54.rész: Karácsony a javából

Kedves Olvasók!

Meghoztam az új részt, várom a véleményeiteket. Sok sikert mindenkinek a félévi eredményeihez, és remélem minden nyolcadikosnak sikerül az írásbelije, nagyon szurkolok nekik.

Jó olvasást

xx L*encii.~

Eljött ez a nap is a Szenteste, vagyis ahogy itt szokás nevezni karácsony előeste. Ilyenkor Angliában még munkanap van, de este együtt fogunk fát díszíteni. A szüleimet rábeszéltem, hogy mi is angolosan ünnepeljük, pulykával és hasonlókkal, mert mikor hazamegyünk, úgyis tudunk enni magyar specialitásokat. Kikeltem az ágyamból és a szekrényemhez mentem, hogy elővegyek valami ruhát, amit felvehetek. Leraktam az ágyamra és elmentem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Egyáltalán nem sminkeltem ki magam, mert úgyis egész nap itthon leszek. Felvettem a ruhámat, és lementem az konyhába, ahol a hűtőn várt az üzenet, miszerint anyu és apu is estig dolgozik. Remek. Remélem, azért feldíszítjük a fát. Előszedtem néhány hozzávalót és csináltam magamnak egy nagy szendvicset. Gonosz voltam, ezért lefotóztam a szendvicset és elküldtem Niall-nek. Leültem az ebédlőasztalhoz, bekapcsoltam a tv-t, és enni kezdtem. A házban síri csend volt, halálra untam magam. Miután megettem, a tányért a mosogatóba helyeztem és beültem a nappaliba. Ránéztem az órára és még elég korán volt. Felnéztem Twiterre, ahol bekövettem néhány embert és válaszolgattam a kérdésekre. Véleményeket olvastam magamról, és a Harry-vel való „szakításunkról”. Van, aki utál, vannak, akik szeretnek. Van, aki örült a szakításunknak, valaki azt szeretné, hogy újra együtt legyünk. Kaptam egy új üzenetet, megnéztem, hogy kitől. Niall volt az, és azt kérdezte jöhet-e át enni. Magamba felnevettem és írtam neki, hogy nyugodtan. Felmentem az emeletre és felkeltettem Stephanie-t, azzal az indokkal, hogy Niall átjön reggelire. Azonnal felébredt és sietősen kezdett készülődni. Én még mindig ott álltam a szobámba nulla sminkkel, itthoni ruhában, de addig nem zavar, amíg Harry nem lát meg így. Csöngettek, és hallottam Stephanie sietős lépteit az ajtóhoz. Lerohantam a lépcsőn, hogy üdvözöljem Niall-t. Niall sietősen ment a konyhába miden üdvözlés nélkül, amit Stephanie zokon vett, de engem nem zavart különösképpen. Viszont Niall nem egyedül érkezett. Az ajtónak támaszkodva állt, csábos mosollyal nézett rám, zöld szemeivel felfalt. Odarohantam hozzá és felugrottam ölébe, majd megcsókoltam. Kimentünk a bejárat elé, majd leszálltam a földre és kézen fogva mentünk vissza a házba. Bementünk a konyhába és akkor jutott eszembe, hogy eszméletlenül rondán festhetek smink nélkül. Sietve felrohantam a szobámba és gyorsan felkentem némi korrektort. A szememet kihúztam és szempillaspirállal emeltem ki. Valaki kopogott az ajtón, majd be is jött rajta, mire odakaptam a fejemet és Harry furcsálló tekintetével találtam szembe magam.
- Ennyire rondán festek? – kérdeztem aggódva. Felnevetett, majd közelebb jött hozzám.
- Ezerszer láttalak már smink nélkül, feleslegesen fáradozol, te úgy vagy szép – mondta halkan – szedd le gyorsan ezt magadról, mert mérges leszek – Megadóan vettem elő a sminklemosómat és elkezdtem leszedni a fejemről a festékeket. Mellesleg én magam is rühellem, de anélkül nem szeretek utcára menni. Szégyenlősen fordultam Harry felé, aki államnál fogva felemelte fejem, majd végignézett azon. Zavartan tűrtem mit csinál, majd közelebb hajolt hozzám lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Sokkal szebb vagy így – jelentette ki, majd kéz a kézben mentünk le a konyhába, ahol Stephanie már nagyban ügyködött, Niall pedig figyelte. Harry-nek is csináltam egy szendvicset, majd asztalhoz ültünk, és míg én a tv-t néztem ők ettek. Semmi érdekes nem ment a tv-be, csak ezerszer végignézett béna karácsonyi filmek, ezért kerestem valami mást.  A többiek leszavaztak, ezért horrort kezdtünk el nézni. Leültünk a kanapéra, középen Stephanie és én, mellettünk pedig a fiúk. Szorosan Harry-hez bújtam, félek a horrortól. Már a legizgalmasabb rész következett, amikor a lány a házban sétálgat egy konyhakéssel, mert valami zajt hallott. Akkor jött a felismerés: ezt én is átéltem. Egyre jobban izgultam, kezemmel erősen markoltam Harry pólóját, míg ő szinte meg se rezzent. Ahogy a csaj benyitott a következő szobába, az ajtó mögül előjött a gyilkos és hátulról támadta le a lányt. Sokkos állapotba kerültem, elkezdtek folyni a könnyeim, és sietve a fürdőbe mentem. Csak azt hallottam, hogy a többiek utánam kiáltanak, de nem törődtem velük. Nekitámasztottam a fejem a hideg csempének, hogy lehűtsem magam. A mellkasom fel-le emelkedett, ahogy szaporán vettem a levegőt. A hajam rátapadt izzadt arcomra, ezért kisöpörtem onnan. Belenéztem a tükörbe: szétálló haj, vörös szemek, sápadt ijedt arc. Megijedtem magamtól, ez nem én vagyok. Megengedtem a vizet és lehűtöttem az arcomat. A következő pillanatban minden előrejelzés nélkül kinyílt az ajtó, mire egy erőtlen sikoly hagyta el a számat. Harry nyugtatóan megölelt, és a hátamat simogatta. Miután lenyugodtam, kimentünk a konyhába, ittunk egy kis narancslevet, majd visszamentünk a nappaliba. A film meg volt állítva, de valahogy úgy érzem, nem lennék képes tovább nézni. Éppen nagy lelkizésekbe fognánk, amikor nyílik a bejárati ajtó, majd megszólal egy hang:
- Lányok megjöttem! – kiáltotta el magát apu, majd ahogy levette a kabátját és cipőjét, bejött a szobába és döbbentem nézett körül.

***

Pár percig némán álltunk egymással szemben, egyikőnk se tudott megszólalni. Stephanie-t Niall vonta
karjaiba, de mi nem tettünk így Harry-vel, mivel „nem vagyunk együtt”. Semmi értelme nem lett volna mit megmagyarázni, anyu kijelentette, hogy nem találkozhatunk többé és ennyi. Egy lépést tettem apu felé, majd kinyitottam számat, de semmi nem jutott eszembe, ezért inkább vissza is csuktam. Zavaromban a padlót kezdtem bámulni, szégyelltem magam, de én szeretem ezt a fiút.
- Apu, én sajnálom… - kezdtem bele, de kezével intett, hogy nem kell magyarázkodni. Elsüllyedtem szégyenemben.
- Azt hiszem, nekem nem kellene itt lennem, sajnálom Mr. White – szabadkozott Harry, majd elindult kifelé.
- Szólíts csak Stephen-nek – mondta barátságosan apu, majd folytatta – nyugodtan maradhatsz, nekem semmi kifogásom ellene – Apu nyakába ugrottam, annyira örültem, hogy ő mellettem áll.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm – hajtogattam minduntalan, majd Harry mellé léptem és szorosan összekulcsoltam kezeinket. Letelepedtünk a kanapéra és beszélgetni kezdtünk. Furcsa volt, de szerintem Harry is megnyugodhatott, hogy legalább apu bírja. Erről eszembe jutott valami: - Apu, anyu mikor jön? És ő mit fog szólni ehhez az egészhez? – zúdítottam rá kétségbeesetten.
- Én fogok érte menni, és nem kell megtudnia, maradjon a mi kis titkunk – felelte, mire nekem széles mosolyra húzódott a szám. A világ legjobb apukáját kaptam meg, és ezért rettentő hálás vagyok. Anyu még nem jött meg, de későre járt, ezért elkezdtünk fát díszíteni. A fiúk behozták a garázsból, nekünk addig volt időnk visongatni Stephanie-val.
- Istenem annyira boldog vagyok – visítoztam. Egymást ölelve ugráltunk, majd bejöttek a fiúk.
- Ugye meg se kérdezzem, hogy miről maradtunk le? – kérdezte Harry, mire Niall elkezdett nevetni. Majd mi is csatlakoztunk hozzá. Elővettük a díszeket és csak pirosra díszítettük a fát. A csúcsot pedig Stephanie-val együtt szerettük volna feltenni, ezért a fiúk a nyakukba vettek. Apa le is fotózott minket, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ezután megvacsoráztunk, majd nem sokkal utána anyu már hívta is aput, így ő elment érte kocsival. A fiúknak is menniük kellett, ezért kikísértük őket, majd beszálltak a kocsijukba és elmentek. Rettenetesen boldog voltam, amiért már csak egy ember akadályoz minket a boldogságunk elérésében, de őt is "legyőzzük"…