33.rész: Vonat

Kedves Olvasóim!

Végre hazajöttem a táborból, ami nagyon jó volt ♥ na mindegy. Az új részt elkezdtem írni és sikeresen eltűnt két oldal. Ezért sem hoztam olyan hamar. DE itt van, meghoztam, remélem tetszeni fog nektek. Múlt hét hétfő óta +3 rendszeres olvasóm lett és ez nagyon meglepett. Hamarosan meglesz a 4000 oldalmegjelenítés is. Nagyon belejöttetek, büszke vagyok rátok. A rész tartalmaz pár trágár szót, de ezt nézzétek el nekem, néha az is kell ;) Örülnék néhány kommentnek és olvasónak.

Üdv:

L*encii.~

~Dorothy~

Reggel vidáman ébredtem fel, mígnem belenyilallt a fejembe a tipikus másnapos fejfájás. Lementem a konyhába és bevettem egy fájdalomcsillapítót, majd ittam rá egy pohár vizet. Még senki sem volt fent, ezért kiraktam nekik a gyógyszeradagjukat és a hotelünk nappalijába mentem, hogy megnézzem a reggeli híradót. Ma este indul a gépünk Londonba és itt hagyjuk a fiúkat majdnem fél évre. Nagyon fognak hiányozni nem tudom, hogyan fogom nélkülük bírni. Lehet, hogy beszélünk telefonon, vagy kamerázunk, de az nem ugyanaz. Nem ölelhetem meg őket. Léptek zajára lettem figyelmes, ezért a lépcső fel néztem, ahol Zayn baktatott le. Odamentem hozzá és megöleltem. Meglepődöttem, de visszaölelt.

- Mi a baj kislány? - kérdezte meg kómásan.

- Már most hiányoztok – mondtam és szorosabban megöleltem. - Nem fáj a fejed? - kérdeztem meg.

- De kibaszottul – mondta és a fejét kezdte dörzsölni. Odaadtam neki egy szem gyógyszert és egy pohár vizet. Készségesen lenyelte, majd beültünk a nappaliba. Ő elvette tőlem a távvezérlőt és a mesecsatornára kapcsolt. Vissza akartam venni tőle, de nem nagyon sikerült. Ráugrottam és próbáltam kivenni a kezéből a távvezérlőt. Össze-vissza kapcsolgattuk a tv-t. Forgolódtunk és egymást csikiztünk. Végül legurultunk a kanapéról és összegabalyodva próbáltunk lenyugodni.

- Mi folyik itt? - hallottam meg azt az ismerős rekedtes hangot. Szétrebbentünk Zayn-nel és egymásra néztünk.

- Semmi, csak összeverekedtünk a távvezérlőn – mondtam. Odamentem hozzá és meg akartam csókolni, de csak egy arcra puszira futotta. Kezébe nyomtam a gyógyszert és a poharat, majd duzzogva a nappaliba ültem. Már nem érdekelt, hogy mesét kell néznem. Harry megreggelizett, majd visszament a szobájába. Én hirtelen ötlettől vezérelve egy szál pizsamában a kertbe mentem és a medence szélére ültem, majd a lábamat a jeges vízbe lógattam. Most komolyan ezen behisztizik? Úgy viselkedik mint egy óvodás...Egy barátommal hülyéskedek és ezért nem kapok csókot. Este megyek el és úgy hagyjam itt, hogy haragszik rám? Aztán majd nem is beszélünk többet? Ezt akarja? Egy könnycsepp gördült le az arcomon. A terasz ajtó halkan kinyílt én pedig gyorsan letöröltem az arcomat és reményekkel fordultam az ajtó felé. De „csak” Zayn volt az.

- Sajnálom, hogy miattam vesztetek össze – mondta Zayn, majd leült mellém a medence szélére.

- Nem baj, nem a te hibád, Harry hisztizik feleslegesen – mondta. - Most komolyan azt szeretné, hogy így menjek el?

- Ezt nem fogom hagyni, szóval húzzál befelé és beszélj vele – mondta és felhúzott. - Nem fagytál meg? - kérdezte aggódva.

- Á de hogy – mondtam cinikusan. Bementem a fürdőbe megtöröltem a lábam és az emeletre mentem. Bekopogtam és választ se várva halkan benyitottam a szobába. Az ágyon feküdt és a telefonját bújta. Biztos vagyok benne, hogy véleményeket olvas magáról. Leültem mellé az ágyra és belelestem a telefonjába. A twittert böngészte.

- Mit csinálsz? - kezdeményeztem beszélgetést. Rám se hederített, ezért újra megszólaltam. - Ezt fogod játszani? Nem szólsz hozzám? Azt akarod, hogy így menjek el? Vagy talán nem is akarsz ezek után velem találkozni? - vágtam hozzá a megválaszolatlan kérdéseimet és kikaptam kezéből a telefont. A farzsebembe tettem, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Gyorsan letöröltem és felé fordultam. Arca meglepettséget és szomorúságot tükrözött. El akarta venni a telefont, de nem engedtem.

- Most velem is eljátszod amit Zayn-nel? - kérdezte.

- Miért mi bajod van azzal, hogy hülyéskedtem vele? Hogy egymást csikiztük?

- Nem lenne bajom vele, ha nem egymáson feküdve találtam volna rátok – közölte ridegen.

- Ha tudnád mi történt volna, akkor nem veszekednél velem és nem hisztiznél...-mondtam.

- Én hisztizek? Te basztad a kezembe a gyógyszert és vágódtál le a kanapéra! - kiabált túl rajtam. Az ajtó kinyílt és Zayn jött be rajta.

- Kopogni luxus? - kiabáltunk rá mindketten. Kissé összerezzent, majd megszólalt:

- Kopogtam, csak olyan hangosak vagytok, hogy nem hallottátok. Csak azt akarom mondani, hogy Lux itt van, szóval ha lehetne halkabban – mondta higgadtan, majd becsapta maga után az ajtót. Én utánafutottam a nappaliba, ahol Lux-szal játszott.

- Figyelj, sajnálom, hogy úgy rád üvöltöttem, csak ideges vagyok Harry miatt – mondtam.

- Nem baj, de máskor ne rajtam vezessétek le a feszültséget – mondta. Én visszaindultam a szobába, de Harry épp onnan jött ki.

- Most meg hova mész? - kérdeztem.

- Kimegyek egy kicsit, addig legalább foglalkozhatsz Zayn-nel - mondta, majd felvette a fehér converse-t és sietett is ki. Nem mentem utána hagytam, hogy lehiggadjon, majd ha akar visszajön. A nappaliba mentem, ahol már a többiek is ott voltak.

- Jó reggelt! - mondtam nekik.

- Lehetne jobb is – mondta Niall durcásan.

- Sajnálom – mondtam, majd körbenéztem. - Louis hol van?

- Elment reggelizni Jessi-vel – felelte Liam, én pedig egy hálás pillantást küldtem felé.

~Jessi~

Louis meghívott egy amolyan „búcsú-reggelire”, mivel ma megyek haza vonattal. Gyorsan összekészültem, majd hívtam egy taxit és a vendéglő előtt kiszálltam. Mielőtt a bejárathoz mentem volna, benéztem és szememmel Louis-t kerestem. Meg is találtam, de nem egyedül volt. Legnagyobb meglepetésemre Eleanor-ral beszélgetett. Összeszorult a gyomrom, tehát mégis őt választotta. Egy könnycsepp utat tört magának és sebesen folyt végig arcomon. Nem állhattam itt, ezért inkább elrohantam. De oda be nem fogok menni. A hotelba igyekeztem és hálát adtam az istennek, amiért a többiek nem voltak itt. A konyhába mentem ahol egy cetli volt a hűtőre ragasztva, miszerint elmentek bevásárolni. A szobámba vettem az irányt és összecsomagoltam. Átöltöztem, megmostam az arcomat és siettem is el. De valakibe megbotlottam. Niall volt az. Hát persze, őt sosem viszik el vásárolni. A rohadt életbe.

- Hát te? - kérdezte.

- Kiderült, hogy előbb indul a vonatom, ezért sietek is – hazudtam.

- Hogy sikerült a reggeli? - kérdezte meg kedvesen. Én pedig váratlanul elsírtam magamat.

- Nem volt semmi reggeli érted? Eleanor-ral beszélgetett a vendéglőben. Ezért is sietek, nem akarok vele többet találkozni. Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek – kötöttem a lelkére.

- Nyugi bennem bízhatsz, de hagyj vigyelek el a pályaudvarra – mondta, majd 2 perc alatt elkészült, utána pedig beültünk a kocsiba. Az úton nem beszélgettünk, csak a rádió szólt. Megszólalt a Little Things, majd felcsendült Louis hangja és én újra sírni kezdtem.

- Jessi figyelj, szerintem Louis nem direkt hívta oda Eleanor-t magához. Biztos van rá valami magyarázata – próbált nyugtatni Niall. Nem válaszoltam, csak tovább emésztettem magamat. Az autó leparkolt és Niall segített kiszállni. A bőröndjeimet kivette a csomagtartóból és bejött velem.

- Ne maradjak itt veled? - kérdezte lágy hangján. Csak megráztam a fejem, majd erős karjai között próbáltam menedéket keresni. - Ha bármi van hívj fel, és ígérd meg, hogy még fogunk találkozni.

- Megígérem, és tényleg ne mondj el senkinek semmit. Még a lányoknak se! - mondtam.

- Vigyázz magadra, szia!- mondta.

- Vigyázz a többiekre és ne hagyd, hogy Louis valami hülyeséget csináljon, szia!- köszöntem el én is, ő pedig elment. Leültem egy padra és szőke hajamba temetkezve sírdogáltam. A telefonom hirtelen megcsörrent, megnéztem ki az. Louis volt, ezért nem vettem fel.

A vonat perceken belül megérkezik, ezalatt a pár óra alatt, amíg várakoztam felhívtak legalább hússzor a fiúk és a csajok, ezért inkább kikapcsoltam a telefonom. A vonat begördült a sínekre, majd a hangosbemondó bemondta a járatot, ami az enyém volt és már szállhattam is fel. Három bőrönddel aligha boldogultam, de a segítségemre sietett egy fiú, megköszöntem, majd kerestem egy fülkét. Találtam is egy üreset, felraktam a bőröndjeimet és elhelyezkedtem az ablak mellett. Hamarosan egy család társaságában utaztam, akik rém idegesítőek voltak, de kibírtam. Elfoglaltam magamat az idióta gondolataimmal, majd elaludtam. Álmomban épp Louis-sal voltam, és oda akartam hozzá menni, de nem sikerült. Arra ébredtem, hogy valami nekicsapódott a fejemnek. Kinyitottam a szememet és az ölembe esett egy játék autó. A fejemet fogtam, amin egy jókora púp volt.

- Sajnálom, csak a gyerekek nem hallgattak rám – mentegetőzött az anyuka.

- Nem gond – mondtam és a vonat hátsó felében lévő mosdóba mentem. A zsebemből kivettem egy zsebkendőt és bevizeztem. A fejemhez nyomtam és próbáltam lenyomni a púpot. A vonat nagyon gyorsan ment és éreztem, hogy az út kanyarodni fog, de még mindig nagyon gyorsan mentünk. A vonat kisiklott és majdnem oldalra dőlt. Én elestem, majd minden elsötétült.

~Louis~

Már rengetegszer hívtam Jessi-t, de nem veszi fel, és a telefonját is kikapcsolta. A bőröndjei eltűntek és félő, hogy már úton van Newcastle-be, és soha többé nem fogom látni. De miért ment el? Ezt nem értem. Mindenki nagyon ideges, nem tudjuk mi történt.

- Ezt nem hiszem el, miért kellett elmennie, valaki nem tudja? – kérdeztem és körbenéztem. Mindenki csak ült és bámult a semmibe, vagy éppen gondolkodott. Egy valaki viszont nagyon kerülte a pillantásomat.

- Niall te sem tudsz semmit? - kérdeztem.

- Nem semmit – hadarta el. A megszokottnál sokkal idegesebb volt. Kiment a konyhába és kinyitotta a hűtőt. Majd összedobott magának egy sajtos sonkás szendvicset. Próbálta minél tovább húzni az időt, hogy ne kelljen szembenéznie velem. Nagyon gyanúsan viselkedett az biztos.

- Niall csak te voltál itthon, amikor eltűntek a bőröndjei. Véletlenül nem futottál vele össze? - kérdeztem.

- Nem én a szobámban gitároztam – mondta. - Most megyek is tovább gyakorolni – majd a szobába ment.

- Ki kell derítenünk mit tud – mondtam. - Liam benned megbízik, faggasd ki!

- De nem lehet, figyelj, biztos valami olyan dologról van szó, amiről nem kéne tudnunk. Ki tudja lehet, hogy terhes – találta ki.

- És mégis kitől? - kérdeztem sopánkodva.

- Szerinted kitől? Tőled! - vágta rá.

- De mi nem feküdtünk le – mondtam, miközben lehajtottam a fejemet.

- Ez most komoly? - kérdezték egyszerre.

- Igen, komoly, tiszteletben tartom őt, és a múltja miatt se szeretné elhamarkodni, főleg, hogy még nem is járunk – hangom egyre hangosabb lett.

- Oké bocsi, nem szóltunk...De mi van a múltjával? - kérdezte Liam.

- Semmi az nem lényeges. Erről jut eszembe, honnan ismered te Ben-t?

- Egyik legjobb haverom volt a középsuliban. Annak idején nagy nőcsábász volt – mondta Liam. Arcomról lefagyott a mosoly. Ő ismerte akkor, amikor együtt volt Jessi-vel.

- Nem volt véletlenül egy Jessi nevű csaja? - kérdeztem meg. Elgondolkodott, majd rávágta:

- De dugta is a csajt – mondta. - Várjunk csak, ugye az nem a mi Jessink volt? - kérdezte meg.

- De ő volt, és nem dugta hanem, inkább megerőszakolta – mondtam ki.

- Ezt nem mondod komolyan? - kérdezte.

- De és a legrosszabb, hogy tegnap este is majdnem megtette – közöltem vele ridegen milyen is az ő egyik legjobb barátja.

- Az a rohadék, most megölöm – mondta és elviharzott. Utánarohantam és próbáltam utolérni, de Liam gyorsabb futó nálam. Kerestem gyorsan egy taxit, és megkértem kövesse Liam-et. Letekertem az ablakot és úgy kommunikáltam vele.

- Liam! Ne csinálj semmit hülyeséget, a végén még börtönbe kerülsz – kiáltottam oda neki. - Szállj be – beszállt, majd bediktálta a címet és Ben lakására mentünk. Kopogás nélkül rontottunk be a lakásba, Liam ismerte a helyet, az emeletre mentünk és az első szobába benyitottunk. Ben éppen ágytornázott egy csajjal. A csaj gyorsan betakarta magát.

- Mit akartok? - kérdezte ingerülten Ben. - Muszáj volt félbeszakítani? Majdnem megvolt a csaj.

- Épp ezért jöttünk. Nem tudom, hogy hívnak, de szerintem jobban teszed, ha nem találkozol többet Ben-nel. Megerőszakolta az egyik barátomat – mondta Liam. A lány megijedt, összeszedte a ruháit és lerohant a földszintre. - Veled pedig számolni fogunk, hogy mertél eljönni a bulimra, amikor megerőszakoltad Jessi-t? - kérdezte. Ben közben már félig fel volt öltözve és hátrált a falhoz. Liam követte. - Nem sokszor verekszek, de te megérdemled. Hogy merészelsz lányokat bántani? - mondta és behúzott neki egyet.

- Egy utolsó senki rohadék – kiáltottam és nekirohantam, majd rávetettem magamat és jól gyomorszájon ütöttem. - Hány lánnyal csináltad még ezt? - kérdeztem. Elég nehezen tudtam a földön tartani, mivel nagy darab, de Liam segített.

- És most takarodjál el ebből a városból és soha többé meg ne lássunk egy lány közelében sem, és ne kerülj a szemünk elé, különben megölünk – mondta Liam. Majd földhöz vágta és elindult le a lépcsőn én pedig követtem. A lány még itt volt, már felöltözve.

- Ugye nem bántott? - kérdezte Liam aggódva. Újra apáskodik. Az előbb nagyon bedurvult, csodálkoztam, hogy nem ölte meg. Nem tudom mit tenne, ha Dani-vel történt volna mindez.

- Nem – mondta kurtán. - Igaz az amit mondtatok? - kérdezte.

- Igen, már régi történet, de tegnap majdnem megismétlődött. Gyere velünk, ha szeretnéd – mondtam.

- Rendben – mondta. Kiléptünk a házból és feltűnésmentesen próbáltunk keresni egy taxit.

- Elviszünk hozzánk a hotelba ahol most vagyunk ha nem gond. Amúgy én Louis Tomlinson vagyok, a barátom pedig Liam Payne – mutatkoztunk be neki.

- Én Vanessa Hurt vagyok és köszönök mindent – mondta, majd bediktáltam a címet és hamarosan a ház előtt voltunk. Felmentünk a hotelszobánkba és miután bemutattam a többieknek Vanessa-t, beszélgettünk egy kicsit.

- Szívesen bemutatnálak, annak a lánynak, akit megerőszakolt Ben, de sajnos ő elment. Elvitte a bőröndjeit és senki se látta. Nem tudjuk mit tegyünk – mondtam szomorúan.

- Szívesen felhívnám és beszélhetnék vele – mondta Vanessa.

- Az nagyon jó lenne, de legutóbb ki volt kapcsolva. De azért egy próbát megér – odaadtam neki a számát és ő felhívta. Idegölő volt az a pár másodperc, majd végül megszólalt egy női hang:

- A hívott szám jelenleg nem elérhető – mondta, én pedig földhöz vágtam egy párnát és a földre vetettem magamat. Akaratlanul is elárasztották az arcomat a könnyek. Elveszítettem azt akit szerettem. Visszament a szülővárosába, ennyit tudunk róla. Niall lenne az utolsó reményünk.

- Niall már csak te tudsz segíteni – mondtam nyögve.

- Eleanor – mondta Niall.

- Mi van vele? - kérdeztem vissza kicsit ingerülten.

- Eleanor miatt ment el. Amikor a vendéglőbe ment, vele beszélgettél – közölte velünk. Megfagyott a levegő is.

- De ezt nem értem, ő csak odajött – mondtam értetlenül.

- Én sem értem, de gondolom azt hitte őt választottad, ez olyan női logika – mondta unottan.

- Oké, és hova ment? – kérdeztem.

- Én is csak annyit tudok, amit ti, hogy Newcastle-be. Nem mondta el, de így is túl sokat mondtam, megígértem, hogy nem mondok el semmit – mondta bűnbánóan.

- Meg kell keresnünk – mondtam és feltápászkodtam, majd a fürdőbe mentem arcot mosni. Visszamentem és Vanessa telefonja megcsörrent. Felvette és kihangosította.

- Jó napot! Ön ismeri Jessica Simpsont? - kérdezte.

- Önnek is! Személyesen nem, de vannak itt velem, akik igen – felelte.

- Adná kérem? - kérdezte.

- Persze – majd rám nézett.

- Jó napot! Louis Tomlinson vagyok, miben segíthetek? - kérdezte illedelmesen, mintha nem tudnám.

- George Wells vagyok, a Newcastle-i kórházból. Ön ismeri Jessica Simpsont? - kérdezte. Megfagyott a vér az ereimben. Kórház?

- Igen ismerem, de megkérdezhetem, hogy miért ezt a számot hívta? – kérdeztem.

- Mert ezen hívták utoljára, a hozzátartozóit pedig nem találtuk -felelte.- A lényeg, hogy a vonat amiben utazott kisiklott, majd felborult. Súlyos sérülésekkel szállították hozzánk.

- Most jól van? - kérdeztem aggódva.

- Kómába esett – mondta ridegen. - Be kéne jönnie.

- Rohanok is, viszlát és köszönöm – mondtam, azzal lecsaptam a kagylót.