2013. június 30., vasárnap

27.rész: Louis döntése...

Kedves Olvasóim!
Csak chat-en volt időm megköszönni ezt a viszonylag sok oldalmegjelenítést, ezért még egyszer köszönöm. Nagyon jók vagytok. Remélem tetszik a rész és írtok is hozzá. Az előző résznél írt nekem egy lány, amitől nagyon feldobódtam, ezért is lett benne Louis szemszöge. Pipáljatok, szavazzatok, írjatok komit és kövessetek bloglovinon. Nagyon sokat jelent nekem, hogy egyáltalán tetszik-e a történetem nektek, vagy csak úgy magamnak írom. Mindenesetre jó olvasást és élményekkel teli nyári szünetet!!

Mindenki felkészült a vakukra, ezért a szemüveg már a fejünkön volt. Az ajtóban a testőrök sorakoztak és vártak ránk. Felvettem a mankóm és Brook segítségével a hotelbe mentem. A többiek is jöttek mögöttem a saját testőreikkel. A vakuk villogtak, a kérdések záporoztak. Volt aki az arcomba nyomta a diktafont, de én úgy se válaszoltam. Majd ha akarok, elmondok valamit. Nagy nehezen bejutottunk és ide már nem jöhettek be. Paul elintézte a szobákat és mi mindannyian beszálltunk a liftbe majd a harmadik emeletre mentünk.
-A szobabeosztás a következő: Stephanie és Dorothy a 108-as szobában, Louis és Harry a 109-es szoba, Zayn, Liam és Niall tiétek a 110-es szoba. A testőrök és én is a ezen a folyosón fogunk lakni, szóval ne hangoskodjatok. Most pedig mindenki foglalja el  szobáját, fél óra múlva az ebédlőben találkozunk, majd miután megebédeltünk,lesz egy kis szabadidőtök.-mondta Paul és a szobájába ment. Kinyitottam az ajtót és egy csodás lakosztályba kerültem. Istenem minek nekünk ennyire jó hely? Stephanie is le volt fagyva mit ne mondjak. Lepakoltuk a bőröndöket és hátradőltünk a franciaágyon. A ruhákat nem fogom kipakolni, mert úgyse leszünk itt sokáig. Mivel még volt egy kis időnk átmentünk a fiúkhoz körbenézni. Először Harry-hez mentünk. Ők is az ágyon feküdtek és pihentek.
-Látom ti is kényelembe helyeztétek magatokat.-mondtam vidáman. Odamentem hozzá. Ő felemelte a kezét, hogy segítsek felkelni, és én felhúztam volna, ha ő nem húz magára.
-Na jó mi inkább magatokra hagyunk.-mondta Louis és mindketten kimentek a szobából.
-Kár, hogy nem egy szobában vagyunk.-mondtam szomorúan.
-Attól még átjöhetsz.-mondta Harry.
-De itt van Louis!-mondtam a kelleténél hangosabban.
-Majd átküldöm a fiúkhoz.-mondta.
-Nem-nem. Ez az ő szobája nem szeretném innen elpaterolni.-mondtam.
-Rendben, de majd írok este.-mondta Harry. Még átmentünk a másik szobába is körülnézni, de mivel már idő volt ezért mentünk. Én a mankómmal battyogtam el a liftig, majd miután leértünk, az ebédlőbe mentünk. Paul és a többiek már ott voltak. Mi is helyet foglaltunk közöttük és miután kihozták az előételt hozzá is fogtunk. Az az ízvilág leírhatatlan. Nagyon finom volt, ez a szálloda maga a tökély. Miután a főétellel is végeztünk én már nem kértem desszertet, mert már nem fért belém. Niall ette meg az én sárgarépatortámat. Louis-nak is nagyon ízlett, ezért kért még egyet. Mivel már mindenki végzett felálltunk az asztaltól, megköszöntük az ételt, és csendben távoztunk. Két óra körül járhatott az idő. Az ebédlőből a hallba mentünk, ahol a testőrök valami gyorséttermi ételt ettek.
-Miért nem jöttetek be ti is enni?-kérdeztem Brook-ot.
-Nem vagyok oda az éttermekért annyira.-mondta.-Mellesleg ő itt Matt, Louis testőre, Austin, Zayn testőre, Bart, Liam testőre, Bill, Niall testőre és Bob Harry testőre akivel már találkoztatok.Srácok ő pedig itt Dorothy Harry barátnője.-mondta. Mindannyian intéztek felém egy "szia"-t.
-Sziasztok.-mondtam és mindegyikőjükkel kezet fogtam.-Örvendek a szerencsének.-Miután megismerkedtünk, mindenki arra ment amerre akart. Én körbenéztem az udvaron és megláttam a medencét. Nagyon gyönyörű volt, egyből Niall-re gondoltam. Írtam is Stephanie-nak, hogy hívja le medencézni. Én nem tudtam fürdeni, ezért egy árnyékban lévő  napozóágyra ültem és pihentem. Lejött Niall és Stephanie és amikor Niall meglátta a gitár alakú medencét nagyon örült. Egyből fejest is ugrott benne és úszkált. A többiek is kijöttek és nagyon jól érezték magukat. Csináltam róluk pár fényképet is a telefonommal. Igaz én nem fürödtem, de azért jó volt látni a többiek hülyeségét. Mivel már eleget fürödtek ezért kijöttek és odajöttek hozzám. Persze én se maradhattam szárazon, ezért kaptam egy kis vizet. Felmentünk a szobáinkba és amíg Stephanie öltözött én kinéztem az erkélyre. Egy kisebb tömeg állt ott és ahogy kiléptem egyre hangosabbak lettek. Kissé paráztam tőlük, de azért integettem nekik és lefotóztam őket. A még nagyobb hangzavart nem tudtam mire vélni, de aztán hátulról megölelt valaki, aki kétségkívül Harry volt. Stephanie és Niall is mellettünk termett. A fiúk szobájából pedig Louis, Zayn és Liam jött ki. Buzdították a rajongókat, hogy hangosabbak legyenek és persze teljesítették a kérésüket. Integettünk még egy párat és bementünk. Nagyon kitartóak voltak, még fél óra múlva is lehetett őket hallani. A koncert kilenckor, a próba pedig hatkor lesz. Fél hatra már a buszban kell lennünk, hogy odaérjünk. Még előtte el kell készülnöm, szóval már nincs sok szabadidőnk.Összegyűltünk az egyik fiú szobába és hülyéskedtünk.
Hamar eltelt az idő, ezért Stephanie-val elmentünk készülődni. Nem nagyon válogattam, mert úgyse én leszek a sztár, nem nekem kell a legjobban kinéznem. Felvettem egy mintás rövidnadrágot, egy farmer ujjatlant és egy topánkának az egyik felét. Felkötöttem a hajamat és egy kis táskába pakoltam pár fontos dolgot. Fújtam magamra a kedvenc parfümömből és már kész is voltam. Még tíz perc volt indulásig ezért lementem a hallba. Leültem egy fotelba és vártam a többieket. Hamarosan megérkezett Brook ezért vele beszélgettem.
Már letelt a tíz perc, de a többiek még nem voltak itt. Felmentem hozzájuk lifttel és a legtöbben még javában készülődtek.
-Siessetek, mert már indulnunk kéne. Harry még fel sem öltöztél?-kérdeztem meglepetten.
-Nem tudom mit vegyek fel.-mondta. Istenem most komolyan vegyek elő neki ruhát? Hát oké. Kivettem egy barna kockásinget egy fekete nadrággal és megvártam míg felöltözik. Nem nagyon zavarta, hogy bent ülök. Hamar elkészült, megigazította a haját és már mehettünk is.Siettünk mert nem akartunk elkésni. Paul és a többiek már ott voltak és ránk vártak. Gyorsan Brook mellé álltam és a buszhoz mentünk. A napszemüvegemet már nem volt időm felvenni, ezért kiégett a szemem. Lehet lett rólam pár értelmes kép, de nem érdekel. A lényeg, hogy felszálltunk a buszra. Elfoglaltuk a helyünket és fél óra út után már a stadionnál voltunk. Ismét testőri kísérettel mentünk be a hátsó bejáraton. A többi dolgozó -köztük Lou is- már ott volt és várták a fiúkat.
-Sziasztok !-köszönt oda a fiúknak, akik már siettek is próbálni. -Hello csajok! Mi újság veletek?-kérdezte.
-Szia. Megvagyunk.-mondta Stephanie.
-Szia Lou. Hát a lábammal ellentétben én is jól vagyok.-mondtam nevetve. Lou a lábamra nézett majd ijedten nézett vissza rám.-Semmi komoly csak magassarkúban futottam és egy gödörbe lépve kibicsaklott. De kiderült, hogy eltört.
-Jobbulást. Minek futottál magassarkúban?-kérdezte értetlenül. Közben odajött hozzánk Lux is és egy-egy öleléssel köszöntött minket.
-Hát mondhatni vészhelyzet volt. Egy fontos ember után futottam.-mondtam. Eszembe jutott Jessica és Louis.
-Rendben de azért máskor óvatosan. -mondta.Lux jól elszórakoztatott bennünket. Nagyon aranyos. Megnyugtattam, hogy nincs semmi komoly baja a lábamnak meg ilyesmi. A fiúk már javában próbáltak és remekül ment nekik. Lou végig velünk volt és beszélgettünk. Hamar eltelt az az idő. amíg a fiúk felénekelték a dalokat. Rápillantottam a telefonomra és meglepődve néztem, hogy már nyolc óra is elmúlt. A koncert csak kilenckor kezdődik. A fiúk lejöttek a színpadról. mert a közönséget most engedték be. Lou elküldte őket öltözni és kicsit igazított rajtuk. Abban az egy órában a fiúk alig tudtak pihenni. Miután mindennel készen voltak, odajöttek hozzánk. Harry-től csentem egy csókot és sok sikert kívántam neki. Még öt perc volt hátra. A színpad mögé mentek és a felvonóra álltak. Ebben az utolsó percekben rögzítették a füleseket, Niall felvette a gitárját és már kész is voltak. A dallam elindult és mire a fiúk felértek a Torn első sorai elindultak és Liam énekelni kezdett. A nézők egyre hangosabbak voltak és meg lehetett süketülni. Nagyon élveztem a koncertet, ahogyan a többiek is. Hátulról sikerült pár fotót csinálnom, amik jól sikerültek. Hamarosan a twitter is televolt a koncert képeivel.
Az arénát betöltötték a rajongók és a fiúknak nagyszerű érzés lehet, hogy ennyi ember szereti őket. A nézők velük együtt énekelték a dalokat és ez remek még nekem, kívülállónak is. Miután az összes számot elénekelték az albumról, jöhetett a hülyéskedés. Lejött egy vászon amire kivetítettek kérdéseket és a fiúk megválaszolták. Voltak érdekesek is, amiken mindenki jót nevetett. Még fél óra volt a koncertből és a fiúkon már látszott, hogy nagyon fáradtak.  Miután kibohóckodták magukat és menniük kellett, elköszöntek és lejöttek a színpadról.  Akinek VIP jegye volt, az találkozhatott a fiúkkal és csinálhatott velük képet. A legtöbben Harry és Niall volt a lányokkal, hol puszilták, hol pedig ölelték a rajongókat. Kicsit rossz volt nézni, de ezt el kell viselni. Éjfél is elmúlt amikor beültünk a buszba és a szállodába mentünk. Észrevettem, hogy nem jött velünk Louis, de nem törődtem vele, mert tudtam hol van...

~Louis~
Eldöntöttem. Elmegyek Eleanor-hoz és megbeszélem vele a dolgokat. Az hogy csak barátok vagyunk nem azt jelenti, amit a múltkor csináltunk. Vagy együtt vagyunk, vagy pedig legyünk barátok. A mostani helyzet nekem nem tetszik. Taxiba ültem és bediktáltam a címet. Már máskor is voltam Eleanor-nak ezen a házán. Remélem a többiek nem fognak keresni, mert nem akarom, hogy megtudják. Majd ha valami lesz,azt elmondom nekik, de ezt nem. A rövid utat kifizettem és a házhoz mentem. Biztos, hogy bemenjek? Készen állok én erre? Kisebb gondolkodás után becsöngettem és vártam. Az ajtó kinyílt és Eleanor állt előttem. Végignéztem rajta és nagyon csinos volt, mint mindig. Beengedett a házába és helyet foglaltunk a nappaliban. 
-Nem tudtam mire vélni a cetlit amit nálam hagytál, ezért eljöttem megbeszélni.-mondtam.
-Igazából én se tudom miért hagytam ott azt a papírt, de akkor úgy éreztem muszáj. Nem tudom mi van most köztünk, de ez nem normális.-mondta ki amit én is gondoltam.
-Szerintem se normális, de nem tudom mit tehetnénk. Megbeszéltük, hogy barátok leszünk, de ez több annál. Viszont kevés egy rendes kapcsolathoz. Ez már nem lesz olyan mint régen. Elrontottuk és viselnünk kell a következményeket. -mondtam.
-Én is így gondolom, de én ezt nem bírom. Szeretlek és nem tehetek ellene semmit. Nem könnyű az érzéseimet elfelejteni, ha ennyire népszerűek vagytok és mert ennyit látlak. -Meglepődtem, annyit azért nem lát engem élőbe, de mindegy. Talán még mindig ilyen erősek az érzései?
-Rendben, hát próbáljunk meg csak, hangsúlyozom csak barátok lenni. Néha találkozgatunk, meg minden, de ha mégse akkor el kell egymást felejtenünk. Nem tehetünk mást, már nem tudnánk együtt lenni, azok után amit tettünk.-mondtam. Már menni készültem, de inkább maradtam. Közben csörgött a telefonom és Paul hívott. Muszáj volt felvennem. Lecseszett amiért nem jöttem velük, de elmondtam, hogy egy barátomnál vagyok. Kissé megnyugodott és letette. Bár nagyon fáradt voltam, mégis úgy érzem egy jót beszélgettünk Eleanor-ral. Hajnalban jöttem el onnan és mentem taxival a szállodába. Mivel zárva volt a szoba és nekem nem volt kulcsom, kénytelen voltam felhívni Harry-t. Beengedett és mellettem pedig kisliszolt Dorothy. Az ő szobájukból pedig Niall távozott. Inkább nem gondoltam semmi rosszra. Megígértem Harry-nek, hogy reggel mesélek. Még tisztáznom kell a dolgokat Jessi-vel.Miután gondolkodtam az érzéseimen nagy nehezen elaludtam. Holnap biztos nagyon fáradt leszek...

2013. június 27., csütörtök

26.rész: Glasgow

Kedves Olvasóim!
Kisebb késés után itt az új rész. Elég hosszú lett, de így is ketté kellett bontanom. Bloglovinon kövessetek be, mert ahogy az előző bejegyzés írta, itt már nem lesznek rendszeres olvasók. Ekkora hülyeséget.  Na de nem körítem a szót. Remélem tetszeni fog nektek a rész, jó olvasást. A betűtípus nem tudom miért változik meg a résznél, szóval azt nézzétek el nekem.
Tetszik+ megjegyzés+szavazás+bloglovin!!!
 
-Hát igazából nem nagyon tudok tanácsot adni, csak annyit tudok mondani, hogy gondolt át mindkét lány felé az érzéseidet és csak utána lépj.-mondtam és ő bólintott majd kiment. Harry bejött és mivel már neki is elmesélte, ezért nem kellett beszámolnom a dolgokról. A gipsz miatt Harry segített fürdeni, bár kissé szégyellős vagyok, de nem maradhattam koszosan. Utána ő is megfürdött majd egymás karjaiban elaludtunk...

 A telefonom dallamára ébredtem. Ha egy óra lett volna, már lecsaptam volna, de annyit nem ér meg az idegességem. Igazából nem vagyok ideges, de szerintem senki sem örül annak, ha reggel fél ötkor felkeltik. Igen sajnos reggel fél ötkor. Harry már nem volt mellettem. Mivel még a szigeten maradunk, ezért a turnébusszal megyünk Glasgow-ba. 7 órakor indulunk, mert az út hosszú lesz. A koncert előtt még lesz egy főpróba, szóval a fiúk biztos nagyon fáradtak lesznek. Abbahagytam az elmélkedést és inkább kikeltem az ágyból. Elvégeztem a fürdőben a napi teendőimet -amelyek kissé nehezen mentek gipszelt lábbal-, majd felöltöztem. Egy kényelmes szettet választottam a 6 órás útra tekintve. A nyár miatt egy farmer rövidnadrágot és egy lila ujjatlan felsőt vettem fel. A lila karórámat és a vékony sálamat kiegészítőként magamra raktam. A lábamra való tekintettel mivel úgy is csak szökdelni fogok egy lila tornacipőt választottam.
 Kibattyogtam a nappaliba. Ez persze nem ment olyan könnyen, főleg a lépcsőn. Egy lábon próbáltam boldogulni, de olyan hangos voltam, hogy Harry az ebédlőből meghallotta. Feljött a lépcsőn és segített. Leültem az ebédlőasztalhoz és Harry minden kívánságomat teljesítette. De én csak egy egyszerű reggelit kértem. Hamar kész is lett és miután megreggeliztem, Harry a szobánkból lehozta a bőröndöket és az előszobába tette. Még csak a mi bőröndünk volt itt, de már alig lehetett megközelíteni az ajtót. Szerencsére még reggel meghozzák a rendelt mankót, ezért már a helyzethez képest normálisan tudok majd menni. Még mindig a nappaliban ültem és próbáltam feltűnésmentesen kinézni a függöny mögül. Pár fekete autó állt kint az út mellett és vártak. A járdán fotósok leselkedtek.Tudják, hogy ma indulunk és persze ez nagyon fontos hír. Lesz pár kérdésük a lábammal kapcsolatban is. Jut eszembe felhívom anyut, mert este már nem akartam zavarni. Előkerestem a telefonom és tárcsáztam. Kicsöngött és anya hamarosan fel is vette.
-Igen?-szólt bele.
-Szia anya. Csak tegnap elég hosszú nap volt, és gondoltam este már nem zavarlak. Csak annyit akartam mondani, hogy rohantam Jess után magassarkúban és kiment a bokám. De elmentünk orvoshoz és mivel eltört tettek rá gipszet. De ne aggódj nincs nem bajom.
-Szia kincsem. Ez szörnyű, biztos jól vagy?-kérdezte. Mondtam, hogy ne aggódjon...
-Igen teljesen. Még reggel meghozzák a mankót és így könnyebben megy majd a járás. Veletek mi újság?-kérdeztem és közben a falon lévő festményt néztem. A fiúkat ábrázolta és szerintem egy rajongótól volt. Nagyon szép művészi alkotás.
-Mi jól vagyunk. A kiskutya nagyon aranyos és boldog. -mondta.
-Nevet nem adtatok neki?-kérdeztem. Harry mellém ült és nézte a tv-t.
-Nem még nem. De majd értesítelek ha lesz neve. -mondta.
-Rendben de most leraklak anya szia puszi.-mondtam és letettem.Zayn is felkelt és miután mindennel végzett bement a fürdőbe megcsinálni a haját. Na ez eltart egy darabig. Én már majdnem végeztem, de még elmentem fogat mosni és felkötöttem a hajamat. A tükörbe nézve tudomásul vettem, hogy nem olyan gáz a fejem, pont megfelel ahhoz, hogy lefényképezzenek. Visszaérve a nappaliba Harry mellé bújtam. Mivel már idő volt, mindenki lejött már majdnem készen. Köszöntöttük egymást, majd ők elmentek megreggelizni. Stephanie jön még a turnéra. Perrie nem tud mivel ő is elfoglalt ember. Danielle nem jön velünk, de néhány koncerten ott tud lenni. Eleanor pedig már nem Louis barátnője -elvileg- ezért ő sem jön. Viszont jön különbusszal Lou és Lux, a zenekar és a többi dolgozó akiket nem ismerek. Lehet, hogy csak mi készültünk el ilyen korán? A többiek még mindig az utolsó teendőket végezték. Csengettek, ezért  Harry kiment az ajtóba és beengedte Paul-t.
-Jó reggelt! Készen vagytok?-kérdezte tőlünk. Már nagyjából készen voltunk, ezért mindenki bólogatott.-Rendben akkor beengedem a srácokat, hogy vigyék ki a bőröndöket. Majd bejött Bob, Brooks és a többiek testőre akiket még soha életemben nem láttam. Majd bejött egy férfi csomaggal a kezében.
-Jó napot! Harry Styles-t keresem.-mondta. Harry odament, aláírta, adott egy kis borravalót majd átvette a csomagot.
-Köszönjük, viszlát.-mondta és a férfi távozott. Kibontottuk a csomagot és a mankóm volt benne. Kipróbáltam és nagyon tetszett.  Negyedóra múlva indulunk ezért még pakoltam pár dolgot egy kis táskába és a vállamra vettem. Megkerestem a napszemüvegemet. Nem akarok megvakulni a fotósoktól. Szépen sorjában mindenki a bejárati ajtóban állt indulásra készen. Paul kinyitotta az ajtót és mi kimentünk. Közben gyorsan felvettem a műmosolyomat és a busz felé siettem. A vakuk kattogtak és kérdésekkel záporoztak el bennünket. A fiúk szinte egyikre sem válaszoltak. Amikor azt a kérdést tették fel hogy: "Louis együtt vagytok Eleanor-ral?", akkor mindannyiunknak betelt a pohár és inkább még jobban siettünk. Végre felszálltunk és mindenki bement. Csak Stephanie és én álltunk az ajtóban és tátva maradt a szánk. Valami csodálatosan nézett ki a busz. Egy szó amivel lehetne jellemezni az a luxus. Végül nagy nehezen bementünk és körülnéztünk. A fekete és a piros szín dominált. A kanapék bőrből voltak. Persze a tv-nek és hűtőnek kellett lennie . A hálószobában 6 ágy volt. A fiúknak és Paul-nak. Emellett egy fürdőszoba, konyha és ebédlőasztal is. Pontban 7 órakor a motor életre kelt és elindultunk. Louis ötletére beraktunk egy vígjátékot és a kanapén elterülve néztük azt végig. Harry-hez bújtam és úgy élveztem a filmet. Sokszor nevettünk fel, de volt hogy csendben maradtunk. Nagyon tetszett, de sajnos vége lett, és még mindig volt legalább 4 óra az útból. Míg Niall és Louis videojátékkal játszott, addig mi beszélgettünk és hülyültünk. Paul a hálószobában volt, és mi inkább nem zavartuk. Én Harry és Stephanie között ültem. Zayn és Liam pedig velünk szemben. Harry felállt és a konyhába ment.
-Ki kér kávét?-kiabált. Mindenki hangosan kiáltotta, hogy "ÉN!". Ezért inkább kijött és megnézte, hogy kik kérnek. Mindannyiunknak csinált egyet és szép sorjában kihozta.Nagyon aranyos volt, szerintem mindenkinek tudja, hogyan szereti a kávét. Én 1 cukorral, habosan fahéjjal a tetején kaptam. Belekortyoltam és mint a kisgyerekeknek nekem is lett bajszom. Harry is észrevette és mosolygott, majd megcsókolt és így ő is olyan lett. Elővette a telefonját és csinált rólunk egy képet. Majd felment twitterre és feltette. Felmentem én is twitterre és egyből RT-ztem és írtam hozzá. Kicsit fáradt voltam, ezért ledőltem Harry-re és mivel elég nagy volt a hely a gipszelt lábamat is feltettem. Hamarosan elaludtam. Egy búzamezőn futkároztam. Megnéztem és a lábam nem volt eltörve. Megpillantottam Harry-t és elkezdtem felé futni. Ő csak állt és nézett. Futottam tovább, de mire odaértem volna, már egy másik lány megelőzött és jól félre lökött. Odarohant és megölelték egymást. Harry a levegőben megforgatta.  Majd megcsókolta és kézen fogva sétáltak el.Nem hittem a szememnek. Ki ez a lány? A fájdalomtól összeroskadtam és a földön elterülve sírtam. Mielőtt álomba sírtam magam, valaki rázni kezdett és én felébredtem. Csak egy álom volt, csak egy álom volt. Próbáltam nyugtatni magam. A víz is levert és a könnyeim végigfolytak arcomon.
-Jól vagy?-kérdezte Harry aggódva. Nagy nehezen visszajöttem a valóságba és így tudtam válaszolni:
-Igen csak szörnyű álmom volt.-mondtam.-Nem szeretnék visszaaludni.-mondtam bánatosan, de még mindig fáradtan. Egy óra telt el és most körülbelül félúton lehetünk. Elmentem a fürdőszobába kicsit rendbe szedni magamat. Arcot mostam és egy kicsit vártam, hogy, már ne legyen annyira vörös a szemem. Majd az egész sminkemet újra megcsináltam. Kimentem és visszaültem Harry mellé. Miután kicsit keresgéltem az interneten rengeteg a fiúkkal kapcsolatos képet találtam. Egyik Harry-ről nagyon megtetszett, ezért beraktam háttérképnek. Nagyon jó kép szerintem. Azok a gödröcskék...akárhányszor ránézek mindig mosolyt csalnak az arcomra. Mivel unatkoztunk, ezért bekapcsoltuk a tv-t és egy zenecsatornára mentünk. A fiúk énekelték a számokat, mi Stephanie-val pedig csak élveztük a koncertet.Néha Stephanie is beszállt a fiúkhoz, ezért én maradtam az egyedüli néző. Nagyon jól éreztük magunkat és így hamarabb telt az idő. Remélem azért az esti koncert is lesz ilyen jó. Bár ez csak természetes. Paul is kijött hozzánk, ezért Niall és Stephanie elmentek gitározni. Louis-val most Zayn videojátékozott.
-Fiúk a hangotokat estére tartogassátok.-mondta Paul, vigyázva nehogy estére elmenjen a hangjuk. Néha ránéztem Louis-ra és a körülményekhez képest nem elmélkedett. Rájöttem valamire: ha a koncert Glasgowban van akkor, hogy akar éjfélkor Eleanor londoni házára menni? Odamentem hozzá és elhívtam beszélni a fürdőszobába.
-Igen?-kérdezte.
-Szóval, hogy ha mi Glasgow-ba leszünk, akkor hogyan fogsz elmenni Londonba Eleanor-hoz?-kérdeztem meg. Kicsit elgondolkodott.
-Igazából nem mondta, hogy melyik házában találkozzunk, de Glasgow-ba is van lakása.-mondta.
-Rendben és akkor odamész?-kérdeztem. Vártam mert még törte a fejét.
-Felhívom, hogy melyik lakására menjek. De nem tudom, hogy tényleg menjek-e.-mondta.
-Ez a te döntésed Louis, de én még mindig azt mondom, hogy mindkettejüket hagyd egy kicsit és gondold át az érzéseidet.-mondtam, megöleltem és kimentem a fürdőből. Louis még bent maradt és szerintem gondolkodott. Nehéz lehet a helyzete.Eleanor-ral már együtt voltak és nagyon szereti őt. De valami megváltozott köztük. Jess pedig...hát ő iránta is érez valamit, de még nem tudja, hogy ez mennyire komoly. Én nem szeretnék beleszólni, mert ez az ő élete.Inkább csak tanácsokat adok neki, hogy jól döntsön. Kicsit körbenéztem és észrevettem, hogy mindenki elég unott hangulatban van. Nem vagyok valami nagy mókamester, ezért nem tudtam most mit csináljak. Megérkezett a megmentőm. Louis lépett ki a fürdőből boldogan. Szerintem átgondolta a dolgokat. Leült közénk és egyből elkezdte nyomni a dumáját. Ő mindig mindenkit fel tud vidítani. Ez az ő szakterülete. Harry után ő és Niall áll hozzám a legközelebb. Liam-et és Zayn-t is nagyon bírom, de velük nem beszélgetek mélyebb témákról. Azt hiszem odamegyek Liam-hez egy kicsit. Mivel már a hangulatot Louis megteremtette, nekem már nem volt semmi dolgom, ezért leültem Liam mellé.
-Mi újság veled Liam? Danielle-lel megvagytok?-kérdeztem. 
-Semmi, megvagyok. Nagyon jó a kapcsolatunk, csak ne lenne ez a távolság köztünk. Ő táncol, én turnézok. Félek, hogy egyszer nem fog ez működni.-mondta szomorúan. -Ti hogy vagytok?-terelte a témát.
-Remekül. Azt hiszem most vagyok a legboldogabb az életemben.-mondtam.
-Sok boldogságot nektek.-mondta.-Remélem időben odaérünk mert nem akarom hogy csúszás legyen.-mondta. Ebbe még bele se gondoltam.
-Csak remélni tudom, hogy nem jön közbe semmi.-Ez nem volt túl biztató. Mivel már nem tudtam mit mondani hallgattam Louis hülyeségét és figyeltem az értelmes fejvágásait. Istenem ő a legidősebb közöttünk. Liam a legkomolyabb, de még ő is nevetett rajta. Szerintem ha valami tanácsra van szükségünk akkor Liam az, akire mindig számíthatunk. Gondolkodásomat a telefon csörgése zavarta meg. Elővettem zsebemből és mielőtt felvettem a képernyőre pillantottam. Anya hívott, ezért gyorsan megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez tettem.
-Szia anya.-szóltam bele.
-Szia. Jól vagy nem fáj a lábad?-kérdezte. Csak megráztam a fejem, de persze ezt ő nem látta.
-Jól vagyok nem fáj.-mondtam.-Veletek mi újság?-kérdeztem vissza, terelve a szót.
-Mi megvagyunk, csak hiányzol nekünk.-mondta anya.
-Ti is nekem, de hamarosan találkozunk.-mondtam, hátha jobb kedvre derül.
-Most hova is mentek?-kérdezte.
-Glasgow. Még körülbelül két óra.-mondtam, de a végét nem hallhatta mert a busz egy óriásit fékezett és a telefont kiesett a kezemből. Én pedig majdnem leestem a kanapéról. Gyorsan felvettem a telefont.
-Jól vagy?Hallasz?-kérdezte anyu aggódva.
-Igen, csak fékezett egyet a busz és leesett a telefonom. Szóval körülbelül két óra múlva érünk oda.-mondtam.-Na de leteszlek. Szia szeretlek.-mondtam. Ahogy végignéztem az arcokon láttam mindenki sokkos állapotba volt. Stephanie és Niall jött ki a szobából.
-Ez meg mi a franc volt?-kérdezte Niall dühösen.
-Valami őrült elénk vágott és nekem fékeznem kellett hogy ne menjek bele.-mondta a sofőr.
-Rendben - próbált nyugodt maradni. - Csak mert eltört a gitárom - mondta szomorúan. - Pont a gitárra estem rá.
-Veszünk egy újat Niall - mondta Liam.
-De az nem ugyanez a gitár lesz.-mondta.-Ennek a gitárnak története van. Kiskorom óta ez a gitárom. Greg ezen tanított. Teleragasztottam matricákkal. Ezzel léptem fel a családom, barátaim előtt. Nekem sokat jelent. De most eltört. Emlékszem amikor a szüleim elvették tőlem, mert még este is játszottam rajta, annyira szerettem. Később a garázsban gyakoroltam. Majd az X-faktorba is vittem. Most pedig a koncerteken használom. Stephanie-t is ezen tanítom. Azt hittem ez a gitár egész életemen végigkísér. De nem most újat kell vennem.-fejezte be a mesélést. Istenem szegényt úgy sajnálom. Lehet, hogy nekünk csak egy tárgy, de neki egy nagyon fontos emlék.
-Sajnálom Niall.-mondtam őszintén és miután odamentem mankóval, megöleltem. -Nem lehet megjavítani?-kérdeztem utolsó reményemben.
-Nem már teljesen ripityára tört.-mondta.
-Akkor sajnos újat kell venni. Egy ugyanilyet veszünk. Szerzünk rá neked matricákat is ha kell.-mondtam hátha megnyugszik.
-Rendben de akkor se lesz a régi.-mondta kicsit vidámabban. Segítségkérően néztem a többiekre hogy ők is csináljanak valamit.
-Gyere Niall keressünk gitárokat.-mondta Harry. Nagyon örültem, hogy valaki tud segíteni. Én odamentem Stephanie-hoz.
-Mi történt?-kérdeztem tőle halkan.
-Az amit elmondott. A busz fékezett és ő ráesett a gitárjára. Nagyon szomorú.-mondta Stephanie.
-Valahogy fel kéne vidítani. -mondtam neki.-Ha valami eszembe jut majd megírom.-mondtam és leültem a kanapéra. Ez a röpke két óra azzal telt, hogy hülyéskedtünk és a végére már Niall is jobban érezte magát. A busz megállt és beállt parkolóba.

Tetszik+megjegyzés+szavazás+bloglovin!!!

2013. június 24., hétfő

El fog tűnni a google reader!!!

Forrás: Noriciisblogdesign

Nagyon fontos minden egyes bloggernek!

Sziasztok!

Ez nem a szokásos bejegyzés, de nagyon fontos mindenkinek, aki bármilyen blogra fel van iratkozva, vagy saját blogja van! 
A lényeg az, hogy a Google Reader meg fog szűnni, nem fogod látni a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, és a saját blogodon pedig el fogod veszíteni a rendszeres olvasókat. 
Szóval, ha szeretnél megoldást találni erre a frissítésre, akkor olvasd ezt el, Diana Brunwin blogjáról másoltam át ezt a tájékoztatót, amit Ő írt
"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]

Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.

Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.

Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.

BLOGLOVIN LINK!

Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!


PONTOSÍTOK!

A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1.-jén "

Szóval ennyi lenne, én ma megcsináltam magamnak ez a Bloglovin'-os oldalt, képekkel illusztrálom lentebb, hogy mi is a teendő.

Na, és most megpróbálom leírni, mit kell csináltok, hogy működjön a dolog.
1., Beregisztráltok Bloglovin-ra
Ahol az van írva, hogy 'Full name' oda azt a nevet adjátok meg, amivel ide, blogspotra vagytok beregisztrálva, mert az fog látszani
2.,
 


Én blogom bloglovin linkje: Egy őrült fan naplója

2013. június 21., péntek

25.rész: Egy jó buliból kórház...

Kedves Olvasóim :)
FONTOS!!!Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat késtem de higgyétek el, volt rá okom. Elkezdtem írni a részt, de valahogyan eltűnt és ezért kezdhettem újra. Másrészt pedig kaptam egy kritikát, amit lehet már említettem, de még egyszer elmondom, hogy elbizonytalanított. A szavazás sem állt fényesen, fölényben volt a nem tetszik szavazat. A kritikus szerint a blog külseje unalmas, ezért hát változtattam rajta. A fejlécet lecseréltem és vittem bele egy kis színt. Remélem tetszik nektek. A másik, pedig a kritikus szerint a sztori sablonos, amivel egyetértek, de próbálom megváltoztatni. Ez az első blogom, és nem lesz minden egyből tökéletes. Remélem késésem miatt sem pártoltok el mellőlem és továbbra is olvasni fogjátok a blogom. Emellett viszont a látogatottság nagyon megnőtt aminek kifejezetten örülök. Két díjat is kaptam, amiket a díjak menüpontban tudtok megtekinteni. Ha kérdésetek van nyugodtan írjatok. Kárpótlásul egy elég hosszú részt írtam, remélem meg lesztek vele elégedve. Nem tudom ki mit gondol róla, de én valahogy nem szeretném részletezni a párok szexuális életét. 15 évesen nem szeretnék még erről írni és ezt remélem megértitek.Ez kicsit hosszú lett, de fontos volt.
Jó olvasást nektek :*

-Budapesten vannak, csak holnap jönnek vissza.-válaszolt Louis. Kicsit furcsálltam, de nekem mindegy. Fura, hogy Stephanie nem is említette. Remélem jól érzik magukat. Hamarosan mindenki nyugovóra tért, ezért mi is elkészültünk és elmentünk aludni...

Reggel felébredtem és boldog voltam, hogy a fiúknak még egy szabadnapjuk van. Holnap pedig a koncert Glasgowba lesz. Lementem a nappaliba és köszöntem a többieknek. Reggelit csináltam magunknak,ezután beültünk tv-zni a szobába. Majd felvettem egy mindennapi ruhát, a nyárra gondolva egy farmer térdnadrágot és egy pólót amin batman van. Kissé furcsa lehet ennyi idősen, de nekem tetszik.  Harry már elkezdett bepakolni egy bőröndbe, és hamarosan végzett is. Már rutinosan pakol. Milyen rossz lehet mindig máshol lenni, ritkán találkozni a családdal, barátokkal. De sajnos ez az ára ennek a szakmának. Most egy hónapig én is így leszek, de nem a hírnév miatt, hanem Harry-ért. Utána pedig befejezem a sulit. Ha addig nem lesz megfelelő munkám, akkor továbbtanulok. De ezt majd egy év múlva újra átgondolom. Most pedig én is pakolok, hogy ne később kelljen. Elmentünk anyához a kutyával. Becsengettünk és már ajtót is nyitottak. Nagyon tetszett nekik a kutya. Elmondtam, hogy nem tudunk róla gondoskodni és csodák csodájára, anya elvállalta, hogy vigyázz rá. Sosem szerette igazán a kutyákat, de szerintem nem akarta kitenni az utcára. Nekik úgyis nagy a kertjük, ott ellesz. Na ezt is elintéztük és most mehetünk is vissza hozzánk. Elhagytuk anyáék gyönyörű házát és hazasétáltunk. Majd szeptemberbe visszajövök a kutyáért. Most pedig fürdőruhát vettünk fel és a kertbe mentünk, mert úgy gondoltuk jó lenne egy kicsit hűsölni. Nagyon jól esett ebben a melegben. Csak úszkáltunk a vízben és nézelődtünk. Hintaágy, asztal, székek, szomszédok, pázsit és a garázs látható. Nagyon szép kert, bár ez a kertész érdeme, mivel a fiúk nem mindig tudnák gondozni. Majd szeptemberben én is kezelésbe veszem. Igaz mindent szeptemberre tervezek, de ebben a hónapban nem lesz rá időm, főleg, hogy nem is itt leszünk. De akkor majd mindent megcsinálok. Most pedig elmegyünk Harry-vel kondizni, mert kicsit elhanyagoltuk magunkat, legalábbis én biztos. De Harry még így is izmos. Bepakoltam egy sporttáskába és mehettünk is. Most Brook jött velünk aminek kifejezetten örültem, mert meg kéne ismernem. Igaz, már volt nálunk egyszer, de az nem volt elég. Nem akarok vele olyan lenni, mintha nekem dolgozna, hanem mint egy barát, aki mellesleg a testőröm, de az mellékes. Még mindig furcsának tartom, hogy Harry mellett nekem is minden lépésemet figyelik. Az internet tele van a fiúkkal és ezáltal velünk is. Ez a testőr dolog is olyan fura nekem. Bár nem zavar annyira, mert Harry miatt viselem el, mert ő akarja  biztonságom. Szerintem a végén még jóba leszek Brook-kal. Egy autó jött értünk és beszálltunk mindhárman. Az út alatt beszélgettünk egy kicsit, majd hamar odaértünk. Bementünk az edzőterembe és egyből az öltözők felé indultunk. Bementem az egyik fülkébe és csuktam volna be az ajtót, de Harry bejött velem. 
-Hé! Ez az én fülkém.-mondtam durcásan.
-Sajnálom, de mindegyik foglalt és ne akard, hogy máshova menjek öltözni.-mondta.
-Rendben, de így nem férek el.-mondtam. Igazából elfértem, de jól húzni az agyát. Beállt a sarokba, hogy elférjek. Elkezdtem öltözni, de szégyellős vagyok ezért abbahagytam.
-Na mire vársz?-kérdezte.
-Szégyellős vagyok.-mondtam kínosan. Az arcom egyre vörösebb lehetett.
-Ne szégyelld magad gyönyörű vagy. Előttem meg főleg ne.-mondta és adott egy puszit a homlokomra. 
-Nem vagyok gyönyörű.-mondtam mert így gondoltam.
-Nekem te vagy a leggyönyörűbb.-válaszolt én pedig megcsókoltam. Ő áttért a nyakam csókolására, majd kiszívta azt. Szóval megjelölt. Rendben ezt még visszakapja. Nagy nehezen felöltöztem, majd ő is átöltözött. Nem tudtam megállni, hogy ne pillantsak kockás hasára. Ezt ő észre is vette és ezért még jobban vörösödtem. Felvette felsőjét és kijöttünk az öltözőkből. Kicsit sokáig tartott míg felöltöztünk. Brook ránk várt és szegényt sajnálom, amiért ránk kell vigyáznia. Bementünk a terembe és én a futópadra mentem, míg Harry valahova máshova. Bedugtam a fülhallgatóm és hallgattam egy kis zenét. Attól mindig kitartóbb vagyok és küzdök. Épp egy Taylor Swift szám ment. Titkon egyik kedvencem, de ugye Harry-vel volt közös ügyük. Neki sosem említem és ő pedig nem szokott beszélni a volt barátnőiről. Mivel már elég időt töltöttem futással, ezért átmentem a haspadhoz. Elég fárasztó volt és rám is jött  nevetés. Hátradőltem és nem tudtam felkelni. Harry nevét próbáltam kiabálni és ő hamar ott is termett. Felhúzott és én meg akartam jutalmazni egy puszival. De ő elhúzta magát. Hozott egy szivacsot és azon kellett felüléseket csinálnom, minden egyes felülés után kaptam egy puszit. Így nagyon sokat meg tudtam csinálni. Mondhatni élveztem az edzést. Még Harry elment edzeni én inkább pingpongoztam. Mivel nem volt kivel, ezért egy idegen fiúval játszottam. Lila pólóban és fekete térdnadrágban volt. Haja össze-vissza állt, de mégsem azt a tényt keltette, hogy kócos. Nagyon kedves volt. Bár észrevettem rajta valami furát, valahogy úgy éreztem, hogy meleg. Inkább nem kérdeztem rá, mert ha mégsem az elég nagy égés lett volna. Na mindegy játszottunk pár kört, majd amikor elköszönt, addig két puszit. 
-Na szia drága. Majd hívj fel!-mondta. Harry már itt volt és majdnem nekiment a srácnak amiért így viselkedett. Annyira nem is volt gáz, főleg, hogy meleg. 
-Nyugi, nyugi nem érdekelnek a nők, meleg vagyok.-mondta büszkén. Harry kicsit visszafogta magát és inkább mögém állt. Most már én féltettem őt. Ez hülyén hangzik, de így van. Egy ilyen jó pasit ki ne akarna megkapni? Na mindegy elköszönt és már ment is. Nekünk is letelt az időnk ezért letusoltunk, átöltöztünk -most külön öltözőben- és a kocsival elhajtottunk. Még messziről láttuk a srácot -nevén Andyt-, hogy egy másik fiúval sétálgat. Látszott rajtuk, hogy szerelmesek és ez mindkettőnket megnyugtatott. Arra gondoltam, hogy Brook maradhatna velünk késői ebédre. Igen már elmúlt két óra és még nem ebédeltünk. Meg is említettem neki, és szívesen elfogadta az ajánlatomat. Kiszálltunk a kocsiból s míg Brook leparkolt, addig bementünk és a többieknek elmondtuk, hogy Brook velünk ebédel. Ők kijelentették, hogy már ettek, ezért hárman maradtunk. Megterítettem és asztalhoz ültünk. Stephanie főzött és még maradt nekünk is. Megebédeltünk és közben jót beszélgettünk. Marasztaltam Brook-ot, hogy maradjon még, de sajnos nem tudott.
-Be kell mennem a kórházba meglátogatni az édesanyámat. Sziasztok.-mondta szomorúan.
-Rendben mond meg neki, hogy jobbulást kívánunk.Szia.-Nem akartam faggatni, hogy mi a baja, nem akartam, hogy még rosszabbul érezze magát. A kocsival kiparkolt és már indult is. Ezután a fiúk csináltak egy ustream-et, amibe mi is szerepeltünk. Harry megosztotta twitteren ezért hamarosan rengeteg nézőnk lett. Kicsit izgultam, mert azért nem szoktam meg, hogy ennyien nézik, hogy miket csinálunk. Elhelyezkedtünk a kanapén és hülyéskedtünk. Kérdéseket tettek fel és mi készségesen válaszoltunk. Közben elmentem a konyhába és felhívtam Jess-t, mert már nagyon régen találkoztunk.  Azt mondta, hogy most át tud jönni, ezért meglepem azzal, hogy ő is benne lesz az ustream-ben. Hamarosan ide is jött és mikor csengettek kimentem és beengedtem.
-Sziasztok!-mondta a többieknek jó hangosan. Majd leült közénk, és akkor vette észre, hogy adásban van. Kicsit meglepődött, majd szikrákat szórt a szemével felém. Én csak jót nevettem rajta, mindenkinek kijár egy kis hírnév. Eltátogtam neki egy "bocsi"-t és folytattuk a műsort. Körülbelül egy órán át zajlott ez. 
-Köszönjük, hogy minket néztetek, legközelebb Glasgow-ból jövünk. Sziasztok!-köszönt el Liam, majd integettünk. Odamentem Jess-hez és megölelgettem. Megbeszéltem vele, hogy marad vacsorára és felhívtam Em-et, hogy ők is jöjjenek át. Beleegyeztek. Így leszünk egy páran: a srácok, Eleanor, Perrie, Danielle, Jess, Em, Mike, Stephanie és én. Tudtommal 13-an leszünk. 
-13 embernek terítsünk.-mondtam és elindultam a konyhába. Harry felvilágosított, hogy mások is jönnek. Liam legjobb barátja, Andy és Harry legjobb barátja Ed. Velük még nem találkoztam, de szerintem jóban leszünk. 
-Hívjuk meg Justint!Légyszi!-mondta Niall kiskutya szemekkel. Nagyon imádja Justin Bieber-t és már többször találkoztak. 
-Rendben elhívom.-mondtam és bediktálták a számát. Megnyomtam a zöld gombot és kicsöngött. Kicsit izgultam, mert lehet nem is tudja ki vagyok. Felvette és beleszólt.
-Szia Justin.  Én Dorothy White vagyok, Harry Styles barátnője. Szeretnénk meghívni a fiúkhoz egy vacsorára.
- Szia. Harry már mesélt rólad. Rendben mikor lesz a vacsora?
-Ma 6 körül.-mondtam. Remélem ráér, mert szeretném megismerni.
-Oké ott leszek, de most leteszlek szia.-mondta és lerakott. Niall már nógatott, hogy mondjam el, hogy jön-e. Kisebb unszolásra elmondtam ő pedig örömében ugrált és éljenzett. Látszik, hogy nagy rajongó, még könyve is van a srácról. Stephanie már nagyban főzött, ezért besegítettem neki. Ebédet is ő főzte, ezért muszáj nekem is segítenem, mert nem hagyhatok mindent rá. Hamar kész lettünk a taco-val. Harry kedvenc étele és a többiek is szeretik. A végleges létszám 16, ezért úgy terítettünk, hogy mindenki elférjen. A fiúk elmentek piáért és hasonlókért. Igaz hirtelen jött az ötlet, hogy jöjjenek át vacsorára, de miért ne? Mivel már idő volt, ezért elkezdtünk készülődni. Felvettem a kiválasztott szettemet és kisminkeltem magamat. 
A sminkem fekete füstös volt, de mégis volt benne egy kis krém szín, hogy illjen a felsőmhöz. A hajam kontyba raktam és csak pár szálat hagytam szabadon. Készen is voltam.  Nem tartott annyira sokáig mint gondoltam, ezért még volt időm kicsit rendezkedni. A kanapét kicsit hátrébb toltam és az asztalt oldalra toltam. Erre elhelyeztem a piákat. Harry elővette a hifit és elhelyeztük egy asztalon. Már jöhettek is a vendégek. Először Eleanor jött és miután mindenkit végigpuszilt -Louis-t is- helyett foglalt a kanapén. Utána Danielle és Perrie együtt érkezett. Majd Em és Mike.  Ed Harry nagy örömére megérkezett. Ők ketten leültek és beszélgettek. Andy Liam-mel jött, mert ő épp nem volt itthon. Utoljára Justin érkezett meg, akihez Niall rögtön odament, hogy üdvözölje. Mivel mindenki itt volt, ezért egy kisebb bevezető után asztalhoz is ültünk. Míg elfogyasztottuk a taco-t rengeteget beszélgettünk. Észrevettem, hogy Louis és Eleanor egymással szemben ült és elég gyakran egymásra pillantottak. Vacsora után Eleanor elment a fürdőbe megigazítani a sminkjét, Louis pedig rejtelmesen eltűnt. Kicsit gyanús volt, de nem foglalkoztunk vele. Nagyon jól elszórakoztunk. A zene elindult és sokan a kialakított táncparkettre mentek párjaikkal. A lassú zenénél Harry felkért egy táncra és én vele tartottam. Nagyon romantikus volt, ahogy egymás szemébe néztünk és kizártuk a külvilágot. 
-Szeretlek-mondta Harry. Erre nem mondtam semmit csak szenvedélyesen megcsókoltam. Ezt a gyönyörű pillanatot az zavarta meg, hogy Jess sírva futott le a lépcsőn, majd kirohant az ajtón és maga után becsapta. Utánafutottam és út közben felszedtem a magassarkúját, ami a földön hevert. Már majdnem utolértem, de egy kisebb gödörbe érve kifordult a bokám. Nagyon fájt, de a barátom miatt tovább szökdeltem.
-Jessi állj meg!-mondtam és ő hátranézett. Mivel csak én voltam, ezért megállt és felém jött. 
-Mi történt?-kérdeztem. Egy darabig némán hallgatott és összeszedte gondolatait. 
-Felmentem megkeresni a mosdót. Nem tudtam melyik ajtó az, ezért mindbe benyitottam. Hát rosszul tettem. Az egyik ajtó mögött Louis és Eleanor volt és nagyban csókolóztak az ágyon. Én szeretem Őt.-mondta. Úristen, ezt sosem gondoltam volna, hogy szerelmes. Méghozzá Louis Tomlinson-ba. 
-Nagyon sajnálom. Majd beszélek vele.-mondta.
-Kérlek ne mond el senkinek.-mondta. Megbeszéltük, hogy mit mondunk a többieknek, majd visszamentünk. Vagyis én visszaugráltam. Közben Jess-t felvilágosítottam, hogy kiment a bokám. Segített bemenni a házba.  Harry már kint állt az ajtóba és Louis-val beszélgetett. Mikor észrevett minket odajött. Louis bűnbánóan nézett a kisírt szemű lányra.
-Mi a baj?-kérdezte. Elmondtam, hogy mi történt a bokámmal.-Elviszlek a kórházba lehet, hogy eltört. -mondta.  Eközben Jess próbált bemenni, de Louis beszélni szeretett volna vele.
-Ne most.-mondta és sikeresen bement. Mi is bementünk, majd miután elmeséltük Jess-vel,, hogy mi történt, Harry-vel kocsiba ültünk és a gyorsan a kórházba mentünk. Harry nagyon gyorsan vezetett és rá is szóltam, mert már túllépte a határt. Valamennyire lelassított, de még mindig gyorsan ment. Inkább ráhagytam és nem foglalkoztam vele. A bokám még mindig nagyon fájt. Sajnáltam, hogy ott kellett hagynom ezt a jó bulit, de azért remélem a többiek élvezik.
-Harry majd felhívod a többieket, hogy nyugodtan bulizzanak nélkülünk?-mondtam, ő bólintott. Leparkoltunk és Harry-t átkarolva mentem be a portára. Ott eligazítottak és mi a röntgen elé mentünk. Megcsapott az a jellegzetes kórház szag és kirázott a hideg. Mivel nagyon untuk magunkat, ezért Harry hozott egy újságot és azt néztük. A legfrissebb hírekkel szolgált az újság és persze a srácok is benne voltak. 
 Louis Tomlinson újra kapcsolatban?
A napokban készült képek azt bizonyítják, hogy Louis Tomlinson (21) és Eleanor Calder (21) együtt volt a banda házán. Pár képen még az is látszik, ahogyan csókolóznak. További információkat még nem tudunk, de hamarosan fény derül a kapcsolatukra. Önök szerint együtt vannak?
Mindketten meglepődtünk ezen a híren. Tehát igazat mondott Jess. Akkor is csókolóztak és most is. 
-Nekem Jess azt mondta, hogy most is csókolóztak.-mondtam. 
-Igen most is. De miért rohant ki Jess?-kérdezte. Sejtelmesen ránéztem.-Ja, szóval szerelmes. 
-Pontosan, nem tudod, hogy Louis most mit érez?-kérdeztem. 
-Szereti Eleanor-t de nem annyira mint régen. Jess-ről pedig nem beszélt. -mondta. Ezt a témát kiveséztük ezért tovább olvastuk a híreket. Még volt szó rólunk is, hogy a rajongók ellenére én még mindig bírom a felhajtást és még együtt vagyunk. Nem volt semmi olyan hír, ami számunkra nem lett volna igaz. Harry hozott két kávét és azt megittuk. Már egy óra is eltelt amikor végre szólítottak. Harry bekísért és én leültem az orvossal szemben. Elmondtam mi a problémám, majd megröntgenezte a bokám. Sajnos el volt törve, ezért tett rá egy gipszet. Irtózatosan fájt, ahogy helyrerakták a csontomat. Legalább fél órát voltam bent. Mivel nem volt mankóm, ezért egy kerekes székben vittek ki. Majd Harry beültetett az anyósülésre és már mehettünk is. A rádió halkan szólt, ezért tudtunk mellette beszélgetni.
-Nagyon rossz volt nézni, ahogyan helyrerakják a csontodat.-vallotta be Harry.
-Nekem se volt kellemes, de már nem fáj. Csak viszket.-nevettem el magamat.  Már otthon is voltunk és már kilenc óra felé járt. A többiek még nagyban buliztak, aminek örültem, mert attól, hogy én nem tudok attól ők még élvezzék az estét. Mivel elég fáradt voltam ezért inkább felmentem a szobámba twitterezni. Elounor trend volt, és ez elég meglepő volt. Mindenki szeretné, ha együtt lennének. De mégis ott egy ember, egy ember aki emiatt fog szomorkodni és sírni. Egy ember aki Jess. Harry bejött a szobába, ezért mondtam neki, hogy hívja fel Louis-t. Hamarosan fel is jött és leült mellém az ágyra. Megmutattam neki a trendeket és először meglepődött majd kifejezéstelen arccal nézte a telefont. 
-A másik pedig, hogy újságban láttam rólatok lesifotót, amin a házban csókolóztok. Jess állítása szerint most is megtörtént. Ezért szeretnélek megkérdezni Louis, hogy ti most együtt vagytok?-kérdeztem. 
-Nem vagyis nem tudom. -válaszolt bizonytalanul. 
-Szereted még?-kérdeztem. Először nem tudta mit mondjon, majd belekezdett:
-Szeretem Őt, de ez már más mint régen. A szakításunk okáról, még csak Harry-nek meséltem, de most téged is beavatlak. Kapcsolatunk során kezdtünk egymástól eltávolodni és ez nagyon rossz volt. Már nem romantikáztunk és nem csináltunk szinte semmit. Valahogy nem bírtuk és mindkettőnk rosszul döntött. Egy nap elmentem leinni magamat, amiért már ilyen rossz a magánéletem és találkoztam egy lánnyal. Felmentem hozzá és megtörtént aminek nem kellett volna. Aznap este felhívtam El-t és elmeséltem neki. Ő is bevallottam amit ő tett.Őt most nem akarom beócsárolni, szóval azt nem mondom el. Megbeszéltük, hogy ez így nem lesz jó és közös megegyezéssel szakítottunk. Aztán jött Jess. Nagyon kedves volt velem és meg tudott nevettetni annak ellenére, hogy a legszomorúbb napjaimat éltem. Egyszerűen úgy éreztem hiányzik a másik felem. De Jess, ő más volt. Valamit éreztem iránta. Mivel még csak most szakítottunk, ezért nem akartam közeledni más lány felé. Ezért nem intézkedtem, kettőnk érdekében, pedig tudatnom kellett volna vele az érzéseimet. Ez nem történt meg. Teltek a napok és már alig találkoztam Jess-vel. Eleanor-ral pedig egyáltalán nem. Kezdtek az érzéseim gyengülni. Miután bejelentettem, hogy szingli vagyok, El átjött és rákérdezett, hogy igaz-e. Természetesen igaz volt, de neki ez nem volt jó ezért megcsókolt. Végül a kanapén kötöttünk ki. Ezután megbeszéltük, hogy ezek ellenére is csak barátok vagyunk és elment. De egy cetlit hagyott nekem, amin az állt, hogy találkozzunk a koncert után nála. Nem tudtam mire vélni, de eldöntöttem, hogy majd elmegyek. Viszont most utánamentem a fürdőbe. Gondoltam ha már itt van, akkor beszéljük meg. Persze ez sem úgy végződött ahogy terveztem és amikor Jess bejött már éppen csókolóztunk.-mondta el érzéseit és én nagyon meglepődtem. 
-Rendben ezek után is átmész hozzá a koncert után?-kérdeztem.
-Nem tudom.-válaszolt. 
-Hát igazából nem nagyon tudok tanácsot adni, csak annyit tudok mondani, hogy gondolt át mindkét lány felé az érzéseidet és csak utána lépj.-mondtam és ő bólintott majd kiment. Harry bejött és mivel már neki is elmesélte, ezért nem kellett beszámolnom a dolgokról. A gipsz miatt Harry segített fürdeni, bár kissé szégyellős vagyok, de nem maradhattam koszosan. Utána ő is megfürdött majd egymás karjaiban elaludtunk...

Megjegyzés+feliratkozás+tetszik gomb+ szavazás!!! :) 

2013. június 5., szerda

24. rész: Csak barátok...

Kedves Olvasóim!
Itt az új rész, remélem tetszik stb. Nem mondom el amit szoktam úgy is tudjátok: megjegyzés+tetszik gomb+szavazás :) Legközelebb hétvégén leszek, mert kirándulunk♥ Szurkoljatok, hogy ne essen az eső :) 
Jó olvasást: Encix ♥ 

Még kicsit néztük a tv-t, majd elvégeztük a dolgainkat és a szobába mentünk. Harry az ágyra tett és megcsókolt. Többször egymás után. Ilyenkor már nem lehet megálljt parancsolni.
-Itt és most akarom veled.-mondta Harry és innentől már tényleg nem volt megállás...

Reggel fáradtan ébredtem ezután az éjszaka után. Harry is hamarosan felébredt és arcunkon levakarhatatlan mosoly volt. Harry annyira mosolygott, hogy a gödröcskéi is látszottak. Rendbe raktuk az ágyat és környékét, majd felöltöztünk és kimentünk a konyhába. Megreggeliztünk és beültünk a nappaliba. Elég késő volt, de a többiek még nem voltak fent. Kicsit meg is lepődtünk, de inkább nem foglalkoztunk vele. Harry-nek csörgött a telefonja ezért felvette. Egy hosszas beszélgetés után letette.
-Anya hívott és meghívott minket és a szüleidet ebédre.-mondta Harry. Boldog voltam, hogy megismerik egymást.
-Rendben felhívom anyuékat, hogy jönnek-e.-Majd én is beszéltem anyuval és szívesen eljönnek velünk.
-Beleegyezett.-mondtam boldogan. Harry is örült. Megöleltük egymást, majd Harry megcsókolt. Holnap után irány Skócia, Glasgow! Már nagyon várom. Most a hónap 3. napja van és hetedikén leszünk egy hónaposak. Már ez az egy hónap is nagyon jó volt, mi lesz ezek után? Azt hiszem ennél jobb már nem is lehetne. A többiek is felkeltek. Elég komásak voltak.
-Jó reggelt! Hogy aludtatok?-kérdeztem.
-Neked is! Miattatok nem tudtam aludni.-nyafogott Louis. Hoppá. Arcom egyre vörösebb lett és ráadásul a többiek még rá is tettek egy lapáttal. Harry egyáltalán nem volt zavarba, hisz ő férfi. Inkább a szobánkba mentem és kiválasztottam a ruhám, amibe az ebédre megyek. A választásom egy olyan ruhára esett, ami elegáns, de azért kényelmes is egy ebédhez. A színe is gyönyörű.

Dorothy ruha
Indulás előtt még volt két órám, ezért kicsit kiültem a kertbe pihenni. Harry jött velem és együtt ültünk szótlanul a nyugágyon.
-Kíváncsi leszek, hogy kijönnek-e majd egymással a szüleink.-mondtam ki a gondolataimat.
-Szerintem biztosan.  De azért reménykedjünk.-válaszolt. Fejem vállára döntöttem és úgy pihentem tovább...

Miután kipihentem magam elkezdtem készülődni. Felöltöztem, megcsináltam a sminkem és a hajam is. Tovább készülődtem, majd kimentem a nappaliba ahol Harry már várt rám. Ő is elegánsan volt felöltözve. Hamarosan csöngettek és az ajtóban a szüleim álltak. Beengedtem őket és nem sokkal utána már indultunk is Harry autójával. Apa ragaszkodott hozzá, hogy ő vezessen, de végül megadta magát így Harry ült a kormány mögé. Én pedig az anyósülésre. A szüleim hátul, de nem bánták szerintem. Az autó elindult és mi nézelődtünk. Szerencsére kínos csend nem volt. Sokat beszélgettünk, aminek örültem, mert igazából most találkoznak először anyuék Harry-vel. Piros lámpánál Harry nagy vigyorral kezét a lábamra tette. Rosszalló pillantással néztem rá, mert ugye a szüleim mögöttünk ülnek. Gyorsan el is vette a kezét.
Dél tájt megérkeztünk Holmes Chapel-be. Harry csöngetett be, bár van kulcsa, de szerinte így eredetibb. 
-Sziasztok! Gyertek be!-mondta Anne. Bementünk és helyet foglaltunk a nappaliban.
-Én Harry anyukája vagyok, Anne, a párom pedig Robin.-mondta és szüleink kezet fogtak.
-Én Erica vagyok, férjem pedig Stephen.-mutatkozott be anya is. (Lehet rosszul tudom, de a Stephen az István név angol megfelelője.) 
-Még sül a hús, de hamarosan kész lesz.-mondta Anne és elkezdtünk beszélgetni, ismerkedni. Egy remek napnak néztünk elébe...

~Stephanie~ 
Niall ma még nem tervezett semmit a mai napra ezért megkérdeztem, mit csináljunk.
-Szerintem elmehetnénk a szüleidhez ha nem gond.-monda és én boldog voltam. Csak kicsit furcsálltam, hogy nem a szüleihez akar menni. 
-Mehetünk, de ha akarod akkor a te családodhoz is mehetünk.-mondtam.
-Nem előbb szeretném megismerni a családodat.-válaszolt.
-Miért?-kérdeztem.
-Azért, mert szeretnélek a szüleimnek úgy bemutatni, hogy már minden rendben. Hogy a szüleid is bírnak engem és mi is jól megvagyunk.
-Ja értem. Gondolom nem szeretnéd, hogy csalódjanak.-válaszoltam.
-Igen, már rengetegszer csalódtam ezen a téren én is és ők is és ezt nem szeretném, ha még egyszer átélnék.-válaszolt.
-Rendben akkor irány Magyarország!!-mondtam és felhívtam a szüleim. Beleegyeztek a látogatásunkba. Együtt megnéztük a Budapest felé menő járatokat és le is foglaltunk 2 jegyet. 1-kor indul és bő három óra múlva már ott is leszünk. Addig pedig gyakorlok. Beültünk a szobába és Niall próbált tanítani nekem egy másik dalt. Az alapokat már elsajátítottam és emellett ugye a Moments-t is. 

Niall nagyon segítőkész, így persze könnyebb megtanulni. Gyakorlás közben megéheztünk, ezért kerestünk valamit a hűtőben és ettünk.  Nem tudtam tovább gyakorolni, mert indulnunk kellett. Beszálltunk a taxiba és a reptérre mentünk. Az ellenőrzések után a padon ülve beszélgettünk. Hamarosan jött is a repülő és mi Budapest felé vettük az irányt...

Niall-lel a repülőúton végignéztünk egy filmet és már oda is értünk. Így nagyon rövidnek tűnt ez a két és fél óra. Beültünk egy sárga taxiba, megadtam a címet, majd a szüleim háza felé vettük az irányt. Közben mindent amit láttunk megmutattam Niall-nek. Elég jó környéken lakunk, ezért nagyon tetszett neki.
-Nagyon tetszik a város.-mondta Niall ámuldozva.-Máskor is jöhetnénk ide, akár nyaralni is.-mondta én pedig boldog voltam, hogy szívesen jönne ide. A taxi leparkolt és kiszálltunk. Csengettem és anyu nyitott ajtót. Boldogan megöleltem, legutóbb amikor itt jártam, akkor Dorothy-val voltam és az csúnyán végződött. De szerintem azóta minden rendben. Bementünk, ahol apa várt minket. Megölelt, majd bemutatkoztak egymásnak Niall-lel. Körbevezettem Niall-t a házba, majd leültünk a nappaliba és beszélgettünk. Mivel még csak 4 óra volt nem vacsoráztunk. Bár a konyhából már finom illatok jöttek ki. Szegény Niall már biztos éhes. Sokat beszélgettünk és szerintem nagyon jól kijönnek majd egymással. Még rengeteget beszélgettünk, majd a vacsora elkészült. Megvacsoráztunk, majd még ezután is beszélgettünk. Késő este elmentünk fürödni és a szobámban aludtunk. Az ágyamon alig fértünk el, ezért szorosan egymás mellé bújtunk. Így aludni a legjobb...

~Louis~
Niall és Stephanie Budapesten, Harry-ék Holmes Chapelben, Liam Danielle-nél van Lokival és Zayn elment Perrievel a vidámparkba. Egyedül maradtam itthon. Kiültem a kertbe, majd inkább a nappaliba mentem tv-zni. Ekkor csöngettek. Nagy nehezen feltápászkodtam és ajtót nyitottam. Eleanor volt. Kissé már unom, hogy folyton valami gondja van.
-Szia.-köszöntem.
-Szia. Bejöhetek?-kérdezte. Bólintottam és beengedtem. Leültünk a nappaliba, hoztam neki narancslevet.
-Többiek?-kérdezte. Elmondtam neki, hogy ki merre jár.-Láttam az interjútokat a tv-ben, szóval szingli vagy...-mondta.
-Igen az vagyok és nem hiszem, hogy ez hamarosan megváltozna.-válaszoltam a számomra megfelelő választ. Nem tudom, hogy neki ez tetszik-e, de ha nem hát nem.

-Biztosan vagy benne? -kérdezte. Kissé meglepődtem kérdésén és bizonytalanul, de bólintottam. A következő pillanatok viszont nagyon is biztosak voltak. Eleanor felém közelít, megáll, majd mivel nem ellenkeztem ezért megcsókolt. Jó, hogy nem ellenkeztem, hisz lefagytam. Nagyon jó volt újra megcsókolni. Újra érezni őt. Tudom, hogy ami köztünk volt az nem fog elmúlni. Visszacsókoltam és kezem derekára tettem. Nagyon lassan, de lehúztam pólóját. Majd ő is az enyémet. Rám hasalt és úgy csókolt tovább...

~később~
Egymás mellett feküdtünk a kanapén és gondolkoztunk.
-Most nem tudom mit mondjak.-mondta Eleanor.
-Én se, tisztázzuk a kettőnk kapcsolatát.- mondtam.-Miért támadtál le?
-Nem tudom, de te sem ellenkeztél.
-Persze mivel egy gyenge pillanatomban voltam.-magamnak sem akartam bevallani, hogy ez több annál. -Csak barátok.
-Csak barátok.-értett velem együtt. Bár én nem szívesen mondtam, de ha ő is így gondolja akkor mindegy.
Míg Eleanor felöltözött én kimentem a konyhába. Igaz, hogy most voltunk együtt,de az csak egy véletlen volt. Egy gyenge pillanatomban elkapott és én nem ellenkeztem. Nem tudom, hogy ez csak kifogás-e de nem akarok magamnak hazudni. Visszamentem Eleanor-hoz, aki már fel volt öltözve.
-Ez meg sem történt.-mondtam, miközben pont az ellenkezőjét gondoltam. Ő bólintott, de gondolom, hogy ha ő "támadott" le akkor azért mégsem volt véletlen. Kiengedtem és ő már ment is. Leültem a nappaliba és gondolkodtam. Arra jutottam, hogy hülye vagyok. Idegességemben belevertem az asztalba. Hogy lehetek ilyen béna? A lány, akit szeretek itt volt és én csak hagytam elmenni. Keresgéltem az asztalon valamit, amivel elterelhetném a figyelmem. Egy cetlit találtam. Elolvastam és elképedtem azon ami rajta volt...

~Dorothy~
Remekül éreztem magamat a családommal. Igen, ők már a családom. Harry szülei nekem nagyon fontos részei az életemnek. Szerintem kedvelnek, aminek nagyon örülök. Azt hiszem jól megleszünk mi hatan. Gemma ma nem volt ott, de ő is nagyon kedves és remekül el lehet vele beszélgetni. Az ebéd nagyon finom volt. Bementünk Harry szobájába és nézelődtünk. Egy levelet találtunk, amit anyukájának írt:

Még estig ott maradtunk, de utána mentünk. A visszafelé úton már apa vezetett. Mi, Harry-vel hátul ültünk. Hamarosan apuék kiszálltak, majd mi még tovább mentünk. Csak Louis volt otthon. Elég rossz hangulatban volt.
-Szia Louis. Van valami baj?-kérdeztem. Talán a fiúk közül ő áll a legközelebb hozzám, Harry után. Meg persze Niall is, főleg Stephanie miatt. De mindenkit imádok.
-Sziasztok. Hát van, de hagyjuk.-mondta.
-Rendben, azért szólj ha van valami, vagy ha mégis el akarod mondani. -mondtam. Szegényt rossz szomorúnak látni. Tudom Harry testvérének tartja, ezért ő is rosszul érzi magát. Be is mentem a szobába, hátha Harry-nek elmondja a baját.  Bent ültem egy ideje és unalmamban inkább bedugtam a fülembe a fülhallgatót és hanyatt fekve az ágyon zenét hallgattam csukott szemmel. Így a legjobb. Később bejött Harry, hogy menjünk enni. Megvacsoráztunk. Zayn és Perrie hazajöttek, utánuk pedig Liam is.
-Niall és Stephanie?-kérdeztem.
-Budapesten vannak, csak holnap jönnek vissza.-válaszolt Louis. Kicsit furcsálltam, de nekem mindegy. Fura, hogy Stephanie nem is említette. Remélem jól érzik magukat. Hamarosan mindenki nyugovóra tért, ezért mi is elkészültünk és elmentünk aludni...

~Mellesleg nem tudok angolul és a fordító elég rossz, ezért nem igazán tudom mit jelent a levél  Aki tudja írja meg komiba :) 

2013. június 2., vasárnap

23.rész: Bemutatom a testőrödet, Brook-ot...

Kedves Olvasóim :3
Azt hiszem ez a rész hamar megíródott, ezért nem is húztam az időt. Remélem tetszeni fog nektek. Írjatok megjegyzést, nyomjatok a tetszik gombra vagy akár szavazatok a menüsávban a blogra. Ééés ha még nem vagytok rendszeres olvasók, akkor iratkozzatok fel bátran, annak csak örülök :) 
Jó olvasást ♥
Encix :* 

-Sok volt ez így egy napra. Fáj még?-kérdeztem.
-Nem annyira, kibírom. Jó éjt!-mondta és megcsókolt.
-Neked is!-mondtam és elaludtunk...

Ma reggel arra keltünk Harry-vel, hogy valaki kopogott. Megnéztem és már 10 óra volt, a srácoknak pedig fél 11-re oda kéne érniük egy interjúra.
-Harry, siess, fél óra múlva indultok. Addig csinálok neked reggelit.-mondtam és a konyhába mentem, gyorsan csináltam egy szendvicset, Harry addigra már el is készült.
-Jó gyors voltál. -mondtam és megcsókoltam, mert ez reggel elmaradt. Még volt pár percük a fiúknak ezért beültek tv-zni. Épp ők voltak a hírekben.
,,A One Direction újra turnén. Már a második koncertjükön is túl vannak és nagyon jól megy nekik. Kivéve két dolgot: Harry-t kényes pontján megdobták egy tornacipővel amitől összeesett.-Itt mutattak erről egy kisebb videót.- Ugyanezen a koncerten mikor felhívott Harry egy lányt a színpadra, ő nekifutott Harry-nek és megcsókolta. -Itt egy képpel támasztották alá a tényüket.-Kettejük között folytatott beszélgetés után a hölgy távozott a színpadról. Vajon mint szól ehhez Harry barátnője, Dorothy White? Eddig szakításról szó sincs, este együtt távoztak a helyszínről. Sok sikert nekik a további koncertekhez."-mondta be a műsorvezető és mindenki csak bambán nézte a képernyőt.
-Jó gyorsan terjednek a hírek.-eszméltem fel először.
-Hát az biztos. Ezek után se haragszol?-kérdezte.
-Harry ne lovagolj már ezen a témán, a lány csókolt meg nem? Hagyjuk az egészet.-mondtam és odamentem hozzá, majd megcsókoltam. A többiek tapsolni kezdtek.
-Na jó most már elég, itt a kocsi értünk.-mondta Liam, mi pedig elváltunk egymástól, adtam neki egy üveg narancslevet és hagytam, hogy menjenek az interjúra. Stephanie gyakorolt a gitárján én pedig a nappaliba ültem és gondolkodtam. Miről vajon? A barátságról. Stephanie nagyon jó barátom volt mindvégig és ezzel a baklövéssel nem szeretném elrontani ezt. Igaz megbántott, de el kell fogadnom a véleményét és átgondolni. Át is gondoltam és még mindig nem tartom korainak ami történt. Már csak össze kéne szednem a gondolataim és elé állni.

~Harry~
A kocsiból kiszálltunk és a stúdióba mentünk a hátsó ajtón. Megnézték, hogy nézünk ki, majd egy nő jött oda hozzánk.
-Sziasztok fiúk. Én Scarlet King vagyok, én vagyok a műsorvezető, velem kell majd beszélgetni. Amikor felinvitállak titeket a színpadra akkor, majd a kanapéra üljetek velem szemben. A beszélgetésünk után egyik dalotokat kell majd elénekelnetek és mehettek is. Maximum egy óra múlva végzünk. Rendben?-kérdezte.
-Rendben.-mondtuk egyszerre. Ittam egy kis narancslevet és a hölgy már be is ment a stúdióba. Hamarosan minket is megemlített ezért felmentünk. Tapsvihar fogadott minket.
-Sziasztok srácok! Mi újság veletek?-kérdezte Scarlet.
-Szia, jól vagyunk. A turnék elkezdődtek, mi pedig ezerrel nyomjuk. -válaszoltam.
-Mi történt a tegnapi koncerten Harry?-kérdezett. Na de jó, most komolyan meséljem el, hogy hozzám vágtak egy tornacipőt?
-Először énekeltem és hirtelen egy kényes pontomon landolt egy tornacipő. Én pedig összeestem. Másodszor pedig egy rajongó felfutott a színpadra és megcsókolt...-kezdtem bele.
-Ehhez mit szólt a barátnőd?-kérdezte. Nem tud leszakadni a témáról?
-Megbeszéltük és nincs semmi gond köztünk.-mondtam. Ezt nem fogom részletezni.
-Akkor jó. Sok boldogságot nektek.-mondta.-Louis igaz, hogy szingli vagy?-kérdezte.
-Igen igaz.-mondta és a nézők hangos tapssal és huhogással díjazták a kijelentését.
-A rajongók örülhetnek, mert a One Direction egyik tagja, Louis Tomlinson újra szingli. Louis, lehetne esélye nálad egy rajongónak?-kérdezte.
-Lehet róla szó, ha nem sikítozik amikor meglát, meg ilyenek. -mondta Louis. Örülök, hogy a legjobb barátom, aki majdnem a testvérem, boldog szingliként is.
-Niall ti hogy vagytok?-kérdezte a műsorvezető most szőke barátunkat.
-Remekül megvagyunk.-válaszolt.
-Tud annyit főzni Stephanie, hogy elég legyen neked?-kérdezte.
-Általában a lányok mindannyiunkra főznek elég nagy adagot, de van, hogy Harry is főz.-erre a nézők huhogni kezdtek.
-Igaz ez Harry?-kérdezett engem.
-Igen van, hogy én is főzök/sütök és nem azért, mert muszáj, hanem mert élvezem. -mondtam.
-Niall, barátnődet múltkor lencsevégre kapták, amikor épp gitározik és énekel. Ezen a pályán szeretne elindulni?-kérdezte.
-Nemrég kezdett el gitározni és énekelni. További információkat viszont még nem árulhatok el.-válaszolt helyesen Niall. Nem kell szerintem, hogy tudják, hogy lehet új gitárosunk lesz. Mondjuk arról még nem beszéltünk, hogy a gitárosunkkal, Sandy-vel mi lesz. Én nagyon bírom, nem akarom "kirúgatni". Nem is érdemelné meg, mert nagyon jól gitározik. A legjobb szerintem az lesz, ha két gitárossal fogunk együtt dolgozni.
-Harry?-kérdezte a műsorvezető.
-Igen?-eszméltem fel a gondolatmenetemből.
-Azt kérdeztem, hogy jöhet-e az éneklés?-ismételte meg a kérdését. De ciki.
-Persze jöhet. -mondtam és láttam, hogy Niall alig tudja visszatartani a röhögését. Felálltunk és kicsit hátrébb mentünk. A Little Things dallama elindult és Zayn szólója elindult. Majd Liam szólója következett. Ez így ment a tovább. A dal véget ért, mi meghajoltunk.
-Nagyon jó volt. Köszönjük, hogy itt voltatok velünk, sziasztok!-köszönt el a műsorvezető.
-Mi köszönjük, sziasztok!-mondtuk egyszerre és integettünk. Lementünk a színpadról a színfalak mögé és a kijárat felé mentünk. 3 testőr jött velünk: Bob, Greg és Max.
-Szia Bob, tudtál beszélni a kollégáddal, hogy lenne-e Dorothy testőre?-kérdeztem.
-Szia Harry. Beszéltem vele és érdekli az ajánlatod. Azt mondta, hogy szervezzek nektek egy találkozót.
-Rendben. Nekem ma és holnap jó, utána már megyünk Skóciába.
-Oké, akkor megbeszélem vele, hogy neki mikor jó. Majd hívlak. Amúgy hogy vagytok?
-Köszi megvagyunk, te hogy vagy?-kérdeztem vissza.
-Jól vagyok.-válaszolt. Beültünk a kocsiba és hazamentünk. Otthon furcsa jelenet fogadott minket: Stephanie és Dorothy egymást ölelve sírtak.
-Sziasztok! Minden oké?-kérdeztem meglepetten.
-Igen most már minden rendben van újra.-válaszolt Dorothy.

~Dorothy~
Stephanie-nak elmondtam amit akartam és kibékültünk. Kicsit elérzékenyültünk, a fiúk pedig épp ekkor jöttek haza. Harry kicsit aggódott, de semmi oka nem volt rá. A barátságunk már majdnem tökéletes. Stephanie-val megbeszéltem, hogy találkozzunk ma Em-mel. Beleegyezett, én pedig felhívtam Em-et aki örömmel találkozna velünk. Harry egy testőrrel találkozik, aki lehet elvállalja, hogy vigyáz rám. Ez olyan mintha ovis lennék. Mindegy Harry nagyon szeretné, hogy biztonságban legyek és érte mindent. A csajokkal a közeli plázába igyekeztünk, felfrissíteni a ruhatárunkat. Em vett egy színes rövidnadrágot, ami lila és rózsaszín és egy gyűrűt amin bajusz van. Nekem nagyon tetszett.
Em nadrágja

Em gyűrűje


 Stephanie egy masnis telefontokot, egy karkötőszettet és egy szintén masnis ruhát.  Szerintem ezek is nagyon jók, illenek Stephanie-hoz.
Stephanie ruhája *-*


Stephanie karkötőszettje
Stephanie telefontokja


Én egy szegecses mellényre, egy telefontokra és egy bajuszos fülhallgatóra tettem szert.

Dorothy fülhallgatója
Dorothy szegecses mellénye


Dorothy telefontokja
Miután megvettük amit szerettünk volna, beültünk kávézni a Starbucks-ba. Közben egy jót beszélgettünk és szerintem Stephanie és Em megkedvelték egymást. Remélem jól kijönnek majd egymással, mert számomra mindketten fontosak és nem akarok viszályt. Ezután taxiba ültünk és előbb Em szállt ki és ment haza, majd mi is kiszálltunk a taxiból. A fiúk otthon voltak. Harry egy férfivel beszélgetett.
-Sziasztok!-köszöntem úgy általánosságban.
-Szia Dorothy. Bemutatom a testőrödet, Brook-ot.-mondta Harry. Szóval ő lesz a testőröm.
-Szia Brook vagyok, te pedig biztosan Dorothy.
-Szia igen, örvendek a szerencsének.-mondtam. Brook, hasonló mint Bob. Magas, kigyúrt pasas. Belsőleg még nem tudom összehasonlítani őket. Itt marad, hogy megismerjen minket. Sokat beszélgettünk vele és irtó jó humora van. Nagyon kedves, csupa szív ember. Biztos nagyon jóban leszünk. Estig volt nálunk, majd hazament.
-Harry mennyibe fog nekem kerülni?-kérdeztem.
-Neked semmibe.-mondta.
-De szeretném kifizetni.-mondtam.
-Nem, nem fogod. Egy hónap próbaidőn lesz és ha megfelel akkor szerződtetjük. -mondta.
-Rendben. De olyan rossz, hogy szinte te tartasz el.-mondtam szomorúan.-Tök szánalmas vagyok.
-Dehogy vagy az. Örülök, hogy gondoskodhatok rólad. De ha ennyire akarsz, akkor vállalj munkát.-mondta nevetve.
-Majd szeptemberben keresek, mert addig úgyse tudnék dolgozni. Vacsorázunk?-kérdeztem.
-Igen persze. -mondta és benézett a hűtőbe. -Spagetti jó lesz?-kérdezte.
-Tökéletes.-Harry és spagetti? Legjobb összeállítás. Harry megterített és megvacsoráztunk. Még kicsit néztük a tv-t, majd elvégeztük a dolgainkat és a szobába mentünk. Harry az ágyra tett és megcsókolt. Többször egymás után. Ilyenkor már nem lehet megálljt parancsolni.
-Itt és most akarom veled.-mondta Harry és innentől már tényleg nem volt megállás...

~A részleteket a perverz fantáziátokra bízom ;)