Köszönet mindenért

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2013. március 21-én kezdődött el minden. Eleinte azért kezdtem el írni, mert imádtam azt az 5 srácot, és magyar directioner lévén nem gondoltam volna, hogy valaha is találkozunk Ezért ezt megírtam egy történetbe, bár utána már csak írtam és írtam. De tetszett, és örülök, hogy annak ellenére, hogy kaptam negatív kritikákat, nem tántorított el az írástól. Mert mindig volt, aki tartotta bennem a lelket. Ha abbahagytam volna, akkor cserben hagytalak volna titeket és én is a 10 éves (megsúgom, sokkal több vagyok) béna tinilányok közé kerültem volna, akik elhitték, hogy tudnak írni. Amit a legjobban becsülök magamban (jujj ego) az az, hogy sose írtam nektek azt, hogy „4 megjegyzés és új rész”, mert ez szánalmas. Ha akartok, úgyis komiztok. Mindig írtam nektek, hogy írjatok megjegyzést, de sose könyörögtem! A végére már nagyot esett a színvonal, de én akárhogyan is, de befejeztem és büszke vagyok magamra...

Én azt hittem, csak elkezdek írni, és majd lesz valahogy. Azt hittem egyszerű lesz, de nem. Meg kell csinálni/csináltatni a kinézetet, és azért valahogy írni is kéne. Az első rész első három mondata még mindig a fejemben van, és egyszerűen szörnyű. Idézem: „Évzáró. Végre. Már úgy untam ezt a 11.-es évet.” Először is, amik nagyon zavaróak azok a tőmondatok, és azt hiszem, a 11 mögé nem kell pont. Tudom, hogy egy sablontörténet az egész, de mikor erre rájöttem, próbáltam egyedivé tenni. Amikor ezt írom, még nincs befejezve a blog. Valahogy úgy éreztem, hogy még mielőtt vége, akkor kell megírnom. Mert akkor még nem fogom fel, hogy mi is történik. Tudom, hogy szörnyű az eleje, de nem akartam megváltoztatni, mert így legalább látom, mennyit fejlődtem. Talán ezért se nőnek annyira az olvasóimnak a száma, mert ahogy rálel az első részre, elolvassa és inkább zárja is be. Én is ezt tenném, de talán, ha a végét olvasom, valamivel elfogathatóbb. Ennyi idősen talán jobban kéne írnom, de én kikérem magamnak reálos vagyok. A történetet már nyáron be akartam fejezni, de mindig eszembe jutott valami csavar, amit muszáj volt beleírnom. Sok mindent nem terveztem meg, csak úgy jött. Az igazi írók is ezt teszik, de hangsúlyozom, még mindig nem szeretnék író lenni.

Annak a 9 rendszeres olvasónak, a facebook csoportom tagjainak, és még néhány kedves névtelen komizónak nagyon köszönök mindent. Szeretném megköszönni a díjakat, a kritikákat. Mert a kritikák által jöttem rá, hogy mik is a hibáim, felnyitották a szemem, hogy ez nem egy tökéletes blog, tökéletes írással. És igazuk volt, de nem adom fel, addig írok, amíg el nem érem a céljaimat. Csak annyit szeretnék, hogy egyszer elismerjenek itt a blogspot világában.

A legjobban pedig köszönöm azoknak, akik írtak megjegyzést, mert higgyétek el sokat jelent. Már majdnem abbahagytam, amikor váratlanul egy kedves aranyos lánytól szép szavakat kaptam. Pedig már ott tartottam, hogy itt a vége ennyi volt. Sosem írtam ki, hogy abbahagyom az írást, ha nem írtok, pedig ekkor ott tartottam, és mintha megérezte volna írt egy életmentő komit. Ezen is látszik, hogy egy írónak/bloggernek, illetve bármilyen más „alkotónak” mennyit számít, hogy megdicsérjék, hogy elmondják a véleményüket. Tehát kérlek titeket, hogy akármilyen bloggal találjátok szembe magatokat írjatok megjegyzést, az őszinte véleményetekről lehetőleg névvel. Nagyon rosszul tud esni egy blogolónak, ha névtelenül kritizálják. De ha nem szeretnétek kódokat fejteni, akkor elég egy chat üzi is, higgyétek el sokat jelent. Mert lehet nekem is több olvasóm van, csak nem jeleznek SEHOGYAN. Ezzel nem könyörögni akarok, hogy szánalmas legyek, csak most így a végén mindent elmondok ezzel a bloggal kapcsolatos érzéseimről.

Még egyszer mindent köszönök nektek, nem tudom, mivel tudnám meghálálni, hogy itt vagytok nekem és tartottátok bennem a lelket, akkor is, amikor már majdnem leléptem. A legjobban szeretnék köszönetet mondani egy barátnőmnek, aki szintén blogot ír. Ő mindig bízott bennem és nem engedte, hogy abbahagyjam. És egy másiknak, aki nem blogol, de mégis rengetegszer felrángatott a padlóról. Ti vagytok a legjobbak, nagyon köszönök mindent.

Ők is elköszönnek  tőletek!:)♥

Egy kis számadat:

Nyitás: 2013. március 21.

Zárás: 2014. március 21.

Feliratkozók: 9

Látogatottság: 9121

Komentek: 165 (enyémmel együtt)

Díjak: 5

Köszönöm, hogy írhattam nektek, és, hogy ha csak kevesen is, de olvastátok a blogom. Nagyon örültem minden komentnek, ugráltam örömömben. Az olvasóimnak nem tudom, mivel tudnám meghálálni, mindazt, amit kaptam, talán azzal, hogy továbbra is írok nektek, de ez azt hiszem kevés.

A következő blogom már szeptember elsején megnyitott, de most újra indul, továbbra is várom az olvasókat: Álarc~  

Ez egy teljesen más történet, sokkal egyedibb, és valamivel jobb is.

Ennyit szerettem volna mondani nektek, köszönök még egyszer mindent! Imádlak titeket!<3

A blogot hivatalosan is bezárom:

2014. március 21.

Epilógus

~8 év múlva~

~.Dorothy.~

Kisfiúnk épp egy labdát dobálgat az apjának, aki nem rég ért haza egy fotózásról, miközben lányunk egy egyszerű gyerekdalt próbál eljátszani zongorán. Ilyenkor elgondolkozom azon, hogy mit örököltek tőlem a gyerekek, mire Harry azt mondja: a szépségedet. Ekkor mindig elmosolyodom, és még ennyi év után is elpirulok, majd egy csókot lehelek ajkaira. Én már akkor tudtam, hogy Harry jó apa lesz, mikor Lux-szal játszott évekkel ezelőtt. Most úgy bánik a lányával, ahogy egy hercegnővel szokás, a fia pedig már a legjobb haverja. Fiúnk, Natie, ma lett egy éves, és szerencsére mindenki, aki számít az itt lesz. A haja szőke és göndör, ami eszméletlen cuki, de nem bánnám, ha bebarnulna, illetve vörös lenne.  A szeme az enyém, szép világoskék. A lányunk haja begöndörödött és az idők során egyre vörösebb lesz. Már most rengeteg fiú szívét rabolta el, valami eszméletlen gyönyörű lány. Zöld szeme meg ugyanúgy csillog, mint az apjáé. Ő elmúlt három éves, és már most kész tehetséges művésznő.
Én sokáig vacilláltam, hogy mit is kezdjek magammal, végül saját újságot kezdtem el működtetni. Előtte voltak kisebb munkáim más újságoknál, de ennyi tapasztalattal már bele mertem vágni egy sajátba. Ez inkább női magazin, mint sem hírújság. Én nagyon szeretem, a barátaim is olvassák és mind nagyon büszkék rám. Stephanie remekül gitározik, a hangja is gyönyörű tehát ő ilyen téren helyezkedett el. A lányomnak is rengeteget segít és támogatja. Danielle igaz, már van egy fia, Logan, de a táncolással még mindig nem állt le, és az alakja még egy gyerek után is tökéletes. Eleanor és Jessica együtt modellkedik, ami meglepő a múltban történt dolgok után. Még egyikőjüknek sincs gyereke, de Eleanor Bobby párja lassan 5 éve. Perrie még mindig a Little Mix nevezetű banda tagja, Alisha pedig riporterként dolgozik, néha nekem is ír cikkeket. A fiúk pedig még mindig nagyon népszerűek. A rajongóik kezdtek beletörődni, hogy mindannyian megházasodtak, és lassan már mindenkinek lesz családja. Mikor dolgozniuk kell a srácoknak, akkor a gyerekek videóklipeket néznek az apjukról. Stephanie gyermeke kiköpött Niall, a neve pedig apjának középső neve: James. Gyönyörű szőke haja van, és eszméletlen kék szemei, félek, a saját lányomat fogja elcsábítani. Teljesen apjára ütött, és nagyon szoros a kapcsolatuk. Louis és Jessica már nekiálltak a babaprojektnek, és ha fiúk lesz, akkor Will lesz – Louis középső nevéből ered, ami William – ha lány, akkor Jasmine, mivel Jessica-nak ez volt a neve néhány hónapig. Mindenki nagyon ötletes nevet adott gyermekének. Mi sokáig gondolkoztunk rajta, a fiúnknak a Harry nevet szerettem volna, a lányunknak Harry pedig az én nevemet. Így ez kicsit furán jött volna ki, ezért végül a lányunk Charlotte lett, a fiúnk pedig Nathaniel, de én csak Natie-nek hívom. A gyerekeinket igyekszünk úgy nevelni, hogy a nagy fényűzés ellenére ne legyenek olyanok, mint a legtöbb mostani gyerek. Szeretném, ha megbecsülnék, amit mi leteszünk az asztalra, és kedves illedelmes gyerekek lennének. Bejárónőnk, se dadusunk nincsen, igyekszem mindent megcsinálni, nem szeretném, ha más nevelné a gyerekemet. Félek, hogy mindenki csak azért fog velük barátkozni, mert híresek, illetve az apjuk az. Remélem ennek ellenére lesznek barátaik, mert nem szeretném, ha a mi hibánk miatt ne lennének.

Az eljegyzést követő második évben mi is eljutottunk az esküvőig. Életem legjobb döntése volt, hogy hozzámentem, a kapcsolatunk szárnyal, és még mindig egyre jobban szeretem. Persze a mi kapcsolatunk se volt mindig tökéletes, de ahogy mondani szokás: ami elromlott, azt nem eldobni kell, hanem megjavítani, és mi ezt tettük. Még mindig lepereg előttem a rengeteg emlék a nászútról. Most is úgy gondolom, mint akkor: Nem kell nekem Amerika, se Ausztrália, én csak Olaszországba szeretnék már régóta eljutni. De igazából mindegy, hogy hol vagyok, a lényeg, hogy kivel. És én csak Vele szeretnék lenni.” Azóta már bejártuk az egész világot, a kislányom első útja egy évesen volt, a fiam pedig hamarosan repül Budapestre. A gyerekeim magyarul is tanulnak, tehát már most nagyon intelligensek. Néha magyarul kommunikálok velük, ha nem akarom, hogy Harry tudja, miről beszélünk. Harry eddig csak a szeretlek és az örökké szót tudja, de ez a kettő a legfontosabb. Mert mi mindig örökké szeretni fogjuk egymást…

65.rész: Tökéletes

Kedves Olvasók!

Azt hiszem már ti is érzitek, hogy hamarosan a végére érünk. Nos, meg kell mondjam, hogy ez az utolsó rész, ezután pedig felteszem az epilógust és a köszönetnyilvánítást. Most még nem szeretnék búcsúzkodni, csak köszönök nektek mindent. Jó olvasást és minden csajnak boldog nőnapot!:D xoxo L*encii.~

~.Louis.~

Életem legfurcsább ébredése: egy pohár víz, ismeretlen fiú, és Jasmine. Hirtelen ugrottam fel, ahogy a jéghideg víz érintette nyakamat, mire elordítottam magamat, hogy „Fiúk ezt most miért kellett?”. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem a fiúkkal vagyok, hanem életem szerelme fekszik mellettem, velem szemben pedig egy ideges fiú áll. Védekező pozíciót vettem fel, majd félelmemet leplezve néztem farkasszemet az előttem álló fiúval.
- Jasmine? – szólítottam félve, mikor ismét mocorogni kezdett. Hirtelen pattantak ki szemei, majd meglepve nézett rám.
- Te mit keresel itt? – kérdezte ijedten, mire két tűz közé estem, és mindketten bosszúsan néztek rám.
- Én hoztalak haza – mondtam halkan, mire szemei kikerekedtek és gyorsan telefonált egyet. Elmerültem gondolataimban, ahogy reggeli édes hangját hallgattam. Még ilyen dühösen is nagyon szép volt, ezért próbáltam elrejteni csibész mosolyomat, nehogy a pasija vagy akárki is ez a fiú meg lássa.
- Most hívtam Alvint – Alvin istenem, ez még mindig röhejes – és azt mondta, hogy ő hozott el mindkettőnket, csak te jöttél be velem – mondta, mire helyeslően bólintottam. Egyik tincsével kezdett babrálni, majd pirulva nézett az előtte álló fiúra, aki gondolom nem a pasija, mert már megölt volna.
- Most már igazán nekem is elmagyarázhatnátok mindent – szólalt meg hirtelen, én pedig Jasmine-re néztem, hogy nyugodtan meséljen ő.
- Tudod, Bobby – Itt mindenkinek ilyen kisfiús cuki neve van? – róla már meséltem, ő Lewis – mondta, mire én homlokráncolva néztem rá, Lewis ez komoly?
- Miért is kaptam ezt a nevet? – szóltam közbe értetlenül.
- Mert nem akartam, hogy a testvérem megtudja, hogy Louis Tomlinsonba vagyok belezúgva – jelentette ki hirtelen, mire nekem elállt a szavam: nem múlt időben beszélt. A másik, pedig, hogy ez a Bobby gyerek valószínűleg az öccse, vagy a bátyja, bár nem néz ki olyan idősnek.
- Tehát ha jól értelmezem, akkor még mindig – néztem rá egy Harrytől tanult féloldalas mosoly kíséretében, mire ő csak pirulva lehajtotta fejét.
- Ez most komoly? Louis Tomlinson? A One Direction-ből? – mondta kiakadva Bobby, majd kiviharzott a szobából, és becsapta maga után az ajtót.
- Sajnálom, ha elrontottam mindent köztetek – feleltem kisvártatva, miközben visszaültem az ágyra. Csak legyintett egyet, majd leült mellém, én pedig meggondolás nélkül kulcsoltam össze ujjainkat, amitől először kicsit megijedt, de nem húzódott el.
- Tudod Lewis – nevetett – Az, hogy nem lehetünk együtt, nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. Nem szeretnék belerondítani a mostani kapcsolatodba, és azt sem szeretném, hogy miattam szakítsatok azzal a gyönyörű lánnyal – mondta, mire elnevettem magam, ő pedig már-már sértődötten nézett rám, amiért a diszkréciója miatt nevetem ki. Pedig nem amiatt, hanem mert ő elhitte, hogy együtt vagyunk Alisha-val. Csak megráztam fejemet, majd magyarázkodni kezdtem:
- A lányra gondolsz a divatbemutatóról? – kérdeztem, mire ő aprót bólintott. – Ő csak egy haverom, semmi közünk egymáshoz, sőt neki barátja van. Hidd el, nekem nincs senkim, én még mindig rád várok – fejeztem be mondandómat, amit egy csókkal akartam nyugtázni, de ő csak óvatosan eltolt magától. Szomorúan és reménykedve néztem szemeibe, amikben apró könnycseppek gyűltek össze.
- Louis – szólított rendes nevemen, mire apró mosoly kúszott arcomra, miközben ő sóhajtott. Bíztatásként megszorítottam kezeit – én félek – bökte ki. – Nem tudok könnyen bízni, valahogy az utolsó kórházi élményem óta nem tudok olyan könnyen bízni a férfiakban – vallotta be, mire egy halk „sajnálom”-t böktem ki. Minden az én hibám. Vagyis ebből következtetve az életmódomé, hogy egy kis felkapott popsztárocska vagyok.
- Ezért nincsen barátod? Mert miattam nem tudtál másokban bízni? – kérdeztem meg óvatosan.
- Honnan veszed, hogy nincsen? – kérdezte meg tök komolyan, majd ijedt arcom láttára elnevette magát – tényleg nincsen, és nem is ezért, mert rengetegen próbálkoztak, de az én szívem már foglalt, és senki más nem tudná úgy betölteni ezt a szerepet, mint te, Louis Tomlinson – mondta ki, mire elmosolyodtam.
- Adjunk magunknak még egy esélyt – vetettem fel ötletemet – szeretném, ha újra tudnál bennem bízni. Nem tudom megígérni, hogy mindig minden rendben lesz, de az biztos, hogy én itt leszek veled, és még a legrosszabb napjaidon is számíthatsz rám! Játsszuk azt a játékot, hogy amíg nem állsz készen a kapcsolatunkra, addig nem próbálkozok be nálad, nem fogok csókokat csenni tőled, csak rajtad áll, hogy mennyit kell várnunk – mondtam, mire elmosolyodott, és nyakamba ugrott. Rajtam csimpaszkodott még akkor is, mikor kivezettem a hálóból, és a nagy nehezen megtalált konyhába vezettem, ahol Bobby szorgoskodott. Aranyos volt, ezért három főre terített. Leültettem a mellettem lévő székre Jasmine-t, majd kiböktem egy mondatot.
- Be kell valljam, Bobby először azt hittem, hogy ti együtt vagytok – mondtam, mire nevetésük bezengte az egész házat. Egyszerűen csodás napnak néztünk elébe, és ehhez nem kellett más, mint egy unalmas divatbemutató, egy szupermodell, és Dorothy, akinek mindent köszönhetek, hogy bátorított erre…

***

~.Jessica.~

Egy hónap, egy nagyon hosszú hónap kellett ahhoz, hogy ismét bízni tudjak, és együtt lehessünk Louis-val. Azóta a kapcsolatunk nem is lehetne jobb, a nevem pedig újra a régi. Ezt amúgy is jobban szeretem, na, mindegy. Ott hagytam Párizst, ahol új életet akartam kezdeni, mert rájöttem, a barátaim Londonban vannak. Bobby, az öcsém, pedig jött velem. És bár még mindig nincs barátnője, azért beajánlottam bár modell munkatársamnál. A médiában nagy port kavart, hogy én, Jasmine Jenkins, - a barátaimnak csak JJ – Louis Tomlinson barátnője vagyok, és még a nevem is más! De nem igazán érdekel, örülök, hogy végre kiderült. Újra a régi önmagam lehetek.

Imádom azokat a csodás péntek estéket, amiket nem egy kifutón kell töltenem, hanem a barátaimmal lehetek. Már kinőttünk ebből a hétvégi bulizásokból, sokkal jobban érezzük magunkat, ha együtt lehetünk mindannyian. Igaz, néha a fiúk nem érnek rá, vagy éppen nekem kell hirtelen elmennem valahova, de már megszoktuk, és igyekszünk minden szabadidőnket együtt tölteni. Nagyon jó kis csapatot alkotunk, Eleanor-ral is kibékültünk és már ő is velünk lóg. Talán összejönne az öcsémmel. Aztán még itt van Alisha, akiről azt hittem Louis barátja. Ő és a barátja is nagyon aranyos. Így 14-en alkotunk egy nagycsaládot, és semmi és senki nem tud minket szétválasztani.

Most is egy gyönyörű péntek estének nézünk elébe. Zayn és Perrie közös jövője már megpecsételődött, és nem kell sok idő, még mindenki csatlakozik hozzájuk. Igaz, hogy itt mi vagyunk Louis-val a legidősebbek, de szerintem mi leszünk az utolsók, akik összeházasodnak. Mindegy, addigra már lesz benne némi tapasztalatunk.

- JJ, szívem gyere ide – hívott oda magához Lou, aki azóta így szólít, mióta kiderült, az új-régi nevem. Odamentem hozzá és beleültem ölébe, miközben Niall kihozott hét tál pattogatott kukoricát, és minden párnak adott egyet. Akaratlanul is az öcsém, Bobby és Eleanor egy párt alkotnak, ami a filmezéseket illeti. Az újonnan beszerzett kanapén – a másik túl kicsit volt 14 embernek – mindenki helyet foglalt, majd elkezdtünk nézni egy filmet. Ami azt illeti a gondolataim ismét a jövőnk és a csodás életem körül forgott, mert rájöttem, hogy ezekkel az emberekkel vagyok boldog. És lehet, hogy a szüleim kitagadtak minket, de nekem ők a családom, és ez mindennél fontosabb. Ebből az életből már nincs vissza út, de be kell valljam, nem is akarok elmenni, ez így jó, számomra ez így tökéletes.

64. rész: Jasmine, ki ez a fickó?

Kedves  Olvasók!

Meghoztam az új részt, ismét Louis szemszögéből. Remélem meglepődtök, hogy ki az a lány. Várom a véleményeket a részről, és igyekszem megírni a következőt. Jó olvasást, xoxo L*encii.~

~.Louis.~

„Akik egymáshoz tartoznak, azoknak a sors mindig talál egy újabb alkalmat a találkozásra.”

Ott ültem, mondhatni két tűz között, miközben minden szempár rám szegeződött a baráti körömből, mert ők tudták ki van a kifutón. Én csak néztem tovább a lányt, akiről közben el is felejtettem, hogy modell. Ő kicsit zavaros tekintettel nézett rám, és ha jól láttam, szaggatottan vette a levegőt. Egyedül Alisha nézett összezavarodottan, de most nem tudtam rá figyelni. Előredőltem és Dorothy pillantásait kerestem segítségért „kiáltva”. Ő se tudta mit tegyen, csak zavarodottan próbálta feldolgozni a történteket. Jessi, az én Jessim él és virul, ráadásul Párizsban van, és Channel ruhákat mutat be. Az élete fenekestül megváltozott, befutott modell lett. Csak én ebből kimaradtam. Kimaradtam azokból a hónapokból, amikor ott lehettem volna vele, hogy támogassam és erőt adjak neki. Helyettem biztosan megtette más! Mert egy ilyen szép lány nem sokáig marad egyedül. Idegesen pillantgattam körbe, majd Paul tekintetével találkoztam. Írtam neki egy üzenetet, hogy „te tudtál erről?”. Hamarosan válaszolt is, miszerint fogalma sem volt, hogy kik lesznek a mai modellek, mivel azokat nem szokta megnézni. Idegesen fújtam ki a bent tartott levegőt.
- Louis, jól vagy? – kérdezte meg Alisha, miközben zavarodott arcomat figyelte.
- Itt már semmi sincs rendben – válaszoltam, majd próbáltam felvenni műmosolyomat, és várni, hogy végre hazamehessek. A percek még lassabban teltek, mint eddig. Most már csak arra vágytam, hogy a saját ágyamba lehessek, és hogy egyedül haljak meg, 9 kutya társaságában. Nem szeretem a macskákat, na, mindegy. Ahogyan véget ért az egész, talán feltűnően gyorsan pattantam fel, és indulni készültem. Alisha derekát szorongattam, miközben próbáltunk kiverekedni a tömegen. Hirtelen egy kéz rántott ki a tömegből, mire rémülten tekingettem körbe.

~.Jessica.~

„El akartam felejteni, tovább kellett lépnem. Ott hagyott ezért hát elmenekültem. Azt hittem már nem szeretem, de ahogy újra találkoztunk, rájöttem, hogy az iránta érzett szerelmem felejthetetlen.”

Ez nem lehet igaz! Mit keres itt? Nem szabadna itt lennie. Új életet kezdtem, amibe ő már nem fért bele. El kellett felejtenem, túl kellett lépnem rajta, és idővel minden a helyére került.

Zavarodottan vonultam végig a kifutón, és azon gondolkoztam, hogy ki az a lány mellette?
Hát a barátnője, azt hitted várni fog rád? – kérdezte a belső hangom, mire próbáltam kizárni azt. Pedig teljesen igaza volt. Ott hagytam, és nem várhattam el tőle, hogy megkeressen. De én azért hagytam ott, mert ő sem volt ott akkor, mikor szükségem volt rá. A függönyök mögül még visszanézte, de már csak távolodó alakját láttam, ahogyan a mellette lévő lány derekát szorongatja, én pedig teljesen megsemmisültem. Sietve mentem az öltözőmbe és kapkodtam magamra a ruhámat, minél hamarabb a hotelban akartam lenni. Nem láthatom meg még egyszer, azzal minden seb újra felszakadna. Levettem a gondosan megtervezett gyönyörű Channel ruhát, majd a sajátomat kaptam magamra. Elmentem a mosdóba megigazítottam a sminkemet, majd felhívtam a testőrömet, hogy én már mennék haza. Addig bent várakoztam és idegesen tördeltem az ujjaimat. A sofőr dudált egyet én pedig elindultam a kocsi felé.

~.Louis.~

Egy eldugott sarokba húzott Dorothy, aki bosszúsan nézett rám.
- Neked teljesen elment az eszed? Itt van és hagyod elmenni? Most rögtön megkeresed és beszélsz vele – szólt rám ellentmondást nem tűrő hangon, mire szinte megrémülve néztem rá.
- Vigyázzatok Alisha-ra, majd találkozunk – kiáltottam még utána és visszafelé indultam el a tömeggel szemben. Néhányan dühösen néztek rám, amiért próbáltam köztük átfutkosni, de valahogy nem érdekelt. A filmekben most jönne az a rész, hogy az emberek a fejük fölött adogatnak át, hogy átjuthassak, de persze itt nekem kellett átvergődnöm. Mert ez a kőkemény valóság. Egy ajtóra ki volt írva, hogy idegeneknek belépni tilos, ezért hát bementem. Úgy voltam vele, hogy erre találom a modelleket. Benyitottam egy ajtón, mire néhány lány felsikított, mert éppen öltöztek. Nem volt kiírva, hogy öltöző! Próbáltam feltűnés nélkül tovább menni.
- Uram, maga mit keres itt? – kérdezte egy öltönyös fickó, akinek testőr feelingje volt.
- Jó napot! Egy bizonyos modellt keresek, Jessica Simpsont – mondtam neki nyugodt hangnemben. Megnézte a listáját, majd megcsóválta a fejét.
- Nem ismerem – mondta ki ridegen, és felém közeledett, hogy kidobjon. Magam elé raktam a kezem, hogy próbáljak védekezni, de nem igazán ment.
- Láttam ma fellépni, láttam, higgye már el! – kiáltottam, de nem figyelt rám, csak felkapott a hátára és a legközelebbi ajtón kidobott. Leporoltam öltönyömet, mintha annyira koszos lett volna, majd idegesen fújtattam egyet és arrébb álltam. Megpillantottam egy gyönyörű szőke hajú lányt, aki épp a kocsijához tartott, mire feleszméltem, már hangosan elkiáltottam magamat:
- Jessica! – De ő nem fordult hátra. Sietve mentem utána, miközben a nevét mondogattam, majd beálltam elé, de sajnos az nem ő volt. Sűrű bocsánatkérések közepette álltam be valami tető alá, hogy ne ázzak el, és vártam a csodára. Elővettem a telefonom, és dobtam egy SMS-t Dorothynak, hogy „nem találom S.O.S.” Rögtön írt is vissza, hogy hol vagyok, meg hasonlók. Elkezdtünk beszélgetni és ő, mint valami kém kezdet el keresési útvonalat gyártani, hogy hogyan menjek be az épületbe meg ilyenek. De erre nem volt szükségem, mert akkor egy újabb lány lépett ki az ajtón, akinek már az arcát is láttam. Először inkább megbújtam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg ő az. Idegesen tördelte az ujjait, majd tárcsázott és elkezdett beszélgetni valakivel, arról, hogy most már jöjjön érte. Kifújta a bent tartott levegőt, majd visszament az épületbe mire sóhajtottam egyet. Lehet az elülső ajtón fog elmenni. Ezért hát körbementem az épület körül és ott várakoztam. Nem történt semmi, de megpillantottam egy autót, ami fénysebességgel sietett a hátsó udvarhoz. Talán őt hívta – gondoltam magamban. Futva visszasiettem és lihegve néztem az eseményeket: Jessica az autó felé siet, mire én utolsó reményemben utána mentem.
- Jessica! – kiáltottam el magamat, de ez a lány se fordult meg. Eljátszottam ugyanazt, mint a másik lánnyal, majd mikor felém fordult szinte lesokkolt. Szitkozódott egy sort, majd lehajtotta fejét és a földet kezdte bámulni. Közben a sofőr kipattant az autóból és kezét fegyverére téve közeledett felénk.
- Jasmine, ki ez a fickó? – kérdezte meg. Ki az a Jasmine? Mi van? Jessica kifújta szeméből frufruját, majd félően pillantott testőrére. Várjunk csak, mikor lett frufruja?
- Alvin – kezdett bele Jessi, én pedig majdnem elröhögtem magam. Ne mondja, hogy ennek a kemény fickónak Alvin a neve? Ez röhejes. – Tudod, róla már meséltem. Ő Lou – mondta ki a varázsigét, én pedig azon gondolkoztam, hogy jó-e nekem, ha tudja, ki vagyok, és egyáltalán miket mesélhetett neki Jessi, vagyis Jasmine. Vajon elhordott mindennek, hogy milyen szemét vagyok, vagy mindent elmesélt elejétől a végéig, hogy én igyekeztem mindig mellé állni, és segíteni, de ő lelépett? Vagy lehet az is egy félreértés volt? Azért mert egyszer pont, mikor felébredt nem voltam bent, azt hitte, hogy meg se látogattam, soha? Hogy nem ért annyit a szerelmünk, hogy ott üljek és reménykedjek, hogy felébred? Talán így történt, és akkor én vagyok a szemét. Alvin még mindig nem nézett rám barátságosabban, tehát biztos nem mesélt rólam jókat.
- Jessi, akarom mondani, Jasmine, miért mentél el? – kérdeztem miközben már férfi létemre a könnyeimmel küszködtem.
-  Hogy miért? Szerinted? – Jött nekem és lökött el magától - Felébredtem, és mit kellett látnom? Hogy ott fekszek egyedül a kórteremben, és senki nem vár rám – mondta, mire meg akartam ölelni, de ő csak mellkasomat ütötte. Sírt, keservesen, ahogyan még sose. Nem akarom, hogy miattam sírjon! Alvin kinyitotta az autó ajtaját, mire beültettem Jasmine-t, és kisebb habozás után én is beültem mellé. Alvin rátaposott a gázra és elindultunk, valószínűleg Jasmine hotelszobájához. A tükörből dühösen méregetett ez a fickó, amitől nem éreztem magam jobban. Jasmine haját simogattam, és próbáltam nyugtatgatni, miközben legbelül majd megőrültem, hogy miattam ment el. Az a fránya három nap! Kellett Paul-nak beszervezni valami hülye fotózást, meg dedikálást. Hamarosan odaértünk egy szállodához, ami mint kiderült, pont a miénkkel szemben van! Ekkora szerencsét! Jasmine közben elaludt, ezért ölembe vettem fáradt testét. Alvin át akarta venni, de legyintettem egyet, hogy hagyja.
- Mikor megy a repülője? – kérdeztem meg Alvintól, reménykedve, hátha ugyanazzal a járattal megy, mint mi.
- Nem megy vissza – mondta, mire sokkolva néztem rá, majd felkísért minket a szobába. – Új élete van, amibe te nem tartozol bele – jelentette ki. Ezt most komolyan ő akarja eldönteni? Majd Jasmine megmondja, mit szeretne. Bementem a szobába, ahol hatalmas luxus fogadott, de már megszoktam. Megkerestem a hálószobáját, majd lefektettem a francia ágyra és visszamentem a barack színű nappaliba. Csak leültem a kanapéra, és azt terveztem, hogy éberen fogok őrködni, mert félek, hogy megint elmegy. Unalmamban a házban kezdtem mászkálni, mire felfedeztem még egy hálószobát, ezért halkan benyitottam. Egy körülbelül velem egy idős fiú feküdt az ágyban. Hogy mi? Ugye nem a barátja? De akkor egy ágyban lennének, és a divatbemutatón is láttam volna. Melyik a jobb? Ha a nappaliban talál rám a gyerek, vagy ha befekszek Jasmine mellé és ott talál meg? Talán az utóbbi jobb lenne, hisz mégis csak Jasmine ki tudna menteni, hogy ki is vagyok. Vagy ő fog leütni, amiért befeküdtem mellé. Mindegy, végül bebújtam mellé, és óvatosan karjaimba zártam apró testét. Írtam Dorothy-nak egy gyors helyzetjelentést, majd Jasmine-ra szenteltem figyelmemet.
- Jó éjt szerelmem, sosem hagylak még egyszer el – mondtam suttogva, majd egy apró puszit nyomtam hajába és próbáltam elaludni. Előre féltem a reggeltől…