38.rész: Szünet

Sziasztok!

Sajnálom a sok késést, de a gimi mellett nem könnyű. Új blogomban fent a prológus, és hamarosan új rész is lesz: Álarc~

Teltek a hetek és eljött a várva várt hosszú hétvége. Az igazgató négy napos hétvégét "adott" nekünk, aminek nagyon örültünk. A régi sulimban most lehet őszi szünet. Ebben az iskolában mondhatni minden jól megy, a jegyeim jók, sok barátot szereztem. Stephanie is belátta, hogy Dan csak haver. Azóta minden nap együtt mentünk suliba és nagyon jóba lettünk. Örültem, hogy végre lettek barátaim. Bár Beáék is bocsánatot kértek, nem törődtem vele. A suliban lévőket három csoportra osztanám: akikkel jóba vagyok, akik utánam loholnak, és akik utálnak Quinnel az élen. Valahogy nem izgat túlságosan, ha beszól, visszaszólok. Szerencsére még nem kerültünk komolyabb összetűzésbe. Az osztályban lévő három csendes fiúval még mindig nem beszéltem, és szerintem ez már gáz. Nem azt mondom, hogy ő jöjjön oda, mert azért nekem is illet volna bemutatkoznom, de már én érzem magam kellemetlenül. Majd a szünet után talán intézkedek. Nagy durranásnak számít, hogy mi, mint "hírességek" ide járunk, és ez engem zavar. Második nap, suli után, már vártak ránk a tv-sek, riporterek és mindenféle kérdést tettek fel. Crystal pedig pózolt a kamerának pedig nem is őt vették. Szánalom az a csaj, 5 perc hírnévért bármit megtenne. A fiúkkal még mindig nem találkoztunk, de a napi beszélgetések, és a képek amiket küldenek, valamennyire enyhítik az űrt, ami bennem keletkezett. Meg azért a suli is eltereli a figyelmemet. Éppen a reggeli kakaómat ittam, amikor Stephanie baktatott le a lépcsőn.

- Jó reggelt! - köszöntöttem. - Kakaót? - mutattam felé a bögrém.

- Neked is – viszonozta gesztusomat. - Nem köszi – azzal nekiállt kávét főzni. Lepillantottam a kezemben lévő gőzölgő italra, majd a csuklómra, amin a karkötő volt. Mindig megmosolyogtat ha rá nézek. A gyűrűt azóta sem vettem le, az osztálytársaim azt hitték, már az esküvőt tervezzük. Persze a média is felfigyelt rá. De nekük nem adtam ki információt, nem kell semmiről tudniuk. Miután megittam a kakaót – amit Harry sokkal finomabbra csinál – készítettem magamnak egy szendvicset, majd a kanapén elfogyasztottam. A tv-t bekapcsolva váltottam át a zenecsatornára és hallgattam az épp aktuális dalt.  Dalolászva vittem vissza a tányért a konyhába, majd tettem a mosogatóba. Felsiettem a szobámba és felöltöztem, majd rendbe szedtem magamat. Telefonról felnéztem twittere és facebookra, de mivel semmi érdekes nem volt, le is jöttem. A telefonomat zsebre vágtam, felvettem a futócipőm és kimentem az utcára. London utcáin futkorászva megpillantottam egy parkot. Nem azt az átlagosat, hanem egy gördeszkaparkot. Addig nézelődtem, míg egy ismerős alakot meg nem láttam. Lassan sétáltam hozzájuk, közben próbáltam kifújni magam. Nem volt kerítés, a pályát fák vették körül. Volt pár pad is. Elég barátságos környezet volt, már ha lehet ilyet mondani. Az út túloldalán pedig lakóházak, kávézók tömkelege.

- Sziasztok - mondtam Dan-nek és a körülötte lévőknek, majd két puszival köszöntöttem. A barátai felvont szemöldökkel méregettek. Egyikőjük kissé ismerős volt, talán a suliból.

- Szia. Srácok ő itt Dorothy jó barátom, Dorothy ők itt  haverjaim Luke, Bart, Chin, Blake - mutatott be minket egymásnak, majd két puszi után le is volt rendezve a bemutatkozás. Blake csak biccentett felém. Nem tudtam mire vélni, de nem is izgatott különösebben. Luke egy alacsony fiú, fültágítóval, tetkókkal. Szemei majdnem éjfeketék, amivel rengeteg lányt le tud venni a lábáról, de engem nem. Haja is hasonló színben pompázik. Bart hasonlít Niall-re, szőke haj, kék szem, és a kezében egy hotdog volt. Chin kínai, és szerintem nagyon aranyos. Blake pedig igazi nőcsábász alkat. Kidolgozott felsőtest, féloldalas kaján vigyor, barna kusza tincsek, kékeszöld szem. Villámcsapásként ért a felismerés: Blake Dan osztálytársa, és egyben Quinn fiú változata. Igen, ő áll az "utáljuk a popsztárok barátnőit" csapat fiú élén. Most is gúnyosan vigyorgott rám. Szememet megforgattam és tekintetem Dan-re irányítottam.

- Hogy-hogy erre? - kérdezte Dan.

- Csak futottam, aztán itt lyukadtam ki - mondtam.- Mutatsz pár trükköt? - kérdeztem csillogó szemekkel.

- Persze, csak figyelj - mondta, majd elkezdett bemutatni rengeteg trükköt, amiknek a nevére már nem emlékszem. Nagyon jól csinálta. - Te nem próbálod meg? - kérdezte.

- Inkább maradok a futásnál - mondtam. Nem akartam magam leégetni, mert tuti nem menne. Viccelődtünk még, a haverjai is egész normálisak, leszámítva, hogy folyton megbámulnak. Perverz megjegyzéseket még nem tettek rám, szerencséjükre. Nem tudom ez esetben megvédene-e Dan, mert bár jóban vagyunk, az életem nem bíznám rá. De egyszer remélem leszünk olyan jóban.

- Harry erre nem tanított meg? - kérdezte meg Blake. Egy fintor kíséretében szólaltam meg:

- Anyukád nem tanított meg arra, hogy ne szólj be? - kérdeztem ridegen. Dan hol rám, hol Blake-re nézett. Majd megrázta a fejét és folytatta a deszkázást. Leültem egy padra és onnan figyeltem őket. Kis időn belül Blake ült le mellém. Felvont szemöldökkel néztem rá.

- Mi van? - kérdeztem flegmán.

- Nem ülhetek le? - kérdezett vissza, miután belekortyolt vizébe. Egy szemforgatás kíséretében válaszoltam:

- Van másik pad is - mondtam unottan, majd arrébb csúsztam, a lehető legtávolabb tőle. Viszont a büszkeségem megtartottam és nem váltottam padot. Bedugtam  a fülesem, majd a távolba merengve gondolkoztam. A fiúk hazalátogatnak erre a pár napra, aminek iszonyatosan örülök, és szinte számolom a perceket. Előjöttek a "régi" szép emlékek, amiket együtt töltöttünk. Remek idők voltak, most is boldog vagyok, de hiányoznak. Ezt az érzést kívülálló nem értheti. Gondolkozásomból Blake kezei zökkentettek ki, amelyek a szemem előtt integettek. Félretoltam kezét, majd felálltam.
- Jól esik idegesíteni? - kérdeztem meg már szinte a hajamat tépve. Egyszerűen elegem van abból, hogy piszkál, nincs sok türelmem, de ő azt már eljátszotta.
- Öröm nézni, ahogy szenvedsz - mondta féloldalas mosollyal.
- Öröm lesz betörni a képed - mondtam lazán, majd hirtelen nekimentem. Magam sem tudom miért, de felforrt bennem a düh. Dan választott minket szét. Szerencséjére Blake nem ért hozzám. Harry meg is ölné, ha bántalmazna. Körbe-körbe kezdtem el járkálni és nézelődtem. Egy fa mögött elbújó kamerás miatt totál beparáztam. Már látom is a következő címlapsztorit: "Harry Styles barátnője, Dorothy White (17) nekiment egy fiúnak a gördeszkaparkban. Úgy kellett őket szétválasztani." Fogtam magamat és a kameráshoz mentem.
- Kérem a felvételeket - mondtam határozottan. Felém fordult a 30 év körüli férfi: barna haj, barna szem, borostás arc, farmernadrág és ing. Csak sokatmondóan megrázta a fejét. - Kérem.
- Ez a munkám - mondta, majd kikerülve engem elment. Ingénél fogva húztam vissza, majd közelítettem meg. Nem tudom mi ütött belém, de az adrenalin tombolt bennem.
- Adja oda - szűrtem ki fogaim között, majd miután ő még mindig csak állt, kameráját kirántva kezéből, nagy nehezen, de kiszedtem belőle a kártyát, majd a kamerát visszaadva rohantam el. Párszor visszarántott, amikor kezemet elég erősen szorította, de nem érdekelt. Útközben tördelni próbáltam a kártyát sikertelenül. Futottam, ahogy csak a lábam bírta, majd végül sikeresen hazaérve, bezártam magam mögött az ajtót és felsiettem a szobámba. Még szerencse, hogy fitt vagyok. Gyorsan elraktam egy fiókba a kártyát, majd lesiettem Stephanie-hoz.
- Merre voltál? - kérdezte hirtelen, miközben leült a nappaliba és bekapcsolta a tv-t.
- Futottam, majd találkoztam Dan-nel egy deszkaparkban, de ott volt egy haverja, aki utál minket ezért eljöttem - hadartam el neki. A fele igaz is volt.
- Az jó - mondta miközben méregetett. Kimentem a konyhába meginni egy bögre teát. A pultnál támaszkodva merengtem a semmibe, és azon gondolkoztam, hogy Harry bármikor megérkezhet. Ebben a pillanatban csöngettek és én rohantam is kinyitni az ajtót...