47.rész: Háború

Kedves Olvasók!

Meghoztam a következő részt, igyekeztem most előbb megírni. Chaten már megköszöntem, de itt is szeretném megköszönni nektek a sok-sok látogatást, egyre gyűlő megjegyzéseket és feliratkozókat. Köszönöm, hogy itt vagytok és olvassátok amik a fejemből kipattannak. Köszönöm nektek ezt a rengeteg támogatást, nélkületek még mindig unalmas hétköznapjaimat élném. De ez a blog színt visz a szürke kis életembe és itt kiélhetem a bennem felgyülemlett érzéseket, ha lehet így mondani. Bár ezek nem az én érzéseim inkább Dorothy-é. Megalkottam egy általam kitalált karaktert, akit hogy is mondjam, nagyon szeretek. De ennek a mesélésnek nem most van itt a helye, itt az új rész, jó olvasást, millió ölelés xx L*encii.~

Egy pillanatra megálltam, majd félőn benyitottam az ajtón, a legrosszabbra számítva.

Félve léptem be az előszobába, majd csendben levettem a kabátomat. A cipőmet halkan leraktam, majd jó lassan elindultam a szobámba. Örültem, hogy feltűnés nélkül eljutottam idáig, majd halkan benyitottam. Nem várt meglepetés fogadott: A szüleim, és Stephanie ott ültek az ágyamon. A padlót kezdtem szuggerálni, nem mertem egyikőjük szemébe se nézni. Apu valószínűleg hatalmasat csalódott bennem, Stephanie halálra aggódhatta magát, és gondolom anyám is. Biztos voltam benne, hogy mindenki úgy fog lecseszni, ahogy csak tud. A cipőm a szekrénybe tettem, és mintha itt se lennének beleültem a fotelomba és twittereztem. Kisvártatva anyu krákogott egyet, de mivel erre se reagáltam megszólalt:

- Merre jártál? – tért a lényegre, még gondolkodni se hagyott. Nem tudtam mit feleljek, legyek őszinte, vagy találjak ki valamit. Az utóbbi jobb ötletnek tűnt, de nem tudom mit kamuzhattam volna, mindenki, aki a barátom és nála lehettem volna az engem keresett, tehát ők kizárva. Nézzük kik voltak még: Justin, Selena, Ed. A többiekre nem emlékszem.

- Selena-nál voltam – közöltem magabiztosan, de mégis félve, nehogy lebukjak. Görcsösen szorítottam a telefonom, a tenyerem izzadt, próbáltam elrejteni a jeleit annak, hogy félek.

- Nem is tudtam, hogy jóba vagytok – mondta anyu. Sok mindenről nem tudsz – gondoltam magamban.

- Régebben találkozgatunk, aztán ma felhívott magához hülyülni, meg minden – válaszoltam lazán.

- Azért jó lett volna, ha szólsz, hogy nem jössz haza, mindenki halálra aggódta magát – fenyített anyám.

- Teljesen kiment a fejemből – mondtam ártatlanul.  Anyám bosszúsan nézett rám, valószínűleg azt hitte, hogy szobafogságra ítélhet, de én csak Selena-nál voltam. Számíthatok az újabb háborúra, tehát fel kell készülnöm ütőkártyákkal. A szüleim kimentek a szobából, apu szomorúan, anyám bosszút forralva. Stephanie izgatottan ült az ágyamon alig várta, hogy mindent elmeséljek. Ahogy csukódott az ajtó megszólaltam:

- Azt hittem elmondtad nekik – mondtam félve. Ő csak nézett rám, hogy hogyan gondoltam, hogy ő engem beárul. Bár teljesen igaza van, hisz ő a legjobb barátnőm. De lehet éppen azért árult volna be, hogy tanuljak az esetből. Mindegy ezt nem firtattam, nehogy meggondolja magát.

- Dorothy, hogy képzelted, hogy még csak nekem se szólsz, mindenki halálra izgulta magát. De mesélj mi volt Harry-vel? – kérdezte izgatottan, a kelleténél hangosabban.

- Részleteket nem árulhatok el – mondtam nevetve, enyhe pírrel az arcomon – de megbeszéltük és titokban próbáljuk folytatni – mondtam halkan, a lehető legboldogabban. Stephanie szorosan megölelt, ő is nagyon örült nekem. Unatkoztunk ezért lementünk és ebédet csináltunk, majd felvittük a szobámba. Megettük és közben azon gondolkoztunk mit is csináljunk: én „jó kislányhoz” híven elővettem a sulis cuccaimat, és átnéztem mi is kell holnapra. Miután Stephanie eldöntötte, hogy már mindent tudok, elrángatott az íróasztalomtól és az ágyamhoz rángatott, amin a laptopom volt.

- Csináljunk már valami live-stream-et, vagy, hogy is hívják azt, amit a fiúk szoktak – mondta aranyosan, mire betelepedtünk a laptop elé és megosztottuk a linket twitteren. Kiírtuk, hogy negyedóra és kezdődik. Addig vártuk, hogy gyűljön néhány ember, mert nincs értelme elkezdeni, ha senki nem nézi. Eldöntöttük, hogy hülyéskedni fogunk és magunkat adjuk. A kérdésekre igyekezni fogunk őszintén válaszolni, de ami már magánügy azt kikerüljük. Még gyorsan átvettem a ruhám, mert még mindig a tegnapi - avagy ma éjjeli bulis ruhám volt rajtam. Elég gáz lett volna abba leülni a kamera elé. Pontosak akartunk lenni, ezért időben el is kezdtük. Köszöntöttük a nézőket és amíg vártuk a kérdéseket, addig hülyültünk. Az első kérdésen nagyon meglepődtem, mivel magyarul érkezett, ez állt benne: „sziasztok, lányok, mondjatok valamit magyarul is az ittenieknek.♥♥”. Először elmondtuk angolul, hogy mi a szitu, hogy most magyarul fogunk dumálni, aztán elkezdtünk hablatyolni magyarul, amiből valószínűleg senki itteni nem értett semmit, maximum Louis nagypapája. Igyekeztünk a hazaiaknak és a többi embernek aki véletlenül minket néz megfelelni. Tehát mindkét nyelven beszéltünk, meséltünk a magyaroknak valamennyit Londonról, hogy milyen más itt az élet, és hogy mennyire hiányzik nekünk Magyarország. Az egész helyzet elég vicces volt, de azt hiszem kevés olyan magyar sztár van, aki külföldön befutott és magyarul beszél a rajongóival – nem mintha mi sztárok lennénk. Szerintem egy kívülálló, aki ezt nézte hülyének nézett minket, amiért össze-vissza beszélünk. De nem baj mi jól éreztük magunkat, és azt hiszem így a legtöbb néző értette is a lényeget. Egy új ötletem támadt ezzel kapcsolatban: ha nem akarom, hogy a fiúk értsék amiről beszélek vagy Stephanie-val valamit titokban akarunk tartani akkor magyarul fogunk előttük kommunikálni. Jaj már nagyon várom, hogy mi lesz Harry első reakciója. Kicsit elkalandoztam ezért Stephanie oldalba bökött, majd a monitorra, mert nekem írtak kérdést, mégpedig ezt: Dorothy, együtt vagytok még Harry-vel, mert alig látni titeket együtt? Először elgondolkodtam, hogy felolvassam-e hangosan és válaszoljak-e, de aztán jobbnak láttam, ha előbb megbeszélem Harry-vel, hogy most hányadán állunk a médiával. Végül úgy döntöttem, hogy inkább keresek egy másik kérdést mintha azt mutatta volna Stephanie. Mindez 3 másodperc alatt játszódott le, szóval annyira nem volt észrevehető. Közben Stephanie grimaszokat vágott, valószínűleg rám nem is figyeltek. Találtam egy kérdést, ami bár Stephanie-hoz szól mégis nagyon jó. Átrohantam a szobájába, majd visszasiettem, de a gitárjával együtt. Felolvastam hangosan a kérdést, miszerint „Stephanie gitározz nekünk valamit!”, majd átadtam a gitárt. Stephanie dühösen nézett rám, nem szeret nagy közönség előtt játszani, de azért a One Direction koncerten kimert menni. Mindegy, megkérdezte a rajongókat, hogy mit gitározzon, mire szinte mindenki azt írta, hogy valami One Direction dalt. Majd a kedvencünket a Little Things-t kezdte el, majd elkezdte énekelni azon a csodás hangján én pedig csak ültem és figyeltem. Csodás volt, majdnem elsírtam magam, főleg annál a résznél, ahol Harry részét énekelte. De próbáltam visszatartani, talán csak a szemem csillogott, a bármelyik pillanatban előtörhető könnyektől. Majd vége lett a dalnak, a varázs elmúlt. Hangosan megtapsoltam, közben idiótán nevettem. Rengeteg elismerést írtak neki, és annyira jó volt látni, hogy ettől boldog. Azt hiszem ő is meghatódott, és ezek után csak ültünk, mint két idióta, akik mindjárt elbőgik magukat. Sűrű bocsánatkérések közepette próbáltunk rendbe szedni magunkat, majd újra elkezdtünk bohóckodni. Mikor már vagy három órája tartott az egész úgy gondoltuk, hogy ideje befejezni. Megnéztem, hogy a számláló mennyit mutat és meglepődve néztem a majd’ hatjegyű számra. Ennyi ember szerintem még sose figyelt minket, ezért mint egy idióta, de megörökítettem ezt a pillanatot. Majd végül elköszöntünk:
- Nagyon köszönjük, hogy néztetek minket, rengeteget jelent, hogy ennyien itt voltatok velünk, és igyekszünk máskor is ilyet tartani. Köszönjük még egyszer – mondtam – sziasztok – fejeztük be együtt és bugyután integettünk, majd egy egyszerű gombnyomással kiléptünk.
- Hú ez vicces volt – mondta Stephanie – Miért nem akartál válaszolni a Harry-s kérdésre? – kérdezte meg.
- Csak mert még magam sem tudom, hogy miről tudhat a média, erről nem beszéltünk Harry-vel – mondtam őszintén. Levittem a tányérokat, amiket az ebédhez hoztam fel, majd csináltam pár szendvicset és felvittem a szobába. Stephanie a polcom előtt állt, amin a filmjeim voltak, majd kihúzott egyet és felém nyújtotta:
- Nem nézzük meg? – kérdezte. Megnéztem a borítóját és a Karib tenger kalózai volt magyarul. Beleegyeztem, de úgy döntöttem előbb még lefürdök, hogy alváshoz kész legyek. El is mentem a közös fürdőnkbe, gyorsan letusoltam, elkészültem, és felvettem a pizsimet, majd megvártam míg Steph is elkészül, és egymás mellé feküdünk az ágyon. Elindítottuk a filmet és mintha még sose láttuk volna úgy izgultuk végig az egészet. Együtt olvadoztunk Johnny Depp-ért, aki annyira szexi még most is!
- Jó éjt – szólalt meg Steph ahogy vége lett a filmnek. Nem ment át a saját szobájába, de így is kényelmesen elfértünk az ágyamon. Örültem, hogy ezt a délutánt ketten töltöttük el, mert bár ő mindig itt volt nekem, bármi volt, ránk fért, hogy egy kicsit együtt legyünk.
- Neked is – mondtam és bár féltem a holnaptól, hamar álomba szenderültem.