34. rész: Búcsú

Kedves Olvasók!
Megint itt az új rész. Azt hiszem most elég hamar hoztam. Még szeretnék hozni szerdáig egy részt, mert utána nyaralok. Két utazás között is igyekszem írni, de nem ígérhetek semmit. Azt hiszem, hogy a nyáron már nem tudom a történetemet befejezni, de sebaj, hamarosan vége. Nagyon maximum lehet 50. rész, de azt azért kétlem. Nem mondok pontos adatokat, mert még én sem tudok semmit biztosan. Na de ha nem találkoznánk egy ideig, akkor addig is további jó nyarat és jó sulikezdést ;) Örülnék néhány visszajelzésnek. Erre több lehetőség is van: komment, pipa, szavazás, chat, feliratkozás. Vagy be lehet lépni a csoportba fb-n. Köszönöm, azoknak akik eddig visszajeleztek, nagyon hálás vagyok nekik <3

Jó olvasást:

Üdv: L*encii.~ 

- Rohanok is, viszlát és köszönöm – mondtam, azzal lecsaptam a kagylót.

Felálltam összekészítettem pár holmit magamnak és az előszobába mentem.

- Ki tart velem? – kérdeztem meg reménykedve. Mindenki velem akart tartani. – Pakoljatok össze pár holmit, mert egy ideig ott maradunk Newcastle-ben – mondtam és megvártam őket a kisbuszban. Beültem a sofőrülésre, bekapcsoltam a GPS-t é beírtam kórház koordinátáit. Mellettem kinyílt az ajtó és Liam ült le mellém. A többiek a lányokkal együtt hátul foglaltak helyet. Beindítottam a motort és a GPS segítségével hamar elértük a kórházat. Idegesen siettem a recepcióra.

- Jó napot! Jessica Simpon-hoz jöttem – mondtam.

- Jó napot! Maga egy hozzátartozója? – kérdezett vissza.

- Nem, de a George Wells hívott, mert nem találták meg a hozzátartozóit – mondtam és reméltem, hogy elhiszi.

- Rendben jöjjön velem – mondta és elindultunk nyomunkban a többiekkel – Ők is Önnel vannak? – kérdezte.

- Igen – mondtam kurtán. Az intenzív osztályra mentünk, amitől kissé megijedtem. Bekopogott az egyik ajtón, majd bement és rövid időn belül vissza is jött.

- Még kómában van, de egy ember bemehet hozzá – mondta és én már indultam is. Halkan benyitottam és megpillantottam élettelen fehér arcát. Leültem egy székre az ágya mellé és kezeim közé fogtam apró kezét.

- Minden az én hibám – nyöszörögtem halkan. – Sajnálom, én nem hívtam oda magamhoz Eleanor-t. Remélem, hallasz engem és megértesz. Szeretlek Jessi és nem akarlak elveszíteni – mondtam.

~Jessica~

Nem tudom kinyitni a szemem. Egy kényelmetlen ágyon fekszem és halk csipogást hallok. Egy idő után nagyon idegesít. Az ajtó kinyílik és valaki besétál rajta. Leül mellém és megfogja a kezem. Nem tudom ki az, de ne fogdossa a kezem.

- Minden az én hibám. Sajnálom, én nem hívtam oda magamhoz Eleanor-t. Remélem, hallasz engem és megértesz. Szeretlek Jessi és nem akarlak elveszíteni – mondta. Ki az az Eleanor? Még mindig nem tudom, ki jött be hozzám? Mindegy, majd csak elmegy.  Már kissé feszengve érzem magamat, amiért itt van velem valaki. Próbáltam nem törődni vele. Mi az, hogy szeret? Annyi megválaszolatlan kérdés. De még mindig nem tudom kinyitni a szemem és egyáltalán hol vagyok. Az ajtó kinyílt és valaki besétált rajta.

- Mr. Tomlinson, kérem, fáradjon ki, hagy vizsgáljam meg a beteget – jelentette ki az úr. Mr. Tomlinson? Az a Mr. Tomlinson? Az lehetetlen. A másik, hogy mióta vagyok beteg? Én nem vagyok beteg, kikérem magamnak, minden nap szedek C vitamint. [azt a logikát – szerk.] Tehát valami orvosi rendelőben vagy egy kórházban vagyok.  Tomlinson elengedte a kezemet, és felállt, majd kisétált a szobából.  Motoszkálás hallatszott, majd az orvos a kezemhez ért és az infúziót megigazította. A hangok alapján kicserélhette az infúzió zacskót. Kicsit még bent maradt, majd kinyílt az ajtó és távozott.  Csak a halk csipogás volt hallható. Egy idő után gyorsult és ez felidegesített. Egyre gyorsabb lett. Majd kinyílt az ajtó és valaki besétált rajta. Valamit babrált mellettem, majd kiment. A csipogás lassult. Ismét kinyílt az ajtó és valaki leült mellém. Megfogta a kezemet és magyarázott. Nem nagyon tudtam rá figyelni. A hangjából ítélve ő Mr. Tomlinson. Mi közöm van nekem hozzá? Beleőrülök, ha nem tudom meg. A kezem ökölbe szorult volna, de persze fogta.

- Tudtam, hogy hallasz – mondta halkan – nővér – kiáltotta, és az ajtó gyorsan kinyílt – megszorította a kezem, biztos vagyok benne - zihálta.

- Megvizsgálom – mondta a nővér – nem lehet, hogy csak képzelte, előfordulhat az ilyen. Nem látok rajta javulást – közölte ridegen a nő. Miért nem hisz neki? Azt hiszem cselekednem kell. Még egyszer megszorítottam a kezét. Nem ismerem, de ha valaki igazat mond, akkor annak úgy kell lennie.

- Látta? Megint – mondta meglepetten Mr. Tomlinson.

- Elhiszem, este még megvizsgáljuk – mondta a nővér és távozott. A férfi elkezdett énekelni és én kezdtem felismerni a hangját. Nagyon ismerősen csengett a dal, de nem jutott eszembe mi is az.  Nem töprengtem tovább inkább próbáltam pihenni…

~Dorothy~

A kórház várójában ültünk és vártuk, hogy bemehessünk mi is. De most sajna csak egy embert engedtek be. Mi hazamentünk, de Louis még maradt. A gipszet a lábamról már pár napja leszedték, de csak saját felelősségre. Nem is nagyon erőltetem meg a lábamat. A rajongó aki folyton a nyomunkban volt, már rég nem láttuk, de a táskám azóta se került elő. Harry mindenből vett egy újat, mi benne volt, de nem szerettem volna elfogadni. Sajnos nem tehettem mást. Ma Harry-vel még elmegyünk egy randira, mert ugye utána mi megyünk is haza. A vitánkat az éjszaka folyamán rendeztük, jobbnak láttuk, ha mindent megbeszélünk, mielőtt elmegyek.

- Harry hova megyünk? – kérdeztem kiskutya szemekkel.

- Az titok – mondta sejtelmesen. Megcsókoltam és ő belemosolygott. – bármit csinálhatsz, úgyse mondom el – nyögte ki két csók között.

- Francba – mondtam és leültem a kanapéra.

- De azért megcsókolhatsz – mondta. Leült mellém és én az ölébe ültem vele szemben. Pólójánál fogva magamhoz húztam és vadul megcsókoltam. Ő a kezét a derekamon pihentette.

- Khm – hallottuk meg az ajtó felől és mi rögvest szétrebbentünk. Odanéztünk és megpillantottuk Lou-t. – Csak nyugodtan, ne is zavartassátok magatokat – mondta és leült mellénk, majd bekapcsolta a tv-t.

- Szerinted majd itt melletted fogjuk csinálni? –kérdeztem meg hitetlenkedve.

- Persze nyugodtan, úgyis rég láttam ilyet – mondta tök komolyan. Én inkább elkezdtem készülődni a randira. Szerencsémre hoztam magammal elegáns ruhát is. Felvettem egy rózsaszín ruhát, amelyen párduc minta van, a teteje pedig fekete. Nem mondom, hogy a legelegánsabb, de szerintem cuki. Csináltam magamnak egy rózsaszín füstös sminket. Hajkrétával beszíneztem egy tincsemet rózsaszínre. Felvettem egy fekete magassarkút, bepakoltam egy kis fekete táskába pár fontos dolgot és késznek nyilvánítottam magamat. Kiültem a nappaliba és megvártam Harry-t is. Hamarosan végzett és indulhattunk. Egy fekete nadrág volt rajta, egy kockás inggel. Egy kocsi jött értünk, beültünk és elindultunk. Egy erdőn keresztül mentünk, ami gyönyörű volt. Lehúzta a sofőr a tetőt és élvezhettük a természetet. Majd visszatértünk egy forgalmas útra. Térképismeretem alapján, már nem Newcastle-ben voltunk. Egy térre értünk, ahol valami vidámpark szerű volt, amolyan búcsú. Körbenéztem és megpillantottam a kedvenc "játékom",  a körhintát.
- Harry, légyszi, légyszi felülünk? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Te felülhetsz, én itt lent megvárlak - mondta kedvesen és a kezét kezdte babrálni.
- Baj van? - kérdeztem aggódva és arcát kezdtem fürkészni. Pillantását nem tudtam elkapni, mert érdeklődve nézte a cipője orrát.
- Nem semmi, csak...tériszonyom van - mondta ki halkan, hogy csak én halljam.
- Nem szégyen az, mindenki fél valamitől. Én a mozgó járdakövektől - mondtam nevetve.
- Attól miért? - kérdezte hitetlenkedve. Már egyáltalán nem érezte magát kínosan.  Ennek örültem, pont ezt akartam elérni.
- Mert rálépsz és beszakad. Egyszer álmodtam is ilyet és azóta még jobban félek - mondtam. Nem szégyelltem a furcsa félelmemet inkább én is röhögtem rajta.
- Ez furcsa ilyenről még nem hallottam, na de álljunk sorba - mondta és beálltunk. Nem kellett sokat várni, hamarosan már egy kis ülésben ültem és néztem le Harry-re. Integettem is neki és ő visszaintegetett és puszit dobott nekem. Feltűnt, hogy a mellettem lévő lány is ugyanazt csinálja amit én, csak nem jöttem rá, hogy kinek. Furcsán néztem rá, lehet, hogy azt hiszi, hogy a híres Harry Styles neki integet? Sajnálom kislány, de erről lecsúsztál. Nem csináltam semmit, hagytam, hagy legyen tévhitekbe, nem fogok én itt magyarázkodni. A végén még nekem jön. A hinta elindult és én majd megőrültem, annyira boldog voltam. Harry-vel járok, kiköltöztem Londonba, egy körhintán ülök és gyereknek érezhetem magamat. Harry-t figyeltem és akárhányszor felé fordult a hinta lefotózott. Na azt hiszem, lesz egy új twitter képem.

Körülbelül öt perc múlva véget ért a móka, és le kellett szállnom. Harry-vel továbbmentünk és beleültünk egy szerelmi csónakba. Nagyon vicces volt és romantikus. A barlangban minden vörös színben pompázott. Félhomály uralkodott, de még így is láttam Harry kaján vigyorát. Közelebb ültem hozzá és hosszasan megcsókoltam. Ő megfogta a csípőmet és az ölébe ültetett. Rosszul tette, mert a csónak megbillent és majdnem felborultunk. A barlangot betöltötte az önfeledt nevetésünk. A kijáratnál volt egy "csókot!" tábla, ezért teljesítettük a kívánságot. Majd kiszálltunk és továbbmentünk. Együtt próbáltunk meg horgászni és célba lőni. Harry lőtt nekem egy óriás plüssmacit. Nagyon örültem neki, megölelgettem, alig látszódtam ki alóla. Vettünk vattacukrot is, és együtt faltuk be. Remekül éreztem magam. Nem kellett ide drága étterem, vagy szép ruhák. Elég volt Harry, vele még egy tanyán is jól érezném magam. Nem érdekel a pénze, a hírneve, nem azért vagyok vele, egyszerűen csak szeretem. Lehet emiatt utálni, az nem érdekel. Amíg lesz aki szeret, addig nem törődöm mással. Néha nagyon nehéz, de erősnek kell lennem. A macimat szorongatva és Harry kezét fogva sétálgattunk a tömegben. Itt kevesebb volt a rajongó, de azért akadt. Meglepetésemre volt, aki velem is akart egy fotót. Semmi nem ronthatta el az örömömet...vagy mégis? A macimat valaki kivette a kezemből. Ránéztem és ledermedtem, a csaj volt az, aki múltkor is követett minket.
- Add vissza - mondtam. Harry épp a rajongókkal fotózkodott, ezért nem tudott segíteni. Áldom az Istent, ha észreveszi a csajt.
- Miért is? - kérdezte. Megpróbáltam elvenni, de ő a magasba tartotta. A 160 cm-el nem sokat értem vele szemben.
- Mert az enyém, te hülye ringyó - mondtam és nekiestem. Megpróbáltam a kezét rángatni, hogy elérjem a macimat. A pólóját kezdtem cibálni. Persze ő se hagyta magát, a ruhámat kezdte tépni. Próbáltam magamon tartani, mert könnyen lecsúszik. - Harry! - kiáltottam. A ruhámról lejött a rózsaszín anyag és már csak a csipke volt rajtam. Egy figyelmetlen pillanatában kitéptem a kezéből a plüsst és rohantam Harry-hez. Mindenki rajtam röhögött az emberek fellöktek. Elkeveredtem. Sírva rohangáltam össze-vissza átlátszó ruhában. A macit magam elé tettem, és így már csak a hátsófelem látszott ki. Addig rohangáltam amíg a tér "szélére" nem értem. Leültem a földre és vártam. A táskámban babráltam és megtaláltam a telefonomat. Tárcsáztam Harry számát.
- Szia, hol vagy? - kérdezte aggódva.
- Valahol a tér szélén - mondtam sírva. Kezdtem fázni, ezért próbáltam még kisebbre összegömbölyödni.
- Megkereslek, maradj ahol vagy - mondta és letette. Csak ültem és üres tekintettel néztem a távolba. Már majdnem tökéletes volt minden, de neki el kellett rontania. A macimat kezdtem vizslatni és észrevettem, hogy a keze amit a csaj fogott leszakadt. Megölöm azt a mocskos kurvát. Hogy lehet valaki ennyire szívtelen? A könnyek újra elárasztották az arcomat és már alig láttam. A szemem égett, a végtagjaim lefagytak. Majd valaki hirtelen hátulról megfogott. Nagyot ugrottam, azt hittem a csaj.
- Végre megvagy - mondta lihegve Harry. Felé fordultam és szorosan magamhoz öleltem. A fejemet a mellkasába fúrtam. - Mi történt a ruháddal? - kérdezte, miközben levette az ingét és én felvettem, majd a ruhámat levettem alóla.
- A cs-csaj....le-tép-te - nyögtem ki nagy nehezen. Harry izmai megfeszültek és szorosabban fogott.
- Shh, nyugi minden rendben lesz - mondta és a hajamat simogatta. - Most pedig menjünk a hotelba - mondta. Felkapott az ölembe tette a macit, meg a ruhát és próbált takarni a kíváncsi szemek elől. A fejemet eltakartam a macival és úgy próbáltam nem feltűnést kelteni. Azt hiszem egy taxiba ültünk és a hotelba mentünk. Mindvégig az ölében vitt, azt hiszem én nem tudtam volna lábra állni. Sikeresen eljutottunk a lakásba, ahol a többiek voltak. A tekintetüket éreztem magamon, de most erőm se volt, hogy magyarázkodjak. Bementünk a mi szobánkba és én "siettem" is a fürdőbe. Gyorsan lefürödtem és felvettem a saját ruhámat. Elkészültem összepakoltam a cuccomat és a bőröndömet a nappaliba vittem. A fiúk itt maradnak, mert innen mennek tovább a következő koncertre. Mivel Paul is épp Londonba tart, a fiúk lebeszélték vele, hogy vele mehessünk a magángépével. Nagyon hálás voltam nekik, mert így egészen estig a fiúkkal lehetünk. Harry-nek elmeséltem mi is történt a csajjal. Lepacsizott velem, amiért megtéptem, de nagyon dühös lett, amiatt amit a csaj csinált. Mivel ebédelni nem voltunk csak nassoltunk Harry-vel, ezért most közös főzésbe kezdtünk. Vagyis hát pizzát sütöttünk. A konyha jobban tette volna, ha nem engedd be minket. Minden csupa liszt és pizzakrém. Mire végre beraktuk az elsőt, már lisztesen az arcunkon pizzakrémmel pihentünk le a kanapén. A többiek csak kicsit néztek ránk hülyén, de ezt már megszoktuk. Mielőtt odaégett volna, néha-néha megnéztük mennyire sült meg. Körülbelül egy óra múlva az összes elkészült. Az első adagok már el is fogytak. A szakácstudásunkhoz képest egész finom lett. Paul telefonált, hogy fél óra múlva indulni szeretne. Mindannyian a reptérre igyekeztek, még Lou is eljött egy kicsit a kórházból. A bőröndjeimmel, Stephanie-val, Paul-al, és öt sráccal a nyomomban álltam meg a reptér magángép részlegén. Mindenkit sorjában megöleltem. Harry-t hagytam utoljára.
- Vigyázz magadra - mondta nekem. - Tudd, hogy szeretlek, és mindennap beszélünk. Ahogy lesz egy kis időm rohanok is hozzád. Rengeteg képet csinálunk és majd elküldjük nektek. Gyakorold azért a fényképezést, mert örülnék, ha Paul véletlenül alkalmazni kívánna - súgta oda. Az első könnycsepp már le is csordult az arcomon.
- Szeretlek Harry mindörökké - mondtam és megcsókoltuk egymást. Ezek a meghitt pillanatok mindig velem lesznek. A zsebébe nyúlt és elővett egy kis dobozt. Kissé megijedtem attól, hogy mi az, mert amire gondoltam az korai volt. Két gyűrű volt benne.
- Bármikor megkérném a kezedet, de ez most nem az, ez amolyan hűséggyűrű. Az eljegyzésig le sem fogom venni, ezt megígérhetem - mondta és felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Még jobban sírtam. Nem térdelt le se semmi, de ez így volt tökéletes. Ha letérdel már azt hiszik, hogy megkéri a kezem. Én felhúztam az ő ujjára az övét, majd újra megcsókolt. A fiúk odajöttek hozzánk. Liam kezében volt valami. Nem hiszem el, hogy mindenkitől ajándékot kapok.
- Hugi, szeretnénk neked mi is valamit adni. Hogy bármikor ha ránézel mi jussunk eszedbe. Nem örökre megyünk el, de azért soká fogunk találkozni - mondta. Közelebb jött és a kezemre rakott egy karláncot. Megnéztem, egy karperec volt, belegravírozva, hogy "forever and always friends♥"- tudom elég nyálas duma, de azt hiszem ez ránk tökéletesen igaz. Stephanie-nak is van egy, és Lou odaadja Jessi-nek. Nekünk is van egy hasonló, csak az valamivel férfiasabb - mondta nevetve.  Újra mindenkit megöleltem, majd a csoportos ölelés után, Harry-vel váltottunk pár csókot, és majdnem fél évre búcsút intettem nekik. Könnyes arccal szálltam fel a gépre. Stephanie-val egymás mellé ültünk és az utat végigbeszéltük. Már amikor nem sírtunk. Paul is néha odajött, de legtöbbször elvonult valami kabinba. Hamarosan ismét Londonban fogunk sétálni és láthatom végre a szüleimet...