37. rész: Csomag

Kedves Olvasók!

Itt az új rész, hamarosan suli, szóval nem tudom milyen gyakran lesz új rész. De ennek a blognak hamarosan vége. Az új blogom szeptember elsején nyitja meg kapuit, majd ide is ellinkelem nektek. Remélem az is tetszeni fog nektek és több olvasóval is gazdagodhatok. Ez a rész rövid lett, egyszerűen nem volt mit hozzáfűznöm. Azért várom a visszajelzéseket bármilyen formában.

Jó olvasást!

Gyorsan bevittük a csomagot, mielőtt elered az eső. Egy magyar név szerepelt a küldőnél, mégpedig: Nagy Bea. Ő volt az ősi ellenségünk az osztályban, ő uszította a többieket. Felbontottuk a dobozt, egy levél és egy CD volt benne. A levelet hangosan felolvastuk.

„Kedves Stephanie és dorothy!

Láttunk titeket mostanában mindenhol, és késztetést éreztünk arra, hogy tisztázzuk a régmúltat. Ezért szeretnélek megkérni titeket, hogy nézzétek meg a CD-t.

Bea :*”

- Csak nekem tűnt fel, hogy kicsivel írta nevem? – kérdeztem felháborodva. A kis mocsok. 9. óta utáljuk egymást, mindenkit ellenünk uszított, de azért nagyon kíváncsi vagyok a videóra. Beraktam a lejátszóba, és a kanapéra ülve kezdtük el nézni. Az osztályterem volt a kamera előtt, majd szépen sorjában megjelentek az osztálytársak. Bea állt középen és kezdte el a beszámolóját:

- Sziasztok, csajok! – kezdte el nyávogós hangján – Amikor megkapjátok ezt a csomagot, elvileg már szeptember elseje van. Sajnáljuk azt a szörnyű három évet, de mindvégig tudtam, hogy ti jobbak vagytok nálam, ezért próbáltam mindenkit ellenetek hárítani és nézd meg: a világ legismertebb POP sztárai mellett díszelegtek, London legnevesebb iskolájában tanultok. Gratulálni szeretnénk nektek és egyben bocsánatot kérni, amiért ezt csináltam, csináltuk – mondta, majd a többiek felmutattak egy-egy táblát, amikre az volt írva, hogy: Sajnálunk mindent. Na nekem itt telt be, kikapcsoltam a tv-t.

- Elég volt a nyalizásból – rendeztem le ennyivel, majd a konyhába mentem és megittam egy erős kávét. Utálom, de ha ideges vagyok, vagy nagyon fáradt, megiszom. A nappaliba érve, Stephanie még mindig ott ült és a kikapcsolt tv-t bámulta. Én felkapva a táskámat siettem fel a szobámba, majd felmentem Facebookra és twitterre. Facebookon csak pár ember az ismerősöm, mint például a fiúk álnéven, Stephanie, Jessica, Emily. Jött pár értesítésem, mert az osztálytársaim bejelöltek. Mindet visszajelöltem és páran rám is írtak. Köztük Dan is.

Dan: Szia :)

Dorothy: Szia :) már kérdezni akartam, hogy te amúgy melyik osztályba jársz?

Dan: 12.A. évfolyamtársak vagyunk.

Dorothy: Na ennek örülök

Dan: Én is ;) Mit csinálsz?

Dorothy: Csak felnéztem fb-ra, meg twitterre, te?

Dan: deszkás videókat nézek

Dorothy: Deszkázol?

Dan: már három éve

Dorothy: majd egyszer mutathatnál pár trükköt

A skype rezgése zavart meg, mert Harry videóhívást indított. Gyorsan elfogadtam.

- Szia! – köszöntöttem boldogan, örültem, hogy végre láthatom. Egy lakosztály nappalijában ülhetett. 

- Szia! Hogy ment a suli? – kérdezte kedvesen.

- Jól, nagyon sok kedves ember van – mondtam. Nem akartam elmondani Quinn beszólásait, meg a többiekét akik Dan körül álltak.

- Ugye nem piszkálnak miattam? – kérdezte bűntudattal a szemében.

- Nem dehogyis – mondtam, de nem tudtam a szemébe nézni ezért inkább lehajtottam a fejemet. – Ma lesz valahol koncert? – tereltem a szót.

- Ne tereld a szót, őszintén válaszolj, kérlek – mondta lágy hangon.

- Mondom, hogy nem piszkálnak – néztem a klaviatúrát.

- Nézz a szemembe és úgy mondd – mondta már idegesen. Közben a facebook folyton villogott, Dan várta, hogy írjak neki. Rámentem és gyorsan visszaírtam neki, majd egy kis időre elköszöntem tőle.

- N-nem piszkáltak - mondtam a lehető legmagabiztosabban a szemébe nézve. Arcomat fürkészve próbált valamit leolvasni arról.

- Nekem bármit elmondhatsz, sajnálom, ha miattam valaki piszkál - mondta halkan.

- Ne sajnáld, én vállaltam ezt, nekem kell megküzdeni vele, hidd el nem lesz semmi baj - mondtam őszintén. - Na de mesélj mit csináltatok ma?- miközben mesélt, néha akaratlanul is elkalandozott a figyelmem, pedig mindennél jobban érdekel a fiúk mindennapjai.- Na örülök, hogy jól érzitek magatokat, a többiek is ott vannak? - kérdeztem.
- Igen behívom őket - mondta majd egy hangos "fiúk" kiáltással már mindannyian ott teremtek. Niall egy szendviccsel a kezében, Louis telefonozott, Zayn egy tükörrel és hajzselével jött be, Liam pedig csak magát hozta. Én is behívtam Stephanie-t, aki sietve levágódott mellém egy babzsákba.
- Sziasztok!- mondtuk egyszerre. Ők is köszöntek, majd elkezdtek mesélni, viccelődni.
- Liam megfognád ezt kérlek? -mondta Zayn, majd az említett kezébe adta a tükröt és úgy kezdte igazgatni haját. Szakadtunk a nevetéstől, Zayn tényleg nagyon ügyel a külsejére. Elbeszélgettünk velük egy kicsit, majd menniük kellett valami interjúra. Visszamentem facebookra és írtam Dan-nek.
Dorothy: Na itt vagyok, csak skype-n hívott Harry.
Dan: ja oké nem gond, ő a barátod igaz?
Dorothy: Igen :)
Dan: sok boldogságot!
Dorothy: köszi, neked van barátnőd?
Dan: most van egy, de mindjárt lesz új
Dorothy: ja, hogy ez nálad így megy...
Tipikus Harry. Eleinte féltem attól, hogy velem is ez lesz, de nem. Egyszer ő is megtalálja, azt aki neki való. Azt hiszem egyszer bemutatom Harry-nek. Még rengeteget beszéltünk és kiderült erre felé lakik, ezért suliba együtt fogunk menni. Remélem Stephanie is megérti, hogy csak haverok vagyunk. Délután még megnéztünk egy filmet, aztán kivittük sétáltatni a kutyust, miközben sajnos eleredt az eső. Sietnünk is kellett haza, hogy ne nagyon ázzunk meg. Mire hazaértünk anyuék már otthon voltak. Végre találkoztam apuval is, ezért egy közös vacsora keretein belül elmeséltünk mindent amit lehet. Majd miután minden teendőmmel végeztem fáradtan dőltem be az ágyamba...