hotelbe, magatokra hagylak titeket – mondta és a bőröndjeivel együtt elindult a bejárati ajtóhoz. Én utánamentem, megvártam míg elkészül és útjára engedtem. Majd miután becsuktam az ajtót, jártam egy örömtáncot, amiért végre elment. Harry hülyének is nézett. De térjünk inkább Harry-re. Odasétáltam hozzá és szorosan megöleltem. Majd ő államnál fogva megemelte fejem és hosszasan megcsókolt. Lassan, szenvedélyesen.

- Ez hiányzott igazán – mondtam. A hálószoba felé tereltem Harry-t, de még az ajtóban megálltunk.

- Várj, adj öt percet – mondta majd lesietett a földszintre és mindenfélét behordott a szobámba. Majd mosolyogva állt elém és kezemnél fogva húzott be a szobába. Gyönyörű látvány fogadott: sötét volt, de mégis a gyertyák adtak egy kis meghitt hangulatot. Szám megtalálta az övét, majd lassú keringőt jártak. Tökéletes volt a pillanat, és felejthetetlen. Lassan ledöntött az ágyon, majd fölém hajolt és úgy csókoltuk egymást. Egy pillanatra se akartam elengedni. Ő volt a mindenem, nélküle senki vagyok. Kezei megtalálták pólóm szélét, de mielőtt felhúzhatta volna, közbeszóltam.

- Várj – mondtam, mire megállt és kérdőn szemembe nézett. - Csak azt szeretném mondani, hogy szeretlek – mondtam majd újra megcsókoltam. Belemosolygott csókunkba, ami engem is megmosolyogtatott.

- Én is szeretlek – mondta két csók között, majd folytattuk szenvedélyes éjszakánkat...

38.rész: Szünet

Sziasztok!

Sajnálom a sok késést, de a gimi mellett nem könnyű. Új blogomban fent a prológus, és hamarosan új rész is lesz: Álarc~

Teltek a hetek és eljött a várva várt hosszú hétvége. Az igazgató négy napos hétvégét "adott" nekünk, aminek nagyon örültünk. A régi sulimban most lehet őszi szünet. Ebben az iskolában mondhatni minden jól megy, a jegyeim jók, sok barátot szereztem. Stephanie is belátta, hogy Dan csak haver. Azóta minden nap együtt mentünk suliba és nagyon jóba lettünk. Örültem, hogy végre lettek barátaim. Bár Beáék is bocsánatot kértek, nem törődtem vele. A suliban lévőket három csoportra osztanám: akikkel jóba vagyok, akik utánam loholnak, és akik utálnak Quinnel az élen. Valahogy nem izgat túlságosan, ha beszól, visszaszólok. Szerencsére még nem kerültünk komolyabb összetűzésbe. Az osztályban lévő három csendes fiúval még mindig nem beszéltem, és szerintem ez már gáz. Nem azt mondom, hogy ő jöjjön oda, mert azért nekem is illet volna bemutatkoznom, de már én érzem magam kellemetlenül. Majd a szünet után talán intézkedek. Nagy durranásnak számít, hogy mi, mint "hírességek" ide járunk, és ez engem zavar. Második nap, suli után, már vártak ránk a tv-sek, riporterek és mindenféle kérdést tettek fel. Crystal pedig pózolt a kamerának pedig nem is őt vették. Szánalom az a csaj, 5 perc hírnévért bármit megtenne. A fiúkkal még mindig nem találkoztunk, de a napi beszélgetések, és a képek amiket küldenek, valamennyire enyhítik az űrt, ami bennem keletkezett. Meg azért a suli is eltereli a figyelmemet. Éppen a reggeli kakaómat ittam, amikor Stephanie baktatott le a lépcsőn.

- Jó reggelt! - köszöntöttem. - Kakaót? - mutattam felé a bögrém.

- Neked is – viszonozta gesztusomat. - Nem köszi – azzal nekiállt kávét főzni. Lepillantottam a kezemben lévő gőzölgő italra, majd a csuklómra, amin a karkötő volt. Mindig megmosolyogtat ha rá nézek. A gyűrűt azóta sem vettem le, az osztálytársaim azt hitték, már az esküvőt tervezzük. Persze a média is felfigyelt rá. De nekük nem adtam ki információt, nem kell semmiről tudniuk. Miután megittam a kakaót – amit Harry sokkal finomabbra csinál – készítettem magamnak egy szendvicset, majd a kanapén elfogyasztottam. A tv-t bekapcsolva váltottam át a zenecsatornára és hallgattam az épp aktuális dalt.  Dalolászva vittem vissza a tányért a konyhába, majd tettem a mosogatóba. Felsiettem a szobámba és felöltöztem, majd rendbe szedtem magamat. Telefonról felnéztem twittere és facebookra, de mivel semmi érdekes nem volt, le is jöttem. A telefonomat zsebre vágtam, felvettem a futócipőm és kimentem az utcára. London utcáin futkorászva megpillantottam egy parkot. Nem azt az átlagosat, hanem egy gördeszkaparkot. Addig nézelődtem, míg egy ismerős alakot meg nem láttam. Lassan sétáltam hozzájuk, közben próbáltam kifújni magam. Nem volt kerítés, a pályát fák vették körül. Volt pár pad is. Elég barátságos környezet volt, már ha lehet ilyet mondani. Az út túloldalán pedig lakóházak, kávézók tömkelege.

- Sziasztok - mondtam Dan-nek és a körülötte lévőknek, majd két puszival köszöntöttem. A barátai felvont szemöldökkel méregettek. Egyikőjük kissé ismerős volt, talán a suliból.

- Szia. Srácok ő itt Dorothy jó barátom, Dorothy ők itt  haverjaim Luke, Bart, Chin, Blake - mutatott be minket egymásnak, majd két puszi után le is volt rendezve a bemutatkozás. Blake csak biccentett felém. Nem tudtam mire vélni, de nem is izgatott különösebben. Luke egy alacsony fiú, fültágítóval, tetkókkal. Szemei majdnem éjfeketék, amivel rengeteg lányt le tud venni a lábáról, de engem nem. Haja is hasonló színben pompázik. Bart hasonlít Niall-re, szőke haj, kék szem, és a kezében egy hotdog volt. Chin kínai, és szerintem nagyon aranyos. Blake pedig igazi nőcsábász alkat. Kidolgozott felsőtest, féloldalas kaján vigyor, barna kusza tincsek, kékeszöld szem. Villámcsapásként ért a felismerés: Blake Dan osztálytársa, és egyben Quinn fiú változata. Igen, ő áll az "utáljuk a popsztárok barátnőit" csapat fiú élén. Most is gúnyosan vigyorgott rám. Szememet megforgattam és tekintetem Dan-re irányítottam.

- Hogy-hogy erre? - kérdezte Dan.

- Csak futottam, aztán itt lyukadtam ki - mondtam.- Mutatsz pár trükköt? - kérdeztem csillogó szemekkel.

- Persze, csak figyelj - mondta, majd elkezdett bemutatni rengeteg trükköt, amiknek a nevére már nem emlékszem. Nagyon jól csinálta. - Te nem próbálod meg? - kérdezte.

- Inkább maradok a futásnál - mondtam. Nem akartam magam leégetni, mert tuti nem menne. Viccelődtünk még, a haverjai is egész normálisak, leszámítva, hogy folyton megbámulnak. Perverz megjegyzéseket még nem tettek rám, szerencséjükre. Nem tudom ez esetben megvédene-e Dan, mert bár jóban vagyunk, az életem nem bíznám rá. De egyszer remélem leszünk olyan jóban.

- Harry erre nem tanított meg? - kérdezte meg Blake. Egy fintor kíséretében szólaltam meg:

- Anyukád nem tanított meg arra, hogy ne szólj be? - kérdeztem ridegen. Dan hol rám, hol Blake-re nézett. Majd megrázta a fejét és folytatta a deszkázást. Leültem egy padra és onnan figyeltem őket. Kis időn belül Blake ült le mellém. Felvont szemöldökkel néztem rá.

- Mi van? - kérdeztem flegmán.

- Nem ülhetek le? - kérdezett vissza, miután belekortyolt vizébe. Egy szemforgatás kíséretében válaszoltam:

- Van másik pad is - mondtam unottan, majd arrébb csúsztam, a lehető legtávolabb tőle. Viszont a büszkeségem megtartottam és nem váltottam padot. Bedugtam  a fülesem, majd a távolba merengve gondolkoztam. A fiúk hazalátogatnak erre a pár napra, aminek iszonyatosan örülök, és szinte számolom a perceket. Előjöttek a "régi" szép emlékek, amiket együtt töltöttünk. Remek idők voltak, most is boldog vagyok, de hiányoznak. Ezt az érzést kívülálló nem értheti. Gondolkozásomból Blake kezei zökkentettek ki, amelyek a szemem előtt integettek. Félretoltam kezét, majd felálltam.
- Jól esik idegesíteni? - kérdeztem meg már szinte a hajamat tépve. Egyszerűen elegem van abból, hogy piszkál, nincs sok türelmem, de ő azt már eljátszotta.
- Öröm nézni, ahogy szenvedsz - mondta féloldalas mosollyal.
- Öröm lesz betörni a képed - mondtam lazán, majd hirtelen nekimentem. Magam sem tudom miért, de felforrt bennem a düh. Dan választott minket szét. Szerencséjére Blake nem ért hozzám. Harry meg is ölné, ha bántalmazna. Körbe-körbe kezdtem el járkálni és nézelődtem. Egy fa mögött elbújó kamerás miatt totál beparáztam. Már látom is a következő címlapsztorit: "Harry Styles barátnője, Dorothy White (17) nekiment egy fiúnak a gördeszkaparkban. Úgy kellett őket szétválasztani." Fogtam magamat és a kameráshoz mentem.
- Kérem a felvételeket - mondtam határozottan. Felém fordult a 30 év körüli férfi: barna haj, barna szem, borostás arc, farmernadrág és ing. Csak sokatmondóan megrázta a fejét. - Kérem.
- Ez a munkám - mondta, majd kikerülve engem elment. Ingénél fogva húztam vissza, majd közelítettem meg. Nem tudom mi ütött belém, de az adrenalin tombolt bennem.
- Adja oda - szűrtem ki fogaim között, majd miután ő még mindig csak állt, kameráját kirántva kezéből, nagy nehezen, de kiszedtem belőle a kártyát, majd a kamerát visszaadva rohantam el. Párszor visszarántott, amikor kezemet elég erősen szorította, de nem érdekelt. Útközben tördelni próbáltam a kártyát sikertelenül. Futottam, ahogy csak a lábam bírta, majd végül sikeresen hazaérve, bezártam magam mögött az ajtót és felsiettem a szobámba. Még szerencse, hogy fitt vagyok. Gyorsan elraktam egy fiókba a kártyát, majd lesiettem Stephanie-hoz.
- Merre voltál? - kérdezte hirtelen, miközben leült a nappaliba és bekapcsolta a tv-t.
- Futottam, majd találkoztam Dan-nel egy deszkaparkban, de ott volt egy haverja, aki utál minket ezért eljöttem - hadartam el neki. A fele igaz is volt.
- Az jó - mondta miközben méregetett. Kimentem a konyhába meginni egy bögre teát. A pultnál támaszkodva merengtem a semmibe, és azon gondolkoztam, hogy Harry bármikor megérkezhet. Ebben a pillanatban csöngettek és én rohantam is kinyitni az ajtót...