44.rész: Hamupipőke szökik a bálba

Kedves Olvasók!
Ismételten egy új rész, amit nem tudom, hogy volt időm megírni, de mindegy itt van. Ismét Dorothy-ról szól a rész, ahogy az elkövetkező néhány, de persze a Louis-Jessi szál is be lesz befejezve.

Jó olvasást, xx!

~Dorothy~

,,I woke up with tears in my eyes...some rolling down my cheek - I knew I must have been dreaming of you again." -

,,Felébredtem reggel, könnyes szemekkel...néhány könnycsepp végig folyt az arcomon - tudtam, hogy megint újra veled álmodtam."

A fürdőszobába siettem, hogy megmossam kisírt szemeimet, majd tükörbe néztem, és megállapítottam, hogy ismét szörnyen nézek ki. Nem akartam magam kisminkelni, hisz úgyis egész nap itthon leszek. Visszamentem a szobámba és felvettem egy cicanaci-póló kombót, majd lementem a konyhába és anyát levegőnek nézve elkészítettem a sovány reggelimet.

- Hogy aludtál? – törte meg a csendet anyu. Kedves volt, de átlátok rajta, csak békülni akar. Ráemeltem tekintetemet, és egy ’ez most komoly?’ arckifejezéssel néztem rá. Majd tovább folytattam a reggeli teendőimet. Kisvártatva a lépcsőn Stephanie baktatott le, de nem egyedül, mert Niall jött mögötte, valószínűleg itt aludt az éjjel.

- Jó reggelt! – köszöntek mindnyájunknak, majd Niall puszival köszöntött – Mizu csajszi? – kérdezte meg bohókásan, és összeborzolta kócos hajamat.

- Semmi se, mindjárt rohanok tanulni – feleltem – veletek mi újság, többiek hogy vannak? – Igazából az érdekelt, hogy Ő hogy van, de nem akarom, hogy átlásson rajtam.

- Szombat van, nem ilyenkor kell tanulni, amúgy megvagyunk, szerencsére most szünetünk van, ezért szervezünk egy bulit, ahova neked is jönnöd kell – közölte velem, én pedig lesokkoltam: egy buliban Harry Styles-szal? Minden álmom teljesülne, ha ismét vele lehetnék, de szakítottunk, és ha nehezen is, de el kell felejtenem.

- Dorothy megígérted, hogy ma segítesz a házimunkában, nemde? – kérdezte meg tetetett kedvességgel anyu. Nagyon nem akarja, hogy találkozzak Harryvel…

- Ha ezen múlik, mi segítünk, hogy hamar végezzetek – szólt közbe Niall, mire Stephanie alig láthatóan oldalba bökte. Küldtem feléjük egy jelentős pillantást, amit anyám nem értett, majd szó nélkül a szobámba mentünk egy kis megbeszélésre.

- Anyám nem fog elengedni – közöltem velük, ahogy becsuktam az ajtót. Leültünk a földre és tanakodtunk mi tévők legyünk, hogy eljussak a bulira.

- El fogunk rabolni – ugrott fel hirtelen Niall, mutatóujját felmutatva, hogy neki mekkora ötlete van.

- Valószínű – mondta Stephanie egy szemforgatás kíséretében. Niall visszaült helyére és bevágta a „durcit”. Nem nagyon foglalkoztunk vele, mert tudtuk, hamarosan úgyis elfelejti ezt a zagyvaságot. – Azt kéne, hogy készen állsz a bulira, hogy bármikor elindulhass, és amikor anyud elmegy fürdeni, te gyorsan kiszöksz – ismertette velünk ötletét Stephanie, mire Niall-nek megcsillantak szemei.

- Én is pont erre gondoltam – vágott közbe Niall. Tényleg nagyon jó ötlet, már csak a kivitelezés sikerüljön.

- Rendben, de segíts ruhát választani – mondtam barátnőmre nézve, majd Niall unottan ránk nézett és elköszönt. Úgy látszik, ismer már minket, hogy ez nem kevés idő lesz. Elkezdtük válogatni a különféle koktél ruháimat, de valahogy egyik se illett arra az alkalomra, hogy „újra találkozok Harry-vel, a legjobb formámat kell hoznom”. Átmentünk Stephanie szobájába, ahol végül nem egy ruhát választottam, hanem egy mintás szoknyát,rövid toppal, farmerdzsekivel és a hidegre való tekintettel bokacsizmát párosítottam hozzá. Elővettem a lehető legkisebb táskámat, amibe szinte semmi nem fér, de azért azt a semmit bele kell, hogy tegyem. Ez a ruha egyáltalán nem tükrözi az énemet, de én változni akarok. Azt hiszem nagyon jól választottam, mert ez nem az a szerény Dorothy aki voltam, hanem ez már egy vadabb kiadás. Mivel még csak délután volt, ezért, hogy valamicskét szót fogadjak kitakarítottuk a konyhát és a nappaliba is felporszívóztunk. Főztem egy könnyű ebédet, Stephanie-val ettünk is belőle, majd a tűzhelyen hagytuk. Stephanie-val külön váltak útjaink, mert én a saját szobámba mentem, és titokban egy kicsit tanultam is. Lehet, hogy már rengeteget tanultam, de akárhogy próbáltam fejben felidézni a történelmi eseményeket, egy fontos momentumot mindig kihagytam. Ezerrel tanultam az utolsó percekig, majd az óra délután négyet ütött, és Stephanie hatalmas robajjal tért be a szobámba és ugrott az ágyra. Kezdetét vette a több órás készülődés, aminek a végén eljön értünk Niall és elvisz a buliba. Először is megmostam a hajamat, majd fejemre törölközőt csavartam, hogy némileg jobban elszívja a nedvességet a hajamról. Közben átgondoltam, hogy milyen hajat és sminket csináljak magamnak, majd Stephanie haját begöndörítettem, az enyémet pedig kivasaltuk. Nem volt még vasalva a hajam, tehát még annyira nem ment, és még számomra is szokatlan volt. De Stephanie szerint jól áll, szóval nincs min aggódnom. Ezután egy egyszerű sminket vittem fel, csak a számat emeltem ki rózsaszín élénk rúzzsal. Ezután már csak az utolsó simítások következtek, még jó párszor tükörbe néztünk, és vártunk. Igazából Niall bármelyik percben itt lehet, de nem tudom, milyen hamar tudunk kijutni úgy, hogy anya észre ne vegyen. Lépteket hallottunk a folyosóról, ezért én a fürdőbe mentem, Stephanie pedig azon keresztül a szobájába. Bezártam az ajtót, megengedtem a csapot, hogy azt higgye, fürdök. Hallottam, ahogy a szobám ajtaja nyílik, majd anya megszólalt:

- Ilyen korán fürdesz? – kérdezte anyu túlkiabálva a víz csobogását.

- Igen, ki akarom pihenni magamat – mondtam hangosan, majd hegyeztem fülemet, hogy mikor megy el. Az ajtó végre becsukódott, mire én gyorsan a szobámba mentem. Anya ott állt csípőre tett kézzel, és nagyon méregetett. Rosszul kellett volna magamat éreznem, de nem ment, megcsináltam a házimunkát, tehát most már hagyjon békén.

- Most azonnal leveszed ezt a kurvás ruhát és mars az ágyba – kiabálta le a fejemet, mire kissé összerezzentem.

- Megcsináltam, amit kértél, és nem mondhatod meg, hogy mit csináljak – feleseltem.

- Ameddig az én házamban laksz, addig azt csinálod, amit én mondok. Különben is, hogy nézel ki, nem ilyen voltál kislányom – szidott le kicsit halkabban.

- Tudtommal ez apu háza – mondtam, mire szemei szinte már vérben úsztak – miattad változtam meg, és nem Harry miatt, ha nem szakítunk miattad, akkor ugyanolyan lennék, mint régen – mondtam, majd Stephanie szobájába siettem és együtt elszöktünk.

Majd Niall kocsijába beszállva elindultunk életünk legjobb bulijára. Az út gyorsan telt el, a szórakozóhely közel volt, tele csupa ismerős arccal. Majd megpillantottam azt, aki miatt szívem nagyot dobbant, ő pedig így szólt:

- Hamupipőke megszökött a bálba? – kérdezte elbűvölő féloldalas mosolyával, amivel engem mindig levett a lábamról...

43.rész: Elmúlt hónapok története

Kedves Olvasók!

Ismételten hoztam a következő részt, és már nincs sok hátra, remélem a blog végezetével is velem tartotok. Ez most egy Louis-Jessi rész lett, remélem tetszeni fog, bár elég rövid lett, de csak ennyit tudtam róla írni.

Jó olvasást xx!

~Louis~

Az elmúlt hónapokban a poklok poklát éltem meg. Jessi kórházba kerülése után minden nap meglátogattam. De persze a koncertek elkezdődtek és ő nem tért magához. Három hónap kómában léte után, mikor bementem hozzá, nem várt fordulat történt:

„Sietve igyekeztem a kórház felé, vártam, hogy végre újra láthassam Őt. Vártam, hogy felépüljön, hogy újra velem lehessen, és, hogy sose engedjem el utána. De nem így történt, bementem a recepcióra, ahol már a hölgy ismeretségünk miatt be is engedett. Szinte futva tettem meg a pár lépést a szobájáig, de Jessinek csak a hűlt helyét találtam. Az ágy üres volt, egyelőre nem volt bent egy újabb beteg. Jessi, a holmija és minden, ami hozzá kötött eltűnt, örökké. Rohantam vissza a recepcióra, de a hölgy még nem hallott a történtekről, miszerint kiengedték volna. Megkerestük hát a főorvost, és hosszas várakozás után tudott ránk időt szakítani. A legrosszabb hír csak akkor ért: Jessi azalatt a három nap alatt mikor távol voltam, felébredt, stabil lett az állapota és saját felelősségére távozott a kórházból. Az orvos szerint sietve távozott, valószínűleg nem akarta megvárni, míg újra találkozunk. Megbántottam azzal, hogy Eleanor odajött hozzám a vendéglőbe. Mert ő azt hitte, hogy őt választottam, szeretem Eleanort, mindig is szeretni fogom, de ami köztünk volt elmúlt, nem lehet helyrehozni, Jessit sokkalta jobban szeretem! Ezt rengetegszer hangoztattam neki, és mégse bízott bennem teljesen. Ennek is a múltja azaz Ben az oka. Az ominózus buli óta nem is hallottam róla, de csak kerüljön a szemem elé…! Senki nem tud Jessi-ről semmit, eddig is csak a baleset miatt láthattam. De most már örökké elvesztettem, csak egy dolgot tudunk róla: hogy Newcastle-ben van.”

Azóta magamba voltam zuhanva, hiába imádok énekelni, most nem tudtam teljes szívemből. A napok összemosódtak, koncertről koncertre jártunk, közben semmi mást nem csináltam csak ettem s aludtam. Bár azt én nem nevezném evésnek, hogy naponta ettem pár falatot, ittam fél litert. Harry is hasonló helyzetbe került az utóbbi hónapokban, így a többiek nem tudtak velünk mit kezdeni. Szánalmasan bénák voltunk, az a három fiú tartott össze minket, ők is nehezen. Amikor Londonban voltunk Niall általában meglátogatta Stephanie-t és helyzetjelentést adott Dorothy-ról, aki elméletileg jól van, de gondolom csak látszat. Ahogy vége lett a turnénak már csak díjátadókra fotózásokra, találkozókra jártunk. A következő albumot már elkezdtük, de még csak pár dal van kész belőle: Story of my life, Diana. Ezeket már a rajongóink is ismerik, szerintem nagyon tetszik nekik. Hamarosan viszont hosszabb időre kell elmennünk, mert a Párizsi divathétre vagyunk hivatalosak. Sok szépséges modell lesz ott, de nem nagyon érdekel, majd megjátszom magam, mint mostanában sokszor.

~Jessi~

Mindent elrontottam, az egész életemet. De nem maradhattam a kórházba, hisz ő nem engem választott. Szeretem őt, de nem tudok vele maradni, ha mást szeret. Pedig én hittem neki, ő volt az egyetlen, akiben bíztam. Visszamentem a családomhoz Newcastle-be, remélve, hogy ott szívesen várnak. Nem így lett, a házuk üresen állt. Amióta nem tartjuk a kapcsolatot, semmit nem tudok róluk, valószínűleg elköltöztek. Ezért muszáj voltam Londonba visszamenni, ami szerencsére elég nagy város, majd megbújok valamelyik szegényebb negyedében. Louis arra úgyse fog járni. Londonban rengeteg lehetőség van, és én igyekszem ezeket kihasználni. Minden válogatásra elmegyek, hátha befutok modellként. De akkor megtalálna Ben és Louis. Ez viszont nem érdekel, most csak a karrieremre fogok koncentrálni, aztán majd lesz, ami lesz.  Éppen az albérleti szobámba ülök az ágyon és a Story of my life-t hallgatom, egyszerűen imádom! Louis szólói annyira csodálatosak, és a klip, megsiratott. Minden nap erre alszom el, megnyugtat, úgy érzem, hogy Louis mellettem van. Azt kívánom, bár megkeresne, bevallaná, hogy szeret és minden szép és jó lenne…

42.rész: Minden megváltozott

Kedves Olvasók!
Igyekeztem minél előbb új részt írni, hát mostanra sikerült. Nézzétek el nekem a helyesírási hibákat, majd holnap mihamarabb kijavítom. Jó olvasást!

Miután Stephanie szinte az összes Taylor Swift dalt meg tanulta gitározni és énekelni, beesteledett. Egész nap alig ettem, és ittam, de nem is hiányzott egyik se. Csak a szobámba voltunk és zenét hallgattunk. De nevetni azt nem tudtam, csak mosolyogni, azt is csak akkor, ha apa bejött. Stephanie megette a reggelimet, nem akart lemenni ebédelni, miközben engem itt hagy. Nála jobb barátot nem is kívánhatnék. 

 Minden megváltozott. Nem vagyok igazán boldog, mert nélküle kell tovább élnem, túl kell lennem rajta. Persze nem fogom sose elfelejteni. Nekem már nem lesz igaz szerelmem, tehát csak vele lennék teljesen boldog. Ez pedig a számomra egyik legfontosabb ember miatt. Az ominózus nap óta nem beszélgettünk, de néhányszor futottunk össze a lakásban. Az a baj, hogy apa a legtöbbször dolgozik, tehát egész nap magamra vagyok utalva, mert anyámtól nem akarok segítséget kérni. Talán még Stephanie tud segíteni. De ő nem tud nekem ebédet főzni, meg ilyenek, tehát azóta mindent magamnak csinálok. Érettségi után szerintem kiveszek egy albérletet, mint a nyáron.

Másnap reggel Stephanie szobájában ébredtem. Együtt aludtunk az éjjel, mert marathóni filmnézést tartottunk. Taylor Swift után romantikusabb dolgot aligha találtunk. De azért pár film még akadt. A könnycsatornáim már elapadtak, sírni nem tudok, csak folyton szomorkodni. Az az egyhangú érzés, amit folyton érzek, kikészít, de fel kell állnom a padlóról, mert ez így nem mehet tovább. Hamarosan pedig a szünetnek is vége és vissza kell mennem, emberek közé. Talán még nem tudják, hogy szakítottunk, hisz ez szinte távkapcsolat (volt) és akkor se találkoztunk folyton. Be kell valljam még magamnak is, hogy félek, félek, hogy akik utálnak mit fognak hozzám szólni. De ezen is túl leszek, mint minden máson…

~Harry szemszöge~

2 nap, ennyi ideje vagyunk külön. Azóta már folytatódott a turné, de most nem tudom teljes szívvel élvezni. Halk lépteket hallok az ajtó felől, de ügyet sem vetve rá, tovább bámulom a plafont, az ágyon fekve.
- Harry ez így nem mehet tovább – szólalt meg Louis, legjobb barátom. Most még ő sem tudott felvidítani, üresség járja át egész testemet. – Most pedig jössz és élsz egy kis társadalmi életet is, nem fogom hagyni, hogy bezárkózz – mondta majd karomnál fogva kezdett felrángatni. Nem hagytam magamat, de ő – meglepetésemre – erősebb volt nálam. Kivánszorogtam a többiekhez, akik mosolyogva üdvözöltek. Leültem közéjük a nappali bőr ülésére, és felvettem a mosolyomat, amit a kamerák előtt is szoktam. Bár ismernek, de nem érdekelt, nem akartam, hogy az én béna szánalmas fejem kelljen nézniük. Ma is lesz egy koncertünk, amihez semmi kedvem sincs, de itt nem csak rólam van szó, nem hagyhatom cserbe őket.

- Harry? – kérdezte meg Liam, mire feleszméltem. – Szerinted?
- Bocsi, nem figyeltem, miről maradtam le? – kérdeztem vissza.
- Szerinted milyen legyen az új album borítója? – ismételte meg kérdését türelmesen Liam.
- Ezen még nem gondolkodtam, de mindenképpen valami sokkal komolyabb legyen – feleltem őszintén, majd tovább bámultam az asztalt, ahol különböző képek voltak, amik az albumra kerülhetnének. Mindegyiken megcsillant a gyűrű, amit sosem vettem még le. Nem is szándékozom! A mi szerelmünket az igazi szóval tudnám jellemezni. Félek, hogy a rajongók mit fognak szólni, amikor megtudják, hogy vége, ennyi volt. Nem szeretném, hogy megtudják. Ha kérdezni fognak Dorothy-ról, akkor hazudni fogok, hogy az imént beszéltünk és szurkol nekem, mint mindig. Lehet ez már beteges, de nem érdekel. Ameddig tudom, el fogom játszani, hogy együtt vagyunk. Mert ez igazi és örök. Ezt még egy álnok anyuka sem tudja megváltoztatni. Figyeltem a fiúk beszélgetését, és arra lettem figyelmes, hogy épp rólam beszélnek, hátha észreveszem.

- Elmegyek edzeni, majd jövök – mondtam és sietve távoztam. Sapkával a fejemen szeltem az ismeretlen

New Yorki utcákat, amikor rengeteg tinilányra bukkantam. Gyorsan kerestem egy taxit, nehogy észrevegyenek, majd miután leparkolt előttem egy, be is szálltam és bediktáltam a címet. Betértem az edzőterembe és fizettem egy két órás edzést, edzővel. Kis idő múlva egy nő jött oda hozzám, edző kinézete volt, eléggé ki volt gyúrva. De valahogy ez sem hatott meg. Bemutatkozott, amit viszonoztam, majd az öltözőbe gyorsan felkaptam a ruháimat és visszasiettem hozzá. A terembe lépve meglepettség járt át, nagyon jól kinéző helyet ajánlott nekem Paul. Talán még pár hírességgel is összefutok. Először bemelegítettünk, majd a karizom erősítő gépekhez igyekeztünk. Rengeteg súlyt felpakolt, amiket vagy százszor fel kell emelnem. Segített hogyan tartsam a kezem, és közben eléggé megfogdosott. Igyekeztem nem ráfigyelni, és kibírni ezt a két órát. Amikor tudott hozzámért, erotikusan mozgott, ami már kezdett az agyamra menni. Nagyon lassan és fárasztóan telt az a két óra, de utána megköszöntem és gyorsan az ötözőbe mentem. Lezuhanyoztam, majd felvettem a ruhámat és kiléptem a folyosóra. Egy ajtó kinyílt, majd berántottak rajta és vadul csókolni kezdtek. Szememet kinyitottam és az edzővel találtam szembe magam. Fejemet elhúztam, de újra megcsókolt. Pólóját kezdte levenni, de én, mint párkapcsolatban lévő ember leállítottam.
- Barátnőm van – mondtam, majd letörölve számat kiléptem az ajtón. Szinte futva léptem ki az utcára, fogtam egy taxit és visszamentem a szállodába. Lehet, hogy nem vagyok párkapcsolatban, de ezt még nem tudtam felfogni. Bűntudattal a lelkemen tértem be a lakásba, szó nélkül a szobámba mentem, és az ágyra dőltem...

41.rész: Most csak felejteni akarok…

Sziasztok!

Tudom nagyon rég volt rész, ez se lett olyan jó, de igyekeztem. Remélem elnyeri a tetszéseteket és írtok nekem hozzászólást, sokat jelentene.

Jó olvasást!

L*encii.~

A gyönyörű vacsorából rémálom lett. Soha nem gondoltam volna, hogy pont az anyám miatt fogunk szakítani. Azt hiszi így jobb lesz? Egyáltalán mi oka volt erre? Magyarázza már el valaki, mert ez a rengeteg kérdés megőrjít! Az anyám, aki mindig az én boldogságomat helyezte előtérbe, most miért csinálta ezt?  Rengeteg kérdés, egyetlen tény: vége. Lassan sétáltam hazafelé, taxira nem volt nálam pénz. Azt se tudom hol vagyok, de a főúton csak hazatalálok. Hátha addig nem rabolnak el, illetve nem erőszakolnak meg. Az arcomon végigfolynak a könnyek, majd az államhoz érve csöpögnek le a ruhámra. A magassarkúmba már alig tudok menni, a sok sírástól rosszul vagyok, úgy érzem, alig tudok a lábamra állni. Egyetlen egy emberre tudok számítani, aki eljöhetne értem: apu. Tárcsáztam is gyorsan a számát.

- Szia, Édesem – szólt bele.

- A- Apu– próbáltam minél érthetőbben beszélni – kér-kérlek, gyere értem - dadogtam.

- Mi történt? – kérdezte megijedve. Remélem megért majd, és nem anyu oldalán fog állni.

- Majd elmondom, gyere a régi parkhoz, tudod a fő úton – mondtam halkan és letettem. Csak álltam egy fa alatt és vártam.  Rettentő rövid idő alatt ide is ért a kocsijával, majd megállt mellettem én pedig gyorsan beszálltam. Nem kérdezett, nem kezdett el faggatni, látta rajtam milyen állapotban vagyok, ezért gyorsan hazavitt. A kis távirányító gombját megnyomta és a kapu ki is nyílt. Behajtottunk a garázsba és kiszálltunk. A konyhába mentem, megittam egy forró teát és a szobámba siettem. Szerencsére útközben anyával nem találkoztam. Nem tudom, hogy tudom ezt majd neki megbocsájtani. Stephanie szerintem már aludt, ezért nem akartam zavarni. Elmentem a fürdőbe, teliengedtem a kádat, majd beleültem. A tükröt messziről elkerültem, nem akarom magam látni. A forró víz egyáltalán nem nyugtatott meg, a gondolataim csak úgy cikáztak, én pedig keservesen sírtam.  A csókok, ölelések, együtt töltött éjszakák emlékét idéztem fel. Hiányoztak. A találkozásunk, a közös turnézás, hogy mindentől és mindenkitől megvédett, többször megmentette az életem, a srácok, akiket örökké a szívembe zártam, és úgy minden Londontól kezdve. Az életem e szakaszán voltam igazán boldog, egészen máig. Kiszálltam a kádból, felvettem egy köntöst és a szobámba siettem. Felöltöztem és ágyba bújtam. Természetesen nem jött álom a szememre, a gondolataim nem hagytak békén, csak Rá tudtam gondolni. A gyűrű, amit még tőle kaptam még mindig rajtam van. Az eljegyzésig le sem fogom venni, ezt megígérhetem. Ez zúgott a fejemben, amikor Newcastle-ben ezt mondta. Én is megfogadtam ezt, és soha nem fogom levenni. A miénk egy igaz szerelem, és legyen, akármi egyszer úgyis újra együtt leszünk. Ez nem egy olyan rajongós kitaláció, mert ez így lesz. Nem vagyok őrült, se rajongó, mert én csak egy egyszerű lány vagyok, aki beleszeretett egy hírességbe. Arcomat a párnába fúrtam, sírásomat próbáltam elfojtani, reménytelenül. Aztán egyszer csak álomba sírtam magam.

Reggel kopogásra ébredtem. Megnéztem az órám és még csak kilenc óra volt.
- Akárki is vagy menj el! – üvöltöttem ki álmosan, amennyire csak tudtam.  Az ajtó résnyire nyílt és apu jött be rajta. Szája mosolyra húzódott, de én nem tudtam ezt viszonozni. Leült mellém az ágyra és homlokon puszilt.

- Jobban vagy? – kérdezte meg szomorúan. Én csak megráztam a fejem. – Hozok neked fel reggelit - mondta majd kisétált az ajtón. A helyét Stephanie váltotta, aki vidáman ugrált be a szobámba, egészen addig, amíg meg nem látott.

- Jézusom, sírtál? Mi történt? – kérdezte meg sopánkodva és befeküdt mellém.
- Anya azt mondta Harrynek, hogy szakítson vele, és ezért szakítottunk – mondtam könnyekkel küszködve.
- De miért? – kérdezte meg szomorúan. Ő sem tudta el hinni miért vetemedett erre az anyám.
- Mert elvileg Harry elrontott, legalábbis neki ezt mondta – mondtam világfájdalommal az arcomon. Apu visszajött egy tálcával a kezében, amit le is rakott elém. Tele volt mindenféle finomsággal, ami akár egy egész családnak elég lenne, de rá se tudtam nézni ételre – Nem vagyok éhes – mondtam bűnbánóan, de azért ittam egy kis narancslevet. Erről is Ő jut eszembe, hisz ez a kedvence. Azért letette a tálcát, majd magunkra hagyott – Kérsz? – kérdeztem meg barátnőmet, mire ő elvett egy kis sütit. Nem tudtam miről beszéljünk, ezért felkaptam pár ruhadarabot tök mindegy alapon és bevonultam a fürdőbe. A tükörképemet nem tudtam elkerülni: vörös, bedagadt szemek, sápadt, hulla arc. Elborzadtam a kinézetemtől, ezért inkább öltözni kezdtem. Felvettem egy fekete melegítőt, egy fehér toppal, a kinézetemmel pedig nem törődtem. Ennél gázabb már úgyse lesz. Fogat mostam majd visszamentem a szobába. A mai napot a szobámban fogom tölteni és csak úgy leszek. Remélem Stephanie is velem tart.  A szünet után visszamegyek a suliba és tanulásba fogok temetkezni. Leérettségizem, elmegyek egy egyetemre és tovább tanulok. Addig fogok tanulni, amíg el nem felejtem őt. A végére kész zseni leszek. Na de hagyjuk az egoizmust, inkább leültem az ágyamra, elővettem a laptopom és a lehető leghangosabban hallgattam a kedvenc zenéimet. De miért pont a One Direction a kedvencem? Ezért van nekem ilyenkor itt Taylor Swift és az ő nyálas szerelmes szakítós dalai. Azzal a nagyon rossz hangommal kezdtem el énekelni, Stephanie egy pillanatra kirohant, majd a gitárjával tért vissza. Elkezdtük énekelni, és ő kísért gitárral. Átérezte azt, ami történt velem, mellettem volt, amikor sírtam. Ilyen egy igaz barát, és úgy gondolom, ebben az időszakban csak rászámíthatok. Most csak felejteni akarok…