2013. augusztus 30., péntek

37. rész: Csomag

Kedves Olvasók!
Itt az új rész, hamarosan suli, szóval nem tudom milyen gyakran lesz új rész. De ennek a blognak hamarosan vége. Az új blogom szeptember elsején nyitja meg kapuit, majd ide is ellinkelem nektek. Remélem az is tetszeni fog nektek és több olvasóval is gazdagodhatok. Ez a rész rövid lett, egyszerűen nem volt mit hozzáfűznöm. Azért várom a visszajelzéseket bármilyen formában.
Jó olvasást!

Gyorsan bevittük a csomagot, mielőtt elered az eső. Egy magyar név szerepelt a küldőnél, mégpedig: Nagy Bea. Ő volt az ősi ellenségünk az osztályban, ő uszította a többieket. Felbontottuk a dobozt, egy levél és egy CD volt benne. A levelet hangosan felolvastuk.
„Kedves Stephanie és dorothy!
Láttunk titeket mostanában mindenhol, és késztetést éreztünk arra, hogy tisztázzuk a régmúltat. Ezért szeretnélek megkérni titeket, hogy nézzétek meg a CD-t.
Bea :*”
- Csak nekem tűnt fel, hogy kicsivel írta nevem? – kérdeztem felháborodva. A kis mocsok. 9. óta utáljuk egymást, mindenkit ellenünk uszított, de azért nagyon kíváncsi vagyok a videóra. Beraktam a lejátszóba, és a kanapéra ülve kezdtük el nézni. Az osztályterem volt a kamera előtt, majd szépen sorjában megjelentek az osztálytársak. Bea állt középen és kezdte el a beszámolóját:
- Sziasztok, csajok! – kezdte el nyávogós hangján – Amikor megkapjátok ezt a csomagot, elvileg már szeptember elseje van. Sajnáljuk azt a szörnyű három évet, de mindvégig tudtam, hogy ti jobbak vagytok nálam, ezért próbáltam mindenkit ellenetek hárítani és nézd meg: a világ legismertebb POP sztárai mellett díszelegtek, London legnevesebb iskolájában tanultok. Gratulálni szeretnénk nektek és egyben bocsánatot kérni, amiért ezt csináltam, csináltuk – mondta, majd a többiek felmutattak egy-egy táblát, amikre az volt írva, hogy: Sajnálunk mindent. Na nekem itt telt be, kikapcsoltam a tv-t.
- Elég volt a nyalizásból – rendeztem le ennyivel, majd a konyhába mentem és megittam egy erős kávét. Utálom, de ha ideges vagyok, vagy nagyon fáradt, megiszom. A nappaliba érve, Stephanie még mindig ott ült és a kikapcsolt tv-t bámulta. Én felkapva a táskámat siettem fel a szobámba, majd felmentem Facebookra és twitterre. Facebookon csak pár ember az ismerősöm, mint például a fiúk álnéven, Stephanie, Jessica, Emily. Jött pár értesítésem, mert az osztálytársaim bejelöltek. Mindet visszajelöltem és páran rám is írtak. Köztük Dan is.
Dan: Szia :)
Dorothy: Szia :) már kérdezni akartam, hogy te amúgy melyik osztályba jársz?
Dan: 12.A. évfolyamtársak vagyunk.
Dorothy: Na ennek örülök
Dan: Én is ;) Mit csinálsz?
Dorothy: Csak felnéztem fb-ra, meg twitterre, te?
Dan: deszkás videókat nézek
Dorothy: Deszkázol?
Dan: már három éve
Dorothy: majd egyszer mutathatnál pár trükköt
A skype rezgése zavart meg, mert Harry videóhívást indított. Gyorsan elfogadtam.
- Szia! – köszöntöttem boldogan, örültem, hogy végre láthatom. Egy lakosztály nappalijában ülhetett. 
- Szia! Hogy ment a suli? – kérdezte kedvesen.
- Jól, nagyon sok kedves ember van – mondtam. Nem akartam elmondani Quinn beszólásait, meg a többiekét akik Dan körül álltak.
- Ugye nem piszkálnak miattam? – kérdezte bűntudattal a szemében.
- Nem dehogyis – mondtam, de nem tudtam a szemébe nézni ezért inkább lehajtottam a fejemet. – Ma lesz valahol koncert? – tereltem a szót.
- Ne tereld a szót, őszintén válaszolj, kérlek – mondta lágy hangon.
- Mondom, hogy nem piszkálnak – néztem a klaviatúrát.
- Nézz a szemembe és úgy mondd – mondta már idegesen. Közben a facebook folyton villogott, Dan várta, hogy írjak neki. Rámentem és gyorsan visszaírtam neki, majd egy kis időre elköszöntem tőle.
- N-nem piszkáltak - mondtam a lehető legmagabiztosabban a szemébe nézve. Arcomat fürkészve próbált valamit leolvasni arról.
- Nekem bármit elmondhatsz, sajnálom, ha miattam valaki piszkál - mondta halkan.
- Ne sajnáld, én vállaltam ezt, nekem kell megküzdeni vele, hidd el nem lesz semmi baj - mondtam őszintén. - Na de mesélj mit csináltatok ma?- miközben mesélt, néha akaratlanul is elkalandozott a figyelmem, pedig mindennél jobban érdekel a fiúk mindennapjai.- Na örülök, hogy jól érzitek magatokat, a többiek is ott vannak? - kérdeztem.
- Igen behívom őket - mondta majd egy hangos "fiúk" kiáltással már mindannyian ott teremtek. Niall egy szendviccsel a kezében, Louis telefonozott, Zayn egy tükörrel és hajzselével jött be, Liam pedig csak magát hozta. Én is behívtam Stephanie-t, aki sietve levágódott mellém egy babzsákba.
- Sziasztok!- mondtuk egyszerre. Ők is köszöntek, majd elkezdtek mesélni, viccelődni.
- Liam megfognád ezt kérlek? -mondta Zayn, majd az említett kezébe adta a tükröt és úgy kezdte igazgatni haját. Szakadtunk a nevetéstől, Zayn tényleg nagyon ügyel a külsejére. Elbeszélgettünk velük egy kicsit, majd menniük kellett valami interjúra. Visszamentem facebookra és írtam Dan-nek.
Dorothy: Na itt vagyok, csak skype-n hívott Harry.
Dan: ja oké nem gond, ő a barátod igaz?
Dorothy: Igen :)
Dan: sok boldogságot!
Dorothy: köszi, neked van barátnőd?
Dan: most van egy, de mindjárt lesz új
Dorothy: ja, hogy ez nálad így megy...
Tipikus Harry. Eleinte féltem attól, hogy velem is ez lesz, de nem. Egyszer ő is megtalálja, azt aki neki való. Azt hiszem egyszer bemutatom Harry-nek. Még rengeteget beszéltünk és kiderült erre felé lakik, ezért suliba együtt fogunk menni. Remélem Stephanie is megérti, hogy csak haverok vagyunk. Délután még megnéztünk egy filmet, aztán kivittük sétáltatni a kutyust, miközben sajnos eleredt az eső. Sietnünk is kellett haza, hogy ne nagyon ázzunk meg. Mire hazaértünk anyuék már otthon voltak. Végre találkoztam apuval is, ezért egy közös vacsora keretein belül elmeséltünk mindent amit lehet. Majd miután minden teendőmmel végeztem fáradtan dőltem be az ágyamba...

2013. augusztus 27., kedd

36.rész: Első nap

Reggel felkeltem és hamar kiugrottam az ágyból. Örültem, hogy itt csak 9-kor kezdődik a suli, mert így tovább alhattam. Izgultam az első nap miatt, főleg, hogy egy összeszokott társaságba fogunk menni. De ha senki nem fog szeretni, nekem akkor is ott lesz Stephanie és ez megnyugtat. Előszedtem az ünneplőruhámat, és a gimis nyakkendőmet is. Elég ronda arany színű. Felöltöztem, átmentem Stephanie-hoz, aki már nagyban készülődött és együtt mentünk le reggelizni. Anyu már elment dolgozni, ahogy apu is. Megittuk a reggeli kávénkat, majd eltüntettünk egy-egy pirítóst és visszamentünk készülni. Én kicsit kisminkeltem magam, majd fogat mostam, megcsináltam a hajamat és a táskámat magamhoz véve siettem le a lépcsőn, majd felvettem a cipőmet és bevártam Stephanie-t. Közben írtam Harry-nek egy „Jó reggelt♥ Mindjárt suli, szurkolj, sok sikert a koncerteken, majd még hívlak! xx Dorothy.” üzenetet. Elindultunk az iskolához. Az úton alig beszélgettünk, mindketten izgultunk mi is fog történni. Az iskola nem volt messze, 10 perc alatt oda is értünk. Az iskola előtt csoportok álltak és beszélgettek. Mindenki megbámulta a két idegent, aki a suliba tart. Előrenézve próbáltam kikerülni a kérdő pillantásokat és nem törődni velük. A bejáratnál nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót. Balra egy 30-as éveiben járó hölgy ült egy kis szobában. Ő lehetett a portás, ezért odamentünk hozzá.
- Jó reggelt! Az új diákok vagyunk a 12. osztályban, nem tudná megmondani merre van a termünk? - kérdeztem kedvesen.
- Sziasztok! Gyertek utánam, előtte még van egy- két elintézni valótok – mondta monoton hangon, majd elindult az emeletre. Egy folyosón mentünk végig, majd a portás bekopogott egy ajtón és bement. Mi kint megvártuk. Egy 40-es férfival jött ki, akiről anyu szerintem már mesélt. Azt hiszem ő lesz az osztályfőnökünk.
- Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre.
- Sziasztok! Mr. Tonkin vagyok. Ti vagytok az új diákok? - kérdezte. Mi csak bólintottunk.- Rendben. Alá kell írnotok néhány papírt, majd kaptok egy-egy szekrényt és utána várlak titeket az osztályteremben – mondta. - Gyertek velem – készségesen követtük a – gondolom - tanáriba, ahol aláírtunk pár számomra jelentéktelen papírt, majd kaptunk egy kódot a szekrényünkhöz.
- A 2. emelet 5 – s terembe kell jönnötök – mondta azzal eltűnt.
- Szerinted merre van a szekrényünk? A teremnél? - kérdeztem Stephanie-t.
- Szerintem ja – mondta unottan. A terem felé vettük az irányt, majd a szekrények között megkerestem a 269-es és a megpróbáltam kinyitni. Sikerrel jártam, természetesen a szekrény üres volt. Beleraktam a bőrdzsekimet, majd visszazártam és a teremhez mentünk. A tenyerem izzadt, a lábaim remegtek és a levegőt gyorsan vettem. Kis híján elájultam. Lassan benyitottam és miután beléptünk hangosan mindketten köszöntünk a bent lévőknek. Három lány halkan beszélgetett – ők normálisnak tűntek –, míg másik három lány OBEY sapkában nyomta, annak ellenére, hogy ünneplő volt rajtuk. Ők lehettek a menő „swag”-ek. Aztán ott volt egy plázacica csaj, akinek gondolom még nem érkeztek meg a csatlósai. Platinaszőke festett haj, 2 kg smink, miniszoknya. Ráadásul most is épp a körmét reszelte. A fiúknál is kialakult a hierarchia. Páran körbeültek és hangosan nevettek egymás hülyeségein – köztük volt egy ikerpár - , míg egy fiú csak olvasott, ketten pedig csendben elfoglalták magukat. Kerestünk két szabad padot, ahol nem volt táska és leültünk. Sajnos nem egymáshoz közel ülünk: Stephanie a második sorban az ajtó felől, míg én az utolsó sorban ülök középen. Egy swag csaj közeledett felém, és nem tudtam eldönteni, hogy örüljek, vagy inkább ne.
- Bocs, de ez az én helyem – mondta flegmán, majd megállt előttem és várt. Észbe kaptam ezért sietve felálltam és egy halk bocsánatkérés után új hely után koslattam. A csendes lányok egyike segített is, amit megköszöntem.
- Amúgy Dorothy vagyok, a barátnőm pedig...-Nem tudtam befejezni a mondatot, mert közbevágott.
- Stephanie. Tudom ismerlek titeket. Nagy rajongótok vagyunk a barátnőimmel – mondta elpirulva. Közben Stephanie és a lány barátnői is odajött hozzánk.- Engem Christine-nek hívnak – mutatkozott be.
- Engem pedig Abby-nak hívnak, őt pedig Eliana-nak és nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket – nézett ránk csillogó szemekkel. Na ettől féltem, hogy másként fognak ránk nézni. Most pedig döntsem el, hogy a hírnevem miatt, vagy magamért fognak kedvelni? Vagy miután találkoznak a fiúkkal, már el is tűnnek? Bár ők nem olyannak tűnnek, de nem a külső számít. Akár az a swag csaj is lehet kedves. Még egy kicsit ismerkedtünk velük, majd miután szerintem mindenki megérkezett, a tanár bejött és elkezdte az órát.
- Jó reggelt! Remélem megismerkedtetek két új osztálytársatokkal Dorothy-val és Stephanie-val. De azért megkérünk titeket, mondjatok magatokról pár szót – mondta majd leült és én magamat feláldozva felálltam.
- Sziasztok! Dorothy White vagyok, Magyarországról származom. Különböző okok miatt költöztünk a családdal Londonba, de nyomós ok volt, hogy apukám itt kapott munkát. 17 éves vagyok. Imádok zenét hallgatni és utazni – fejeztem be mondandómat. Leültem, majd körbenéztem. Mindenki unottan nézett maga elé, hát remélem, hogy ez nem a rövid beszámolóm miatt. Stephanie váltott engem, majd idegesen, de ő is szólásra nyitotta száját.
- Hali! Stephanie Silverman-nak hívnak, Budapestről jöttem. Barátnőmmel lakok. 17 éves vagyok. Szeretek gitározni és énekelni is, bár azt kevésbé tudok – mesélt magáról röviden, majd visszaült a székére.
- Köszönöm, akkor most menjünk le a tornaterembe megnézni az évnyitót – mondta a tanár úr. Az ajtóba állt mi meg kettesével mögötte sorakoztunk. Bár ezt nem nevezném annak: a csendesek párba álltak, mi mögéjük, a többiek pedig össze-vissza. A tanár csak legyintett, majd az udvarra mentünk és osztályonként álltunk fel. Az igazgató középen állt és elkezdte a beszámolóját. Elején még próbáltam figyelni, de utána halálra untam magam. Minden egyes „öhm” vagy „őőő” után egyre idegesebb lettem. Miért nem tud rendesen beszélni? Ez alapkövetelmény egy igazgatónál. Mindegy inkább nem húztam fel magamat ilyen „apróságokon”. Miután vége lett a prédikációnak mehettünk a termünkbe. Mikor beértek megszólalt a csengő. Bementünk a terembe és mindenki elfoglalta a helyét. Hozzám odajött Stephanie és beszélgettünk. Majd később a többiek is odajöttek hozzánk „bemutatkozni”. Ha jól számoltam összesen 20-an voltunk.
- Cső! Hogy van a drága nyálgéped? - kérdezte flegmán egy „swag”. Azt hiszem Harry-re akart utalni. Döbbentem néztem rá.
- Hagyd, Quinn mindenkivel ilyen – szólt hozzám egy fiú, szőkésbarna haja volt és kék szeme. - Amúgy Nath vagyok.
- Én pedig Dorothy – mondtam. Nagyon kedvesnek tűnt Nath.
- Te vagy Stephanie igaz? - kérdezte meg féloldalas mosolyával az ikrek egyike.
- Igen, te pedig....- kezdte el Stephanie, arcán enyhe pír volt.
- Bryan – mondta ezek szerint Bryan. Haja szinte fekete volt, lencse nélküli szemüvege keretezte az arcát. Gesztenyebarna szemei csak úgy csillogtak. Meg kell mondani helyes fiú volt. - Te komolyan az a Stephanie Silverman vagy? Annak a hírességnek a barátnője?- kérdezte elámulva.
- Igen én – mondta nevetve Stephanie és arca egyre pirosabb volt. Szegény, már az első nap zavarba hozzák.
- Sziasztok! Én Crystal vagyok és csak előre szólok, hogy nálam szebb senki nem lehet, mert különben megjárja, na puszi – azzal el is húzott a szőke cicababa. Ennél nyávogósabb hanggal még életemben nem találkoztam.
- Jézusom, ő komolyan az osztálytársunk? - kérdeztem meglepetten.
- Igen – mondták unottan. - Folyton nyávog, ritka idegesítő egy ember – mondta Bryan.
- Ebben már most egyetértünk – mondta Stephanie, majd lepacsiztak. Ezek után még bemutatkozott a másik két swag lány, akiket Hazel-nek és Harper-nek hívnak. Kedvesebbek, mint Quinn, az egyszer biztos. Crystal barátnőjét Ashlee-nek hívják, őt akár nevezhetjük normálisnak is. Aztán a fiúknál ott van Bryan ikre, Alex. Nagyon kedves srác, de róla mindig az exem jut majd az eszembe, szóval nem tudom, hogy jóba leszünk-e. Andy-nek hasonlóan göndör haja van, mint Harry-nek, bírom a gyereket. Austin igazi nőcsábász, őt azt hiszem el fogom kerülni. Barney egy irtó cuki gyerek. Alacsony, kék szeme van, és olyan mintha az öcsém lenne. Vele nagyon jól ki fogok szerintem jönni. Ahogy körbenéztem, még volt 4 számomra idegen fiú. Egyik könyvet olvasott – ahogy reggel is – a másik kettő csendben beszélgetett. A negyedik pedig körülöttünk lézengett. Crístal szúrós pillantásokat küldött felénk, azt hiszem nem tetszik neki, hogy háttérbe szorult. Ez van drágaságom. Christine, Abby és Eliana csak rám mosolyogtak, viszonoztam a gesztusukat. Összetalálkozott a tekintetem az egyik fiúéval, akit még nem ismerek. Elmerengtem gyönyörű zöldeskék szemeiben. Majd megráztam a fejem és visszatértem a valóságba.
- Jajj be sem mutatkoztam Dorothy vagyok – mondtam megilletődve. Ő rám emelte csodás szemeit és úgy válaszolt.
- Én pedig Tyler – mondta. Próbáltam nem a szemébe nézni, mert annyira gyönyörű, hogy szinte rabul ejt. Inkább megnéztem hogyan is néz ki: a haja barna, elég magas, arcán pár szeplő van. Egy egyszerű térdig érő farmert visel, enyhe V nyakú pólóval. Szerencsére a csengő félbeszakította merengésemet, mert elég gáz, hogy már percek óta őt figyelem. Leültem a helyemre és elővettem egy füzetet meg egy tollat, felkészülve a jegyzeteléshez. A tanár bejött szemében reményt láttam megcsillanni. Reméli, hogy ebben az évben a diákok jók lesznek, leteszik az érettségit és végre elhúznak. Leült és elkezdett beszélni. Lediktálta az órarendet, pár fontos közeledő programot és hasonlókat. Unottan irkáltam le amiket mond, közben néhányszor elkalandoztam és figyeltem a többieket. A normálisabb lények jegyzeteltek, a többiekről ez nem mondható el. Az se, hogy normálisak, és nem is jegyzetelnek. Quinn a kelleténél hangosabban ecseteli, hogy milyenek az új diákok – azaz mi. Próbáltam nem odafigyelni, de azért néhány szót elcsíptem: nyálas, hírnévre vágyó, ribanc. Hát azt hiszem ezeket nekem – vagy nekünk – szánta. Nem akartam felhúzni magamat, mert az nem lenne jó. Továbbfigyeltem, ahogy a fiúk galacsinokat dobálnak Abby hajába, aki reménytelenül próbálja védeni magát. Vagy ahogyan a hintázó olvasó fiút majdnem felborítják és hasonlók. Majd megláttam Stephanie-t aki szorgalmasan jegyzetelt, ezért észbe kaptam, hogy óra van. Majd elkérem tőle, amit nem írtam le. Ez az óra is hamar eltelt, és én siettem le Stephanie-val a nyomomban, hogy megkeressen a büfét és valami ehetőt vehessek. Mivel nem találtam, ezért a hozzám legközelebbi emberhez odamentem, hogy megkérdezhessem. Befurakodtam egy kisebb tömegbe, és a középen álló fiúra néztem. Mindenki értetlenkedve nézett rám, zavarta őket, hogy a srác nem rájuk figyel.
- Szia. Meg tudnád mondani merre van a büfé? - kérdeztem meg kedvesen. Kicsit zavarba ejtő volt, hogy szinte minden szempár rám szegeződött, szerintem a suli nagymenőjéhez szóltam. Pár halk megjegyzést meghallottam, de ahogyan Quinn-nel is tettem, inkább hagytam a francba.
- Hello. Ja persze, gyere velem – mondta, azzal elindult és én követtem. Hátulról közben szemügyre vettem: térdig érő farmer, amelybe nem ártana egy öv, egyszerű színes póló, napszemüveg, felzselézett szőke haj. Hátranézve megpillantottam Stephanie-t, aki kissé lemaradva, de siet utánam. A folyosó végén megálltunk és ő egy kis ajtó felé mutatott. Halkan megköszöntem, majd bementem.
- Várj mi a neved? - kérdezte meg, miközben megfogva a karomat visszahúzott.
- Dorothy és a tied? - Kicsit furcsálltam, hogy érdeklődik felőlem.
- Daniel, neked csak Dan – mondta. Biccentettem és bementem a büfébe. Egy fiatal kiscsaj állt a „pult” mögött és szolgálta ki a diákokat. A sor nagy volt, rengeteg fiú vásárolt, akik próbáltak flörtölni a lánnyal. - Szánalom – gondoltam magamban. A csaj persze csak jól jár, hisz többen vásárolnak nála. Így kell ezt csinálni. Körülnéztem és mindenféle étel ital volt. Édességek is voltak bőven. Egy kakaós csigát választottam ki. Barátnőm nagyon szemezett egy csokival, ezért azt is vettem. Kifizettem, majd kiléptünk a folyosóra. Odaadtam neki a csokit, amiért egy puszit kaptam az arcomra. Halkan felnevettem rajta, majd körbenéztem és Dan köre most itt volt szinte mellettünk. Elsuhanva mellettük ránéztem, majd elmosolyodtam, ahogyan ő is tett.
- Harry – mondta Stephanie. Értetlenül néztem rá, ezért folytatta. - Ott van neked Harry és szereted ezt ne feledd, akármilyen Dan féle srác jön – elnevettem magamat butaságán.
- Nyugodj meg, Dan csak haver, vagy még az se, csak beszélgettünk – mondtam magabiztosan és teljesen őszintén. Sosem szeretnék bele egy olyan srácba, aki ha velem nem is, de mással biztosan bunkó, el van magától szállva és a többi. Meg amúgy is ott van Harry. De nem kell magamat ezzel bizonygatnom, hisz ez sosem következhetne be. Ezt én nagyon is tudom. Mellesleg lehet, hogy nálam fiatalabb, vagy egyidősek vagyunk, mivel itt mi vagyunk a végzősök. De jó ezt kimondani. Mi leszünk a figyelem központjában és már előre félek mi vár majd ránk, a „hírnevünk” miatt is. Siettünk a termünkbe mert félő, hogy elkésünk. A tanár előtt estünk be a terembe. Rosszalló pillantással nézett ránk, de aztán elmosolyodott. A helyünkre siettünk és elfoglaltuk azt. Remélem ez az óra nem diktálással fog telni.
- Gyerekek! - szólított meg minket a tanár mire mindenki elhallgatott. - Mindenki meséljen a nyári szünetéről, kezdjük szépen sorjába – mondta. Az első egy fiú volt, aki mindig csendben olvasgat. Még mindig nem tudom a nevét szegénynek. Ő egy könyvtárban volt diákmunkán, és szabadidejében rengeteget olvasott. A tanár ennek nagyon örült, a diákok inkább kiröhögték. Stephanie következett, az ő nyarát tudom, hisz végig velem volt. Egy páran néhányszor kigúnyolták barátja miatt, amiért irtó dühös lettem, és azt hiszem az én beszámolómban meg is említem. Az óra felénél értünk el hozzám, ezért felálltam és magabiztos tartással kezdtem bele:
- Én a szülinapom után Londonba mentem, egy One Direction koncerten is voltam, a nyaram további felét a bandával töltöttem és a turnéjuk egy részén is jelen lehettem. Szeretném még elmondani a drága kedves jóakaróknak, hogy aki ki meri nevetni Stephanie-t vagy bármi, az rosszul jár, de ezt ne vegye fenyegetésnek a tanárúr – mondtam és Quinn-re sandítottam. Azt hiszem nem leszünk jobban. Ez és a következő óra is beszámolókkal telt, legtöbbjük számomra nagyon érdekes volt. Végre kicsöngettek az utolsó óráról is és siethettem haza.
- Te komolyan megfenyegetted az osztályt? Nem vagy normális – hitetlenkedett Stephanie.
- Dehogy én csak tisztáztam az alapszabályokat – kacsintottam rá. - Figyelj, nem akarom, hogy bántsanak, én se vagyok olyan erős, de te ezt kimutatod.
- Nem is – mondta durcásan. - Na jó lehet, de nem tehetek mást.


- Nem baj, majd megvédünk – mondtam. A hazafelé utat végig beszélgettük. Az ajtóban nagy meglepetésemre egy csomag állt. Leolvastuk a küldőt és egymásra néztünk: nem hittünk a szemünknek...

Kedves Olvasók!

Nem a szokásos bejegyzéssel jövök - de az is hamarosan érkezik. Bejelenteni valóm van: 3. helyezett lettem egy novellaversenyen, aminek nagyon örülök. Amikor megláttam nagyon meglepődtem, hogyan is történhetett. A legtöbbet próbáltam kihozni a novellámból, és azt hiszem sikerült is. Köszönöm, a támogatást, amit néhány személyes ismerősömtől kaptam, L.T.P.~-nek, aki által indultam a versenyen, és társszerkesztőjének Natalie Moonlight-nak is. Ők hozták meg az eredményt ezt is köszönöm.
Kitenném ide is és oldalra is az oklevelemet. 
Egyszerűen remek érzés az, hogy harmadik lettem, sose gondoltam volna.
Akit érdekel itt az eredményhirdetés:  KATT IDE

2013. augusztus 13., kedd

35.rész: Ismét Londonban

Sziasztok!
Ma itt az új rész, amit kissé szerintem elkapkodtam és rövid is lett, de nem akartam egybeírni a következő nappal. Remélem így is elfogadható lett, leghamarabb 19-én jelentkezek. Visszajelzéseket várok!
Jó olvasást!
Üdv: L*encii.~

Hamarosan ismét Londonban fogunk sétálni és láthatom végre a szüleimet...

Kiszálltunk a repülőből, elköszöntünk Paul-tól és most anyuék lakására mentünk. Nem akarunk a fiúkon élősködni, akkor is, amikor nincsenek itthon. Fogtunk gyorsan egy taxit, bepakoltuk az összes bőröndünket, majd sietve beültünk és bediktáltuk a címet. 10 perc furikázás után haza is értünk. Szegény Stephanie, a szülei Magyarországon vannak és nem tudni, mikor látja őket legközelebb. Besiettünk a házba és ledobtuk a bőröndjeinket az előszobába, majd rohantunk is megkeresni anyuékat. De csak egy cetli várt minket a hűtőn.
Kincsem, sajnáljuk, hogy az érkezésetekkor nem leszünk itthon, de dolgoznunk kell. Sietünk haza.
Szeretünk: anya és apa
Igazából kicsit csalódtam, hogy nem voltak itt, de nem tehetnek róla. A bőröndöket a szobánkba vittük. Stephanie is kapott egy szobát. Kipakolni nem volt időnk, de azért gyorsan írtunk a fiúknak, hogy megérkeztünk. Visszaírtak, hogy jöjjünk fel skype-ra. Bekapcsoltam a gépet és videóhívást indítottam. A srácok képe jelent meg a képernyőn.
- Sziasztok!- köszöntek egyszerre. Mi is köszöntünk, majd kezdetét vette a beszélgetés. Már most furcsa volt, amiért nincsenek itt velünk, de nem tehettünk mást, az iskolát nem hagyhatjuk ki.
- Louis? - kérdeztem meg. Feltűnt, hogy nincs köztük. Bár szerintem a kórházban van.
- Jessi mellett a kórházban – felelte kedvesen Liam.
- Nem tudjátok, hogy van? - kérdezte Stephanie. Végignézve a fiúkon mindenki egész jól viselte a távozásunkat.
- Meghatározatlan ideig kómában van – mondta Niall. Rengeteget beszélgettünk és nevettünk, de a végére már elég fáradt voltam.
- Kicsim baj van? - kérdezte Harry aggodalommal a hangjában.
- Nem semmi csak fáradt vagyok – mondtam és ásítottam egyet. A karkötőmet és a gyűrűmet néztem. Gyönyörűek voltak.
- Akkor hagyunk is titeket aludni, holnap beszélünk, sziasztok – azzal Harry dobott egy puszit, majd lerakták.
- Na, én gyorsan megfürdök és sietek aludni – mondta Stephanie és eltűnt a fürdőszobában. Én a babzsákban ültem és fülessel a fülemben hallgattam a Little Things-t. Ez a zene mindig megnyugtat és elfeledteti velem a világot...

Reggel a babzsákban keltem fel betakarva. Azt hiszem bealudtam zenehallgatás közben. Elmentem lefürdeni, majd csináltam magunknak reggelit. Későre járt, anyáék már elmentek dolgozni. Ma sem láttam még őket. Szuper. A finom illatokra Stephanie is előjött kómásan. Még pizsamában leült az asztalhoz és ledöntötte a fejét, olyan fáradt volt. Elétettem a reggelijét, remélve, hogy azt nem fejeli le, majd én is nekiláttam enni. Nagy nehezen legyűrtem azt a pár falat omlettet és elmentem készülődni. Ma fogunk bevásárolni az iskolához Stephanie-val. Anya hagyott nekünk itthon rá pénzt. Stephanie-nak pedig a szülei küldenek havonta egy borsos számlát. Miután elfogadható külsőt vettem fel, megkerestem a tanszerlistát, ami a könyveimen volt és a nappaliba mentem, hogy bevárjam Stephanie-t. Legalább fél órát vártam rá, mert még fél álomban volt. Hívtunk egy taxit és a legközelebbi bevásárlóközponthoz mentünk. Megvettük magunknak az összes füzetet, új tolltartókat, ceruzákat és iskolatáskát. Megpillantottuk a nekünk szánt táskákat: az egyik amerikás, a másik brites. Mindkettőből csak egy darab volt, ezért kicsit összevesztünk kié is legyen a brites. Végül hagytam, hogy barátnőmé legyen. Az amerikás is nagyon tetszett, szóval mindegy. Vettünk a tolltartónkra pár kitűzőt és ezzel meg is voltunk. Beújítottunk pár ruhát is, mert arra mindig szükség van. Dél körül tértünk haza szatyrokkal a kezünkbe. Finom illatok jöttek a konyhából ezért rögtön odamentem. Anya főzőcskézett. A nyakába borulva ölelgettem meg, már nagyon hiányzott. Stephanie is odajött hozzánk és üdvözölte anyut. Felcipeltük a szatyrokat és a ruhákat ismét felpróbáltuk. Nagyon tetszett mind, remélem azért jól is állnak. Lementünk ebédelni, mert anya szólt, hogy kész az ebéd. Csendben megebédeltünk, majd felmentünk a szobámba és a tanszereinket rendeztük. Holnap lesz az évnyitó, majd utána három óra, az osztályfőnökkel. Halálra fogjuk unni magunkat, de legalább megismerjük a többieket. Remélem azért nem fognak velünk máshogy bánni. Nem vagyunk különbek senkitől, egyszerűen csak megtaláltuk az igazit egy híresség személyében.
Bekötöttem a füzeteimet és a könyveket is, majd felcímkéztem és ráírtam a nevemet. Még nem az új táskámat viszem holnap, hanem egy kisebbet, mert úgyse lesz még tanítás. Délután kivittük a kutyát sétáltatni, aki azóta itt van, amióta elmentünk. Marley lett a neve. Majd még webkameráztunk egyet a fiúkkal, utána pedig alváshoz készülődtünk. Izgulva, de elaludtam…

2013. augusztus 12., hétfő

34. rész: Búcsú

Kedves Olvasók!
Megint itt az új rész. Azt hiszem most elég hamar hoztam. Még szeretnék hozni szerdáig egy részt, mert utána nyaralok. Két utazás között is igyekszem írni, de nem ígérhetek semmit. Azt hiszem, hogy a nyáron már nem tudom a történetemet befejezni, de sebaj, hamarosan vége. Nagyon maximum lehet 50. rész, de azt azért kétlem. Nem mondok pontos adatokat, mert még én sem tudok semmit biztosan. Na de ha nem találkoznánk egy ideig, akkor addig is további jó nyarat és jó sulikezdést ;) Örülnék néhány visszajelzésnek. Erre több lehetőség is van: komment, pipa, szavazás, chat, feliratkozás. Vagy be lehet lépni a csoportba fb-n. Köszönöm, azoknak akik eddig visszajeleztek, nagyon hálás vagyok nekik <3
Jó olvasást:
Üdv: L*encii.~ 

- Rohanok is, viszlát és köszönöm – mondtam, azzal lecsaptam a kagylót.

Felálltam összekészítettem pár holmit magamnak és az előszobába mentem.
- Ki tart velem? – kérdeztem meg reménykedve. Mindenki velem akart tartani. – Pakoljatok össze pár holmit, mert egy ideig ott maradunk Newcastle-ben – mondtam és megvártam őket a kisbuszban. Beültem a sofőrülésre, bekapcsoltam a GPS-t é beírtam kórház koordinátáit. Mellettem kinyílt az ajtó és Liam ült le mellém. A többiek a lányokkal együtt hátul foglaltak helyet. Beindítottam a motort és a GPS segítségével hamar elértük a kórházat. Idegesen siettem a recepcióra.
- Jó napot! Jessica Simpon-hoz jöttem – mondtam.
- Jó napot! Maga egy hozzátartozója? – kérdezett vissza.
- Nem, de a George Wells hívott, mert nem találták meg a hozzátartozóit – mondtam és reméltem, hogy elhiszi.
- Rendben jöjjön velem – mondta és elindultunk nyomunkban a többiekkel – Ők is Önnel vannak? – kérdezte.
- Igen – mondtam kurtán. Az intenzív osztályra mentünk, amitől kissé megijedtem. Bekopogott az egyik ajtón, majd bement és rövid időn belül vissza is jött.
- Még kómában van, de egy ember bemehet hozzá – mondta és én már indultam is. Halkan benyitottam és megpillantottam élettelen fehér arcát. Leültem egy székre az ágya mellé és kezeim közé fogtam apró kezét.
- Minden az én hibám – nyöszörögtem halkan. – Sajnálom, én nem hívtam oda magamhoz Eleanor-t. Remélem, hallasz engem és megértesz. Szeretlek Jessi és nem akarlak elveszíteni – mondtam.

~Jessica~

Nem tudom kinyitni a szemem. Egy kényelmetlen ágyon fekszem és halk csipogást hallok. Egy idő után nagyon idegesít. Az ajtó kinyílik és valaki besétál rajta. Leül mellém és megfogja a kezem. Nem tudom ki az, de ne fogdossa a kezem.
- Minden az én hibám. Sajnálom, én nem hívtam oda magamhoz Eleanor-t. Remélem, hallasz engem és megértesz. Szeretlek Jessi és nem akarlak elveszíteni – mondta. Ki az az Eleanor? Még mindig nem tudom, ki jött be hozzám? Mindegy, majd csak elmegy.  Már kissé feszengve érzem magamat, amiért itt van velem valaki. Próbáltam nem törődni vele. Mi az, hogy szeret? Annyi megválaszolatlan kérdés. De még mindig nem tudom kinyitni a szemem és egyáltalán hol vagyok. Az ajtó kinyílt és valaki besétált rajta.
- Mr. Tomlinson, kérem, fáradjon ki, hagy vizsgáljam meg a beteget – jelentette ki az úr. Mr. Tomlinson? Az a Mr. Tomlinson? Az lehetetlen. A másik, hogy mióta vagyok beteg? Én nem vagyok beteg, kikérem magamnak, minden nap szedek C vitamint. [azt a logikát – szerk.] Tehát valami orvosi rendelőben vagy egy kórházban vagyok.  Tomlinson elengedte a kezemet, és felállt, majd kisétált a szobából.  Motoszkálás hallatszott, majd az orvos a kezemhez ért és az infúziót megigazította. A hangok alapján kicserélhette az infúzió zacskót. Kicsit még bent maradt, majd kinyílt az ajtó és távozott.  Csak a halk csipogás volt hallható. Egy idő után gyorsult és ez felidegesített. Egyre gyorsabb lett. Majd kinyílt az ajtó és valaki besétált rajta. Valamit babrált mellettem, majd kiment. A csipogás lassult. Ismét kinyílt az ajtó és valaki leült mellém. Megfogta a kezemet és magyarázott. Nem nagyon tudtam rá figyelni. A hangjából ítélve ő Mr. Tomlinson. Mi közöm van nekem hozzá? Beleőrülök, ha nem tudom meg. A kezem ökölbe szorult volna, de persze fogta.
- Tudtam, hogy hallasz – mondta halkan – nővér – kiáltotta, és az ajtó gyorsan kinyílt – megszorította a kezem, biztos vagyok benne - zihálta.
- Megvizsgálom – mondta a nővér – nem lehet, hogy csak képzelte, előfordulhat az ilyen. Nem látok rajta javulást – közölte ridegen a nő. Miért nem hisz neki? Azt hiszem cselekednem kell. Még egyszer megszorítottam a kezét. Nem ismerem, de ha valaki igazat mond, akkor annak úgy kell lennie.
- Látta? Megint – mondta meglepetten Mr. Tomlinson.
- Elhiszem, este még megvizsgáljuk – mondta a nővér és távozott. A férfi elkezdett énekelni és én kezdtem felismerni a hangját. Nagyon ismerősen csengett a dal, de nem jutott eszembe mi is az.  Nem töprengtem tovább inkább próbáltam pihenni…

~Dorothy~

A kórház várójában ültünk és vártuk, hogy bemehessünk mi is. De most sajna csak egy embert engedtek be. Mi hazamentünk, de Louis még maradt. A gipszet a lábamról már pár napja leszedték, de csak saját felelősségre. Nem is nagyon erőltetem meg a lábamat. A rajongó aki folyton a nyomunkban volt, már rég nem láttuk, de a táskám azóta se került elő. Harry mindenből vett egy újat, mi benne volt, de nem szerettem volna elfogadni. Sajnos nem tehettem mást. Ma Harry-vel még elmegyünk egy randira, mert ugye utána mi megyünk is haza. A vitánkat az éjszaka folyamán rendeztük, jobbnak láttuk, ha mindent megbeszélünk, mielőtt elmegyek.
- Harry hova megyünk? – kérdeztem kiskutya szemekkel.
- Az titok – mondta sejtelmesen. Megcsókoltam és ő belemosolygott. – bármit csinálhatsz, úgyse mondom el – nyögte ki két csók között.
- Francba – mondtam és leültem a kanapéra.
- De azért megcsókolhatsz – mondta. Leült mellém és én az ölébe ültem vele szemben. Pólójánál fogva magamhoz húztam és vadul megcsókoltam. Ő a kezét a derekamon pihentette.
- Khm – hallottuk meg az ajtó felől és mi rögvest szétrebbentünk. Odanéztünk és megpillantottuk Lou-t. – Csak nyugodtan, ne is zavartassátok magatokat – mondta és leült mellénk, majd bekapcsolta a tv-t.
- Szerinted majd itt melletted fogjuk csinálni? –kérdeztem meg hitetlenkedve.

- Persze nyugodtan, úgyis rég láttam ilyet – mondta tök komolyan. Én inkább elkezdtem készülődni a randira. Szerencsémre hoztam magammal elegáns ruhát is. Felvettem egy rózsaszín ruhát, amelyen párduc minta van, a teteje pedig fekete. Nem mondom, hogy a legelegánsabb, de szerintem cuki. Csináltam magamnak egy rózsaszín füstös sminket. Hajkrétával beszíneztem egy tincsemet rózsaszínre. Felvettem egy fekete magassarkút, bepakoltam egy kis fekete táskába pár fontos dolgot és késznek nyilvánítottam magamat. Kiültem a nappaliba és megvártam Harry-t is. Hamarosan végzett és indulhattunk. Egy fekete nadrág volt rajta, egy kockás inggel. Egy kocsi jött értünk, beültünk és elindultunk. Egy erdőn keresztül mentünk, ami gyönyörű volt. Lehúzta a sofőr a tetőt és élvezhettük a természetet. Majd visszatértünk egy forgalmas útra. Térképismeretem alapján, már nem Newcastle-ben voltunk. Egy térre értünk, ahol valami vidámpark szerű volt, amolyan búcsú. Körbenéztem és megpillantottam a kedvenc "játékom",  a körhintát.
- Harry, légyszi, légyszi felülünk? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Te felülhetsz, én itt lent megvárlak - mondta kedvesen és a kezét kezdte babrálni.
- Baj van? - kérdeztem aggódva és arcát kezdtem fürkészni. Pillantását nem tudtam elkapni, mert érdeklődve nézte a cipője orrát.
- Nem semmi, csak...tériszonyom van - mondta ki halkan, hogy csak én halljam.
- Nem szégyen az, mindenki fél valamitől. Én a mozgó járdakövektől - mondtam nevetve.
- Attól miért? - kérdezte hitetlenkedve. Már egyáltalán nem érezte magát kínosan.  Ennek örültem, pont ezt akartam elérni.
- Mert rálépsz és beszakad. Egyszer álmodtam is ilyet és azóta még jobban félek - mondtam. Nem szégyelltem a furcsa félelmemet inkább én is röhögtem rajta.
- Ez furcsa ilyenről még nem hallottam, na de álljunk sorba - mondta és beálltunk. Nem kellett sokat várni, hamarosan már egy kis ülésben ültem és néztem le Harry-re. Integettem is neki és ő visszaintegetett és puszit dobott nekem. Feltűnt, hogy a mellettem lévő lány is ugyanazt csinálja amit én, csak nem jöttem rá, hogy kinek. Furcsán néztem rá, lehet, hogy azt hiszi, hogy a híres Harry Styles neki integet? Sajnálom kislány, de erről lecsúsztál. Nem csináltam semmit, hagytam, hagy legyen tévhitekbe, nem fogok én itt magyarázkodni. A végén még nekem jön. A hinta elindult és én majd megőrültem, annyira boldog voltam. Harry-vel járok, kiköltöztem Londonba, egy körhintán ülök és gyereknek érezhetem magamat. Harry-t figyeltem és akárhányszor felé fordult a hinta lefotózott. Na azt hiszem, lesz egy új twitter képem.
Körülbelül öt perc múlva véget ért a móka, és le kellett szállnom. Harry-vel továbbmentünk és beleültünk egy szerelmi csónakba. Nagyon vicces volt és romantikus. A barlangban minden vörös színben pompázott. Félhomály uralkodott, de még így is láttam Harry kaján vigyorát. Közelebb ültem hozzá és hosszasan megcsókoltam. Ő megfogta a csípőmet és az ölébe ültetett. Rosszul tette, mert a csónak megbillent és majdnem felborultunk. A barlangot betöltötte az önfeledt nevetésünk. A kijáratnál volt egy "csókot!" tábla, ezért teljesítettük a kívánságot. Majd kiszálltunk és továbbmentünk. Együtt próbáltunk meg horgászni és célba lőni. Harry lőtt nekem egy óriás plüssmacit. Nagyon örültem neki, megölelgettem, alig látszódtam ki alóla. Vettünk vattacukrot is, és együtt faltuk be. Remekül éreztem magam. Nem kellett ide drága étterem, vagy szép ruhák. Elég volt Harry, vele még egy tanyán is jól érezném magam. Nem érdekel a pénze, a hírneve, nem azért vagyok vele, egyszerűen csak szeretem. Lehet emiatt utálni, az nem érdekel. Amíg lesz aki szeret, addig nem törődöm mással. Néha nagyon nehéz, de erősnek kell lennem. A macimat szorongatva és Harry kezét fogva sétálgattunk a tömegben. Itt kevesebb volt a rajongó, de azért akadt. Meglepetésemre volt, aki velem is akart egy fotót. Semmi nem ronthatta el az örömömet...vagy mégis? A macimat valaki kivette a kezemből. Ránéztem és ledermedtem, a csaj volt az, aki múltkor is követett minket.
- Add vissza - mondtam. Harry épp a rajongókkal fotózkodott, ezért nem tudott segíteni. Áldom az Istent, ha észreveszi a csajt.
- Miért is? - kérdezte. Megpróbáltam elvenni, de ő a magasba tartotta. A 160 cm-el nem sokat értem vele szemben.
- Mert az enyém, te hülye ringyó - mondtam és nekiestem. Megpróbáltam a kezét rángatni, hogy elérjem a macimat. A pólóját kezdtem cibálni. Persze ő se hagyta magát, a ruhámat kezdte tépni. Próbáltam magamon tartani, mert könnyen lecsúszik. - Harry! - kiáltottam. A ruhámról lejött a rózsaszín anyag és már csak a csipke volt rajtam. Egy figyelmetlen pillanatában kitéptem a kezéből a plüsst és rohantam Harry-hez. Mindenki rajtam röhögött az emberek fellöktek. Elkeveredtem. Sírva rohangáltam össze-vissza átlátszó ruhában. A macit magam elé tettem, és így már csak a hátsófelem látszott ki. Addig rohangáltam amíg a tér "szélére" nem értem. Leültem a földre és vártam. A táskámban babráltam és megtaláltam a telefonomat. Tárcsáztam Harry számát.
- Szia, hol vagy? - kérdezte aggódva.
- Valahol a tér szélén - mondtam sírva. Kezdtem fázni, ezért próbáltam még kisebbre összegömbölyödni.
- Megkereslek, maradj ahol vagy - mondta és letette. Csak ültem és üres tekintettel néztem a távolba. Már majdnem tökéletes volt minden, de neki el kellett rontania. A macimat kezdtem vizslatni és észrevettem, hogy a keze amit a csaj fogott leszakadt. Megölöm azt a mocskos kurvát. Hogy lehet valaki ennyire szívtelen? A könnyek újra elárasztották az arcomat és már alig láttam. A szemem égett, a végtagjaim lefagytak. Majd valaki hirtelen hátulról megfogott. Nagyot ugrottam, azt hittem a csaj.
- Végre megvagy - mondta lihegve Harry. Felé fordultam és szorosan magamhoz öleltem. A fejemet a mellkasába fúrtam. - Mi történt a ruháddal? - kérdezte, miközben levette az ingét és én felvettem, majd a ruhámat levettem alóla.
- A cs-csaj....le-tép-te - nyögtem ki nagy nehezen. Harry izmai megfeszültek és szorosabban fogott.
- Shh, nyugi minden rendben lesz - mondta és a hajamat simogatta. - Most pedig menjünk a hotelba - mondta. Felkapott az ölembe tette a macit, meg a ruhát és próbált takarni a kíváncsi szemek elől. A fejemet eltakartam a macival és úgy próbáltam nem feltűnést kelteni. Azt hiszem egy taxiba ültünk és a hotelba mentünk. Mindvégig az ölében vitt, azt hiszem én nem tudtam volna lábra állni. Sikeresen eljutottunk a lakásba, ahol a többiek voltak. A tekintetüket éreztem magamon, de most erőm se volt, hogy magyarázkodjak. Bementünk a mi szobánkba és én "siettem" is a fürdőbe. Gyorsan lefürödtem és felvettem a saját ruhámat. Elkészültem összepakoltam a cuccomat és a bőröndömet a nappaliba vittem. A fiúk itt maradnak, mert innen mennek tovább a következő koncertre. Mivel Paul is épp Londonba tart, a fiúk lebeszélték vele, hogy vele mehessünk a magángépével. Nagyon hálás voltam nekik, mert így egészen estig a fiúkkal lehetünk. Harry-nek elmeséltem mi is történt a csajjal. Lepacsizott velem, amiért megtéptem, de nagyon dühös lett, amiatt amit a csaj csinált. Mivel ebédelni nem voltunk csak nassoltunk Harry-vel, ezért most közös főzésbe kezdtünk. Vagyis hát pizzát sütöttünk. A konyha jobban tette volna, ha nem engedd be minket. Minden csupa liszt és pizzakrém. Mire végre beraktuk az elsőt, már lisztesen az arcunkon pizzakrémmel pihentünk le a kanapén. A többiek csak kicsit néztek ránk hülyén, de ezt már megszoktuk. Mielőtt odaégett volna, néha-néha megnéztük mennyire sült meg. Körülbelül egy óra múlva az összes elkészült. Az első adagok már el is fogytak. A szakácstudásunkhoz képest egész finom lett. Paul telefonált, hogy fél óra múlva indulni szeretne. Mindannyian a reptérre igyekeztek, még Lou is eljött egy kicsit a kórházból. A bőröndjeimmel, Stephanie-val, Paul-al, és öt sráccal a nyomomban álltam meg a reptér magángép részlegén. Mindenkit sorjában megöleltem. Harry-t hagytam utoljára.
- Vigyázz magadra - mondta nekem. - Tudd, hogy szeretlek, és mindennap beszélünk. Ahogy lesz egy kis időm rohanok is hozzád. Rengeteg képet csinálunk és majd elküldjük nektek. Gyakorold azért a fényképezést, mert örülnék, ha Paul véletlenül alkalmazni kívánna - súgta oda. Az első könnycsepp már le is csordult az arcomon.
- Szeretlek Harry mindörökké - mondtam és megcsókoltuk egymást. Ezek a meghitt pillanatok mindig velem lesznek. A zsebébe nyúlt és elővett egy kis dobozt. Kissé megijedtem attól, hogy mi az, mert amire gondoltam az korai volt. Két gyűrű volt benne.
- Bármikor megkérném a kezedet, de ez most nem az, ez amolyan hűséggyűrű. Az eljegyzésig le sem fogom venni, ezt megígérhetem - mondta és felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Még jobban sírtam. Nem térdelt le se semmi, de ez így volt tökéletes. Ha letérdel már azt hiszik, hogy megkéri a kezem. Én felhúztam az ő ujjára az övét, majd újra megcsókolt. A fiúk odajöttek hozzánk. Liam kezében volt valami. Nem hiszem el, hogy mindenkitől ajándékot kapok.
- Hugi, szeretnénk neked mi is valamit adni. Hogy bármikor ha ránézel mi jussunk eszedbe. Nem örökre megyünk el, de azért soká fogunk találkozni - mondta. Közelebb jött és a kezemre rakott egy karláncot. Megnéztem, egy karperec volt, belegravírozva, hogy "forever and always friends♥"- tudom elég nyálas duma, de azt hiszem ez ránk tökéletesen igaz. Stephanie-nak is van egy, és Lou odaadja Jessi-nek. Nekünk is van egy hasonló, csak az valamivel férfiasabb - mondta nevetve.  Újra mindenkit megöleltem, majd a csoportos ölelés után, Harry-vel váltottunk pár csókot, és majdnem fél évre búcsút intettem nekik. Könnyes arccal szálltam fel a gépre. Stephanie-val egymás mellé ültünk és az utat végigbeszéltük. Már amikor nem sírtunk. Paul is néha odajött, de legtöbbször elvonult valami kabinba. Hamarosan ismét Londonban fogunk sétálni és láthatom végre a szüleimet...

2013. augusztus 8., csütörtök

33.rész: Vonat

Kedves Olvasóim!
Végre hazajöttem a táborból, ami nagyon jó volt ♥ na mindegy. Az új részt elkezdtem írni és sikeresen eltűnt két oldal. Ezért sem hoztam olyan hamar. DE itt van, meghoztam, remélem tetszeni fog nektek. Múlt hét hétfő óta +3 rendszeres olvasóm lett és ez nagyon meglepett. Hamarosan meglesz a 4000 oldalmegjelenítés is. Nagyon belejöttetek, büszke vagyok rátok. A rész tartalmaz pár trágár szót, de ezt nézzétek el nekem, néha az is kell ;) Örülnék néhány kommentnek és olvasónak.
Üdv:
L*encii.~

~Dorothy~

Reggel vidáman ébredtem fel, mígnem belenyilallt a fejembe a tipikus másnapos fejfájás. Lementem a konyhába és bevettem egy fájdalomcsillapítót, majd ittam rá egy pohár vizet. Még senki sem volt fent, ezért kiraktam nekik a gyógyszeradagjukat és a hotelünk nappalijába mentem, hogy megnézzem a reggeli híradót. Ma este indul a gépünk Londonba és itt hagyjuk a fiúkat majdnem fél évre. Nagyon fognak hiányozni nem tudom, hogyan fogom nélkülük bírni. Lehet, hogy beszélünk telefonon, vagy kamerázunk, de az nem ugyanaz. Nem ölelhetem meg őket. Léptek zajára lettem figyelmes, ezért a lépcső fel néztem, ahol Zayn baktatott le. Odamentem hozzá és megöleltem. Meglepődöttem, de visszaölelt.
- Mi a baj kislány? - kérdezte meg kómásan.
- Már most hiányoztok – mondtam és szorosabban megöleltem. - Nem fáj a fejed? - kérdeztem meg.
- De kibaszottul – mondta és a fejét kezdte dörzsölni. Odaadtam neki egy szem gyógyszert és egy pohár vizet. Készségesen lenyelte, majd beültünk a nappaliba. Ő elvette tőlem a távvezérlőt és a mesecsatornára kapcsolt. Vissza akartam venni tőle, de nem nagyon sikerült. Ráugrottam és próbáltam kivenni a kezéből a távvezérlőt. Össze-vissza kapcsolgattuk a tv-t. Forgolódtunk és egymást csikiztünk. Végül legurultunk a kanapéról és összegabalyodva próbáltunk lenyugodni.
- Mi folyik itt? - hallottam meg azt az ismerős rekedtes hangot. Szétrebbentünk Zayn-nel és egymásra néztünk.
- Semmi, csak összeverekedtünk a távvezérlőn – mondtam. Odamentem hozzá és meg akartam csókolni, de csak egy arcra puszira futotta. Kezébe nyomtam a gyógyszert és a poharat, majd duzzogva a nappaliba ültem. Már nem érdekelt, hogy mesét kell néznem. Harry megreggelizett, majd visszament a szobájába. Én hirtelen ötlettől vezérelve egy szál pizsamában a kertbe mentem és a medence szélére ültem, majd a lábamat a jeges vízbe lógattam. Most komolyan ezen behisztizik? Úgy viselkedik mint egy óvodás...Egy barátommal hülyéskedek és ezért nem kapok csókot. Este megyek el és úgy hagyjam itt, hogy haragszik rám? Aztán majd nem is beszélünk többet? Ezt akarja? Egy könnycsepp gördült le az arcomon. A terasz ajtó halkan kinyílt én pedig gyorsan letöröltem az arcomat és reményekkel fordultam az ajtó felé. De „csak” Zayn volt az.
- Sajnálom, hogy miattam vesztetek össze – mondta Zayn, majd leült mellém a medence szélére.
- Nem baj, nem a te hibád, Harry hisztizik feleslegesen – mondta. - Most komolyan azt szeretné, hogy így menjek el?
- Ezt nem fogom hagyni, szóval húzzál befelé és beszélj vele – mondta és felhúzott. - Nem fagytál meg? - kérdezte aggódva.
- Á de hogy – mondtam cinikusan. Bementem a fürdőbe megtöröltem a lábam és az emeletre mentem. Bekopogtam és választ se várva halkan benyitottam a szobába. Az ágyon feküdt és a telefonját bújta. Biztos vagyok benne, hogy véleményeket olvas magáról. Leültem mellé az ágyra és belelestem a telefonjába. A twittert böngészte.
- Mit csinálsz? - kezdeményeztem beszélgetést. Rám se hederített, ezért újra megszólaltam. - Ezt fogod játszani? Nem szólsz hozzám? Azt akarod, hogy így menjek el? Vagy talán nem is akarsz ezek után velem találkozni? - vágtam hozzá a megválaszolatlan kérdéseimet és kikaptam kezéből a telefont. A farzsebembe tettem, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Gyorsan letöröltem és felé fordultam. Arca meglepettséget és szomorúságot tükrözött. El akarta venni a telefont, de nem engedtem.
- Most velem is eljátszod amit Zayn-nel? - kérdezte.
- Miért mi bajod van azzal, hogy hülyéskedtem vele? Hogy egymást csikiztük?
- Nem lenne bajom vele, ha nem egymáson feküdve találtam volna rátok – közölte ridegen.
- Ha tudnád mi történt volna, akkor nem veszekednél velem és nem hisztiznél...-mondtam.
- Én hisztizek? Te basztad a kezembe a gyógyszert és vágódtál le a kanapéra! - kiabált túl rajtam. Az ajtó kinyílt és Zayn jött be rajta.
- Kopogni luxus? - kiabáltunk rá mindketten. Kissé összerezzent, majd megszólalt:
- Kopogtam, csak olyan hangosak vagytok, hogy nem hallottátok. Csak azt akarom mondani, hogy Lux itt van, szóval ha lehetne halkabban – mondta higgadtan, majd becsapta maga után az ajtót. Én utánafutottam a nappaliba, ahol Lux-szal játszott.
- Figyelj, sajnálom, hogy úgy rád üvöltöttem, csak ideges vagyok Harry miatt – mondtam.
- Nem baj, de máskor ne rajtam vezessétek le a feszültséget – mondta. Én visszaindultam a szobába, de Harry épp onnan jött ki.
- Most meg hova mész? - kérdeztem.
- Kimegyek egy kicsit, addig legalább foglalkozhatsz Zayn-nel - mondta, majd felvette a fehér converse-t és sietett is ki. Nem mentem utána hagytam, hogy lehiggadjon, majd ha akar visszajön. A nappaliba mentem, ahol már a többiek is ott voltak.
- Jó reggelt! - mondtam nekik.
- Lehetne jobb is – mondta Niall durcásan.
- Sajnálom – mondtam, majd körbenéztem. - Louis hol van?
- Elment reggelizni Jessi-vel – felelte Liam, én pedig egy hálás pillantást küldtem felé.

~Jessi~

Louis meghívott egy amolyan „búcsú-reggelire”, mivel ma megyek haza vonattal. Gyorsan összekészültem, majd hívtam egy taxit és a vendéglő előtt kiszálltam. Mielőtt a bejárathoz mentem volna, benéztem és szememmel Louis-t kerestem. Meg is találtam, de nem egyedül volt. Legnagyobb meglepetésemre Eleanor-ral beszélgetett. Összeszorult a gyomrom, tehát mégis őt választotta. Egy könnycsepp utat tört magának és sebesen folyt végig arcomon. Nem állhattam itt, ezért inkább elrohantam. De oda be nem fogok menni. A hotelba igyekeztem és hálát adtam az istennek, amiért a többiek nem voltak itt. A konyhába mentem ahol egy cetli volt a hűtőre ragasztva, miszerint elmentek bevásárolni. A szobámba vettem az irányt és összecsomagoltam. Átöltöztem, megmostam az arcomat és siettem is el. De valakibe megbotlottam. Niall volt az. Hát persze, őt sosem viszik el vásárolni. A rohadt életbe.
- Hát te? - kérdezte.
- Kiderült, hogy előbb indul a vonatom, ezért sietek is – hazudtam.
- Hogy sikerült a reggeli? - kérdezte meg kedvesen. Én pedig váratlanul elsírtam magamat.
- Nem volt semmi reggeli érted? Eleanor-ral beszélgetett a vendéglőben. Ezért is sietek, nem akarok vele többet találkozni. Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek – kötöttem a lelkére.
- Nyugi bennem bízhatsz, de hagyj vigyelek el a pályaudvarra – mondta, majd 2 perc alatt elkészült, utána pedig beültünk a kocsiba. Az úton nem beszélgettünk, csak a rádió szólt. Megszólalt a Little Things, majd felcsendült Louis hangja és én újra sírni kezdtem.
- Jessi figyelj, szerintem Louis nem direkt hívta oda Eleanor-t magához. Biztos van rá valami magyarázata – próbált nyugtatni Niall. Nem válaszoltam, csak tovább emésztettem magamat. Az autó leparkolt és Niall segített kiszállni. A bőröndjeimet kivette a csomagtartóból és bejött velem.
- Ne maradjak itt veled? - kérdezte lágy hangján. Csak megráztam a fejem, majd erős karjai között próbáltam menedéket keresni. - Ha bármi van hívj fel, és ígérd meg, hogy még fogunk találkozni.
- Megígérem, és tényleg ne mondj el senkinek semmit. Még a lányoknak se! - mondtam.
- Vigyázz magadra, szia!- mondta.
- Vigyázz a többiekre és ne hagyd, hogy Louis valami hülyeséget csináljon, szia!- köszöntem el én is, ő pedig elment. Leültem egy padra és szőke hajamba temetkezve sírdogáltam. A telefonom hirtelen megcsörrent, megnéztem ki az. Louis volt, ezért nem vettem fel.
A vonat perceken belül megérkezik, ezalatt a pár óra alatt, amíg várakoztam felhívtak legalább hússzor a fiúk és a csajok, ezért inkább kikapcsoltam a telefonom. A vonat begördült a sínekre, majd a hangosbemondó bemondta a járatot, ami az enyém volt és már szállhattam is fel. Három bőrönddel aligha boldogultam, de a segítségemre sietett egy fiú, megköszöntem, majd kerestem egy fülkét. Találtam is egy üreset, felraktam a bőröndjeimet és elhelyezkedtem az ablak mellett. Hamarosan egy család társaságában utaztam, akik rém idegesítőek voltak, de kibírtam. Elfoglaltam magamat az idióta gondolataimmal, majd elaludtam. Álmomban épp Louis-sal voltam, és oda akartam hozzá menni, de nem sikerült. Arra ébredtem, hogy valami nekicsapódott a fejemnek. Kinyitottam a szememet és az ölembe esett egy játék autó. A fejemet fogtam, amin egy jókora púp volt.
- Sajnálom, csak a gyerekek nem hallgattak rám – mentegetőzött az anyuka.
- Nem gond – mondtam és a vonat hátsó felében lévő mosdóba mentem. A zsebemből kivettem egy zsebkendőt és bevizeztem. A fejemhez nyomtam és próbáltam lenyomni a púpot. A vonat nagyon gyorsan ment és éreztem, hogy az út kanyarodni fog, de még mindig nagyon gyorsan mentünk. A vonat kisiklott és majdnem oldalra dőlt. Én elestem, majd minden elsötétült.

~Louis~

Már rengetegszer hívtam Jessi-t, de nem veszi fel, és a telefonját is kikapcsolta. A bőröndjei eltűntek és félő, hogy már úton van Newcastle-be, és soha többé nem fogom látni. De miért ment el? Ezt nem értem. Mindenki nagyon ideges, nem tudjuk mi történt.
- Ezt nem hiszem el, miért kellett elmennie, valaki nem tudja? – kérdeztem és körbenéztem. Mindenki csak ült és bámult a semmibe, vagy éppen gondolkodott. Egy valaki viszont nagyon kerülte a pillantásomat.
- Niall te sem tudsz semmit? - kérdeztem.
- Nem semmit – hadarta el. A megszokottnál sokkal idegesebb volt. Kiment a konyhába és kinyitotta a hűtőt. Majd összedobott magának egy sajtos sonkás szendvicset. Próbálta minél tovább húzni az időt, hogy ne kelljen szembenéznie velem. Nagyon gyanúsan viselkedett az biztos.
- Niall csak te voltál itthon, amikor eltűntek a bőröndjei. Véletlenül nem futottál vele össze? - kérdeztem.
- Nem én a szobámban gitároztam – mondta. - Most megyek is tovább gyakorolni – majd a szobába ment.
- Ki kell derítenünk mit tud – mondtam. - Liam benned megbízik, faggasd ki!
- De nem lehet, figyelj, biztos valami olyan dologról van szó, amiről nem kéne tudnunk. Ki tudja lehet, hogy terhes – találta ki.
- És mégis kitől? - kérdeztem sopánkodva.
- Szerinted kitől? Tőled! - vágta rá.
- De mi nem feküdtünk le – mondtam, miközben lehajtottam a fejemet.
- Ez most komoly? - kérdezték egyszerre.
- Igen, komoly, tiszteletben tartom őt, és a múltja miatt se szeretné elhamarkodni, főleg, hogy még nem is járunk – hangom egyre hangosabb lett.
- Oké bocsi, nem szóltunk...De mi van a múltjával? - kérdezte Liam.
- Semmi az nem lényeges. Erről jut eszembe, honnan ismered te Ben-t?
- Egyik legjobb haverom volt a középsuliban. Annak idején nagy nőcsábász volt – mondta Liam. Arcomról lefagyott a mosoly. Ő ismerte akkor, amikor együtt volt Jessi-vel.
- Nem volt véletlenül egy Jessi nevű csaja? - kérdeztem meg. Elgondolkodott, majd rávágta:
- De dugta is a csajt – mondta. - Várjunk csak, ugye az nem a mi Jessink volt? - kérdezte meg.
- De ő volt, és nem dugta hanem, inkább megerőszakolta – mondtam ki.
- Ezt nem mondod komolyan? - kérdezte.
- De és a legrosszabb, hogy tegnap este is majdnem megtette – közöltem vele ridegen milyen is az ő egyik legjobb barátja.
- Az a rohadék, most megölöm – mondta és elviharzott. Utánarohantam és próbáltam utolérni, de Liam gyorsabb futó nálam. Kerestem gyorsan egy taxit, és megkértem kövesse Liam-et. Letekertem az ablakot és úgy kommunikáltam vele.
- Liam! Ne csinálj semmit hülyeséget, a végén még börtönbe kerülsz – kiáltottam oda neki. - Szállj be – beszállt, majd bediktálta a címet és Ben lakására mentünk. Kopogás nélkül rontottunk be a lakásba, Liam ismerte a helyet, az emeletre mentünk és az első szobába benyitottunk. Ben éppen ágytornázott egy csajjal. A csaj gyorsan betakarta magát.
- Mit akartok? - kérdezte ingerülten Ben. - Muszáj volt félbeszakítani? Majdnem megvolt a csaj.
- Épp ezért jöttünk. Nem tudom, hogy hívnak, de szerintem jobban teszed, ha nem találkozol többet Ben-nel. Megerőszakolta az egyik barátomat – mondta Liam. A lány megijedt, összeszedte a ruháit és lerohant a földszintre. - Veled pedig számolni fogunk, hogy mertél eljönni a bulimra, amikor megerőszakoltad Jessi-t? - kérdezte. Ben közben már félig fel volt öltözve és hátrált a falhoz. Liam követte. - Nem sokszor verekszek, de te megérdemled. Hogy merészelsz lányokat bántani? - mondta és behúzott neki egyet.
- Egy utolsó senki rohadék – kiáltottam és nekirohantam, majd rávetettem magamat és jól gyomorszájon ütöttem. - Hány lánnyal csináltad még ezt? - kérdeztem. Elég nehezen tudtam a földön tartani, mivel nagy darab, de Liam segített.
- És most takarodjál el ebből a városból és soha többé meg ne lássunk egy lány közelében sem, és ne kerülj a szemünk elé, különben megölünk – mondta Liam. Majd földhöz vágta és elindult le a lépcsőn én pedig követtem. A lány még itt volt, már felöltözve.
- Ugye nem bántott? - kérdezte Liam aggódva. Újra apáskodik. Az előbb nagyon bedurvult, csodálkoztam, hogy nem ölte meg. Nem tudom mit tenne, ha Dani-vel történt volna mindez.
- Nem – mondta kurtán. - Igaz az amit mondtatok? - kérdezte.
- Igen, már régi történet, de tegnap majdnem megismétlődött. Gyere velünk, ha szeretnéd – mondtam.
- Rendben – mondta. Kiléptünk a házból és feltűnésmentesen próbáltunk keresni egy taxit.
- Elviszünk hozzánk a hotelba ahol most vagyunk ha nem gond. Amúgy én Louis Tomlinson vagyok, a barátom pedig Liam Payne – mutatkoztunk be neki.
- Én Vanessa Hurt vagyok és köszönök mindent – mondta, majd bediktáltam a címet és hamarosan a ház előtt voltunk. Felmentünk a hotelszobánkba és miután bemutattam a többieknek Vanessa-t, beszélgettünk egy kicsit.
- Szívesen bemutatnálak, annak a lánynak, akit megerőszakolt Ben, de sajnos ő elment. Elvitte a bőröndjeit és senki se látta. Nem tudjuk mit tegyünk – mondtam szomorúan.
- Szívesen felhívnám és beszélhetnék vele – mondta Vanessa.
- Az nagyon jó lenne, de legutóbb ki volt kapcsolva. De azért egy próbát megér – odaadtam neki a számát és ő felhívta. Idegölő volt az a pár másodperc, majd végül megszólalt egy női hang:
- A hívott szám jelenleg nem elérhető – mondta, én pedig földhöz vágtam egy párnát és a földre vetettem magamat. Akaratlanul is elárasztották az arcomat a könnyek. Elveszítettem azt akit szerettem. Visszament a szülővárosába, ennyit tudunk róla. Niall lenne az utolsó reményünk.
- Niall már csak te tudsz segíteni – mondtam nyögve.
- Eleanor – mondta Niall.
- Mi van vele? - kérdeztem vissza kicsit ingerülten.
- Eleanor miatt ment el. Amikor a vendéglőbe ment, vele beszélgettél – közölte velünk. Megfagyott a levegő is.
- De ezt nem értem, ő csak odajött – mondtam értetlenül.
- Én sem értem, de gondolom azt hitte őt választottad, ez olyan női logika – mondta unottan.
- Oké, és hova ment? – kérdeztem.
- Én is csak annyit tudok, amit ti, hogy Newcastle-be. Nem mondta el, de így is túl sokat mondtam, megígértem, hogy nem mondok el semmit – mondta bűnbánóan.
- Meg kell keresnünk – mondtam és feltápászkodtam, majd a fürdőbe mentem arcot mosni. Visszamentem és Vanessa telefonja megcsörrent. Felvette és kihangosította.
- Jó napot! Ön ismeri Jessica Simpsont? - kérdezte.
- Önnek is! Személyesen nem, de vannak itt velem, akik igen – felelte.
- Adná kérem? - kérdezte.
- Persze – majd rám nézett.
- Jó napot! Louis Tomlinson vagyok, miben segíthetek? - kérdezte illedelmesen, mintha nem tudnám.
- George Wells vagyok, a Newcastle-i kórházból. Ön ismeri Jessica Simpsont? - kérdezte. Megfagyott a vér az ereimben. Kórház?
- Igen ismerem, de megkérdezhetem, hogy miért ezt a számot hívta? – kérdeztem.
- Mert ezen hívták utoljára, a hozzátartozóit pedig nem találtuk -felelte.- A lényeg, hogy a vonat amiben utazott kisiklott, majd felborult. Súlyos sérülésekkel szállították hozzánk.
- Most jól van? - kérdeztem aggódva.
- Kómába esett – mondta ridegen. - Be kéne jönnie.

- Rohanok is, viszlát és köszönöm – mondtam, azzal lecsaptam a kagylót.